Satyrblog

Sir Walter Raleigh alábbi rövid versének magyarításával próbálkozunk meg ezúttal. Hosszas kereséssel egy "hivatalos" Tóth Judit-fordítást találtunk, az szerepel itt.

Az egyes amatőr szerzők próbálkozásai alább láthatók:

Itt-ott kallódó félcédulák tartalma lát alább napvilágot. A tervek szerint a jövőben versszakká, majd történetté fejlődnek, és a folyamat lépéseit nem rejti majd a kreátor szemérmes titkolózása, ellenkezőleg: megjelennek itt.

Felpezsdült a Boszporusz:
érkezett egy busz porosz.

Mondott egy jó varázsigét,
és a sor a garázsig ért!

“Híre ment, hogy Maklár vacak!”
“Ne higgy nekik, vaklárma csak!”

Kezdődik a mértanóra:
minden testhez ért a Nóra.

Harangomból szállna bim-bam,
ha volna egy üveg Bambim.

Szúrás nyomán mardos kétely:
fertőző e kardos métely?

Felsikolt a riporternő:
tyúkszemére tiport Ernő.

Az alábbi tervezet – biztosra vehető elfogadása esetén – gyors megvalósítást igényel, mert fenyeget a közigazgatási rendszer teljes megújítása, a megyei felosztás helyettesítése régiókkal és kistérségekkel. Az átalakítás fokozatos lesz, az alábbi lépésekkel:

1. Pest megye kettéosztása egy jobb parti (Buda) és egy bal parti (Pest) megyévé (20 megyénk lesz).
2. A legnagyobb területű Bács-Kiskun megye kettéosztása (21 megyénk lesz).
3. Az igazságtalan megkülönböztetés eltörlése: nem csupán néhány, hanem minden megye hármas megnevezést kap (lásd pl. a jelenlegi Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét).
4. Minden egyes hármas nevű megye felosztása három-három önálló megyévé (63 megyénk lesz), és a jelenlegi rendszertől való megkülönböztetés céljából a „vármegye” megnevezés bevezetése (63 vármegyénk lesz).
5. Budapest főváros önálló vármegyévé való nyilvánítása, a „főváros” név megtartása mellett (64 vármegyénk lesz – vazze, ebben valaki már megelőzött …).
6. A modern térinformatikai elveknek megfelelően, a megyék pozíciójának jelölésére egy alfanumerikus koordinátarendszer bevezetése: a szélességi körök mentén A – H betűkkel, a hosszúsági körök mentén 1 – 8 számokkal jelölve. Térképi ábrázolás esetén a szomszédos megyék sötét és világos színnel jelöltessenek. A sötét szín lehet matt.
7. A hosszú és kényelmetlen „megyei önkormányzat elnök” cím helyett a „főispán” név bevezetése.
8. A vármegyei és a települési szint közé egy új szint bevezetése, legyen a neve mondjuk „járási” szint.
9. Az új önkormányzati modellnek ezen új szintjéhez, a járásokhoz igazodóan, egy új főhatóság létrehozása, legyen a neve „Hülye Járások Minisztériuma” (© Monty Python).

Pontosító javaslatokat szívesen fogad:
a Reformbizottság

Kísérletet teszünk a vers újrafordítására.

And did those feet in ancient time
Walk upon England's mountains green?
And was the holy Lamb of God
On England's pleasant pastures seen?

And did the Countenance Divine
Shine forth upon our clouded hills?
And was Jerusalem builded here
Among these dark Satanic mills?

Bring me my bow of burning gold:
Bring me my arrows of desire:
Bring me my spear: O clouds unfold!
Bring me my chariot of fire.

I will not cease from mental fight,
Nor shall my sword sleep in my hand
Till we have built Jerusalem
In England's green and pleasant land.

Az interneten a versnek két magyar fordítása volt megtalálható, de mivel a téma a www.leiterjakab.blog.hu egy bejegyzésében felemrült, négy ottani kommentelő úgy döntött, hogy elkészíti saját verzióját. Ezek láthatók itt, a kommentekben követhető a kialakulás folyamata.

Alább az itt-ott kallódó csírákból, kezdeményekből sorolódik néhány. Nem kizárt, hogy hozzávalókká válnak majd egy kiadósabb készítményben.

Poéta-kézben fényesül a szablya,
az éle éles, markolata hűs.
A pontot, vesszőt néha félreszabja:
koszorús költőnk Koltón köszörűs.

               * * * * *

Három lovunk farán béklyó;
hiányos a lófogat.
A negyedik ajándékló;
ne nézz nála lófogat!

               * * * * *

Zöldet egyél, nehogy megfázz;
és a hívő nem mond ellent.
Fent a férfi kendert szecskáz,
miközben a neje szel lent.

               * * * * *

Este koncert, reggel tréning,
kapusmezhez kesztyű járt;
elkészült az "I am sailing",
be is futott Rod Stewart …

Egy kis újítás: kivonat Ross Satyr még meg nem jelent, szerkesztés alatt álló következő kötetéből, a hű fegyverhordozó monológjából.

Lökött gazdám nagyon ráért,
páncélt öltött, borbélytányért.
”Harcba szállunk Holy Grálért,
minden küzdés nemesít!”
Rábízva a szerencsére,
elindultunk keresgélve…
Hogy mi lett az eredménye?
Eddig csupán Holy Shit…

          * * * * *

Előre bocsátom, hogy a témának nem a politikai, hanem a logikai – sőt, matematikai – oldalát tartom említésre méltónak. Teljesen közömbös a számomra, melyik oldal melyik agyatlan politikusa vagy annak agyatlan szakértője honosította meg a szóhasználatot.

Az állampolgári viszony, mint olyan, nem öröktől fogva létezik, és vélhetően nem örökké fog létezni. Vitán felüli tény azonban, hogy a „többes állampolgárság” fogalom jelenleg létezik, egy személy speciális állapotát írja le. Tipikusan úgy jön létre, hogy a személy életkörülményeinek változása valamilyen oknál fogva szükségessé vagy előnyössé teszi a számára, hogy az új tartózkodási helyén állampolgársági viszony megadását kérje, miközben (ha az adott helyen ez lehetséges) nem mond le az előző állampolgárságáról sem. Már a fenti mondatban is van két körülmény, amely miatt ostobaságnak tartom az ismételten felmerülő „kettős állampolgárság megadása” megfogalmazást:

1. Az új tartózkodási helyszínen lehet olyan rendelkezés, amely miatt új állampolgárság felvétele esetén le kell mondani a régiről. Vagy ha jelenleg nincs ilyen rendelkezés, bármikor hozható.
2. Ahol nincs ilyen rendelkezés, és valaki új állampolgárságot kér, nem biztos, hogy éppen 1, azaz egy érvényes állampolgársággal rendelkezik, és sikeres kérelem esetén majd kettő lesz neki. Belátható, hogy egy személy adott időpontban lehet hontalan (vagyis az állampolgárságainak száma nulla), de rendelkezhet már eleve kettő vagy több állampolgársággal is. Hogy mást ne említsünk, a már Európai Uniós országok polgárai egyúttal európai állampolgárok is, ami nem csupán üres szólam, hanem kézzel fogható jogokkal (és minimális kötelezettséggel) járó tartalmas jogviszony.

A korrekt megfogalmazás tehát még csak nem is „a második állampolgárság megadása”, hanem – első közelítésben, amelyet talán majd még finomítanunk kell – „a magyar állampolgárság megadása” lenne.

Ezt sem lehet azonban automatikusan, tömegesen végrehajtani, például azért, mert nagyon szűk azoknak a jogosultságoknak a köre, amelyeken belül egy állam jogosan különböztetheti meg akár egy másik uniós ország, akár a saját állampolgárait. Meg azért sem, mert állampolgárságot nem lehet kéretlenül rátukmálni senkire. Hogy hangozhat tehát a korrekt megfogalmazás? Talán úgy, hogy „speciális magyar állampolgárság könnyített elnyerésének felajánlása”. Természetesen e célra is törvényt kell alkotni, nagyon körültekintően eljárva.

Képzelt részletek a nagy angol drámaköltő, színész, színigazgató életéből, kivonatolva Ross Satyr balladagyűjteményéből.

Mert nem sorolhat hercegi elődöt,
polgár-örökség sem húzza zsebét,
komédiásnak ő is elszegődött,
bár kósza taps volt néha az ebéd …

A piacon a púpos ponyvaárus
négyet kínált egy lyukas pennyért;
szellemi tápként olcsóbb, mint a rákhús,
és két zsebébe éppen ennyi fért.

A kontraktusba még egy pontot vettek,
a jó direktor pótlékot ígért:
egyedi ára van minden gonosztettnek,
ha több a hulla, megtoldja a bért.

„Burkolóznék bár jól rejtő sorokba,
költői lélek hevülete fűt,
s korhadt deszkákon hajlongva, forogva,
szédült bohócként rágom a csepűt …”

Körbemegy lassan, elindul a faltól,
tányérba, gyomrába gyűlnek a hasék,
s majd a zárásként fogyasztott italtól
arcára peart fest a droggal teli shake …

Az alábbi fejtegetés egy pályázati kiírás sugallatára készült el, amely azt firtatta, milyennek látja a szerző önmagát – és esetleg másokat – kb. hat hónap múlva, 2010. április 29-én. További történeteket olvashatsz a jövőből a A Jövő Emlékei blogon.

A ross-satyr blog bejegyzései között nem szokott megjelenni politikai tartalmú szöveg, ez itt alighanem az egyetlen kivétel; ez sajnos most nem kerülhető el, amint az alábbiakból majd kiderül.

Sokan ismerik azt a történetet, hogy Pista bácsi néhány évtized leforgása alatt volt magyar, csehszlovák, szlovák, ismét magyar, ismét csehszlovák, szovjet, majd ukrán állampolgár, miközben ki sem mozdult fatornyos kis falujából valahol a jelenlegi hármas magyar-szlovák-ukrán határ közelében.

Nos, én Budapesten élek születésem óta, az öt idegenbe szakító egyetemi év kivételével, és eddig csupán egy népköztársaságnak és egy köztársaságnak voltam állampolgára. A hivatalos országnév csak ennyit változott ugyan, de mindenki tudja, hogy ez igazából ma már Abszurdisztán, amely – nem kell hinni a térképnek – bizony a Balkán közepén helyezkedik el. Hogy a jövőről is szó essék végre, egyesek újra feléledő rögeszméje szerint ugyanitt élve lehetek még egy alkotmányos monarchia állampolgáraként egy király alattvalója is, bár ez a legközelebbi hat hónap alatt talán még nem következik be.

A határnapként kitűzött április végi időpont nem esik messze a soros magyarországi rezsimváltás időpontjától, ezért óvatosan szövögetem az azt követő időszakra szóló terveimet. Foglalkozást már aligha változtatok, családi állapotom is megállapodottnak tűnik, új jövevény érkezéséről jövő április végéig nincs tudomásom.

Elhatározásom kb. két év óta érlelődik, és a lényege a következő: akármiféle szövegek hangzanak is el most előzetesen, minden rezsim megérdemli, hogy kapjon néhány hét esélyt, megméressék a gyakorlatban. Ezért a kitűzött határnapra minden függőben lévő ügyemet igyekszem elvarrni, minden szükséges papírt és a mindennapi élethez elengedhetetlen minden tárgyat karnyújtásnyi távolságon belülre összehordani, hogy szükség esetén nagyon rövid idő alatt egy kompakt úticsomag váljék belőlük.

Talán mégis kipróbálom, hogy van-e élet egy alkotmányos monarchiában is…

Befejező részét közöljük a létező szocializmus világát idéző sorozatunknak, amelyet egyik fellegvárának üzemi lapjánál próbaévét töltő fiatal újságíró műveiből és megpróbáltatásaiból állítottunk össze.

Első dekádját zárták a hajrá-hónapnak. A készáru-kibocsátás természetesen a tervek szerint, ütemezetten történt; arról aztán már senki nem tehetett, hogy ez az ütem kissé szinkópás volt, és hogy éppen decemberre estek a tizenhatodok. Így azután nem is csoda, hogy minden kézre szüksége volt a gyáraknak, a munkanapok minden perce többszörös súllyal esett latba. Nem is akadt senki, akit rá lehetett volna bírni felelős nyilatkozat megtételére, amíg a hajtás tartott. Már éppen valamelyik régebbi, csak felibe-harmadába megírt ötletét akarta decemberi kötelezettsége fejében elsütni Tallós Róbert, amikor táviratilag behívták őt a KGM-be, a "Hangadó Híradó" szerkesztőbizottságának rendkívüli ülését előkészítő megbeszélésre.

Felderült Tallós ábrázata: kikefélte sötét öltönyét, különös gonddal távolította el a szöszöket bal felső zsebe környékéről, ahová a kitűntetéseket szokták tűzni. Mert bármennyire tárgyilagosan próbált is számot vetni az elmúlt évről, a tények önmagukért beszéltek: a tíz megírt cikkéből ötöt szinte változatlanul közöltek, a másik ötöt pedig (plusz még a közöltekből hármat) sikerült elhelyeznie más szakszervezetek sajtóorgánumánál. Ismeretsége megvolt hozzá, csupán néhány gyár, gép, és pár szereplő nevét kellett megváltoztatnia. Na meg a sajátját. És ekkora megjelenési aránnyal sem jelenlegi tudósító, sem egykori tanfolyami társai közül nem dicsekedhetett senki.

Eljött a nap. Döngve csapta be a KGM előtt – külön kérésére – csikorogva fékező taxi ajtaját a minden jóra elszánt újságírnok. Érkezését bevonulásnak szánta. A hatást azonban már a kezdet kezdetén lerontotta egy kicifrázott káromkodás, amely megütötte a fülét. Nemcsak észlelője – forrása is ő maga volt, mivel a hatáskeltő ajtócsapás lebegő kabátjának aljánál fogva az induló bérkocsihoz szegezte őt. Ez némi meghátrálásra, majd féltérdre, végül hasra kényszerítette. Így hát rosszindulatú rágalom volna azt állítani, hogy megjelenése észrevétlen maradt.

A Jóságos Kapuőr azonban – még mindig ugyanaz – sokat látott ember volt. Szeme sem rebbent, csak tányérsapkája ellenzőjét bökte meg üdvözlőleg.

– Hát már nem kér papírt tőlem, jóember?

– Ismerem már a Tallós urat.

– Ismer?! Hiszen csak másodszor vagyok itt!

– Kérem, ebben az állásban nagyon jó memóriára van szükség. Akár hiszi, akár nem, én bizony még emlékszem mindegyik kotta– és gregoriánipari miniszterre!

– Miért, hány éve portás itt?

– Bizony, már három is elmúlt! Na, nyócemelet, húszaszoba, Kovácseftás, lábattörlünk.

– Viszlát, öreg harcos.

Amíg a pödribajszos kapus felvonta szemöldökét – egyáltalában nem úgy volt értesülve, hogy Tallós Róbertnek oka lehetne jókedvre –, addig utóbbit is felvonta egy alkalmas fülke a nyolcadik emeletre.

– Kissztihánd, aranyos! – robbant be a titkárnőhöz negyvenfogú mosollyal. Amaz, fel sem nézve keresztrejtvényéből, válla fölött hátrabökött a belső szoba felé. Kávé? Vállfa? Kés? Fel sem merült. És e hármas hiány elgondolkodtató egybeesése volt az első halavány árnyék hősünk fényes hangulatán.

– Szervusz – nyújtotta kézfogásra jobbját Kovács elvtárs, de csak szemüvege fölött felpillantva, fel sem állva íróasztala mögül. – Foglalj helyet, ezt a két lapot még engedelmeddel végigolvasom.

Megtörtént; majd, két tenyerét súlyosan szétterpesztve íróasztalán, jelentőségteljesen, hosszasan Tallósra nézett. Az egyre kevesebb jót olvasott ki a tekintetéből.

– Nos, fiatal barátom, elérkeztünk hát próbaéved végéhez. Nem akartam a minősítésedet anélkül összeállítani, hogy meg ne adtam volna neked a lehetőséget: hozz fel a mentségedre mindent, amit tudsz. Hátha csak én értettem félre valamit.

– Hogyhogy, hát rosszak voltak a munkáim? Hiszen leközöltétek majd' minden másodikat!

– Nézd, fiam, egy újság megjelenése politikai jelentőségű ügy; nem maradhat üresen. Tény, hogy engedélyeztem öt cikked kiadását; most a múlt hónapban azonban, hogy betegállományban voltam, az üres délelőttökön ezeket el is olvastam. És bizony most már máshogy látok egy-két dolgot.

– Mi volt a baj, főnök?

– Á, semmi, az évi rendes idegösszeomlás.

– És mi válthatta ki?

– Talán ez a közepes zsáknyi sértődött hangú, helyreigazítást és a te felvilágosításodat követelő levél, amelyek a Xilofongyár vezető beosztású dolgozóitól érkeztek a címemre. Miért írta például a trösztigazgató, hogy a jószándékú segítésnek nem a gúnyos hangú viccelődés a módja?

– Fogalmam sincs! Hiszen én közlés előtt mindenkinek, akivel beszélgettem, megmutattam a cikk piszkozatát. És csak nem gondolod, hogy egy vezető a saját munkáját ócsárolná a nyilvánosság előtt?

– De hátha ügyesen úgy válaszoltak, hogy a szomszédos terület felelős vezetőjét feketítsék be a felelettel?

– Ha így volna, sem lenne hiányos a kép, mert a tíz cikkemben lassan minden területet sorra vettem. Talán már csak a megjelenés után hívta fel az adott nyilatkozó figyelmét valamelyik "jóakarója" egy kifejezésre, amelyet, ha nagyon akarjuk, akár visszájára fordítva is lehet magyarázni.

– De hát hogyan engedheti meg egy szaktanfolyamot végzett profi újságíró, hogy a mondandóját többféleképpen értelmezzék?!

– Nem az én hibám, esküszöm! A vezetők – önvédelemből – megszoktak már egy nyelvet, amelyen úgy tudnak beszélni, hogy ugyanazt a dolgot állítják és cáfolják is, támogatják és gáncsolják is.

– Túlzol ... Nem más ez, mint határozott, bátor állásfoglalás a részükről.

– Persze, bátran elhatározták, hogy a lehető legtovább foglalják el meglevő állásaikat.

– Hát, ha te így látod, akkor aligha jutunk előbbre!

– De hát mi volna a megoldás? – őszinte érdeklődés csendült Tallós szavaiban.

– Amit javaslok, kissé merész ugyan, gyakorlati példát hirtelen nem is tudnék mondani rá. De te úgyis kísérletező kedvű ember vagy. Próbáld meg, hogy – legalább is első lépésben – az ismertetni kívánt terület kétkezi dolgozóitól érdeklődsz, és esetleg később szembesíted az ő meglátásaikat a főnökeik véleményével. A munkások bizonyára egyértelműbb nyelvezetet használnak.

– Hiszen éppen ez az, főnök, a nyomdafesték ...

– Legfeljebb megírod tárcának, ott még az is elmegy, hogy xxxxxxxxxxx azt a drága jó xxxxxxxxxxx xxxxxxxxxxx (cenzúra)

– Hát jó, de ezzel most már nem mehetek vissza a Xilofongyárba!

– Isten őrizz, azt felejtsd el most már. Jelentse ez az elmúlt év és e pár cikk a gyermekkort, amelyet lezártunk, gyermekbetegségeivel együtt. Felnőttél, utadra bocsátunk: új év, új módszerek – új hely!

– Sátoraljaújhely?! – döbbent ijedtséggel kérdezte Tallós.

– Na, olyan messzire nem kell menned. Arra keresi a választ testvér-szakszervezeteink egyikének lapja, a "Lábbeli zűrzavar", hogy hol szorít a cipő az irányítása alá tartozó ágazatban. Elküldünk téged egy cipőgyárba: szemed legyen éles, mint a sasé, a füled vájt, mint a lédi. Hallgass oda minden beszélgetésre, hátha valamelyik műhelysarok vagy folyosózug az a kályha, ahonnan el kell indulnod.

Kézfogás, friss-ropogós hivatalos irányító papírok, szerencsekívánatok – és Tallós Róbert távozott, már meg sem hallva Kovács elvtárs megkönnyebbült felsóhajtását. Míg az örökjáró fülke levonta őt a nyolc emeletnyi mélységbe, sikerült fellelkesítenie önmagát az új feladatokra. Feje máris csak úgy zsongott az ötletektől, a jobbnál jobb világmegváltó elgondolásoktól.

Egy Kapuőr, legyen bármennyire Jóságos is, a fejekbe nem láthat bele. De a forgóajtó belső térnegyedébe belépő újságírnok talpának villanását még sikerült elkapnia – azon bizony útilapu volt...

Folytatjuk a létező szocializmus korának krónikáját, egyik ipari fellegvárában megjelenő üzemi lap anyagaiban tallózva.

Zavart kopogtatás után, megszeppent arccal dugta be fejét a résre nyitott ÜKAPA feliratú ajtón az új kézbesítő gyerek.

– Tessék mondani, jó helyen járok? Aszonták, hogy vigyem ezt a postát az ÜKAPA szobába.

– Jó helyen?! Itt?! – már maga a válaszhang is legyintő volt, s az alátámasztó kézmozdulat sem maradt el. – Igen, ez itt az Ügyeletes Kampány Parancsnokság. Na mutasd, hogy mit hoztál ...

A fakó orgonaszínű, elmosódott betűkkel sűrűn teleírt stencilpapíron csak ennyi volt kibetűzhető: X*LOF**GYÁ* majd kissé lejjebb: "Tárgy: Közműve*****s".

– Világos – jelentette ki ajkbiggyesztve a helyi kampány-megbízott, megadván az átvételt igazoló aláírást, és útjára bocsátván az egy tapasztalattal megint gazdagbodott kézbesítőt. – Melyik évet is írjuk? A folyó évet, ha nem tévedek, és ha már csak néhány napig is. Melyik is az ez évi ügyeletes kampány? A környezetvédelem. Nyilván kimutatást kérnek a közművesítés helyzetéről, különös tekintettel a szennyvízhálózatban alkalmazott derítőkre.

Másra derített fényt azonban az a telefonhívás, amely során biztonság okából az aláíróként szereplő kerületi ÜKAPA főparancsnokot szerette volna megkérdezni a gyári megbízott. Igen, csak szerette volna, mivel a hívott számon egy üzenetrögzítő gép jelentkezett (minden gyár elmosódott stencilt kapott), és imigyen adta meg a kért felvilágosítást: "cegyig prrrrr a jövő év a közművelődés éve kéretik kimutatni az ez irányú törekvéseket ki mit tanul ki hogyan műveli testét lelkét intézkedési tervet beküldeni március harmincegyig prrrrr a jövő év a közművelő"

Eddig mondhatta a végtelenített magnó, mert akkor a gyári megbízott letette a hallgatót, és csak akkor tárcsázta újra a számot, mikor már saját készülékét is ellátta vételre állított üzenetrögzítővel. Végül is, biztos ami biztos, a szöveg így megmarad szalagon, később visszahallgatható, elemezhető: több fül többet lát.

Össze is jött – meghívott nyelvészekkel kiegészítve – a Xilofongyár Szakszervezeti Kultúrbizottmánya, hogy kihámozza a teendőket. Elsőként a két "prrrrr" közti szöveget írásban rögzítették, nem kis vita után a szükséges írásjeleket is kitették. Kezdetét vehette a megfejtés.

Legtöbb fejtörést sajnálatos módon éppen a "közművelődés" szó okozta. Mert ugyebár cselekvő jelentéssel a "közművelés", mint több személy egyidejű oktatása egy tőlük eltérő személy, egy eszköz vagy esemény által – értelmes fogalom. Ugyancsak értelmes a fogalmilag visszaható értelmű "művelődés" szó, amely egy személy tanulásának, felvilágosulásának mind folyamatát, mind eredményét kifejezően tükrözi. A kettő szintézise azonban komoly feladat elé állította az összehívottakat. Végül abban egyeztek meg, hogy a szó ilyetén talányossága alighanem szándékolt: valamely konkrét fogalom jelölésére nem alkalmas ugyan, jelszónak viszont annál inkább.

Ilyenekben pedig nagy gyakorlata volt már a xilofongyári ÜKAPA szervezetnek. Egyes tagjai még az "Arccal a vasút felé" időkből a csoport dolgozói voltak, és élénken – némi nosztalgiával – emlékeztek az átfogó gyári intézkedésekre, melyek értelmében az irodákban minden íróasztalt úgy kellett elforgatni, hogy a mögötte ülő dolgozó két szemgolyójának tömegpontját összekötő (képzeletbeli) egyenes szakasz a gyárral szemben húzódó töltésen futó sínpárral egy újabb párhuzamost alkosson (lévén a sínszálak maguk is ... ). Hát még a forgácsoló gépek hasonló célú újraalapozása! Hát igen, hősi idők voltak. És minden történelmi időszak sajátos jelszavát sikerült is annak rendje és módja szerint leképezni a mindennapi élet síkjára. Most tehát a megalapozott magabiztosság kölcsönözte derűlátással láttak a részfeladatok kidolgozásához.

Megvizsgálták a gyári szépirodalmi könyvtár forgalmát, és elhatározták, hogy fellendítik. Kérdőívet bocsátottak ki, és az ügyesen szerkesztett kérdések meg is alapozták a sikeres közvélemény-kutatást. Ennek alapján 100-100 példányban megrendelték az "Így gongozd a ....." (a pontok helyén személygépkocsi-márkanevek) sorozat darabjait, a "Víkendházak, kiskertek", a "Magyar nemesi címerek és családfák" kiadványokat, valamint 400 példányban – nyilvánvaló elírás alapján – a "Fiatal amerikai írónők szerelmes pózai és drámai művei" című antológiát. Ez az elírás akkor derült ki csak, amikor a beérkezett antológiák címlapján – sajnálatos módon – "pózai" helyett "prózai" szó állt, és a beharangozott fényképes mellékleteken sem az volt látható. A kölcsönzés azért fellendült – a könyveké is –, így a megfelelő rubrika pozitív kipipálásra alkalmassá érett.

A nagyhírű Harang-Hang férfikórus ki szerette volna tárni kapuit a gyengébb nem énekes torkú képviselői előtt is: vegyes karrá alakultak volna. Jobb ugyanis az összbenyomás, ha míg a férfiak éneklik megszokott bariton szólamukat (vagy basszust), addig a hölgyek szopránt énekelnek. Sajnos azonban minden nő, aki jelentkezett a "meghallgatásra" – mert itt viszont több szem többet hall –, alt volt (német minőségjelző, a jelentése "öreg"). De azért a próbálkozás ténye bekerülhetett az eredmények közé.

Bízvást ide sorolható még a kihelyezett nyelvtanfolyamok indítása. Egyik sem jutott ugyan túl az 5-6 foglalkozáson, de bizonyos beosztású szakemberek, ha felmutatták a beiratkozásukat igazoló papírt, előlegezett bizalomként megkapták az adott nyelv pótlékát. Próbáltak kihelyezett főiskolai tagozatot is nyitni, de a vezetők vagy már mind rendelkeztek (jobbára marxista) diplomával, vagy pedig fel kellett volna mutatniuk a középiskola elvégzését igazoló okmányt – így ez a terv dugába dőlt.

Az Ifjúsági Klub nagysikerű kiállítást rendezett "Naiv képzőművészek absztrakt alkotásai" címmel. Úgyszólván ingyen jutottak az anyaghoz: a Xilofongyár irodáiban tartott értekezletek után összegyűjtötték a résztvevők spontán firkálmányait. A képeket nagyfokú dinamika jellemezte: az éberségből a szundikálás, elalvás, majd mély kóma állapotába szenderedő művészek egyre vékonyuló és halványuló vonalai jól harmonizáltak a lapokra hullott hamufoltokkal és a kávéscsészék egymást metsző körív-lenyomataival.

De ne feledkezzünk meg – a központi leirat sem tette! – a testkultúráról sem, hiszen "Ép testben ... " Tartalmazta az erre a területre kitérő beszámoló például, hogy a Xilofongyár, bár alkalmazotti létszáma és évi nyereségterve csak 3,27 országos szintű élsportoló "eltartására" kötelezné, önként felfelé kerekítette ezt a keretszámot: így most 13 élsportoló dolgozója van a gyárnak. És merő rágalom, hogy ezek csak a fizetésükért járnának be: a jutalmukat és prémiumukat is mindig személyesen veszik át.

Természetesen azonban a fontosabbik oldal a tömegsport. Egy gyári felmérés kimutatta a dolgozók fokozatos elsatnyulásának veszélyét. Nem is csoda: helyébe viszik a dolgozónak az ebédjegyet, a körleveleket, a totót, lottót, az alkoholszondát, a fizetést. Helyéről elmozdulnia már csak a munkadarabért kell. Fokozott fontosságot kapott tehát a dolgozók megmozgatása.

A gyári tömegsport-felelős elhivatott ember. Akkor is éppen elhivatták valahová, amikor intézkedési tervét diktálta, és már csak az ajtóból szólt vissza: "Matildka, azt a mondatot, amiben arról van szó, hogy be fogjuk indítani a munkahelyi testnevelést, írja inkább múlt időben, úgy jobban hangzik!" Matildka bólintott, felütötte kis mindentudó noteszét a "múlt idő" címszónál, kiolvasta belőle, hogy a múlt idő jele a "tt" – nem volt hát nehéz megfogalmaznia a kulcsmondatot: "Be fogjuk indítani a munkahelyetti testnevelést!" A dolgozók kíváncsian várják, már tudniillik hogy mi újat fog még hozni ez a javaslat a már bevált gyakorlaton felül.

Összeállt tehát a formás beszámoló, mely igen tartalmassá kerekedett. Elégedetten dőlt hátra karszékében a gyári ÜKAPA, odakanyarítván merész ívű aláírását az utolsó oldal aljára. Ne zavarjuk őt, hiszen nyúlfarknyi tartamú csak e látszólagos pihenése: a kerület már dolgozik a következő évi ügyeletes kampány irányelvein ...

(Verse 1):

Elérte a nagy válság a halüzemet,
közlönyében megjelent egy hadüzenet:
”Támogassuk kis üzemünk haliparát,
pecabotot fogjon minden csalibarát,
ahol nagy a csalit,
keressetek csalit,
tudjuk jól, hogy sok a hal itt!

(Verse 2):

Tonnaszámra hozták be a keszegeket,
kóbor macska keszegfejet eszegetett.
Bevételünk egyre jobban alakul itt,
rendezünk egy halipari csodabulit!
Hívjátok a Palit,
aki majd betanít
(egy) halipari haligalit!

(Refrén 1):

Nagy siker a halipari csodabuli,
ország-világ teljes szívből irigyeli,
ferde szemű ipari kém kifigyeli,
milyen is a haligali!

(Verse 3):

Kép alapján táncot tanít Kobe szaki,
vígan ropja Kyoto és Nagaszaki,
filézéskor táncot jár a Kobe fara,
fellendül a szigetország halipara.
Aki időt szakít,
ajándékot kap itt:
(a) halipari haligalit!

(Refrén 2):

Halüzemben minden szaki zsebe teli,
haladagját jókedvűen szeleteli,
hangulatát jelentősen megemeli,
hogyha szól a haligali!

(Verse 4):

Üzemünknek nem kell csődtől tartania,
nagy siker a piacon a szardínia,
mélytengeri búvárokkal jó a viszony,
hallevesbe akad elég cápauszony,
vígan szól a fali
membránról a dali
halipari haligali!

"Kovácsné" felhasználónevű kedves halüzemi munkatársam beküldése, büszkén adok helyet a közlésnek. A jogdíj-kérdéseket már rendeztük.

Tragédia az üzemgyűlésen (a hully-gully singalong)

Összejött az egész üzem, mind, ki halipari
Keszeggel a kézben ott volt Jóska, Pista, Mari
(Jóska postás volt, be kellett tanitani)
(Be kellett tanitani)

Kulturális kérdés lesz és nem politikai:
Mi legyen az üzemünkben, hanuka vagy kari?
Ezt kérdezte tőlünk a Kanizsai Pali
(A Kanizsai Pali)

Az ateisták azt mondták, hogy Jézus csak egy pali
Az üzemi pap szerint ő volt az isteni bari
A krisnás nem él hússal, mindene a pari.
(S a többi vega hami)

Vaksötét lett, kiégett egy izzó (falikari)
És tőkehallal fejbevágták Kanizsai Palit
Ünnep helyett így lett végleg öri-hari
(Örökös öri-hari)

Folytatjuk a létező szocializmus korának krónikáját, egyik ipari fellegvárában megjelenő üzemi lap anyagaiban tallózva.

Az év vége közeledtével dolgozóinkat egyre jobban izgatja a tervteljesítés állása. Ehhez kapcsolódó kérdéseinkre ezen a héten Propag Andor, a gyár munkaverseny- és reklámügyi igazgatója válaszolt.

– Milyen intézkedésekkel segítette a célkitűzéseket az Ön vezetése alatt álló igazgatóság?

– Mint kedves dolgozóink előtt is ismert, kiemelt feladatunk és versenyvállalásunk a KGST "Harmónia" zenevezeték-program keretében a hangmintavételi és utánszabályozó állomások komplett berendezésének szállítása. Nos, az első három negyedévben mutatkozott némi lemaradás, de megkérték igazgatóságunkat, hogy – amint ez már korábban többször bevált – néhány használható ötlettel lendítsük fel a termelést. Első gondolatunk az volt, hogy szocialista szombatot szervezünk, és erre sor is került. Hadd számoljak be néhány fontos, a továbbiakra is irányt mutat tapasztalatunkról!

– Halljuk!

– Mindjárt előre bocsátom: a szocialista szombat gyári szintű teljesítmény-mutatója 143% volt! A meglepő eredmény okait elemezve, a következő magyarázatokat találtuk, nem szükségképpen fontossági sorrend szerint felsorolva:

1.    Szombat lévén, a műszak hatórás volt. Feltehetőleg itt van a kifáradási határ, a normál műszakok további két órájában a lankadó dolgozó még azt a kevés jót is összezagyválja, amit az addigi hat órában megtermelt.

2.    Mivel csak minden második dolgozó jött be, nem ért össze a szalag mellett a könyökük, ez is gyorsította a munkát.

3.    Nem ragaszkodtunk ahhoz, hogy a dolgozók az ünnepi műszakot is megszokott munkahelyükön töltsék. Így például az adminisztrátor nődolgozók piackutatással és üzletkötéssel töltötték a délelőttöt, az üzemi konyha dolgozói, Hajdu elvtárs vezetésével, a harangöntő műhelyt választották, az éjjeliőrök meóztak, a beosztott ügyintézők fúrtak, stb. A káros beidegződésektől mentes friss munkaerő kapun belüli cirkulációja megtette pozitív hatását!

– Hogyan fejlesztették tovább ezt a kezdeményezést?

– Mivel a szocialista szombatot követő első normál munkanapon a teljesítmény ismét visszaesett a megszokott 84% körüli szintre, elodázhatatlanná vált az ünnepi munkarendszer kiterjesztése. Az elmaradást nem lehetett más módon behozni. Ezért tehát bevezettük a szita-szita pénteket. Itt már célfeladatokra összpontosítottunk. Kooperáló vállalattársunk hibájából ugyanis a hangolótekercsek csévetestének fröccsöntéséhez szükséges műanyag granulátum összekeverve érkezett, és ...

– Elnézést, ez utóbbit talán egy kicsit kevésbé szakmai nyelven, ha lehet ...

– Kérem, Nos, a mély hangok hangolásához tudvalevőleg nagyobb szemcsés, a magas hangokéhoz pedig kisebb szemcsenagyságú műanyagból olvasztjuk össze az öntőmasszát. Az anyagösszetétel természetesen teljesen azonos, de a raktári bevételezés a rendelési szám szerint történik, ezért a kétféle szemcsehalmaz elemeinek számosságát külön-külön kell megszámolni. Mivel a centrifugánk elromlott, háztartási szitákat kellett igénybe vennünk a válogatáshoz, amit a háziasszonyok készséggel el is végeztek.

– És a férfiak?

– Ők addig az elektronikus hangoló egységek nyomtatott áramköri lapjaira szitázták rá a szükséges azonosító adatokat. Sajnos, itt kicsit elszámítottuk magunkat. Túl sok volt a jelentkező – ami önmagában természetesen pozitív jelenség, és akár csak egynek is a visszautasítása politikai szempontból helytelen lett volna –, így elhatároztuk, hogy a lapokra a rajzszám mellett a kódszámot, a számlaszámot, a helyrajzi számot, az irányítószámot és a telefonszámot is felszitáztatjuk. Sajnos, emiatt magukat az áramköri fóliákat le kellett szedni, de ez is további munkáskezeknek adott hasznos feladatot! A teljesítmény pedig ismét meghaladta a 183%-ot!

– Bizonyára nem álltak meg itt, jól gondolom?

– A sikereken felbuzdulva egyöntetű örömmel fogadta dolgozó kollektívánk a szerelem-csütörtök megtartásának javaslatát. Ennek során két részleg: a hangszer-elemgyártó műhely és az M-szerelde mutathatta meg, mire képesek a munkásaik helyére alkalomszerűen beosztott gépkönyvelők, iparőrök és számlalikvidátorok.

– Innen ugye már ...

– Igen, innen valóban már csak egy lépés volt a dob-szerda bevezetése, amikor az üzemi óvoda óvónői és dadusai kaptak ünnepi lehetőséget a kábeldobok kicsomagolására, zsírtalanítására, a kábelek letekercselésére, méretre szabására, kifejtésére, csupaszítására, majd dobozokba dobálására. Voltak persze más munkasikerek is, de szerénytelenség volna mindent nagydobra verni, hiszen azzal nem fogsz verebet ...

– Milyen tervek foglalkoztatják most, Propag elvtárs?

– Teljessé szeretnénk tenni a rendszert, most gondolkodunk a húshagyó kedd és a centrum hétfő bevezetésének tervén. Sajnos, utóbbi kezdeményezés egy adminisztrációs félreértés folytán elég nagy akadályokba fog ütközni ...

– Mi történt?

– A "centrum" szót gépírónőnk két külön szóba írta, és ebbe belekötött az Alkoholellenes Liga. Többszöri levélváltásunk sem tisztázta eddig még minden kételyüket.

– Összefoglalva tehát az eddigieket, végül is hogyan áll jelenleg a tervteljesítés?

– Bízvást mondhatom, hogy elmaradásunk mértéke tovább nem növekedett, sőt, megvan a remény arra, hogy csökkenteni tudjuk. A legtöbb természetesen az Alkoholellenes Ligán múlik!

– És tessék mondani, arra még nem gondoltak, hogy az elmaradásért vétkes személyeket erkölcsi, netán anyagi felelősségre vonják?

– Nézze, nekem már beosztásomnál fogva is szüntelenül keresnem kell az új, a haladás irányába mutató, első pillantásra néha talán meghökkentőnek tűnő ötleteket – de hogy valaki ennyire elrugaszkodjon a fantázia világába ...!

Hosszabb szünet után visszatérünk Ross Satyr "Ujjgyakorlatok" című verskötetének kivonatos promotálására, az alábbi részlet kiragadásával:

Felvonultak harmincketten
eljárni a nyitótáncot;
a csillogó táncparketten
tizenhat pár pun cikázott.
Volt egy vidám szépségverseny,
zene szólt sok huncut lányért:
pún pánsípot fúttak nyersen,
csattogtattak pun cintányért.

               * * * * *

Hamar kész volt Hanni terve:
széles szürke állattalpak
Róma ellen hadra kelve,
az Alpokon áttalpaltak!

               * * * * *

A népet, mely csalni képes,
pokol várja, örök rabság,
múltba süllyed, mint a kétes
pun civilizálatlanság!

Folytatjuk a létező szocializmus korának krónikáját, egyik ipari fellegvárában megjelenő üzemi lap anyagaiban tallózva.

A minap zárta be kapuit a hagyományos, minden év májusának hatodik hetében Longobárdiában megrendezésre kerülő Representala Internationa par Trada e Musicata Industria, vagyis a RITMI rövidítéssel világszerte közismert nemzetközi zeneipari és -kereskedelmi bemutató. A Xilofongyár termékei már régóta megszokott résztvevői e rendezvénynek; ez évben azonban azzal, hogy felvetődött az önálló külkereskedelmi jogkörrel felruházott Xilimex Rt. megalakításának gondolata, a puszta bemutatáson túlmenően haladóbb üzletpolitikai célkitűzésekkel utazhatott el maroknyi hatvanfős delegációnk az ez évi vásárra. Elkészülvén a vásári részvételünk hivatalos elemző zárójelentése, bekopogtattam a küldöttséget vezető Propag Andor reklám- és munkaversenyügyi igazgatóhoz. Bebocsátott.

– Kedves Propag elvtárs, engem ért az a megtiszteltetés, hogy elsőként érdeklődhetem gyárunk szereplésérnek eredményeiről, visszhangjáról. Kérem, tájékoztassa híréhes közvéleményünket!

– Örömest teszem, annál is inkább, mivel nincs ok szégyenkezésre. De hadd kezdjem előbbről, az előkészületekkel. Megtudtuk, hogy ebben az évben először a Longocolor, a rendező ország színes televíziós hálózata is többször ellátogat a vásárra, ezért különösen fontossá vált, hogy termékeink és bemutatóink külalakra is vonzóak legyenek és felkeltsék a figyelmet. Ezért tehát kiállítási standunkat – amelyet korábban az éppen lezajlott vásár bezárásakor úgy ahogy volt, bepakoltuk egy konténerbe, és a következő helyszínen változatlanul állítottuk fel – ezúttal hazahozattuk, és nagyfokú átrendezést hajtottunk végre.

– Miben állt ez?

– Mindent elkövettünk a látványérték fokozása érdekében. Azoknak az asztaloknak, amelyek mögött a prospektusainkat osztogató miniszoknyás hosztesszeink ülnek, eltávolíttattuk az elülső lapját. A minden kerek félórában megtartott bemutató xilofonozáshoz használt hangszertartó asztalok lábait félbefűrészeltettük, így a xilofonozó lányoknak mélyebbre kellett hajolniuk. Nagy sikert aratott még a belülről tükröző, kívülről átlátszó üvegfülke.

– Értem, ezzel vették körül az éghajlatra érzékenyebb berendezéseket, nehogy a ...

– Nem, ebből készítettük el a hosztesszek öltözőfülkéjét, akik a nagy igénybevétel és a valóban párás klíma miatt óránként váltották egymást és ruhájukat. De más tényekre is tekintettel kellett lennünk bemutatónk kialakításakor. Sajnos, újra kellett készítenünk minden feliratot, mert a rendező ország belpolitikai életében bizonyos kedvezőtlen feszültségek alakultak ki. A népesség nagyobb részét alkotó longok és az őslakó, de fokozatosan háttérbe szoruló bárdok között kiújultak a nemzetiségi villongások, és nekünk kellemetlen lett volna bármilyen módon is állást foglalni egyik vagy másik oldal mellett. Ezért az új ismertető tablókra sem bárd, sem long nyelven nem írtuk fel a szöveget; továbbá angolul sem (a longok biztosan azt hihették volna, hogy a walesi bárdokéval rokon nyelv ellenük való provokáció), és franciául sem (a bárdok bántódhattak volna meg, mivel a longok nemzeti itala a kékfrankos). Maradtak tehát a magyar feliratok, és tényleg, a kutya sem sértődött meg rajtuk.

– Hát akkor talán valamit az elért sikerekről ...

– Hol is kezdjem? Informátor-leányaink közül Duba Debóra nagy fölénnyel nyerte el a Miss RITMI címet, ő lett a vásár szépségkirálynője, és a bronz is nekünk jutott. A referencia-reklámfilm kategóriában nevezett "Addig üsd a vasat!" című háromperces kisfilmünkben Gargó Rudi faesztergályos elnyerte a legjobb férfi epizodista díját. Talán nem szerénytelenség, ha megemlítem, hogy a kiállítás fővédnökétől, Braxipantu kultuszminiszter úrtól ferblin elnyertem a nyelvpótlékát és Lola nevű főlovászmesterét. A narancssárga alapon mélybíbor romboidokkal mintázott blézer, amelyet hosztesszeink viseltek, szintén szépségdíjat kapott. Nagy siker kísérte a délutánonként fellépő "Katángkóró" együttest, amely tárogató- és xilofonkísérettel longobárd aratóénekeket adott elő. Készült is velük egy farostlemez.

– És sikerült-e valamilyen előnyös üzleti tárgyalást lebonyolítani a kiállítás idején?

– Fiatal barátom, nyilván nem mondok újat azzal, hogy a kiállítások, mint kiemelt közönségkapcsolati rendezvények és a tömegtájékoztatás reflektorfényébe kerülő alkalmak, csak megkoronázzák a hétköznapok türelmes és aprólékos előkészítő munkáját. A rutinos vásárrendezők és kiállítási résztvevők tudják, hogy ide már készre egyeztetett szerződési szövegekkel érkeznek a tárgyaló felek, és csak a megkötés aktusát bonyolítják le a helyszínen.

– Értem, akkor hát úgy módosítom az előbbi kérdésemet, hogy milyen üzletre került rá az utolsó pecsét?

– Ne legyünk maximalisták. Üzletkötésre ezúttal sem került sor ugyan – bár a vásár zárásakor megtudtuk, hogy több világcég képviselője is komolyan érdeklődött volna, de a standunkat állandó jelleggel tömött sorokban körülvevő és a lányok vonzó idomaira meredő longobárdoktól nem tudtak eljutni tárgyalóhelyiségünk ajtajáig –, de büszkén jelenthetem ki, amit záró elemzésem is kiemelkedő pozitívumként rögzít: az ez évi RITMI alkalmával is elérte kiállításunk a kitűzött fő célt!

– Vagyis?

– Meghívást kaptunk a jövő évi RITMI-re is !!!

Folytatjuk a létező szocializmus korának krónikáját, egyik ipari fellegvárában megjelenő üzemi lap anyagaiban tallózva.

Mint az ipari és zenekultúra békés egymás mellett élésének elkötelezett támogatóját, engem ért az a megtiszteltetés, hogy részt vehettem az ágazat hazai bázisa, a Xilofongyár jubileumi ünnepségsorozatán. Az ügy iránti kötelességemnek tartom, hogy röviden beszámoljak a látottakról. Ott-tartózkodásom alatt régi kedves ismerősöm, az ünnepségsorozat fővédnöke, Propag Andor reklám– és munkaversenyügyi igazgató volt szíves kalauzom. Ő mondta el, hogy ez év decemberében volt 93 éve annak, hogy a kiegyezés teremtette ipari fellendülést kihasználni kívánó egykori bécsi konfliskocsis, Schwartz Eugén egy megüresedett iskola épületében megvetette a lábát, hogy atyjává váljon a hazai xilofonkészítő iparnak.

Arra a közbevetett kérdésemre, hogy miért éppen a kilencvenharmadik évfordulót ünneplik meg, elmondta, hogy a közben trösztté fejlődött vállalkozásnak eddigi működése során először van annyi fölös pénze, hogy ilyesmire egyáltalán gondolni merhetett, most sem tudják, hogyan sikerült ez. És hogy a belátható jövőben még egyszer előforduljon egy nyereséges év, arra kevés az esély.

A Főhatóság nevében a gyáróriásba érkező ágazati miniszterhelyettest a gazdasági vezetők sorfala fogadta, azonban nem volt meg az előírt tíz yardos távolság, így az érkezést meg kellett ismételni. Ezután már megtörténhetett a gyár jelképes violinkulcsának átnyújtása. A fővendég első ténykedéseként megnyitotta a gyár fejlődéstörténeti kiállítását: átvágta a kivonuló TV-Híradó erősáramú kábelét. Az esemény többeket sokkolt, sajnos azonban energia híján nem volt megörökíthető.

Az üzemi élet hű krónikása, az "Addig üsd a vasat!" nevű üzemi lap ünnepi különkiadással emlékezett meg a nagy napról. Neves régészprofesszor tollából közölt tudományos ismeretterjesztő cikket, amely kitért a xilofon fejlődéstörténetére. A szerző hosszan taglalta agyalágyult kollégáinak mániákus téveszméit, és napnál fényesebben bizonyította be, hogy a bronzkori települések közelében talált mamutbordázatok és a mellettük heverő kőbalták nem az ősi hordák mértéktelen zabálásának, hanem zenei érzékük korai megnyilvánulásának ékes tárgyi bizonyítékai. Ez volt bizony a xilofon őse! Később a professzor kitért még a xilofon morfológiájának taglalására, és merész fordulattal ebből vezette le az inka piramisok alakját, a római Szent Péter székesegyház lépcsősorának kialakítását, sőt, még Bábel tornyának alakzatát is erre vezette vissza, hozzátéve, hogy egyben itt alakult ki az a nézet, mely szerint az emberiségnek igenis lehet közös nyelve: a zene. Említette még, bár csak homályos célzásokkal, Jákob lajtorjáját is. Végül, frappáns fordulattal, azzal fejezte be cikkét, hogy szólt a mába is átmentett haladó hagyományról: a lépcsőzetes munkakezdésről.

De térjünk vissza a fejlődéstörténeti kiállításra! Külön szobát foglalt el a xilofonütő fejlődését bemutató rész. Látható volt, hogy első kialakításában az ütő alumíniumból volt, és mindkét végén volt egy-egy rézgömb. Ez a megoldás egyrészt egészen kezdők számára volt előnyös, akik olykor fordítva vették kezükbe az ütőt, másrészt a xilofon-virtuózok számára: elegendően magas csapásszám elérése esetén a két ütő négy végével négykezeseket is játszhattak szólóban. A nagy tömegekre is gondolni kellett azonban, ezért új megoldást kellett kialakítani. A munkával megbízott konstruktőrnek egyrészt az anyagtakarékosság, másrészt az azt szorgalmazó import-igazgató lebegett a szeme előtt; így lett az új ütő fafejű és egybunkós.

A következő terem magának az üzemnek a fejlődését szemléltette. Bemutatta az iskolaépületet, ahová az első lapkafűrészelő sufnik kerültek. A volt osztályokhoz igazodva A, B, C, D, E, F, G és H műhelyek alakultak ki, csak a 920-as években, a zárt ciklusú munkaszervezés bevezetésével jött létre a C-D-E-F-G-A-H-C sorrend; az ötvenes években bővült az üzem a Cisz, Disz, Fisz stb. csarnokokkal. Legújabb beruházásként a speciális olasz szolmizációs gépsor elhelyezésére épített könnyűszerkezetes csarnok került átadásra. A gép emberi kéz érintése nélkül készíti az egész, a fél, sőt a negyedhangokat is. Sajnos, az átkódoló adapter beállító csavarjának hiánya miatt a gép egyelőre csak szünetjelek gyártására alkalmas.

A jubileumi nagygyűlés a trösztigazgató beszédével kezdődött. Nagyon helyesen, ő inkább a gyáróriás jelenéről és jövőjéről beszélt, nem hagyva érintetlenül a problémákat sem. Elmondta például, hogy a tröszt fő terméke az elmúlt évben méltó elismerésben részesült: jogosult lett a Kiváló Magyar Áruk Szervezete által adományozott embléma viselésére, amelyet bele is véstek minden xilofon "G" lapkájába. A tömegveszteség hatására azok természetesen elhangolódtak. A tömegesen érkező minőségi reklamációk hatására a kitüntető KIMÁSZ embléma viselésének jogát megvonták a terméktől; idén tehát embléma nélkül, ismét pontosan hangolva készülnek xilofonjaik, és remélik, hogy ismételten elnyerik a kifogástalan minőség védjegyét: a KIMÁSZ emblémát.

A nagygyűlés után kultúrműsor következett: az indiai vendégszereplésről nemrég hazaérkezett, többszörös ösztön- és nyugdíjas Harang-Hang énekkar buján monoton delhi melódiákat adott elő. A dallamok átjárták a hallgatóságot: a fülükön mentek be, és a könyökükön jöttek ki.

Egyéb események is emelték a nagy nap fényét. A gyár amatőr művésze, Hambalgó Dömötör trombitarézből kalapált domborműve, az "Osonó trombonos" bensőséges ünnepség keretében került leleplezésre az üzemi rendészeten. A művet másnapra megfújták.

Új öltözőt és fürdőt avattak. Az avatás tiszteletére a MEÓ zenekarának karmestere frakkot, a zenekar pedig tust húzott. Ezután Sáraljai Micuka, a nézők lelkes ovációja közepette, ülőfürdőt vett; a kisebb beosztású gazdasági vezetők pedig pofafürdőt. A ritmus-szekció ünnepélyes brigádülést tartott, amelyen közfelkiáltással tiszteletbeli tagjaikká fogadták Jacques Tati-t és Göröcs Titit. Az üzemi amatőr ökölvívócsapat új kondicionáló termet kapott, amelyet a legkorszerűbb ütőhangszerekkel szereltek fel.

Már csak a nap fénypontja volt hátra: az üzemi óvoda és bölcsőde apróságai kaptak fejenként egy-egy zsák színes üveggyöngyöt, tükröcskét, csigát, kagylót, bambuszjátékocskákat, totemoszlopokat. A hatalmas tapsvihart kihasználva súgta a fülembe Propag elvtárs, hogy a gyár előző két évi teljes export-termelésének ellenértéke ez, tudniillik xilofonjaikra csak a nyasszaföldi Bambula törzs tartott igényt. Büszkén vallhatja tehát a Xilofongyár: a fáradozás nem volt hiábavaló! Beérett a munka gyümölcse: már a harmadik világban is magyar vasat ütnek!

Folytatjuk a létező szocializmus korának krónikáját, egyik ipari fellegvárában megjelenő üzemi lap anyagaiban tallózva.

Az oktatási év végeztével a Xilofongyárat is ellepték a különböző tanintézetek megbízásából termelési gyakorlatukat itt töltő kíváncsi ifjak. Tanintézményüktől feladatul kapták, hogy lehetőségeikhez mérten minél behatóbban megismerjék a bonyolult gazdálkodási egység szerteágazó tevékenységét. Ezt megkönnyítendő, egy kérdőívet szerkesztettek számukra. Felelőtlen elemek azonban visszaéltek a demokrácia és a korszerű pedagógia ezen ékes bizonyságával, a névtelenség leple mögé bújva, játéknak tekintve ezt a nagyon is komoly dolgot. Az alábbi kitöltött kérdőív a legdestruktívabb válaszokból összeválogatott fiktív sűrítmény, és csak okulásul adjuk közre, előre bocsátva, hogy dolgozóink józan többsége élesen elhatárolja magát minden hasonló próbálkozástó, amely az előrelépést célzó tevékenységet szükségszerűen kísérő negatívumokat nem építő szándékkal kritizálja.

– Miért nehéz a jelenlegi gazdasági helyzetben több évre előre tekinteni?
– Túl széles a béka feneke.

– A hosszú távú elgondolások közül melyik trend váltja ki a legtöbb vitát?
– Az üzemi étkezdében az étrend.

– A külkapcsolatokban a tapasztalatcsere vagy a termékcsere célravezetőbb módszer-e?
– Mindkettő hasznos, de leginkább az anyagcsere.

– Miért kell a külkereskedéshez közvetítő cég, a vállalat talán nem egyenrangú fél?
– Talán egyenrangú, de fél.

– Mi jellemzi a vállalati pénzgazdálkodást?
– Szabott árak, köt(ött) bérek.

– Milyen állományú munkaerő dolgozik a műhelyekben?
– Produktív.
– Az irodákban?
– Improduktív.
– Az együttműködő vállalatoknál?
– Koproduktív.
– A fejlesztési részlegeknél?
– Reproduktív.
– És melyik a legkedveltebb állomány?
– A betegállomány.

– Mi a gyárban dolgozók leghasznosabb időtöltése?
– A felmondási idő töltése.

– Szívükön viselik a dolgozók a társadalmi tulajdont?
– Nem mind. Van aki táskában, zsebben, cipőben, kalap alatt lopja ki.

– Milyen eredmény, hogy a gyárból kiűztük az alkoholt?
– Koholt.

– Milyen munkaruhát kaptak az NDK gépekkel felszerelt számítógépterem dolgozói?
– Robotrongyot.

– Milyen villamos zavarok okozzák a legtöbb bajt a termelésben?
– Az aktív ellenállás és a bérfeszültség.
– Milyen műszaki hibákra vezet ez?
– Gyakori az átverés.

– Milyen mágneses zavarok hátráltatják a munkát?
– Nagy a fluktuáció.
– Munkaerőhiány van tehát?
– Részleges. Munkában nem lenne hiány, csak erőben.
– Miért, hány embernek kellene dolgoznia ahhoz, hogy rendben menjenek a dolgok?
– Legalább a munkába járók felének.

– Mi a jogi és elvi alapja az újítási ügymenetnek?
– A Kollektív Szerzőség.

– Van-e lehetőség a helyi vezetők kezében a teljesítmények differenciált elbírálására?
– Van, a nyelvpótlék.
– Aki ezt megpályázza, annak jól kell ismernie a nyelvet?
– Jól kell használnia.

– Miért nem megoldott a jó minőséget elősegítő gyártásközi ellenőrzés?
– Kevés a műszer, sok a mószer.

– Melyik a gyár legjobban kihasznált gépe?
– A büfében a kávédaráló.

– Mi a feltétele annak, hogy a gyár termékei részt vehessenek az Olimpia '80 projektben?
– Papíron is bizonyítani kell, hogy nem profik.

– Végül vázolja röviden a termelési veszteségek megszűntetésére vonatkozó elképzeléseit!
– Becsukni a gyárat és elveszíteni a kulcsot!

Folytatjuk a létező szocializmus korának krónikáját, egyik ipari fellegvárában megjelenő üzemi lap anyagaiban tallózva.

Lassanként sorra véve a Xilofongyár, mint szocialista típusú gazdálkodási egység funkcionálásának egyes oldalait – szóltunk már e hasábokon olyan felemelő dolgokról, mint a brigádmozgalom, az újítások, az átfogó rekonstrukciós munkák –, elérkezettnek látjuk az időt, hogy szót ejtsünk arról a szféráról, ahol végül is összes erőfeszítésünk realizálódik: a kereskedelemről. Hiszen mondani sem kell, mennyire hiábavaló a megelőző láncszemek bármiféle megerősítése, ha gyenge a gyártmány és fogyasztója között a kapocs: az értékesítési tevékenység.

Pillantsunk vissza hát e kérdés elfogulatlan megítélése érdekében néhány évvel. A gyár termékei még szinte kizárólag belhoni piacokon kelnek el – de már halványan felderengenek bizonyos külföldi eladási lehetőségek is. Ezeknek realizálása azonban a termékek pontosabbá, megbízhatóbbá tételét követeli meg. A megoldás egyértelmű: alkatrész szintű feljavítás szükséges! Körülnézünk hát a szigorúbb követelményeket kielégítő nyugati alkatrész-beszerzési piacokon. Nem szeretnénk felületesen dönteni: özönlik tehát a tengernyi anglo-germán nyelvezetű információ. Néhányukban meghívások is lapulnak a döntési joggal felruházott szakemberek minél sokoldalúbb tájékozódását elősegítendő. Utazgatunk tehát, kötelező vásárlási ígéretet persze sehol sem téve: célozgatunk itt is, ott is – természetesen tolmácsainkon keresztül –, érthetnek belőle ezt is, azt is. Így azután sokáig megmaradhatunk a potenciális vásárló felette kellemes helyzetében.

De végül is valami mellett le kell tenni a garast. És ha még garast! Kemény dollárokat ám. Hogy ezeket honnan vegyük, arra egy utat látunk: egy tanulmányban vázoljuk a lassan már határozott formákat öltő külföldi eladási lehetőségeinket, és erre mint fedezetre (mai szóval: középpályásra) kérünk állami valutahitelt. Minthogy vannak ismerőseink, kapunk is hitelt. De kapunk mást is, egy kérdőívet, amely többek között az iránt érdeklődik, vajon elegendő-e a jelenleg működő kereskedelmi csoport a nagyságrendekkel bonyolultabb nemzetközi szinten? Beismerjük: aligha. Kapunk tehát további státuszokat, lesz kereskedelmi igazgatóságunk, két aligazgatóság, négy főosztály – és így tovább, minden szinten megduplázva. S hogy ne feledjem, kapunk még egy jó tanácsot is: az első évek törvényszerűen jelentkező nehézségeit csökkentsük úgy, hogy bízzuk a külkereskedés nagyját egy már bevezetett export-import cégre.

A jó tanácsot megfogadva – de a státuszokat is megtartva – új körben nézünk tehát körül. Meg is akad a szemünk a professzionális hangadástechnika termékeivel kereskedő Guba-Vox egyesülésen. Tapintatos érdeklődésünkre tudomásunkra jut: a céget az egykori Fúvóshangszer Művek alapította, a neve is innen ered: a "hang" jelentésű latin Vox és az "ajak" jelentésű szláv-orosz Guba szavakból állt össze. Újabban ugyan a név előtagjának eredetét másra vezetik vissza a céggel kapcsolatban álló termelő vállalatok, egy kifejezetten magyar szóra. Talán az motiválja őket, hogy a Guba-Vox rendszeresen 16-18 napnak megfelelő nyereséget oszt szét évente a gyárak 4-5 napos átlagával szemben. Vannak is feszültségek: a Réztrombitagyár kilép az egyesülésből, és "Trombimpex" néven önálló külkereskedelmi jogot szerez. Hasonlóra készül a Szaxofon Üzem is, de első fokon elvetették kérvényüket; a benyújtott "Saxex" nevet kissé pornográf hangzásúnak találták. A Tubagyár persze marad. A tuba tabu, mert a hangszer testéhez szükséges nagykaliberű rézcső stratégiai áru.

Kapva kap tehát a Guba-Vox a Xilofongyár belépési szándékán. A xilofon hangszer is, fém is, és bár fújni nem fújják, de van egy közös, kettősen szimmetrikus betű is a két vállalat nevében; ráadásul éppen ott, ahol az egyik végződik, a másik pedig kezdődik. A mag (a kocka?) tehát el volt vetve, kicsírázott, szárba szökkent, kiterebélyesedett, és kezdett lassan gyümölcsözni is. A legízletesebb gyümölcs az az üzlet, amelyet a Xilofongyár a KGST közös "Harmónia" zenevezetéke mentén kiépítendő hangmintavételi és utánszabályozó állomások szállítására nem is olyan régen kötött meg.

Még néhány, egyre kevesebb bukdácsolással eltelő év, és lassan már a mánál vagyunk. És itt elkerülhetetlen, hogy néhány számadatot meg ne említsünk. Az értékesítésünk viszonylatok szerinti megoszlása ma a következő: rubelért adjuk el termékeink 81%-át, dollárért 9%-át, forintért a fennmaradó 10%-ot. Kissé eltérő a megoszlás a beszerzések terén: az anyag- és alkatrészköltségek 5%-át rubelben, 70%-át dollárban, 25%-át forintban fizetjük meg. Ez sajnos – a már említett, kritikus paraméterekkel rendelkező alkatrészek miatt – kikerülhetetlen kényszerhelyzet. A fentiek természetesen költségeinknek csak egy részét teszik ki, hiszen ehhez forintban még hozzá kell venni a béreket, közterheket, eszközlekötést, energia-költségeket, felújítási, dokumentációs, szállítási és biztosítási, stb. kiadásokat. Fel is merült a kevésbé sikeres gazdasági években olyan lehetőség, amellyel ez utóbbi költségek tetemes hányada megtakarítható lenne, a nyereség pedig aligha csökkenne: állítsa le a gyár a termelését, adja el a gépeket, alakuljon át multinacionáis bankká, amely dollár-hiteleket nyújt, a törlesztést és visszafizetést pedig rubelben fogadja el. Az ésszerűnek tűnő kezdeményezés azonban valahol megrekedt, és lassan a gyár is lábra állt eredeti tevékenységi körén belül. Ezzel az elgondolással így csak a Bosnyák és Garai téri piacra sikerült betörni.

Természetesen a leírtak messze nem merítik ki a Xilofongyár kereskedelmi tevékenységét. Hiszen nem szóltunk még a szakkiállításokon és vásárokon való hagyományosan sikeres részvételről, az ajánlati tevékenységről, a kockázati tanácsadásról, a nemzetközi kooperációról, a szellemi termékek adásáról és vételéről, hogy csak néhány fontosabb területet említsek. Ezek mindegyike azonban annyira komplex és szerteágazó témakör, hogy önálló cikket követelne.

A krónikáson nem fog múlni – megírja majd, mert közlendő van bőven. A kérdés az, hogy közölhető is lesz-e majd.

Folytatjuk a létező szocializmus korának krónikáját, egyik ipari fellegvárában megjelenő üzemi lap anyagaiban tallózva.

Nagy gondtól főtt a feje a Xilofongyár gazdasági és politikai vezetőinek. Nagy nehezen sikerült a Főhatóságtól kikönyörögni szellemi termékek behozatala céljából a szükséges harmincmillió forintot, amikor beütött a csőd. Mert ki gondolhatta volna, hogy a világ másik három nagy xilofongyártó mamuttrösztje annyira éberen őrködik a xilofon-lapkák gyártási titka felett, hogy csak komplett üzemek Magyarországra való telepítését vállalták volna, hallani sem akartak licensz eladásáról.

Nem volt más kiút: utána kellett nézni a belső szellemi tartalékoknak. Ekkor nyúlt Propag Andor, a munkaverseny- és reklámügyi aligazgató, az utolsó, kétségbeesett eszközhöz: újítási verseny kiírását javasolta, a gyár dolgozóinak részvételére számítva.

A nagy hírveréssel útjára indított versenyre azonban nem nagyon tódultak a megváltó javaslatok. Csak Istóczky néni, az éjjeles takarítónő nyújtott be egy ötletet, hogy tudniillik "A partvics nyelinek a másik végire is szőrt köllene húznyi, akkó etyszerre lehetnye pallót söprenyi meg pókhálóznyi." Azután hosszú hónapokig semmi.

Ebben a szorult helyzetben, végső mentségként, előszedték egy 1963-as poros irattartóból a kis Kulhanek Juci újítási javaslatát, aki akkoriban a nyolcadik osztály elvégzése után három hétig a Xilofongyárban volt nyári munkán. A licencvásárlásra szánt harmincmillió forint elégnek ígérkezett arra, hogy az egyik 1898-as Brown & Co. gépen próbaképpen elvégezzék azt az átalakítást, amelyet a kislány akkoriban javasolt. Az átalakítás négyszázhetvenkilenc forintos tetemes költségét is figyelembe véve, még mindig elég pénz maradt, amelyet szét lehetett osztani a fiatal újítókat eredményesen támogató munkahelyi (és följebb) vezetők között.

És ez a kezdeti siker nagy lökést adott az ügynek. Egymás után születtek a jobbnál jobb ötletek – csak a legkiválóbbakat soroljuk most fel, a teljesség igénye nélkül. Boncz Mátyás éjjeliőr például iker-xilofon gyártását javasolta, vagyis hogy ne csak az ütők alatt, de az ütők felett is helyezzünk el egy xilofont. Éles szemét nem kerülhette el ugyanis az a tény, hogy két szomszédos ütés között a muzsikus mindig egy fölösleges mozdulat megtételére kényszerül: fel kell emelnie az ütőjét. Ez eddig holt út volt. Ha az ütő ilyenkor, felemelkedőben egy másik, az alsóval szembe fordított xilofonba ütköznék, kétszeresére lehetne növelni a xilofonozás fajlagos frekvenciáját és a hangzás telítettségét, mégpedig minden további ráfordítás nélkül! Egy hét jutalomüdülést kapott.

Az öreg fizikailag megerősödve, szellemileg felfrissülve tért vissza, és további egy hét múlva már a bizottság asztalán feküdt újabb javaslata: a sztereó iker-xilofon. Az egyszerű iker-xilofonban ugyanis – mint a próbajátékok alkalmával tapasztalta – olykor összeakadt a két ütő. Újítása abban állt, hogy mind a jobb, mind a bal kéz számára egy-egy külön iker-xilofont tervezett. Ez a megoldás jelentősen kiterjesztette mindkét ütő működési hatósugarát, összeakadásuk veszélye nélkül. Két hónapos jutalom kényszer-elvonókúrát kapott.

De az is letelt egyszer, és az öreget már nem lehetett megállítani. Ezúttal már messzebbre ragadta a képzelete: a muzsikusban rejlő összes lehetőséget ki akarta aknázni. Újítása, a szférikus xilofon egy gömb alakú, mintegy két méter átmérőjű zárt helyiség volt, amelynek belseje xilofon-lapkákkal volt kitapétázva. A gömb középpontjában, súlypontjánál fogva függesztették fel a művészt – ha hagyta –, egy olyan szerkezetre, amely révén három, egymásra kölcsönösen merőleges tengely körül elforoghatott. Nemcsak kezében tartott ütőket, de speciális cipői is xilofonütőkben végződtek. Az öreg írt is egy virtuóz szólódarabot új hangszerére, a kottán sűrűn fordultak elő olyan zenei szakkifejezések, mint "jobbcsapott", "bal belső csűd", "szögsebesség", "perdületi határérték", stb. A gömb alakú xilofonszoba ötletéért Matyi bácsi három év jutalomkezelést kapott, kocka alakú gumiszobában. Az ötlet azonban nem ment veszendőbe: kínai ipari kémek elorozták a rajzokat, és felhasználták a pekingi űrhajós-kiképző központ kialakításához.

Az érzékeny veszteséget, a legtermékenyebb újító elvesztését hamarosan pótolni látszott a felvirágzást megindító, és időközben felkutatott Kulhanek Julianna visszatérése, aki a gyárból ment gyes-re tizenkét évvel azelőtt, és éppen negyedik gyermekét adta óvodába. Jucika jött, látott és győzött. Nagy problémát jelentett ugyanis már a kezdet óta a xilofon-lapkáknak a tartószerkezetre való rögzítési módja: bármilyen megoldást alkalmaztak is – szegecs, csavar, spárgával odakötözés, ragasztás, beékelés – mindenképpen parazita csillapítás, reflexió, korrózió, interferencia és más latin nevű betegségek keletkeztek a rögzítési pontokban. Volt ugyan olyan megoldás, amely mindezeket kiküszöbölte: a hangszert az összes lapkákkal és a tartószerkezettel együtt egyetlen darabból öntötték ki platinával és titánnal ötvözött krómacélból. A legyártott negyvenezres tételnek máig a raktárkészletet terhelő darabjai azonban azzal a nem elhanyagolható mellékhatással rendelkeztek – és ez persze csak az ünnepélyes próbahangversenyen derült ki –, hogy nem lehetett játszani rajtuk, mivel a kölcsönös tömegarányok miatt nem a lapkák jöttek rezgésbe, hanem az ütők repültek ki a muzsikus kezéből.

Jucika zseniális ötlete azonban egy csapásra száműzött minden gondot. A xilofon-lapkák jól bevált eredeti ötvözetében ugyanis elég magas a vastartalom, bevonatuk pedig tudvalevőleg krómnikkel-hártya. Ezek ugyebár mágneses tulajdonságú fémek. Ezt végiggondolva Jucika a lapkák széle mentén olyan mágneses erőtér-rendszert hozott létre, amelyen belül kialakuló erőhatások a közöttük elhelyezett lebegő lapkákra ellenkező irányú mágneses vonzást gyakoroltak. Figyelembe véve a lapkák egymástól eltérő önsúlyát is, valamint a megütésük pillanatában keletkező, a gravitációs komponenssel megegyező irányú dinamikus erővektort, érthető, hogy az erőtér-rendszer paramétereit igen gondos elektronikus szabályozás alatt kellett tartani. Nyereségül azonban a másik oldalon jelentkezett az az előny, hogy az ütés következtében rezgésbe jött lapka megváltoztatta az erőtér tulajdonságait, mégpedig az ütés intenzitásától és a lapka önrezgésszámától függő módon. Ezek a változások pedig erősítés után hangrendszerre kiadhatók – Jucika tehát, mintegy melléktermékként, feltalálta az elektronikus xilofont!

A kérdésre, hogy laikus létére honnan merítette fényes ötletét, elmondta, hogy a Korán nevű időszaki műszaki kiadvány "Hogyan barkácsoljunk könnyen, gyorsan Mohamed koporsóját" című tudományos ismeretterjesztő cikksorozata indította el képzeletét. Egyben célzott rá, hogy az említett koporsót sem őrizték ingyen ... Díszoklevelet kapott.

Már mindenki elkönyvelte, hogy a találmány bejárja majd a többihez hasonló diadalmas útját a százszemélyes vezetőségi bankett és a prototípusnak a gyárudvaron történő szétrohadása között – de akkor akadt egy vállalkozó szellem, Krankl Gedeon Imre hivatásos kéregető és kíntornatanár személyében. Szegénynek egy közlekedési balesetben nemrég lett totálkáros a megélhetését szinte kizárólagos módon biztosító verklije – egy vándorköszörűs nem adta meg az elsőbbséget –, így fordult a Xilofongyár szociális bizottságához. Elveszített hangszerének pótlására neki is adták a Kulhanek-féle elektronikus xilofont, cserébe csak azt kérték, hogy majd számoljon be a próbaüzem tapasztalatairól.

Három hónap múlva szállt ki a gyár előtt acélkék Volvójából az öreg, meghívta az egész vezetőséget kis nyolcszobás villájába, és erősen italos állapotban végre elárulta a titkot. Bizonyos komplex pénzügytechnikai megfontolásokat – egyrészt az árfolyam-arányokat, másrészt, mint később kiderült, a pénzérmék anyagösszetételi jellemzőit – alapul véve Budapestről Bécsbe tette át működési területét. Amikor megjelent valahol xilofonjával, és játszani kezdett, megvárta, amíg köréje gyűlnek a mindig kíváncsi bécsiek. Bemutatója végén maximumra tekerte a TÉRERŐ feliratú gombot, mire a közönség zsebéből az összes két-, öt- és tízschillinges pénzérme hangszerének egy speciális tartályába ugrott. Az érmék között talált nyakkendőtűket, mandzsettagombokat és pészmékereket egyszerűen a szemétbe hajította.

Azóta megnősült az öreg, neje számára is kijárta a kéregetési engedélyt. Az asszony jelenleg egy, a Fúvóshangszer- és Porszívógyár újítási versenyén első elismerésben részesült speciális harmóniummal járja a várost. Hangszeréhez a lábpedálos fújtató helyett egy légkalapácsok működtetésére alkalmas kompresszort csatlakoztatott a merész újító. Száma végeztével Kranklné maximumra tekeri a LÉGRITKÍTÁS feliratú gombot, mire a harmónium rejtett tartályai kiszivattyúzzák a nézők zsebéből a papírpénzeket. Az asszony sem fordít gondot a névjegyekre, szerelmeslevelekre és óvszeres tasakokra.

Az öreg most már semmit nem bíz a véletlenre. Szoros szálak fűzik őt a nagy gyárak újítási előadóihoz. Fényes megélhetése – legalábbis amíg a gyárak a hagyományos odaadással támogatják dolgozóik újításait – biztosítva van ...

Folytatjuk a létező szocializmus korának krónikáját, egyik ipari fellegvárában megjelenő üzemi lap anyagaiban tallózva.

Ha látott már a Nyájas Olvasó a sok évig tartó szürkeség után egyre derültebbé váló égboltozatról olyan villámot lecsapni, amely nem megvilágította, hanem örök sötétségbe borítással fenyegette a világot – hát ilyen volt a Xilofongyár számára a beruházásokat leállító egykori központi rendelet. Hogy teljes tragikumát érzékeltessem a történteknek, időben kissé vissza kell nyúlnom.

Sok-sok évi langyos egy helyben topogás után megváltó lehetőségnek ígérkezett a soron következő Amatőrsport Világjátékoknak egy baráti szomszédos országban történő megrendezése. Az illető országgal a Xilofongyár már hagyományosnak mondható jó kapcsolatokat épített ki, és komoly eséllyel szállhatott harcba a kiépítendő közös "Harmónia" zenevezeték hangmintavételi és utánszabályozó berendezéseinek szállítására kiírt nemzetközi pályázat elnyeréséért. Ez természetesen megkívánta volna a termékszerkezet gyökeres átalakítását, de az ehhez szükséges nagyberuházásra fordítandó állami hitelkeret – melynek kiutalását a biztos üzlet reményében biztosra is vették – megoldotta volna a gondokat. Az apró manufaktúraként indult Xilofongyár pedig az ágazat nemzetközi hírnevű bázisává, korszerű nagyüzemmé válhatott volna. S az égbolt, amelyről a felhők így szerteoszolván, már-már nem is kék, de rózsaszín árnyalatokban kezdett játszani, egyszer csak elsötétült ...

Lévén a gyár akkori főhatósága, a Kotta- és Gregoriánipari Minisztérium, nem termelőeszközöket előállító ágazat irányítója, mindössze egyetlen általa felügyelt nagyvállalatnak engedélyezték, hogy már megkezdett beruházásának befejezésére állami pénzt kapjon. És amikor az érdekelt Harmónium Hangműveknek sikerült gyáregységükké tenni az Üstdob Üzemet, a verseny gyakorlatilag el is dőlt. A Xilofongyár által benyújtott pénzigényre odafönt vörös ácsirónnal írták rá a gyár egész lapot betöltő emblémáját: a nagy X-et.

Búnak eresztette bizony a fejét az egész BERTA, a Beruházási Tanács, már-már a feloszlás gondolata kezdte őket foglalkoztatni. Ekkor azonban támadt egy ötlete a Tanács egyik tagjának, a vállalati jogásznak. Tüzetesen áttanulmányozta a beruházásokat leállító állami és ágazati rendeleteket, és másnapra kész volt a terve:

– Nevezzük el a beruházásunkat rekonstrukciónak, akkor van esély rá, hogy megkaphatjuk hozzá a szükséges pénzt!

Nosza, hamar előkerült egy Értelmező Szótár, melyben a "rékli " és a "rekontra" között meg is találták a keresett szót, mint "... 3. ipari, mezőgazdasági üzem gyökeres átszervezése, újjáépítése, felújítása; korszerűsítés." Szórul szóra stimmelt! Lelkesen megéljenezvén az ötlet benyújtóját, kimondatott a BERTA feloszlása, és volt tagjaiból azonmód megalakult a REST, a Rekonstrukciós Stáb. Ez bizottságokra oszlott, amelyek mindjárt el is végezték legfontosabb feladataikat:

-    a betöltendő pozíciók és a velük járó prémiumkeretek nem minden vitától mentes felosztását;

-    a soros határidő-módosítások határidőinek kitűzését;

-    a határidő-módosítások alapos megindoklásáért felelős személyek kijelölését;

-    az érdemi munkának az Albizottságokra való átruházását.

Csak ízelítőül térünk ki az alábbiakban néhány Albizottság illetékességi területére; talán sikerül ezzel is érzékeltetnünk a munka hatalmas méreteit.

Fontos, bár korántsem látványos tennivaló hárult a Dokumentáció Revíziós Albizottságra. Elő kellett szedniük azt a kérelmet, amelyet még a nagyberuházás állami pénztámogatásának reményében küldtek be a KGM-be, és át kellett dolgozniuk. Mindenütt, ahol "beruházás" állt, "rekonstrukció" kifejezést kellett a helyére írni. Biztonság kedvéért a mellékleteket és függelékeket külön kötetbe csoportosították, és sárga műbőr helyett vörös félvászonba kötötték. Nem is kellett sokáig várni, megcsendült a különvonalra kötött készülék, és csak egyetlen szót mondott: "Mehet!"

Legnehezebb helyzetben talán a Káderbiztosító Albizottság volt. Miután a REST kijelölte a főirányokat – a gyártás menetét megújító technológiai, az információ-áramlást és -feldolgozást korszerűsítő szervezési, valamint a dolgozók hozzáállását, tudatát a célok elérésére serkentő "szemléleti" rekonstrukciót kellett elvégezni – körülnéztek a munkaerő-piacon. Hát, szó ami szó, a Xilofongyáron belül nem tolongott a kitűzött magas követelményeknek megfelelő munkaerő. Feladtak hát a szóba jöhető szakemberek által vélhetően olvasott szaklapokban – Hócipő, Magyar Vadász, Turf, Playboy – egy csábító hirdetést az alábbi szöveggel: "Technológiai, szervezési és szemléleti rekonstruktőröket főállásban alkalmaz dinamikus zeneipari nagyvállalat, »Költsd a tőkét« jeligére."

Tódultak is az apró betűk olvasásában nem éppen a feladatuk magaslatán álló konstruktőrök, retusőrök pályázatai, sőt még egy koronaőr is jelentkezett. Feltétlenül megemlítendő a csuhányos-bodrogi özvegy Brüll Vendelné levele, aki előadta, hogy foglalkozására nézve halottlátó asszony, és szemléleti rekonstruktőrnek jelentkezik. A helyi Gazsi rendőrnek már többször is segített: elhívták őt hullaszemléletre, és amikor transzba esett, utána eresztettek egy mikrofont. Elmondott látomásai alapján egy sor esetet könnyen rekonstruáltak. Keresett ugyan szépen, de volt egy nagy hiány az életében: magánvállalkozó lévén nem lehetett szocialista brigádtag. Nem vették fel mégsem, félve, hogy túl sok mindenbe belelátna.

Mikor aztán végül minden jelentkezést – iktatva, véleményezve, alaposan megindokolva – sikerült elutasítani, sor kerülhetett a már eleve kiszemelt unokaöccsök, horgászpartnerek és vadásztársak ünnepélyes beiktatására. Belépésük napján pedig átvette a csoportot a Szakkiképző Albizottság, és beosztotta őket az élenjáró szakmai ismereteket biztosító nizzai, floridai és fokvárosi szaktanfolyamok hathónapos kurzusaira.

Nagy érdeklődés kísérte a Hierarchia Albizottság munkáját. Az ő feladatuk volt a Xilofongyár új szervezeti rendjének kidolgozása. Ennek az Albizottságnak a tagjait sűrűn lehetett látni a büfé állópultjainál, folyosózugokban, gyárudvari sarkokban, egy-egy barátságosan suttogó közvetlen vagy középvezető társaságában. A modern döntés-előkészítési elveknek megfelelően, négy különböző sémát nyújtottak be előzetes elbírálásra. Részletes magyarázó leírást azonban – bár ezt kezdetben titkolták – csak a "B" sémához készítettek. Biztosra mentek: az "A", "C" és "D" változatban a vezetői státuszok számát 20%-kal kisebbre vették.

Az értékelő ülés természetesen egyhangúlag a "B" séma mellett foglalt állást. Csak egy ifjú szakember adott kifejezést kételyeinek: szerinte inkább először rögzíteni kellene a gyártásmenetet és az ahhoz szükséges anyag- és információ-áramlási útvonalakat, majd ehhez kellene illeszteni a szervezeti formát, és nem megfordítva. A helyére bekerült idősebb, tapasztaltabb értékelő szakember azonban nem akadékoskodott.

Amikor a hitel valóban realizálódott, megkezdhette munkáját a Főobjektum Albizottság is. Tevékenysége az új Székház felépítésének irányítására terjedt ki, amely a tervekben természetesen Információtechnikai Gyáregység néven szerepelt, óvatosságból. Az itt elhelyezendő számítógépre hivatkozva sikerült elfogadtatni, hogy a tízemeletes épületnek mind a kétszáz irodájába légkondicionálás, rejtett világítás, szobaszökőkút, álmennyezet és spanyolfal kerüljön. Mindez valóban humánusabbá tette a tárgyalók, tanácskozótermek, tömegszervezeti bizottságok, igazgatói dolgozószobák és függetlenített tanácsadók szobáinak munkahelyi légkörét. Kis hiba csúszott ugyan a szobák kiosztásába, ami akkor derült ki, amikor visszatértek a külföldi szaktanfolyamokra irányított hallgatók – a kiküldöttek egyharmada –, és nem jutott nekik szoba. De ezt is sikerült áthidalni a számítógépnek a kapuőrök motozókamrájába való áttelepítésével.

Említtessék még meg a Tájékoztatási Albizottság, amelynek feladata a széles közvélemény beavatása volt a folyó dolgokba. Tették ezt egyrészt oly módon, hogy az "Addig üsd a vasat!" nevű üzemi lapot rendszeresen tudósították a REST határidő-módosító üléseiről, de az országos tömegtájékoztatási szervek számára is adtak ki hivatalos cáfolatokat és helyreigazítási kérelmeket. Befutott ugyan olyan kérés is – alulról –, hogy talán ez az Albizottság végre meg tudná a gyári melósokkal értetni, hogyan, meddig, miért történik körülöttük mindaz, amit már csak kész tények formájában észlelnek, lesz-e majd biztos helyük az új termelésben. A választ még fogalmazzák.

És amikor a kezdeti idők érthető bukdácsolása után éppen kezdtek volna végre jól látható, megszabott irányban forogni a kerekek, megint csak belekerült egy porszem a mechanizmusba. A porszem ezúttal három pótkocsis kamion formáját öltötte, melyekben a Fakanál és Dobverő GMK küldte el az ezredfordulóig felmerülő becsült igényeket kielégítő hetvenezer pár xilofonütőt. Kiderült, hogy a megrendelést még az új gyártmányszerkezetre való áttérés előtt adta fel a diszpécser. Vissza is minősítették egyszerű pécserré, de lelki megrázkódtatását kiegyenlítendő, fizetését felemelték. Az történt, hogy amikor le kellett volna mondania a xilofonütők megrendelését, gépírónője – aki csak a gépírásban volt kezdő – a visszaigazoló lapra "sztornó" helyett "pornó"-t írt. Mit volt mit tenni, át kellett venni az ütőket, és ami a kellemetlenebb, ki is kellett fizetni őket. Hasznosításuk érdekében pedig rövidesen megalakult a Karmesteri Pálca Részleg.

Természetesen az ütők bunkóját el kellett távolítani, és kívánatosnak mutatkozott némi átmérőcsökkentés is. Kézenfekvőnek tetszett, hogy le kell esztergálni a bunkót, de kiderült, hogy a keletkező fűrészpor megtámadja a dolgozók tüdejét, és amikor a tizenhetedik faforgácsolót is táppénzbe kellett venni xilikózis miatt, a szakszervezet vétót emelt. Újítási felhívást tettek közzé olyan eljárás kidolgozására, amely az egészségre nem ártalmas, és anyagvesztesége is csekély.

A gyári turistaszakosztály által benyújtott, és meg is valósított javaslat nagy vonalaiban a következő műveletsorra épült:

1.    Az irodaépület szobáin végigviszik az ütőket, mire azok fájából vaskarika lesz.

2.    A vaskarikát megolvasztják, öntik, meleghengerlik, hideghúzzák, megedzik, méretre darabolják.

3.    A gyári alkotó légkörrel megtöltött túlnyomásos kamrákban a vaspálca röpke órák alatt elfásul.

A jó üzletpolitikát dicséri, hogy az új termékre rövidesen jelentős északír megrendelés érkezett. Sajnos, emiatt a mérettáblázatot át kellett számolni centiméterből inch-be (ami viszont a termék funkcióját is jobban kifejezi, gondoljunk csak a kezdő karmesterek partitúráján látható "Ints be!" zenei jelzésre). Az átszámolás nehézségeit ékesen tanúsították a fogpiszkálótól távírópóznáig terjedő méretű első mintadarabok, de – hála az új technológiának – azok is veszteségmentesen újrafeldolgozhatók voltak.

És ezzel a momentummal lassan el is érkeztünk a mához. Nem nehéz észrevenni, hogy jelenleg mintha kevesebb volna a lendület, mintha megtorpant volna a kezdeti mozgékonyság. Magyarázatot erre egy olyan elvtárs adott, aki kérte, hogy neve titokban maradhasson. Azt mondta: "Nézze, ha valaki egy még fortyogó, meg nem szilárdult halmazállapotú közegbe már nyakig belemerült, és még mindig nem ér földet a lába, legjobban teszi, ha nyugton marad és nem kapálódzik, mert végleg elmerülhet!"

Folytatjuk a létező szocializmus korának krónikáját, egyik ipari fellegvárában megjelenő üzemi lap anyagaiban tallózva.

Ezer kisebb és nagyobb jelből látható: nemrég kezdődött el az új gazdasági év. A KSH-ban megvonják az elmúlt év statisztikai mérlegét; a KSI-ben megvonják a kalóriapénz-támogatást az előző évben nem elegendő mértékben fejlődött ifjú sporttehetségektől; a KST-ben megvonják a vállukat: ilyen feltételek mellett idén sem reális nagyobb szervezettséget várni[1].

Fellendül a Háztartási Boltok forgalma ilyentájt. Nagy tételekben fogy a lakk, nemkülönben a lakklemosó is. Most van ugyanis ideje az elmúlt évi brigádnaplókon elvégzendő utolsó simításoknak, mint ahogy az értékelésekre is lassan sor kerül. Az ezzel kapcsolatos események iránt érdeklődve kerestem fel jól bevált adatszolgáltatómat, a Xilofongyár reklám- és propagandaügyi igazgatóját ...

Propag elvtárs megilletődötten nyitotta ki a szobája rövidebbik falát szinte teljesen betöltő szekrényt, amelyben már ott sorakoztak a múlt brigád-évet dokumentáló kis művek.

– Fején találta a szöget, fiatal barátom – mondta –, valóban csak a "műalkotás" szó fejezi ki hűen e naplók lényegét. Nem sajnáltuk rá az időt és pénzt, megrendeztük a naplóvezetők retorikai, marxista esztétikai, stílus– és nyelvhelyességi tanfolyamát. De nem is tud senki mutatni nekem a zeneipari ágazatban még egy olyan gyárat, ahol ennyi remekbe szabott brigádnapló készülne.

– Talán megnézhetnénk egyet-kettőt?

– Mi az hogy! – büszkén járt végig tekintete a naplók gerincén. – Akarja látni a különleges darabokat?

Akartam. Egy nagy tanácskozóasztalhoz vezetett, megrúgta az egyik asztallábat, mire felemelkedett az asztallap, látni engedve egy süllyesztett terepasztalt, amely a Föld országait ábrázolta. Az idegen nyelvű levelezők "Nyalóka" brigádja készítette. Az egyes országok fővárosának helyére egy gombostű volt szúrva, rajta – zászló helyett – az államfőt ábrázoló postabélyeg. A bélyegeket a szokásos év eleji gyártmányajánló körleveleinkre küldött udvarias, de határozott hangú elutasító válaszlevelek borítékjáról áztatták le. Ez évben sikerült a Zöldfoki szigetek, valamint – a gyűjtemény 143-adik darabjaként – Katar sejkség bélyegét is beszerezni. Az asztal már évek óta funkcionál, természetesen időszakos aktualizálással, és a feszült érdeklődés, amellyel a "Nyalóka" brigád tagjai az egyes országokból érkező választási híreket lesik, már önmagában is pozitív eredmény.

Propag elvtárs odavezetett a következő modellhez. A gyári számítóközpont 1:50 méretarányban készítette el a "BRINA" rendszer konfigurációjának makettjét, és a működéshez szükséges programot mágneskazettán mellékelte. A rendszer lelke egy minikompjúter, az eseményadatok egy minidiszken találhatók, a kijelzés egy színes grafikus Minivizor képernyőn történik. Az eredményadatokat a következő kulcsok szerint rendezve képes megjeleníteni: témakör, dátum, részvételi arány. A program i.e. 2000 és i.sz. 3000 közötti események feldolgozására alkalmas. A rendszer teljes kidolgozása kötötte le a számítóközpont éves gépidő-felhasználásának 82%-át, 16% ment el a kötelező időszakos tesztekre. A többi gépidőt a gyár termelését segítő tevékenységre fordították.

– A naplók többsége – mondta büszke informátorom – a klasszikus hármas egységre épül ...

– Aha, szocialista módon dolgozni, tanulni, élni ...

– Nem így értettem: az idő, a tér és a cselekmény egységére gondoltam, vagyis hogy az eseményeket szigorú időrendben, a pontos helyszínek megjelölésével sorolja fel. De van a művek között abszurd napló, groteszk napló, antinapló, időbontásos napló is. Érdekes megoldás például a Szállítási Osztály "Talpfa" brigádjának naplója, amelyet egy kimustrált forgólemezes menetrendi tájékoztató lapjaira írtak; ez például tetszőleges sorrendben olvasható. Említésre méltó a Dokumentációs alosztály "Pro Form" brigádjának négykötetes alkotása, bár később kiderült, hogy csak valamilyen nyilvántartási félreértés folytán készült el a napló cseh, horvát és csecsen nyelven is. De azért vallja be, hogy ez igazán unikum!

– Talán inkább egy konyakot, ha lehetne ..

– Még egy büszkeségünket hadd mutassam meg! A Kooperációs alcsoport naplóját tiszteletbeli brigádtagjuk, Savanyóné Buga Jolán kalocsai pingálóasszony motívumai díszítik.

– Propag elvtárs, nem találok szavakat ... És igazán csupa pozitív példa van?

– Helytelen lenne ezt állítani; vannak még részlegeink, amelyeknek fejlődniük kell ezen a téren. Neveket hadd ne említsek, de két esetet azért elmondok. Egyik brigádunk kitűzte, hogy különösen kulturális téren zárkózik fel ebben az évben. A naplójuk 14 alkalomra szóló, összesen 127 darab beragasztott színházjegyet tartalmazott. Csak miután egy gyári kukában megtalált eldobott járógipszből előkerült a jegynyomtató klisé, akkor néztünk tüzetesebben utána: mindegyik jegy a Terézvárosi Játékszín 1884. február 7-i "Drakula gróf sikamlós huncutságai" című előadására, a földszint bal 12-es sor 7-es ülésére szólt.

Egy másik brigádunk pedig olyan "univerzális" naplót állított össze, amelyen évente csak a borítót kellett cserélni, egyébként változtatás nélkül adták be. De egy banánhéjon ők is elcsúsztak: egy 1952-es gyárlátogatási fénykép volt a perdöntő bizonyíték. Kétségbeesett védekezésük, hogy tudniillik a kép tavalyról származik, és Kojak hadnagyot ábrázolja, nem volt elfogadható.

– Kedves Propag elvtárs, mondana nekünk valamit végezetül az értékelés módjáról?

– Nagyon szívesen, bár meggyőződésem, hogy mindenütt nagyjából hasonlóképpen csinálják. Tehát, az értékelés több fokozatú: a brigádvezető, a munkahelyi vezető, a társadalmi szervek vegyes zsűrije, a brigádvezetők fóruma, a Munkaverseny-iroda főelőadója, a Képzőművészeti Kör vezetője külön-külön megteszi sorrendbe szedett javaslatát. Ez adja az első szubjektív pontszám-sorozatot. Ehhez jön az oldalszám és a bruttó súly szorzatának négyzetgyöke, levonásként a helyesírási hibák száma, újabb pluszként a brigádközi kapcsolatok száma. El kell mondanom, hogy értékelési rendszerünk, bár mindenre kiterjed, eddig még minden évben olyan eredményt hozott, hogy még az első és utolsó helyezett közötti pontszám-különbség is alig néhány százaléknyit tett ki, vagy érthetőbben fogalmazva: lévén, hogy az individuális szórásértékek halmazának maximuma is a hibahatáron belül volt, a differencia nem volt szignifikáns. Most sem várunk mást, így tehát a díjak és címek igazságos odaítélése érdekében az "úgyis mindenkire sor kerül" gyakorlatot követjük. Mindig az a hat brigád viszi el a jutalom-összeget, amely azt megelőzően legrégebben részesült jutalomban.

– Bocsánat, de akkor talán nem is volna szükség az egész bonyolult értékelési folyamatra!

– Nem úgy van az! Ha nem csinálnánk végig évről évre gondosan a teljes értékelést, akkor sohasem volna módunk bevezetni azokat az apró finomításokat, amelyek révén elérhető, hogy a végső pontszámok közötti eltérés a kívánt minimumon belül maradjon. Ez pedig aláásná az egész jól bevált jutalmazási rendet, amellyel mindenki elégedett. De hát gondoljuk is végig: ez a verseny tulajdonképpen a megtermelt többletérték igazságos társadalmi újrafelosztását célozza. Társadalmi szempontból pedig nálunk valóban mindenki egyenlő, nem igaz?

A "Hangadó Híradó" szerkesztőségében izgatott zsibongás ült el, amikor a főszerkesztő, torkát megköszörülvén, nekilátott a Xilofongyárba kiküldött Tallós Róbert kolléga első cikke felolvasásának.

* * * * *

Mérleg

Mivel nemrég zártuk le az elmúlt gazdasági évet, munkatársaink sorra felkeresik a zeneipari ágazat vezető bázisait. Nem maradhatott ki a Xilofongyár sem, ahol a munkaverseny- és reklámügyek igazgatója, Propag Andor elvtárs állt a sajtó rendelkezésére.

– Kedves Propag elvtárs, kérem, értékelje a gyár elmúlt évi gazdálkodását!

– Abban a manapság ágazatunkban már kivételesnek mondható helyzetben vagyunk, hogy nem kell hivatkoznunk a kedvezőtlen külgazdasági helyzetre. Xilofonjaink ugyanis szinte kizárólag hazai alapanyagból készülnek; ami pedig külföldi értékesítési mutatóinkat illeti, sikerült megtakarítanunk a csomagolási, tartósítási, dokumentáció fordítási, szállítási és biztosítási költségek tetemes részét. Termékeinket ugyanis kizárólag idehaza dobjuk piacra; eredetileg "Exportból visszamaradt" feliratot terveztünk minősítésükre, de még ebből is sikerült a nyomdaköltségek csaknem felét megtakarítani. A végleges szöveg: "Visszamaradt."

– Érkezett-e xilofonjaikra minőségi kifogás?

– Egy darab sem! Pedig drukkoltunk kezdetben, vajon mit fog szólni a tisztelt vásárló közönség újfajta, monotonális xilofonjainkhoz – álszerénység volna elhallgatni, hogy az alapötlet tőlem származik –, de végül is kellemesen csalódtunk. Nem volt minőségi panasz. A felületes szemlélő erre persze azt mondaná, azért nem reklamáltak, mert a kutya se vette. Ez igaz ugyan, de ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy egy termék nemcsak funkcionális, de esztétikai értékeket is megjelenít. Például a Ló utcai hangszerboltban Bründza Demeter segédkisegítő monotonális xilofonjainkból készített kompozícióval nyert kirakatrendező versenyt a "Zene zenét eszik" kerületi akciósorozatán.

– Hogyan érvényesültek a gyárban a módosított gazdasági szabályozók?

– Teljes béregyensúlyt sikerült megvalósítanunk: a kötbérek összege, melyekkel késedelmes szállításaink miatt a különböző megrendelőinknek tartoztunk, soha nem haladta meg a számunkra késve beszállító partnervállalatokkal szembeni kötbér-követeléseink összegét. Sikerült elérnünk azt is, hogy a megnövelt nyereségadó-százalék ellenére se vonjanak el több pénzt a Xilofongyártól: ez az évünk is veszteséges volt ugyanis. Március első napjaiban kell majd dolgozóinknak befizetniük a megszokottnak mondható, 5-6 napnak megfelelő veszteségrészesedést.

– És zokszó nélkül befizetik?

– Hát azért van a dologban egy kis suskus. A Kollektív Szerződés értelmében ugyanis nem részesedhet a vállalat éves termelési eredményéből az a dolgozó, aki a tárgyév december 31-én nincsen állományban. Ezért december 30-án formailag minden dolgozónkat áthelyezzük a Réztrombitagyárba, január 2-án pedig visszahelyezzük őket eredeti munkahelyükre.

– És addig nincs állományban levő dolgozója a gyárnak?

– Hogyne volna. E napokban gyárunkat a hasonló gondokkal küszködő Réztrombitagyár dolgozói népesítik be, persze szintén csak papíron. Veszteségeinket így mindannyiunk megbízható kezese és fejőstehene, az Állam egyenlíti ki.

– És mi várható a jövő évre?

– Volt egy gondunk: a fő szerelőcsarnokot hiteltartozásunk fejében át kellett adnunk az Első Magyar Kottabanknak. Ezért xilofonjainkat jövőre "Csináld magad" kivitelben, félkész formában összecsomagolva szereljük ki, természetesen felemelt áron. És itt jön igazán kapóra – lám, milyen előrelátóak voltunk – a monotonális xilofon: mivel minden lapka azonos hangot ad, az összeszerelés során történő esetleges összecserélésük nem jár hallható következményekkel.

Hát igen, tisztelt olvasóink, valahogy így kellene gondolkodni mindenütt, mint itt a Xilofongyárban: a nehézségeken nem siránkozni kell, hanem úrrá lenni, de legalábbis rugalmasan hozzájuk igazodni. Nem itt állna nemzetgazdaságunk, ha volna még vagy tíz ilyen gyárunk!"

* * * * *

– De sajnos, még vagy ezer ilyen van ... – tette le a kéziratot a főszerkesztő. – Na, mi a véleményetek?

– Kezdetnek talán elmenne, de nem kell a fiút elkapatni. Várjuk meg, milyen témát választ következő cikkéül. És biztassuk meg őt, hogy csak így tovább.

Ebben egyet is értettek, így e cikk kéziratát egyelőre egy mély fiókba tették. Kiszedésére máig sem került sor ...  

Egy random rendszerességgel megjelenő közegtől elvárható néminemű változatosság. Ennek jegyében mostantól kezdve tizenkét folytatásban közreadatik egy történet a "létező szocializmus" világából. A sorozat darabjait az jellemzendi, hogy a címben először az aktuális hónap neve áll.

– ... és kívánom, hogy a tanfolyam alatt tanúsított éleslátásukat, a problémák iránti érzékenységüket, az általános összefüggések kutatásának vágyát, egészséges türelmetlenségüket őrizzék meg, sőt mélyítsék el majdani munkaterületükön! Minden munkájukat hassa át az a felelősségérzet, amelyet az emberek előtt, emberekről, emberek érdekében – és, ha úgy adódik, érdekeikkel szemben – való bármiféle állásfoglalás megkíván. Mindehhez kívánok Önöknek, tisztelt kollégáim, jó egészséget és sok sikert!

Miután az előadó, az általa éppen végigolvasott papírlapot is a kezében tartott lapköteg aljára csúsztatván, legfelül ismét beszéde elejét pillantotta meg, világossá vált számára, hogy beszéde végére ért. E tényt széles mosollyal kísért könnyed meghajlás formájában tudatta a hallgatósággal. Tenyerek erdeje verődött össze, egy-egy jobb és bal.

A tapsolás révén keletkezett szünetet kihasználva, az elnökségi asztalhoz ültetett tanfolyam-bizalmi szerencsétlenkedni kezdett egy üdítőitalos üveggel; a kupakján azonban csak akkora rést sikerült keltenie az üveg túlnyomásos belvilága és az atmoszférikus külvilág között, amely a szénsavval dúsított tartalomnak erős pezsgéssel kísért spontán kiáramlása előtt nyitotta meg az utat. Az előadó fegyelmezett arcára kényszeredett mosoly ült, ahogy átvette a csekély egyujjnyi lét, amelyet végül is innia adatott; a nagyobbik részt az asztal veres díszterítője és a mögötte ülők sötét öltönyei itták be. Szerencsére hátra volt még az oklevelek kiosztása – elegendő idő a foltok felszáradására. A megilletődött újságíró-gyakornokok pedig a kínos incidensből csupán a kísérő kézfogások kissé ragacsos minőségét érzékelték...

Hát ez volt tegnap. Ma pedig, a naptól-fagytól szikrázó januári utcán magabiztos léptekkel haladt a pompázatos székház felé Tallós Róbert, az egynapos újságírnok, ahogy a hallgatók maguk között a hivatalos titulusukat rövidítették. Zsebében – az egyszerű halandókéval esetlegesen azonos tartalmon fölül – friss diplomája és első munkahelyének címe. A munkahelyeket természetesen jeligés pályázat útján lehetett elnyerni. (A jeligéket természetesen a tanfolyam vezetője osztotta ki a hallgatóknak, névre szólóan.)

Talán érdekli Önöket, milyen is volt hősünk, Tallós Róbert, kinek kerek egy esztendejét kezdjük meg most figyelmünkkel kitűntetni. Jogos is volna e kíváncsiság, hiszen különben esetleg fennállhatna a veszély, hogy a történések során összetévesztik majd valakivel. Ki kell azonban ábrándítanom Önöket – egyelőre nem segíthetek. És eme segítség-megtagadásomat egy indokolt cél és egy megalapozott ok vezérli. Egyrészt módot szeretnék nyújtani arra, hogy a Nyájas Olvasó maga ruházza fel a fő- és mellékszereplőket mindazokkal a külső jegyekkel, amelyek révén e teljes mértékben kitalált személyeket a neki tetsző (vagy, ne adj isten, nem tetsző) valóságos emberekkel azonosíthatja; ez pedig, lássák be, nem csekélység! Így ugyanis az Olvasó a hasonlóan fiktív szereplőkkel és helyzetekkel benépesített történetek mottójában szereplő Véletlen szerepét játszhatja el. A megalapozott ok: szegről-végről alkotóművész lévén, jellemezzék újságíró főhősünket a Művek, melyeket majdan papírra vetend.

Eközben pedig meg is érkezett ő a diadalmas kapuhoz. A messzire virító KGM betűk alatt, a bejárat mellett felerősített márványtáblán megnyugvással olvasta a megfejtés bevésett márványbetűit: "Kotta- és Gregoriánipari Minisztérium." Nehezen fordult tengelyén a szélein filcrátéttel tömített hőzsilipelő forgóajtó. Belépvén az utca felé nyíló térnegyedbe, Tallós Róbert az óramutató járásával ellenkező értelmű forgó mozgásra késztette az ajtót. (Fejlett vizuális képességű olvasóink megnyugtatására: vízszintes számlapú óra képzelendő.) Közel 180 foknyi gyaloglás után – mely alatt kínosan vigyázott az erő és erőkar szorzatának konstans voltára – megérkezett a belső térnegyedbe. Elsődleges látómezejét egy páternoszter dinamikája töltötte ki; a fülkék relatíve alternatív mozgása egyértelműen sugallta az intézménybe belépő szerencsétlen ügyfelek lelkébe a dante-i mottót: fel is út, le is út!

Jóval megnyugtatóbb volt, amit Tallós Róbert periférikus látótere rögzített: aranysújtásos kék atillában, "KGM" aranybetűs szegélyű tányérsapkában és pödri bajuszban állt ott a kapuőr, jóságosan kérdő szemmel.

– Jópotkivánok, kémszépena ...– hadarta a jövevény zavartan.

– Papírt! – dörögte a Jóságos Kapuőr. Megkapta. Technológiai leírás: két ujj közé csippentve átvesz, undorral széthajtogat, belepillant, visszalök, kinyilatkoztat: – Nyócemelet, húszaszoba, Kovácseftás, lábattörlünk!

– Alászolvánok ... – dadogta Tallós; felvette, zsebre tette, törölte és belépett a fülkébe. Ne részletezzük a fölényesen megvető, illetve a zavartan restelkedő pillantást, amelyet az előbbi jelenet két szereplője váltott egymással, amikor az újságírnok kisvártatva megjelent a pincéből kiemelkedő egyik fülkében, és egy szórakozott ügyfél kis híján a fejére lépett ...

Nyolc emelet azonban még a mechanizáció e fejlett fokán is hosszú út, így Tallós Róbertnek volt ideje lelkileg kissé összeszednie magát, mire megtalálta a szobát. A titkárnőnek bemutatkozott, megmondta jövetele célját. Az belenézett kiskönyvébe, bólintott, megkérdezte Tallóstól, hogy hánnyal szereti, miközben egy vállfát és egy kést nyújtott feléje. Időbe került, míg az megértette, hogy e dolgok – sorrendben – a kávé édesítési fokára, felsőruházatának átmeneti elhelyezésére, illetve a már bent ülők intenzív dohányzása révén előállott sűrű közegben való haladásának mikéntjére vonatkoznak. Végigsimított haján, még egyszer letörölte kissé bepárásodott szemüvegét, középre húzta nyakkendője csomóját, és energikus kopogásait követően belépett. Szerencse a szerencsétlenségben: a kis mosdóhelyiség nem volt foglalt ...

Annál népesebb volt Kovács elvtárs szobája, ahová téveteg hősünk a visszafojtott kacagástól megnémult titkárnő karnyújtásának irányát követve végül mégis eljutott. A gomolygó füstben csak sziluetteket vett ki először. Belépésére a hangok elcsitultak, majd elsőként a szoba gazdája szólalt meg üdvözlőleg:

– Á, á, itt van hát végre az ifjú titán! Ti tán még nem ismeritek, hadd mutassam be hát Tollas elvtársat. Őt küldték hozzánk erősítésül. Foglaljon helyet, fiatal barátom; és akkor térjünk is rá a hivatalos napirendre!

Amíg az ifjú titán körbejár, és jól hangsúlyozva a sajátját, nevet vált a többiekkel, mondjuk el, hogy e napfényes januári napon a KGM-ben székelő Zeneipari Szakszervezeti Központ szakszervezeti újságjánál, a "Hangadó Híradó"-nál dolgozó külső munkatársak tartották szokásos negyedévi tervmegbeszélésüket. Jól bevált rendszer volt ez: minden nagy zeneipari vállalatnak megvolt a saját üzemi lapja, ahová a "Hangadó Híradó" a gyümölcsöző kétoldalú kapcsolatok fenntartása érdekében külső munkatársakat delegált. Ezek válogatták ki az adott üzem életének azokat a szalonképes pletykáit, amelyekről a központi lap is beszámolhatott, másrészt ők juttatták el az üzemi lapok szerkesztőihez az esedékes egyenirány-vonalat.

Kovács elvtárs emelkedett szólásra. Megnyitotta a tervmegbeszélést, néhány szóban értékelte az éppen lezárult évet, majd felkérte a megjelenteket, ki-ki ismertesse elgondolásait a jövendő negyedévre.

– Két fontos témám volna – kezdte a "Fúvósököl" lapot pártoló munkatárs. – Írnék a Réztrombitagyárban elterjedt új szívbetegség, a trombitózis hatásos megelőzését célzó intézkedésekről. Sajnos, a fúvópróba során a meós két fúvás között érhető okokból szív is, és ezt megérzi a szív is. Ellenpontképpen viszont ismertetném a Szaxofon Szerelde új import gépsorát, amely a nádlemezke méretre vágásától a hangszer tokját bélelő bársonydarab kiszabásáig egymaga végzi el egy egész csoport munkáját. Magam is láttam, nagyon jól bevált az új Gruppensax gép!

– És mi legyen a tartalék téma? – kérdezte az előrelátó Kovács elvtárs.

– Talán írhatnék egy újításról: kombinált fogót fejlesztett ki a csomagoló csoport pincehelyiségében dolgozó kollektíva. A kéziszerszám egyetlen mozdulattal nappal hangfogóvá, éjszaka egérfogóvá alakítható.

Hasonló felelős szellemben hangzottak el sorra a többi bejelentések is. Megtudhatta belőlük Tallós, hogy a Húroshangszer Trösztnél – importanyag-megtakarítást szem előtt tartva – elhatározták, hogy áttérnek az ukulele gyártására. Mert ugye, a hegedűhöz képest ez négyszeres, a mandolinnal szemben már nyolcszoros húrmegtakarítás, de mekkorára növekszik, ha a cimbalomra vagy a hárfára gondolunk! Valaki ellenvetést tett ugyan a Tröszt lapjában, a "Húr rá!"-ban, hogy így viszont az egy húrra jutó fajlagos fafelhasználás fog növekedni; de lehurrogták.

Utolsónak – nem véletlenül – az Ütőhangszer Üzem instruktoráé lett a szó. Célzott rá, hogy az utóbbi években az ÜÜ-ben észrevehetően megromlott a légkör, ami az érzékenyebb bőrökre – a dobokéra, természetesen – rossz hatással volt. Megereszkedett a pergő, az üstdob, a tam-tam ...

– Erről hallottam-tam – vágott közbe szellemesen Kovács elvtárs. – De segítettünk kiharcolni a pénzt a légkondicionáló berendezésekre, sőt, tudomásom szerint ezeket már üzembe is állították!

– Valóban, de a teljesítményük nem volt elegendő a teljes szerelőcsarnok és a készáru-raktár légterére. Ezért az ÜÜ kettévált, és leadta a triangelek, timpanyk, xilofonok, harangjátékok és gongok gyártását egy éppen szanálásra megérett játékkészítő szövetkezetnek. A régi műhelyből csak a magasfeszültség megérintésének veszélyére figyelmeztető tábla alsó része maradt, a két keresztbe tett lábszárcsonttal. Ez adta az ötletet, hogy az így önállósult vállalatot Xilofongyárnak nevezzék el.

– De hát légkondi a cintányérokhoz sem kell! – vetette ellen Tallós.

– Nem hát, de azok anyagában nemesfém van, azért tartotta meg a gyártmányt az Ütőhangszer Üzem – válaszolta a "Csinnadratta" külsőse. Majd azzal fejezte be, hogy leleplező cikksorozatot kíván indítani a nagydobok körül megfigyelhető pedálozásról.

– Nos, elvtársak – foglalta össze a levezető elnök –, született tehát nemrég egy új tag zeneipari családunkban, és még nincs meg a keresztapa. Tallós elvtárs! Mit szólnál, ha rád bíznánk a Xilofongyár patronálását?

– Hogy ... én .. nem találok szavakat ... – lepődött meg az ifjú írnok.

– Pedig éppen az lesz a feladatod! Akarva sem sikerülhetett volna jobban: új gyár, új ember, friss szem. Van már üzemi lapja a Xilofongyárnak?

– Van, az "Addig üsd a vasat!" – emelt ki a táskájából egy kötelező példányt egyikük. – Se jobb, se rosszabb, mint a többi hasonló újság.

– Hát nézd, Robikám. Ne siesd el a választ. Nem vagyunk türelmetlenek: kapsz egy egész év próbaidőt, ezalatt igyekezz havonta legalább egy-egy témát feldolgozni. Ne sértődj meg, ha nem mindjárt az elsőt közöljük; ezzel az itt ülő társaid is nagyrészt így voltak.

– Kezdd mindjárt a másodikkal – tanácsolta az előbb szóló, s a felhangzó egészséges kacaj adta meg a megbeszélés zárásának alaphangulatát.

Tallós Róbert pedig, megkapván a hivatalos papírokat és a haveri útbaigazításokat, fejében nagy terveket forgatva lépett be a páternoszter elébe süllyedő fülkéjébe.

Lefelé vezető útja megkezdődött...

- Ugyanannak a bő családnak vagyunk mindketten a tagjai, tegeződni fogunk. Adottság az is, hogy mindazt az információt, amelyet ezen a blogon közzétettem, te magad is olvashattad, az alábbiakban ezért a még ismertté nem vált adataidra kérdezek először rá. Mi kerülne bele rólad a mérvadó irodalmi lexikonba?

- Gondolom, az anyakönyvi adataim: a múlt tavasszal éppen betöltöttem a normál nyugdíjkorhatárt, de mindjárt utána a volt cégem kapott egy kiemelt feladatot, amelynek megoldásába engem is bevontak. A tisztességes honorárium egy részét fordítottam az utolsó tíz évben legyártott verseim egy részének magánkiadású megjelentetésére, az „Ujjgyakorlatok” című kötetben.

- Legyártott?

- Nem elszólás. A kötetben szereplő összes darab egy sor közös jellemzővel rendelkezik, akárcsak egy gyár futószalagját elhagyó késztermékek. Először is, mindegyik vers tizenkét szakaszból áll, minden szakasz nyolc soros. Ezt a terjedelmet azért választottam, mert a verseket két hasábra tördelve és jól olvasható betűméretet feltételezve éppen kitöltenek egy A4 oldalt, vagy egy fekvő A5 formátumú könyvben két egymással szembe néző oldalt. Ezzel sikerül megközelíteni egy prózai mű leütés/oldal arányát, ami hatékony helykihasználást tesz lehetővé.

- Honnan jön ez a meglehetősen szokatlan kritérium?

- Egyértelműen az életpályámból. A középiskola elhagyásának napjától kifejezetten a műszaki pálya egyes szakaszait jártam be, ami egyfajta meghatározott gondolkodásmód követésére késztet a humán kultúra területén is. És ha már a középiskola szóba jött: mindig irritált, hogy bizony versszakmailag meglehetősen közepes műveket magasztaltak az égig, nem ritkán a belőlük kiolvasható aktuálpolitikai vagy egyéb, a költészettől igencsak távoli szempontok miatt. Már ott eldöntöttem magamban, hogy hasonlóakra én is képes vagyok, és szűk kör számára ezt folyamatosan bizonyítottam is, olykor szigorúan körvonalazott témákban, erős formai megkötésekkel.

- Mi jellemzi még a kötetben szereplő verseidet?

- Egyetlen szóval azt mondhatnám: készítőjük bevallott konzervativizmusa. Amint egy promóciós leírásban kifejtettem, ezeknek a daraboknak jól látható struktúrájuk van, követhető történettel: felvezetés, kifejtés, lezárás, következtetés, olykor csattanó. Formai elemként állandó szereplők a különféle rímképletek, a gondolati, mondat- és mondatrész-ritmus, viszonylag gyakori az alliteráció. Sokszor előfordulnak a sablonostól, bevettől eltérő fogalmi kapcsolások. Egyértelműen hiányzik viszont a ködös gondolat és mondandó, a halványlila emlék-, élmény- és ösztönfoszlányok. Annyit tennék még hozzá, hogy a kötet nagyobbik részét kitevő verseket kifejezetten a mulattatási szándék motiválta, és ez a szándék azoknál az olvasóknál érhet célt, akik képesek a vevőkészülékükön a készítővel közel azonos hullámhossz beállítására; de szerepelnek „komoly” témájú próbálkozások is.

- Forgalomban van a kötet?

- Igen, megvásárolható Budapesten az Írók Boltjában, vagy megrendelhető a bookline.hu internetes könyvterjesztő oldalon. Nem túloztam el az árszabását…

- Mi várható tőled a jövőben?

- Egyrészt az, hogy a már megjelent kötetből további darabok részletei lesznek láthatóak ezeken a hasábokon; másrészt természetesen dolgozom a következő kötet összeállításán. Nagy változás egyelőre abban sem várható; még nem érzem, hogy eljutottam volna a kifejezetten komoly gondolatok komoly formában való közreadásának szintjére. Ez nem álszerénység, hanem önismeret.

- Köszönöm, kíváncsian várjuk mindkettőt.