Folytatjuk a létező szocializmus korának krónikáját, egyik ipari fellegvárában megjelenő üzemi lap anyagaiban tallózva.
Zavart kopogtatás után, megszeppent arccal dugta be fejét a résre nyitott ÜKAPA feliratú ajtón az új kézbesítő gyerek.
– Tessék mondani, jó helyen járok? Aszonták, hogy vigyem ezt a postát az ÜKAPA szobába.
– Jó helyen?! Itt?! – már maga a válaszhang is legyintő volt, s az alátámasztó kézmozdulat sem maradt el. – Igen, ez itt az Ügyeletes Kampány Parancsnokság. Na mutasd, hogy mit hoztál ...
A fakó orgonaszínű, elmosódott betűkkel sűrűn teleírt stencilpapíron csak ennyi volt kibetűzhető: X*LOF**GYÁ* majd kissé lejjebb: "Tárgy: Közműve*****s".
– Világos – jelentette ki ajkbiggyesztve a helyi kampány-megbízott, megadván az átvételt igazoló aláírást, és útjára bocsátván az egy tapasztalattal megint gazdagbodott kézbesítőt. – Melyik évet is írjuk? A folyó évet, ha nem tévedek, és ha már csak néhány napig is. Melyik is az ez évi ügyeletes kampány? A környezetvédelem. Nyilván kimutatást kérnek a közművesítés helyzetéről, különös tekintettel a szennyvízhálózatban alkalmazott derítőkre.
Másra derített fényt azonban az a telefonhívás, amely során biztonság okából az aláíróként szereplő kerületi ÜKAPA főparancsnokot szerette volna megkérdezni a gyári megbízott. Igen, csak szerette volna, mivel a hívott számon egy üzenetrögzítő gép jelentkezett (minden gyár elmosódott stencilt kapott), és imigyen adta meg a kért felvilágosítást: "cegyig prrrrr a jövő év a közművelődés éve kéretik kimutatni az ez irányú törekvéseket ki mit tanul ki hogyan műveli testét lelkét intézkedési tervet beküldeni március harmincegyig prrrrr a jövő év a közművelő"
Eddig mondhatta a végtelenített magnó, mert akkor a gyári megbízott letette a hallgatót, és csak akkor tárcsázta újra a számot, mikor már saját készülékét is ellátta vételre állított üzenetrögzítővel. Végül is, biztos ami biztos, a szöveg így megmarad szalagon, később visszahallgatható, elemezhető: több fül többet lát.
Össze is jött – meghívott nyelvészekkel kiegészítve – a Xilofongyár Szakszervezeti Kultúrbizottmánya, hogy kihámozza a teendőket. Elsőként a két "prrrrr" közti szöveget írásban rögzítették, nem kis vita után a szükséges írásjeleket is kitették. Kezdetét vehette a megfejtés.
Legtöbb fejtörést sajnálatos módon éppen a "közművelődés" szó okozta. Mert ugyebár cselekvő jelentéssel a "közművelés", mint több személy egyidejű oktatása egy tőlük eltérő személy, egy eszköz vagy esemény által – értelmes fogalom. Ugyancsak értelmes a fogalmilag visszaható értelmű "művelődés" szó, amely egy személy tanulásának, felvilágosulásának mind folyamatát, mind eredményét kifejezően tükrözi. A kettő szintézise azonban komoly feladat elé állította az összehívottakat. Végül abban egyeztek meg, hogy a szó ilyetén talányossága alighanem szándékolt: valamely konkrét fogalom jelölésére nem alkalmas ugyan, jelszónak viszont annál inkább.
Ilyenekben pedig nagy gyakorlata volt már a xilofongyári ÜKAPA szervezetnek. Egyes tagjai még az "Arccal a vasút felé" időkből a csoport dolgozói voltak, és élénken – némi nosztalgiával – emlékeztek az átfogó gyári intézkedésekre, melyek értelmében az irodákban minden íróasztalt úgy kellett elforgatni, hogy a mögötte ülő dolgozó két szemgolyójának tömegpontját összekötő (képzeletbeli) egyenes szakasz a gyárral szemben húzódó töltésen futó sínpárral egy újabb párhuzamost alkosson (lévén a sínszálak maguk is ... ). Hát még a forgácsoló gépek hasonló célú újraalapozása! Hát igen, hősi idők voltak. És minden történelmi időszak sajátos jelszavát sikerült is annak rendje és módja szerint leképezni a mindennapi élet síkjára. Most tehát a megalapozott magabiztosság kölcsönözte derűlátással láttak a részfeladatok kidolgozásához.
Megvizsgálták a gyári szépirodalmi könyvtár forgalmát, és elhatározták, hogy fellendítik. Kérdőívet bocsátottak ki, és az ügyesen szerkesztett kérdések meg is alapozták a sikeres közvélemény-kutatást. Ennek alapján 100-100 példányban megrendelték az "Így gongozd a ....." (a pontok helyén személygépkocsi-márkanevek) sorozat darabjait, a "Víkendházak, kiskertek", a "Magyar nemesi címerek és családfák" kiadványokat, valamint 400 példányban – nyilvánvaló elírás alapján – a "Fiatal amerikai írónők szerelmes pózai és drámai művei" című antológiát. Ez az elírás akkor derült ki csak, amikor a beérkezett antológiák címlapján – sajnálatos módon – "pózai" helyett "prózai" szó állt, és a beharangozott fényképes mellékleteken sem az volt látható. A kölcsönzés azért fellendült – a könyveké is –, így a megfelelő rubrika pozitív kipipálásra alkalmassá érett.
A nagyhírű Harang-Hang férfikórus ki szerette volna tárni kapuit a gyengébb nem énekes torkú képviselői előtt is: vegyes karrá alakultak volna. Jobb ugyanis az összbenyomás, ha míg a férfiak éneklik megszokott bariton szólamukat (vagy basszust), addig a hölgyek szopránt énekelnek. Sajnos azonban minden nő, aki jelentkezett a "meghallgatásra" – mert itt viszont több szem többet hall –, alt volt (német minőségjelző, a jelentése "öreg"). De azért a próbálkozás ténye bekerülhetett az eredmények közé.
Bízvást ide sorolható még a kihelyezett nyelvtanfolyamok indítása. Egyik sem jutott ugyan túl az 5-6 foglalkozáson, de bizonyos beosztású szakemberek, ha felmutatták a beiratkozásukat igazoló papírt, előlegezett bizalomként megkapták az adott nyelv pótlékát. Próbáltak kihelyezett főiskolai tagozatot is nyitni, de a vezetők vagy már mind rendelkeztek (jobbára marxista) diplomával, vagy pedig fel kellett volna mutatniuk a középiskola elvégzését igazoló okmányt – így ez a terv dugába dőlt.
Az Ifjúsági Klub nagysikerű kiállítást rendezett "Naiv képzőművészek absztrakt alkotásai" címmel. Úgyszólván ingyen jutottak az anyaghoz: a Xilofongyár irodáiban tartott értekezletek után összegyűjtötték a résztvevők spontán firkálmányait. A képeket nagyfokú dinamika jellemezte: az éberségből a szundikálás, elalvás, majd mély kóma állapotába szenderedő művészek egyre vékonyuló és halványuló vonalai jól harmonizáltak a lapokra hullott hamufoltokkal és a kávéscsészék egymást metsző körív-lenyomataival.
De ne feledkezzünk meg – a központi leirat sem tette! – a testkultúráról sem, hiszen "Ép testben ... " Tartalmazta az erre a területre kitérő beszámoló például, hogy a Xilofongyár, bár alkalmazotti létszáma és évi nyereségterve csak 3,27 országos szintű élsportoló "eltartására" kötelezné, önként felfelé kerekítette ezt a keretszámot: így most 13 élsportoló dolgozója van a gyárnak. És merő rágalom, hogy ezek csak a fizetésükért járnának be: a jutalmukat és prémiumukat is mindig személyesen veszik át.
Természetesen azonban a fontosabbik oldal a tömegsport. Egy gyári felmérés kimutatta a dolgozók fokozatos elsatnyulásának veszélyét. Nem is csoda: helyébe viszik a dolgozónak az ebédjegyet, a körleveleket, a totót, lottót, az alkoholszondát, a fizetést. Helyéről elmozdulnia már csak a munkadarabért kell. Fokozott fontosságot kapott tehát a dolgozók megmozgatása.
A gyári tömegsport-felelős elhivatott ember. Akkor is éppen elhivatták valahová, amikor intézkedési tervét diktálta, és már csak az ajtóból szólt vissza: "Matildka, azt a mondatot, amiben arról van szó, hogy be fogjuk indítani a munkahelyi testnevelést, írja inkább múlt időben, úgy jobban hangzik!" Matildka bólintott, felütötte kis mindentudó noteszét a "múlt idő" címszónál, kiolvasta belőle, hogy a múlt idő jele a "tt" – nem volt hát nehéz megfogalmaznia a kulcsmondatot: "Be fogjuk indítani a munkahelyetti testnevelést!" A dolgozók kíváncsian várják, már tudniillik hogy mi újat fog még hozni ez a javaslat a már bevált gyakorlaton felül.
Összeállt tehát a formás beszámoló, mely igen tartalmassá kerekedett. Elégedetten dőlt hátra karszékében a gyári ÜKAPA, odakanyarítván merész ívű aláírását az utolsó oldal aljára. Ne zavarjuk őt, hiszen nyúlfarknyi tartamú csak e látszólagos pihenése: a kerület már dolgozik a következő évi ügyeletes kampány irányelvein ...
