Folytatjuk a létező szocializmus korának krónikáját, egyik ipari fellegvárában megjelenő üzemi lap anyagaiban tallózva.
A minap zárta be kapuit a hagyományos, minden év májusának hatodik hetében Longobárdiában megrendezésre kerülő Representala Internationa par Trada e Musicata Industria, vagyis a RITMI rövidítéssel világszerte közismert nemzetközi zeneipari és -kereskedelmi bemutató. A Xilofongyár termékei már régóta megszokott résztvevői e rendezvénynek; ez évben azonban azzal, hogy felvetődött az önálló külkereskedelmi jogkörrel felruházott Xilimex Rt. megalakításának gondolata, a puszta bemutatáson túlmenően haladóbb üzletpolitikai célkitűzésekkel utazhatott el maroknyi hatvanfős delegációnk az ez évi vásárra. Elkészülvén a vásári részvételünk hivatalos elemző zárójelentése, bekopogtattam a küldöttséget vezető Propag Andor reklám- és munkaversenyügyi igazgatóhoz. Bebocsátott.
– Kedves Propag elvtárs, engem ért az a megtiszteltetés, hogy elsőként érdeklődhetem gyárunk szereplésérnek eredményeiről, visszhangjáról. Kérem, tájékoztassa híréhes közvéleményünket!
– Örömest teszem, annál is inkább, mivel nincs ok szégyenkezésre. De hadd kezdjem előbbről, az előkészületekkel. Megtudtuk, hogy ebben az évben először a Longocolor, a rendező ország színes televíziós hálózata is többször ellátogat a vásárra, ezért különösen fontossá vált, hogy termékeink és bemutatóink külalakra is vonzóak legyenek és felkeltsék a figyelmet. Ezért tehát kiállítási standunkat – amelyet korábban az éppen lezajlott vásár bezárásakor úgy ahogy volt, bepakoltuk egy konténerbe, és a következő helyszínen változatlanul állítottuk fel – ezúttal hazahozattuk, és nagyfokú átrendezést hajtottunk végre.
– Miben állt ez?
– Mindent elkövettünk a látványérték fokozása érdekében. Azoknak az asztaloknak, amelyek mögött a prospektusainkat osztogató miniszoknyás hosztesszeink ülnek, eltávolíttattuk az elülső lapját. A minden kerek félórában megtartott bemutató xilofonozáshoz használt hangszertartó asztalok lábait félbefűrészeltettük, így a xilofonozó lányoknak mélyebbre kellett hajolniuk. Nagy sikert aratott még a belülről tükröző, kívülről átlátszó üvegfülke.
– Értem, ezzel vették körül az éghajlatra érzékenyebb berendezéseket, nehogy a ...
– Nem, ebből készítettük el a hosztesszek öltözőfülkéjét, akik a nagy igénybevétel és a valóban párás klíma miatt óránként váltották egymást és ruhájukat. De más tényekre is tekintettel kellett lennünk bemutatónk kialakításakor. Sajnos, újra kellett készítenünk minden feliratot, mert a rendező ország belpolitikai életében bizonyos kedvezőtlen feszültségek alakultak ki. A népesség nagyobb részét alkotó longok és az őslakó, de fokozatosan háttérbe szoruló bárdok között kiújultak a nemzetiségi villongások, és nekünk kellemetlen lett volna bármilyen módon is állást foglalni egyik vagy másik oldal mellett. Ezért az új ismertető tablókra sem bárd, sem long nyelven nem írtuk fel a szöveget; továbbá angolul sem (a longok biztosan azt hihették volna, hogy a walesi bárdokéval rokon nyelv ellenük való provokáció), és franciául sem (a bárdok bántódhattak volna meg, mivel a longok nemzeti itala a kékfrankos). Maradtak tehát a magyar feliratok, és tényleg, a kutya sem sértődött meg rajtuk.
– Hát akkor talán valamit az elért sikerekről ...
– Hol is kezdjem? Informátor-leányaink közül Duba Debóra nagy fölénnyel nyerte el a Miss RITMI címet, ő lett a vásár szépségkirálynője, és a bronz is nekünk jutott. A referencia-reklámfilm kategóriában nevezett "Addig üsd a vasat!" című háromperces kisfilmünkben Gargó Rudi faesztergályos elnyerte a legjobb férfi epizodista díját. Talán nem szerénytelenség, ha megemlítem, hogy a kiállítás fővédnökétől, Braxipantu kultuszminiszter úrtól ferblin elnyertem a nyelvpótlékát és Lola nevű főlovászmesterét. A narancssárga alapon mélybíbor romboidokkal mintázott blézer, amelyet hosztesszeink viseltek, szintén szépségdíjat kapott. Nagy siker kísérte a délutánonként fellépő "Katángkóró" együttest, amely tárogató- és xilofonkísérettel longobárd aratóénekeket adott elő. Készült is velük egy farostlemez.
– És sikerült-e valamilyen előnyös üzleti tárgyalást lebonyolítani a kiállítás idején?
– Fiatal barátom, nyilván nem mondok újat azzal, hogy a kiállítások, mint kiemelt közönségkapcsolati rendezvények és a tömegtájékoztatás reflektorfényébe kerülő alkalmak, csak megkoronázzák a hétköznapok türelmes és aprólékos előkészítő munkáját. A rutinos vásárrendezők és kiállítási résztvevők tudják, hogy ide már készre egyeztetett szerződési szövegekkel érkeznek a tárgyaló felek, és csak a megkötés aktusát bonyolítják le a helyszínen.
– Értem, akkor hát úgy módosítom az előbbi kérdésemet, hogy milyen üzletre került rá az utolsó pecsét?
– Ne legyünk maximalisták. Üzletkötésre ezúttal sem került sor ugyan – bár a vásár zárásakor megtudtuk, hogy több világcég képviselője is komolyan érdeklődött volna, de a standunkat állandó jelleggel tömött sorokban körülvevő és a lányok vonzó idomaira meredő longobárdoktól nem tudtak eljutni tárgyalóhelyiségünk ajtajáig –, de büszkén jelenthetem ki, amit záró elemzésem is kiemelkedő pozitívumként rögzít: az ez évi RITMI alkalmával is elérte kiállításunk a kitűzött fő célt!
– Vagyis?
– Meghívást kaptunk a jövő évi RITMI-re is !!!
