Folytatjuk a létező szocializmus korának krónikáját, egyik ipari fellegvárában megjelenő üzemi lap anyagaiban tallózva.
Ha látott már a Nyájas Olvasó a sok évig tartó szürkeség után egyre derültebbé váló égboltozatról olyan villámot lecsapni, amely nem megvilágította, hanem örök sötétségbe borítással fenyegette a világot – hát ilyen volt a Xilofongyár számára a beruházásokat leállító egykori központi rendelet. Hogy teljes tragikumát érzékeltessem a történteknek, időben kissé vissza kell nyúlnom.
Sok-sok évi langyos egy helyben topogás után megváltó lehetőségnek ígérkezett a soron következő Amatőrsport Világjátékoknak egy baráti szomszédos országban történő megrendezése. Az illető országgal a Xilofongyár már hagyományosnak mondható jó kapcsolatokat épített ki, és komoly eséllyel szállhatott harcba a kiépítendő közös "Harmónia" zenevezeték hangmintavételi és utánszabályozó berendezéseinek szállítására kiírt nemzetközi pályázat elnyeréséért. Ez természetesen megkívánta volna a termékszerkezet gyökeres átalakítását, de az ehhez szükséges nagyberuházásra fordítandó állami hitelkeret – melynek kiutalását a biztos üzlet reményében biztosra is vették – megoldotta volna a gondokat. Az apró manufaktúraként indult Xilofongyár pedig az ágazat nemzetközi hírnevű bázisává, korszerű nagyüzemmé válhatott volna. S az égbolt, amelyről a felhők így szerteoszolván, már-már nem is kék, de rózsaszín árnyalatokban kezdett játszani, egyszer csak elsötétült ...
Lévén a gyár akkori főhatósága, a Kotta- és Gregoriánipari Minisztérium, nem termelőeszközöket előállító ágazat irányítója, mindössze egyetlen általa felügyelt nagyvállalatnak engedélyezték, hogy már megkezdett beruházásának befejezésére állami pénzt kapjon. És amikor az érdekelt Harmónium Hangműveknek sikerült gyáregységükké tenni az Üstdob Üzemet, a verseny gyakorlatilag el is dőlt. A Xilofongyár által benyújtott pénzigényre odafönt vörös ácsirónnal írták rá a gyár egész lapot betöltő emblémáját: a nagy X-et.
Búnak eresztette bizony a fejét az egész BERTA, a Beruházási Tanács, már-már a feloszlás gondolata kezdte őket foglalkoztatni. Ekkor azonban támadt egy ötlete a Tanács egyik tagjának, a vállalati jogásznak. Tüzetesen áttanulmányozta a beruházásokat leállító állami és ágazati rendeleteket, és másnapra kész volt a terve:
– Nevezzük el a beruházásunkat rekonstrukciónak, akkor van esély rá, hogy megkaphatjuk hozzá a szükséges pénzt!
Nosza, hamar előkerült egy Értelmező Szótár, melyben a "rékli " és a "rekontra" között meg is találták a keresett szót, mint "... 3. ipari, mezőgazdasági üzem gyökeres átszervezése, újjáépítése, felújítása; korszerűsítés." Szórul szóra stimmelt! Lelkesen megéljenezvén az ötlet benyújtóját, kimondatott a BERTA feloszlása, és volt tagjaiból azonmód megalakult a REST, a Rekonstrukciós Stáb. Ez bizottságokra oszlott, amelyek mindjárt el is végezték legfontosabb feladataikat:
- a betöltendő pozíciók és a velük járó prémiumkeretek nem minden vitától mentes felosztását;
- a soros határidő-módosítások határidőinek kitűzését;
- a határidő-módosítások alapos megindoklásáért felelős személyek kijelölését;
- az érdemi munkának az Albizottságokra való átruházását.
Csak ízelítőül térünk ki az alábbiakban néhány Albizottság illetékességi területére; talán sikerül ezzel is érzékeltetnünk a munka hatalmas méreteit.
Fontos, bár korántsem látványos tennivaló hárult a Dokumentáció Revíziós Albizottságra. Elő kellett szedniük azt a kérelmet, amelyet még a nagyberuházás állami pénztámogatásának reményében küldtek be a KGM-be, és át kellett dolgozniuk. Mindenütt, ahol "beruházás" állt, "rekonstrukció" kifejezést kellett a helyére írni. Biztonság kedvéért a mellékleteket és függelékeket külön kötetbe csoportosították, és sárga műbőr helyett vörös félvászonba kötötték. Nem is kellett sokáig várni, megcsendült a különvonalra kötött készülék, és csak egyetlen szót mondott: "Mehet!"
Legnehezebb helyzetben talán a Káderbiztosító Albizottság volt. Miután a REST kijelölte a főirányokat – a gyártás menetét megújító technológiai, az információ-áramlást és -feldolgozást korszerűsítő szervezési, valamint a dolgozók hozzáállását, tudatát a célok elérésére serkentő "szemléleti" rekonstrukciót kellett elvégezni – körülnéztek a munkaerő-piacon. Hát, szó ami szó, a Xilofongyáron belül nem tolongott a kitűzött magas követelményeknek megfelelő munkaerő. Feladtak hát a szóba jöhető szakemberek által vélhetően olvasott szaklapokban – Hócipő, Magyar Vadász, Turf, Playboy – egy csábító hirdetést az alábbi szöveggel: "Technológiai, szervezési és szemléleti rekonstruktőröket főállásban alkalmaz dinamikus zeneipari nagyvállalat, »Költsd a tőkét« jeligére."
Tódultak is az apró betűk olvasásában nem éppen a feladatuk magaslatán álló konstruktőrök, retusőrök pályázatai, sőt még egy koronaőr is jelentkezett. Feltétlenül megemlítendő a csuhányos-bodrogi özvegy Brüll Vendelné levele, aki előadta, hogy foglalkozására nézve halottlátó asszony, és szemléleti rekonstruktőrnek jelentkezik. A helyi Gazsi rendőrnek már többször is segített: elhívták őt hullaszemléletre, és amikor transzba esett, utána eresztettek egy mikrofont. Elmondott látomásai alapján egy sor esetet könnyen rekonstruáltak. Keresett ugyan szépen, de volt egy nagy hiány az életében: magánvállalkozó lévén nem lehetett szocialista brigádtag. Nem vették fel mégsem, félve, hogy túl sok mindenbe belelátna.
Mikor aztán végül minden jelentkezést – iktatva, véleményezve, alaposan megindokolva – sikerült elutasítani, sor kerülhetett a már eleve kiszemelt unokaöccsök, horgászpartnerek és vadásztársak ünnepélyes beiktatására. Belépésük napján pedig átvette a csoportot a Szakkiképző Albizottság, és beosztotta őket az élenjáró szakmai ismereteket biztosító nizzai, floridai és fokvárosi szaktanfolyamok hathónapos kurzusaira.
Nagy érdeklődés kísérte a Hierarchia Albizottság munkáját. Az ő feladatuk volt a Xilofongyár új szervezeti rendjének kidolgozása. Ennek az Albizottságnak a tagjait sűrűn lehetett látni a büfé állópultjainál, folyosózugokban, gyárudvari sarkokban, egy-egy barátságosan suttogó közvetlen vagy középvezető társaságában. A modern döntés-előkészítési elveknek megfelelően, négy különböző sémát nyújtottak be előzetes elbírálásra. Részletes magyarázó leírást azonban – bár ezt kezdetben titkolták – csak a "B" sémához készítettek. Biztosra mentek: az "A", "C" és "D" változatban a vezetői státuszok számát 20%-kal kisebbre vették.
Az értékelő ülés természetesen egyhangúlag a "B" séma mellett foglalt állást. Csak egy ifjú szakember adott kifejezést kételyeinek: szerinte inkább először rögzíteni kellene a gyártásmenetet és az ahhoz szükséges anyag- és információ-áramlási útvonalakat, majd ehhez kellene illeszteni a szervezeti formát, és nem megfordítva. A helyére bekerült idősebb, tapasztaltabb értékelő szakember azonban nem akadékoskodott.
Amikor a hitel valóban realizálódott, megkezdhette munkáját a Főobjektum Albizottság is. Tevékenysége az új Székház felépítésének irányítására terjedt ki, amely a tervekben természetesen Információtechnikai Gyáregység néven szerepelt, óvatosságból. Az itt elhelyezendő számítógépre hivatkozva sikerült elfogadtatni, hogy a tízemeletes épületnek mind a kétszáz irodájába légkondicionálás, rejtett világítás, szobaszökőkút, álmennyezet és spanyolfal kerüljön. Mindez valóban humánusabbá tette a tárgyalók, tanácskozótermek, tömegszervezeti bizottságok, igazgatói dolgozószobák és függetlenített tanácsadók szobáinak munkahelyi légkörét. Kis hiba csúszott ugyan a szobák kiosztásába, ami akkor derült ki, amikor visszatértek a külföldi szaktanfolyamokra irányított hallgatók – a kiküldöttek egyharmada –, és nem jutott nekik szoba. De ezt is sikerült áthidalni a számítógépnek a kapuőrök motozókamrájába való áttelepítésével.
Említtessék még meg a Tájékoztatási Albizottság, amelynek feladata a széles közvélemény beavatása volt a folyó dolgokba. Tették ezt egyrészt oly módon, hogy az "Addig üsd a vasat!" nevű üzemi lapot rendszeresen tudósították a REST határidő-módosító üléseiről, de az országos tömegtájékoztatási szervek számára is adtak ki hivatalos cáfolatokat és helyreigazítási kérelmeket. Befutott ugyan olyan kérés is – alulról –, hogy talán ez az Albizottság végre meg tudná a gyári melósokkal értetni, hogyan, meddig, miért történik körülöttük mindaz, amit már csak kész tények formájában észlelnek, lesz-e majd biztos helyük az új termelésben. A választ még fogalmazzák.
És amikor a kezdeti idők érthető bukdácsolása után éppen kezdtek volna végre jól látható, megszabott irányban forogni a kerekek, megint csak belekerült egy porszem a mechanizmusba. A porszem ezúttal három pótkocsis kamion formáját öltötte, melyekben a Fakanál és Dobverő GMK küldte el az ezredfordulóig felmerülő becsült igényeket kielégítő hetvenezer pár xilofonütőt. Kiderült, hogy a megrendelést még az új gyártmányszerkezetre való áttérés előtt adta fel a diszpécser. Vissza is minősítették egyszerű pécserré, de lelki megrázkódtatását kiegyenlítendő, fizetését felemelték. Az történt, hogy amikor le kellett volna mondania a xilofonütők megrendelését, gépírónője – aki csak a gépírásban volt kezdő – a visszaigazoló lapra "sztornó" helyett "pornó"-t írt. Mit volt mit tenni, át kellett venni az ütőket, és ami a kellemetlenebb, ki is kellett fizetni őket. Hasznosításuk érdekében pedig rövidesen megalakult a Karmesteri Pálca Részleg.
Természetesen az ütők bunkóját el kellett távolítani, és kívánatosnak mutatkozott némi átmérőcsökkentés is. Kézenfekvőnek tetszett, hogy le kell esztergálni a bunkót, de kiderült, hogy a keletkező fűrészpor megtámadja a dolgozók tüdejét, és amikor a tizenhetedik faforgácsolót is táppénzbe kellett venni xilikózis miatt, a szakszervezet vétót emelt. Újítási felhívást tettek közzé olyan eljárás kidolgozására, amely az egészségre nem ártalmas, és anyagvesztesége is csekély.
A gyári turistaszakosztály által benyújtott, és meg is valósított javaslat nagy vonalaiban a következő műveletsorra épült:
1. Az irodaépület szobáin végigviszik az ütőket, mire azok fájából vaskarika lesz.
2. A vaskarikát megolvasztják, öntik, meleghengerlik, hideghúzzák, megedzik, méretre darabolják.
3. A gyári alkotó légkörrel megtöltött túlnyomásos kamrákban a vaspálca röpke órák alatt elfásul.
A jó üzletpolitikát dicséri, hogy az új termékre rövidesen jelentős északír megrendelés érkezett. Sajnos, emiatt a mérettáblázatot át kellett számolni centiméterből inch-be (ami viszont a termék funkcióját is jobban kifejezi, gondoljunk csak a kezdő karmesterek partitúráján látható "Ints be!" zenei jelzésre). Az átszámolás nehézségeit ékesen tanúsították a fogpiszkálótól távírópóznáig terjedő méretű első mintadarabok, de – hála az új technológiának – azok is veszteségmentesen újrafeldolgozhatók voltak.
És ezzel a momentummal lassan el is érkeztünk a mához. Nem nehéz észrevenni, hogy jelenleg mintha kevesebb volna a lendület, mintha megtorpant volna a kezdeti mozgékonyság. Magyarázatot erre egy olyan elvtárs adott, aki kérte, hogy neve titokban maradhasson. Azt mondta: "Nézze, ha valaki egy még fortyogó, meg nem szilárdult halmazállapotú közegbe már nyakig belemerült, és még mindig nem ér földet a lába, legjobban teszi, ha nyugton marad és nem kapálódzik, mert végleg elmerülhet!"
