Satyrblog

A legnagyobb közös infómegosztón szép lassan összekuporgattam illusztrált albumokba gyűjtve rövid állatversikéket: külön a rovarokról, a madarakról, az emlősökről és egyéb fajtákról. Arra gondoltam, hogy lehetne ezekből összeállítani akár egy igazi nyomtatott kötetet is. Megtettem, és az eredmény itt található.

A kötetben jelenleg az állatvilágnak nagyjából 140 képviselője szerepel, 55 oldalon. Nem vagyok benne biztos, hogy sokáig ellenkeznék, ha egy könyvkiadó szerződést ajánlana.

Frisítés, 2022. január 31.: Nem tolongtak profi könyvkiadók, hogy szívesen részesülnének a megjelen(tet)ést kísérő országos és világsiker csillogásából, így hát magam kerestem megy egy olyan kiadót, amely vállalkozik  kockázatkedvelő alkotók ezirányú kezdeményezésének gyakorlati kivitelezésébre, ha megkapja a szöveganyagot. Ez megtörtént, és ha minden jól megy, néhány héten belül kezemben lesz a "Faunakuplék" című verskötetem közel 50 nyomtatott példánya, amelyek terjesztését örömmel elvégzem. Az eseményről megfelelő időben és módon részletes tájékoztatást teszek közzé.

Ezekben a napokban az egyik nagy közösségi portálon darabonként közreadogatott, albumba rendezgetett rövid állatverseimből állítok össze egy kötetet: nagyjából kétszáz különböző egyed íródik majd le benne. Itt alább egy olyan történetet osztok meg a Nyájas Olvasóval, amely egy ilyen kötetbe a terjedelme miatt nem fér be.

Városunkban van egy ménes,
fenntartása körülményes;
bár a pénzét jól kezeli,
állapota csődközeli.
Rombolja a köz erkölcsét
a túl magas üzemköltség,
mert bár fontos minden tétel,
forrásukként nincs bevétel.

Jött aztán egy kecsegtető
ötlettel egy befektető:
ha csődörként túledzenek,
vagy mint kanca szenvedsz sebet,
meggyógyít egy friss tápoldat,
vagy ispotály istápolgat.
Próbálkozna lókórházzal –
nálunk aztán jókor házal!

Elvittük a méntelepre:
úgy nézett ki, mint a lepra!
Addig volna jó szanálni,
míg jól fogy a lószalámi,
ám ha marad ez a fertő,
olcsóbb lesz a kanca-fartő,
s a lesántult tüzér-mének
nem lesznek jók szüzérmének.

A kávéház sarkában ülő két úr már elolvasta a nádkeretes újságját, ki-ki a maga politikai meggyőződésének megfelelőt, felhajtotta a maga kávéját, elvitette az üres poharakat (a vizeseket is), és most meredten bámulják az asztal közepét. Meredten, de nem hangtalanul.

- Most akkor hát … megvizsgáljuk, mit is lehetne tenni ott a bal szárnyon… Megvizsgáljuk, megvizslatjuk, kiküldjük a vizslakommandót… Körülszaglásszuk, körbeszimatoljuk… Beleszaggintunk a kellős közepibe, hát tessék, erre vajon mit húz?

- Ó, valóban? Kiskegyed a bal szárnyamra kíváncsi… A bal oldali szárnyamra, amely persze innen nézve jobb… Nincs is annál jobb… Egy szárny balról, egy másik jobbról… ropogósra sütve… aztán jöhet a mellyehusa… husikája… Hát én csak annyit mondok: nehogy a végén a püspökfalattyába törjön bele a foga Kiskegyednek!

- Maga csak ne féltse az én fogazatomat… a harapós fogaimat… a csípős fogaimat… a kombinált fogaimat… Mert épp most jön egy kis kombináció, egy apró kicsi kombiné… Már közelg… Hopp, itt is van, tessék!

- Még hogy kombiné, ez legföljebb egy pirinyó kis tanga… Egy tanguci… Egy mikroszkopikus tangulinyó, ha sokat mondok… Harminchétben Aljechin – ha ugyan mond valamit ez a név magának – ugyanígy reagált ebben a szituációban. Na erre mit képes válaszolni?

- Hát ezt bizony meg kell fontolni… fontolgatni, mérlegelni… lemázsázni egy patikamérlegen… apatikus, szimpatikus, empatikus, antipatikus… Tudja mit? Berosálok!

Nem kedvelem, amikor „a mi oldalunkon” álló véleményformálók – és nem csupán amatőr blogfirkászok, de életvitelszerűen publicisztikával foglalkozó egyedek is – indulatból fogant, demagóg, szakszerűtlen, végig nem gondolt, a szükségszerű utánajárást nélkülöző, így végső soron megalapozatlanul is gyűlöletkeltő irományokkal zaklatják fel a még náluk is járatlanabb „mezei olvasót”. Volna elég ügy, amely bizonyítottan túllépett a törvényesség határán, amely többszörösen megszegi az írott jog taxatív tényállásait, ezeket kellene naponta a választókorú népesség orra alá dörgölni. Csak hát mennyivel vonzóbb az „oknyomozó, leleplező zsurnaliszta” szerepköre! Megpróbálok egy jellemző példát bemutatni, egyetlen mondatot idézve csak egy (persze fiktív) kattintásvadász cikkből, amilyenből nem naponta, hanem óránként születik egy.

„Kiszámoltuk, hogy Mutyinkó Levendel, akinek eredeti foglalkozása sírkőfaragó és szalmakalap-készítő, csak a 2023-as évben elnyert négy közbeszerzési tenderből (kékestetői sikló 36 milliárd, vésztői curling-stadion 14 milliárd, vénuszi űrsikló 78 milliárd, digitális kutyakozmetika-hálózat 44 milliárd forint) több mint 170 milliárd forinttal növelte a vagyonát.”

Valóban? Elég összeadni az elnyert tenderek végrehajtásáért megajánlott összegeket, az eredmény azonos lesz a vagyongyarapodás mértékével? Miért nem gondol ennek utána a szerző? Van fogalma a közbeszerzési folyamatról, a végrehajtás költségeiről, a keletkező gazdasági eredményt (nyereséget) terhelő pénzügyi kötelezettségekről, az elengedhetetlenül felvett hiteleket terhelő költségekről? Hogyan is volna, hiszen a magyar köznevelési rendszerben tanult… És persze a hasonló cikkeket kísérő felháborodott kommentek közé eldugott egy fecském ugyan mire megy?

Ebbe a blogba az első bejegyzést "Megindító szép szavak" címen több mint kilenc évvel ezelőtt, 2009 augusztus 30-án írtam be, és legnagyobb meglepetésemre nem kevesebb, mint hét (7) komment érkezett hozzá. Na jó, egy és ugyanattól a személytől és tőlem... Akkor viszont említsünk meg további számadatokat is.

Jelenleg éppen 180 bejegyzés szerepel a blogban, a megnyitások száma mostanáig 29158 - de ezeknek több mint kétharmada, valamivel több mint 19 ezer, egyetlen bejegyzésemhez fűződik "Nemzeti dalainkról". Ez természetesen csak úgy történhetett meg, hogy a bejegyzést kiválasztották az Index felületén való megjelenésre. További négy bejegyzésemmel történt ez meg, de közülük a leglátogatottabb sem érte el a 2500 megnyitást.

Most talán a jövőről, szándékokról, tervekről illenék mondani valamit. Elfogadom azonban inkább azt a megállapítást, hogy bizonyos életkort elért személyek jövője inkább már mögöttük van. A Kedves Olvasóknak további jó szórakozást kívánok.

Aznap már harmadszor vette elő a fűzfapoéta a hivatalos iratot: az utolsó felszólítást, amely tartásdíj-hátraléka sürgős rendezését követelte, ellenkező esetben…stb., hivatkozott törvényhelyek… stb., jogorvoslati lehetőségek… stb. Hirtelen ötlettől vezérelve megfordította, és észlelte, hogy a hátoldal teljesen üres, még oldalszám sincs rányomtatva. Ha már így alakult, előkereste az agyonrágcsált plajbászát, és felírta olvashatatlan betűivel azt a két sort, amely a végre megírni szándékozott gyermekkori falusi sportélményeit elősoroló majdani terjedelmes elbeszéléséből eddig az eszébe jutott:

Pál a labdát Pacsán rúgta,
Alajos meg Alagon.

A két sor önmagában egyelőre semmiféle végleges elhatározást nem vetített előre, nem jelentett elköteleződést semmiféle irodalmi irány vagy irányzat mellett vagy ellen – mégis átjárta a fűzfapoétát egyfajta nyugtalanság. Nem azt a megszokott pozitív szívgyorsulást érezte, amely minden új művének születésekor úrrá lett rajta, inkább valami rejtett figyelmeztetés, sőt fenyegetés áradt a sorpárból. Mindenképpen döntő ponthoz érkezett, túlságosan hamar, hiszen állást kellett foglalnia: tartja-e magát az eddigi életművében kikristályosodott elveihez és gyakorlatához, az előző, sőt az azt megelőző századok szigorú formai rögzüléseinek követéséhez, a biztonságos keresztrímes szerkezethez, négysoros strófákhoz, vagy végre utat enged a „kortárs magyar líra” kanonizált megoldásai által diktált erőszaknak, és elvet minden olyan korlátot, amely gúzsba kötné a szabadon áradni igyekvő gondolatot. 

Sokunk számára ismert a „marslakók” története: azoké a Magyarországról kivándorolt fizikusoké, matematikusoké, mérnököké, akik új hazájukban fejlesztették tökélyre és ültették át a gyakorlatba az atombomba elvét és alapozták meg még tökéletesebb tömegpusztító játékszerek kifejlesztését. Kevésbé köztudomású azonban, hogy századokkal korábban is tevékenykedtek olyan híres személyek, akik szintén rendelkeztek magyar gyökerekkel. Le sem tagadhatják ezt, már csak a nevük miatt sem; közéjük tartozott például Oroszlánszívű Richárd, Földnélküli János, vagy Rőtszakállú Frigyes.

Sokkal bonyolultabb az eredet azonosítása olyankor, amikor a világtörténelemnek, az egyetemes művészeteknek vagy tudományoknak egy befogadó országban letelepedett, majd később híressé vált képviselői (vagy a felmenőik) nevet változtattak. Ilyenkor a korabeli egyházi anyakönyvi kivonatok megsárgult oldalai siethetnek csak a kutatók segítségére. Ezekből derülhet fény például arra, hogy mind a nagy olasz reneszánsz festő és szobrász, Mihályangyal Jótörött, mind a máig legnagyobb brit drámaíró, Rázódárda Vilmos elődei szintén hazánkban látták meg a napvilágot. Nem kivétel ez alól a híres orosz romantikus zeneszerző, Teakovács Illésfia Péter sem, aki egyik szerzeményében, a Diótörőben egy táncbetéttel emlékezett meg önnön eredetéről.

A világtörténelmet a nagy francia hadvezér, császár, majd szigetlakó Jórész Nápolyi képviseli, de a sport és a politika sem kivétel: ezen a területen a tévesen osztrák származásúnak vélt amerikai ex-kormányzó, Arnold Feketetojású a legismertebb közszereplő, bár hasonlóan eterjedt ismertségnek örvend az amerikai Egyesült Államok enökeiként tevékenyedő idősebb és ifjabb Bozót (W.) Gyurka is.

Meggyőződésem, hogy a fenti példák korántsem merítik ki idegen néven világhíressé vált hazánkfiainak (esetleg -leányainak) sorát. A kutatók kitartó, türelmes munkája előbb-utóbb fényt derít egyre több olyan tényre, amelyek alkalmasak a honfikebel büszkeségének további duzzasztására.

Előre bocsátom, hogy nem vagyok vallásos, a tárgyhoz kapcsolódó ismereteimre innen-onnan, nem rendszerezve tettem szert. Előre elnézést kérek, ha bárkinek az érzékenységét ezért akaratlanul is megsérteném. Amire alább kitérek, az a zsidó-keresztény vallás egyik alapművének, az Ószövetségnek egyik közismert része, a Tízparancsolat. Említsük meg, hogy elterjedt idegen nyelveken (latin, újlatin, angol) is nagyjából „parancsolat” a szóhasználat, bár a német és a vele rokon nyelvekben használt szó jelentése inkább „ajánlás” vagy „intelem”, a szláv nyelvcsaládban pedig olyan szóval jelölik, amelynek töve megegyezik a „viselkedés”, „magatartás” szó tövével.

Van néhány problémám vele: a legtöbb egyház szerint a számuk valóban tíz, de nem mind szerint: az eredeti héber szöveg tizennégyet említ úgy, hogy közöttük vannak nem beszámozott magyarázatok is, másutt egyetlen szám alatt három tiltás is szerepel.

Álljunk itt meg egy pillanatra! A legelterjedtebb magyar fordítású Tízparancsolatban számszerűen is több a tiltás, mint a felszólítás. Márpedig a bűnössé nyilvánítás szempontjából nem azonos egy felszólítás és egy tiltás megszegésének „jogkövetkezménye”. Ha valaki egy felszólításnak adott pillanatban nem tesz eleget, attól azonnal még nem válik bűnössé, hiszen később még pótolhatja. Egy tiltás megszegése azonban azonnal bűnössé teszi az elkövetőt. (Engedtessék meg, hogy itt és most nagyvonalúan felülemelkedjünk a jóval később bevezetett „bűn-gyónás-feloldozás-vezeklés” láncolaton.)

A földrajz és a konyhatudományok, vagyis latinos eredetű megfelelőikkel kifejezve a geográfia és a gasztronómia területét nem csupán az köti össze, hogy azonos a két nemzetközi szó kezdőbetűje (a kezdőhangja nem minden nyelven). Hiszen ha csak ennyi volna bennük a közös, akkor nagyon sok egyéb szót sorakoztathatnánk melléjük; nem mindegyikük tűrné a nyomdafestéket. Lényegibb összefüggés is fellelhető közöttük: egy-egy adott területi egység elhelyezkedése, környezete, jellemző élővilága nagy mértékben befolyásolhatja, hogy milyen fajta alapvető élelmiszer-nyersanyagokat kínál az ott élő állatok és emberek számára. 

A szigetországokban vagy a hosszú tengerparttal rendelkező országokban természetes eleségnek számítanak a különféle halak és a tenger egyéb gyümölcsei. A hideg égövi területeken a nagy energiatartalmú ételek lehetnek hasznosak. A kiterjedt füves síkságok jól kihasználhatók hatalmas tömegű húsállatok legeltetésére, ha pedig megművelik ezeket a földterületeket, akkor változatos emberi és állati ételnyersanyagot szolgáltatnak.

Az egyes országokra jellemző nemzeti ételek (és italok) elterjedésébe természetesen egyéb történeti, kulturális, vallási komponensek is belejátszhattak. Vannak ételek, amelyek említésekor szinte automatikus asszociációként ugrik be egy-egy ország neve. Ilyen a magyar gulyás, az angol puding, a francia csiga … és folytathatnánk.

Brit tudósok azt is kiderítették, hogy honnan terjedt át kis hazánkba például a becsinált-leves: Besszarábiából!

Amint az ismert növénybiológus a hetvenes évek közepén elérte a nyugdíjkorhatárt, a nagy fővárosi intézetből kilépve egy eldugott kisalföldi falucskában telepedett le, és immár saját szája íze szerint folytatta a kísérleteit. Két év sem telt bele, és szűk körben – szomszédok, boltos, kocsmáros – már megmutathatta az első termékét. A reagálás csaknem egybehangzó volt: „Emmá csakugyan ízletes! Mija neve?” Ilyenkor készségesen újra bemutatkozott, de aztán megértette, hogy egyrészt félreértette, másrészt elmulasztotta elnevezni a részben szellemi, részben fizikai termékét. Úgy döntött, hogy sorra veszi az újfajta zöldség alapvető jellemző tulajdonságait, hogy támpontokat kapjon az elnevezésére.

Odahaza maga elé tett egy üres papírlapot, és elkezdte róni az új zöldség jellemzőit tartalmazó sorokat:
- külalakja hosszúkás, hengeres, tengelye egyenes;
- számos természetes ellensége van, zsákmányállata azonban egy sincs;
- bőre (héja) egyszínű, állandó, nem képes alkalmazkodni a környezet színéhez, mintázatához, nem hámlik és nem vedlik;
- vastagabb vége nem tartalmaz szájnyílást, így nem rendelkezik sem méregfogakkal, sem fullánkkal;
- nedvéből sem gyógyszer, sem koncentrált méreg nem készíthető;
- vékonyabb végét nem képes mozgatni, így természetesen csörgetni sem;
- mozgási szabadsága meglehetősen korlátozott, megfelelő feltételek (lejtős felület) esetén legfeljebb tengelyének plánparallel elmozdítása révén, oldalirányú gördülésre képes.

Az ily módon rendezett listát átnézve és tudatosítva most már logikus döntésként, lendületes betűkkel írta fel a papírlap tetejére az új zöldség nevét: KÍGYÓUBORKA.

Talán a külső körülmények okozták: a művész úr az ablakon kinézve csak a rajta lefolyó esőcseppek mozgásáig látott el, úgy hogy összeszedte magát, felállt az ágyáról, hogy lehúzhassa a redőnyt. Villanyt azonban nem gyújtott: csak a digitális ébresztőóra szolgáltatott minimális zöldes fényt. A rossz hangulata érezhetően egyre nőtt, semmi hasznos tevékenységre nem  volt képes rábírni magát ebben az állapotában. Lett volna pedig mit csinálnia, annál is inkább, hogy az előleget szokás szerint már anélkül elköltötte, hogy bármi használhatót összehozott volna.

Aztán mégis támadt egy gondolata, amely egyre inkább kezdett testet ölteni; erősen koncentrált a szükséges teendőkre. Valahogy úgy alakultak akkoriban a dolgok, hogy már hosszú ideje nem használta. Most elővette, jól megnézte – mintha először látná –, és bosszúsan konstatálta, hogy ebben az állapotában rendeltetésszerű használatra, sajnos, alkalmatlan. Márpedig egyre inkább érezte, hogy most végre volna kedve a dologhoz. Emlékezett rá, hogy használt már korábban egy olyan szerkezetet, amelynek köszönhetően a nem túl hosszú, de kézre álló vastagságú eszköz szinte újkori állapotba hozható; annyira mindenképpen, hogy használata örömet okozzon mind használójának, mind legalább még egy valakinek, de lehet, hogy többeknek is. 

Nem kellett sokáig keresgélnie, megtalálta a keresett segédeszközt. Okozott némi fejtörést először, hogy melyik nyílását vegye igénybe, de hamar rájött, hogy ennek eldöntésében egyértelműen eligazíthatják a méretviszonyok. Nem is habozott tovább: bedugta, és nekilátott a szükséges mozdulatok elvégzésének. A hosszú időkiesés természetesen okozott némi kezdeti bizonytalanságot, de a korábbi tapasztalatok révén a mozdulatsor hamarosan szinte ösztönössé vált. Meg is lepődött kissé, hogy annyira gyorsan végzett. Azután eltávolította az eszközből, ami belekerült, hogy szükség esetén majd ismét használhassa. Most már hozzáláthatott ahhoz, amire készült: a 2B-s ceruzája tűhegyes volt.

Elháríthatatlan makacssággal közelednek a nagy téli ünnepek. A karácsonyi napokat inkább a családjával – vagy különböző családjaival –, az új év beköszöntét inkább a barátaival tölti az ember. De nem hagyják érintetlenül ezek a nemes napok az ember legjobb barátait, a kutyákat sem, amint ezt egy mondás állítja. Karácsonykor sok helyen ők sem maradnak ajándék nélkül, másutt ők maguk képezhetik az ajándékot a felnövekvő generáció képviselői számára. Korántsem ennyire felhőtlen azonban a kutyák számára Szilveszter éjszakája: a hangos ünneplés komoly megrázkódtatást jelenthet a számukra.

Számos további, a kutyákat érintő szólás közül megemletíhetjük azt a tévhitet, mely szerint „amelyik kutya ugat, az nem harap”. Önmaga megnyugtatására kiválóan alkalmas ez az ember számára, az állat azonban nem feltétlenül vesz tudomást a szólás igazáról. Vitathatatlan, hogy egyszerre aligha képes a szájszervét mindkét tevékenységre igénybe venni, bizonyos időeltolódást is figyelembe véve azonban már kevésbé megnyugtató a helyzet, lásd az „elfogy a kerítés” szituációt.

Amire azonban a tudatlan állat képtelen, azt intelligens gazdája játszva képes teljesíteni: artikulátlan, olykor veszett ugatásával a harapásnál is veszélyesebb sebeket képes ejteni a szerencsétlen hallatóság tagjain. Nem kevésbé lehet potenciálisan veszélyes az a verzió sem, amikor az ugatás írásban, a befogadás pedig olvasás által történik. A veszett csaholás messzire hallatszhat – az égig tudottan nem –, a karaván azonban halad.

Mióta világ a világ, a hatalom aktuális birtokosai és azok, akiknek nagyrészt ennek köszönhetően egyedüli életcélja a minden korlátot meghaladó (további) gazdagodás, amit csak mások életminőség-javulásának fékezésével vagy teljes meggátolásával érhetnek el, megfeledkeznek arról a tényről, hogy minden élőlénynek alapvető joga, hog az egyetlen életét emberhez méltó módon élje le.


Ráadásul arról is megfeledkeznek, hogy ők maguk is ugyanazokkal az anatómiai jellemzőkkel rendelkeznek, mint az elnyomottak: egyetlen testük van, amely egyszerre csak egyetlen lakásban képes tartózkodni, egyetlen járművel képes közlekedni, és csak egyetlen rend ruházatot képes viselni; egyetlen gyomruk van, amelybe egyszerre csak egyetlen komplett ebéd fér. Ha nem volnék ennyire visszafogott, kitérnék arra is, hogy mindannyian csak egyetlen nemi szervvel rendelkeznek…

Egy közép-kelet-európai ország miniszterelnöke egy könyvben gyűjtötte össze a politikai karrierje során elmondott fontosabb beszédeit. Ebben nem volna semmi különös, nagyon sok politikus - vagy a sajtófőnöke - megtette és megteszi. A baj akkor történt, amikor a nagy napilapokban való hirdetésben egy különös szó jelent meg. Működött a sajtó ördöge? Vagy a műszaki szerkesztő egy freudi „elírással” fejezte ki politikai önazonosságát?     

A dologból természetesen fegyelmi eljárás lett. A műszaki szerkesztő azzal védekezett, hogy nem vállalhat felelősséget azért, ha az ő munkagépén és a nyomdagépeket vezérlő számítógépen eltérő a karakterkészlet. Ő ugyanis természetesen a szerzői jogok birtoklására utaló egyezményes „copyright” karaktert tapasztotta a szerző neve mögé, amely nem szerepelt a nyomdagépeket vezérlő számítógép karakterkészletében, ezért helyettesítette a megfelelő nagybetűvel, karika nélkül.    

A nagy példányszámban megjelenő napilapok olvasóit a látvány természetesen megosztotta; egy biztos, már nem lehetett meg nem történtté tenni. A politikus ily módon meghosszabbodott neve, amely egy, inkább bizonyos állatokat, semmint az embereket fenyegető csúf betegségre utalt, közbeszéd (vagy talán közröhej) tárgya lett. Volt, aki odáig ment a véleményében, hogy az új név legalább utal az egyik elhanyagolt terület, az egészségügy bajaira…

Pályázatot hirdetek az alant olvasható dalszövegem megzenésítésére. Korábban a hasonló feladatokat önkiszolgáló üzemben hajtottam végre, használva a szükséges infrastruktúrát: egy elektronikus szintetizátort, egy PC-re alkalmazott házi szoftver stúdiót, egy fejbeszélő készletet és egy multimédia videószerkesztő alkalmazást. Segítségükkel több mint 150 dalt készítettem és fel is töltöttem a legelterjedtebb multimédia megosztóra. Hangszer híján azonban már a zenei hátteret sem tudom elkészíteni, de sebaj: segítségül hívom felkészült(ebb) komponista társaimat. Örömhír, hogy a dobogósok tiszteletdíját tőkeerős támogatók segítségével sikerült megháromszorozni az előző pályázatban kiosztott összegekhez képest.

Elképzelésem szerint a dalszöveg reggae stílust sugall, de nem volnék ebben túlságosan szigorú. A kívánt prozódia megtartása céljából a szöveget ütemekre bontva írom le, az ütemelválasztó karakter a | lesz. Határidőt egyelőre nem szabok, a szükséges kommunikáció első lépéseként a jelen bejegyzéshez fűzött komment szolgálhat. Lássuk tehát a szöveget, az ideiglenes munkacím "Fogas kérdések".

Essék szó kivételesen valami komoly témáról. Tegyük fel, hogy egyik reggel a Facebook idővonalamon megjelenik egy színes fotóval illusztrált külföldi katasztrófa-hír, mely szerint a Szardínia szigeti Nuoro városban, amelynek 100 kilométeres körzetében hetek óta pusztító szárazság honol, váratlanul megáradt a Pontia patak, és kilenc személygépkocsit belesodort a Tirrén-tengerbe. Nagyon hihetetlennek tűnik a történet, ezért megpróbálom ellenőrizni a televíziós és rádiós hírekben, a netes napilapokban. Mindenütt megerősítést találok. Ráadásul Ubul barátom is felhív, és rákérdez, hogy hallottam-e a friss hírt a megáradt szardíniai patakról.

Csakhogy van egy bökkenő. Bármi történjék is a világban, és bármilyen forrásból értesülök is róla, az csak egyetlen módon juthat be a tudatomba: valamelyik (vagy egyszerre több) érzékszervemen keresztül. De mi van akkor, ha az elsőként kapott információs impulzus totálisan átállítja a látásomat, hallásomat, és emiatt mindenütt, ahol utánanézek, csak megerősítést kapok?

A fentiek természetesen nem igazán fejezik ki az aggodalmamat, hiszen igazából nincsen tétjük. De nagyon könnyen eljuthatunk a következő kérdésig: mi van akkor, ha az „objektív világ” csak amiatt „létezik”, hogy a tudatos létem kezdete óta folyamatosan záporozó információ-darabokból így, és csakis így épült fel a tudatomban? Mi van akkor, ha a szobának, amelyből éppen kiléptem, abban a pillanatban eltűnik minden berendezése, és csak akkor épül vissza (a tudatomban eltárolt kép alapján), amikor majd újra belépek?

És akkor lépjünk még egyet. Valaki elolvassa azt, amigt eddig leírtam, és azzal válaszol, hogy amit tőlem olvasott, az összefüggéstelen, logikátlan zagyvaság. Igenám, de ez a válasz csakis egy módon, az érzékszerveimen keresztül juthat az agyamba; látom, vagy a gép felolvassa, vagy ha vak vagyok, akkor tapintással. Akkor meg?

Napjainkban kiemelkedő népszerűségnek örvendenek a veteránautó-találkozók, menetelő fúvószenekarral és mazsorettekkel, de nem kevésbé populárisak azok a televíziós sorozatok sem, amelyekben több tucat éves régi gépkocsikat újítanak fel, megtartva az eredeti kinézetet, de a legkorszerűbbre cserélve az energiaközpontot. Ilyen gépkocsi-matuzsálameket látva a szemlélő spontán módon kréjük képzeli az autentikus környezetet is... Erről szól az alábbi hangzó diasorozat, amelyet követően látható a szöveg.

Még kurblivas volt akkoriban, nem önindító,
kétfelől volt nyitható a motorháztető,
fából készült akkor még az összes laprugó,
ahol alváz és tengely összenő.
Az úrvezetők akkoriban tudták dolgukat:
jobbról kellett előzni és balra tartani,
szabályosan jeleztek, ha jött egy fordulat,
lobogtak az index karjai.

Akkor még a gépkocsikra nem volt sok panasz,
a kilélegzett benzingőzt a légtér szívta fel,
sokszorosan több volt még a konflis, úrlovas,
az ő nyomukra száz veréb figyelt.
Amit mégis meghagytak az éhes csőreik,
az egyenruhás utcaseprők martaléka lesz:
csíkos nyelű lapátjukra szépen felteszik,
a dús szagélményt elnyomja a szesz.

Az úrvezető divatos és közismert zenész,
egy nagy sikerű dalművéből vette a kocsit.
A motortérbe nem fért bele, sajnos, az egész,
de négy ütemnek helyet biztosít:
rendszeresen szív a térbe némi alkoholt,
sűrít, hogyha kell, a tempón, menjen a dolog;
robban, hogyha bárki mással konfliktusa volt,
s ha nem hallani, néha kipufog.

Manapság is gurul néhány masszív veterán,
de többségük már múzeumok féltett kincse lett.
Nézd meg őket s felidézhetsz múltjukból talán
néhány régi fontos részletet:
a fogasléces fékrendszert, az indexkarokat,
melyek jelezték, ha változott az addigi útirány,
de jól teszi, ha több határon túlra látogat,
aki látni inkább jobb-kormányt kíván!

A presszóajtó nyitva volt; a termet,
ahogy kiléptél, huzat lepte meg,
fagyos szelében jégmerevvé dermedt
az asztaloknál trécselő tömeg.
Búcsúd után még el sem ült a visszhang,
még fel sem fogtam, hogy már nem vagy ott;
a zongorából felszökkent egy fisz hang,
s röptében fénylő jégcsappá fagyott.

Jégzuzmarával belepve a bárpult,
a klímarendszer alappontra tért:
a higany szála fémrúddá szilárdult,
és szétzúzta a hőmérő csövét.
A hőcsökkenés merevvé lapítja
a kristályrácsot: rideg lett a vas,
gyémánttá vált az irónok grafitja,
és márvánnyá a puha habszivacs.

Bódult mosollyal ülve, mint egy rút báb,
dermedt szemem a tortapultra lát:
a kistányéron lúdbőrzikt a lúdláb,
dér lepte be a sarokház falát.
A baracklének megfagyott a rostja,
a hűtőpultban mindent jég uralt;
a nagy hidegben szétporladt az ostya,
a fagylaltokról lefagyott a -lalt.

Üvegpalackon zuzmarás a permet,
hópelyhet ont a beázott plafon,
a kockacukor jégkockává dermedt,
kettérepedt a karcsú habszifon.
Az üzemegység gazdasági stábja
nem számol többé árrést, hozamot:
a monitoron mozdulatlan ábra,
a programrendszer végképp lefagyott.

A vérkeringés tizedére csökken,
nincs, mi hajtsa a sűrű, dús nedűt
a beszűkülő, merev vérkörökben,
dermedt ujjam a billentyűkre ---

Nagyjából hét évvel ezelőtt, amikor a birtokomba került egy Casio WK-1200 típusjelű elektronikus szintetizátor, kedvem támadt megpróbálni, hogyan hangzik egy-két korábbi versem, ha egy egészen egyszerű dallamot fabrikálok hozzá. Megtaláltam az Adobe cég Audition nevű, személyi számítógépre kifejlesztett hangstúdió szoftverét is, továbbá kerítettem egy fejbeszélő készletet (mikrofon + sztereó fejhallgató). A hangfelvételeknek a multimédia megosztóra való feltöltéséhez is találtam egy egszerű alkalmazást, a sokak által jól ismert Movie Makert, így már minden technikai eszközt uraltam a projekt megkezdéséhez - már csak a kreativitás hiányzott. 

És hol tartok ma, hét év után? A YouTube-on létrehoztott személyes csatornámon összesen 255 ilyen dal hallgatható meg, hétféle úgynevezett "lejátszási listába" csoportosítva, amelyek itt nézhetők meg. 

Kedvcsinálóként megmutatok egyet közülük, az egyik első próbálkozásomat:

Jó szórakozást kívánok!

Még nem tervezett utódot Botond,
ezért az ágyban gyakran konspirált.
A felesége nem viselt spirált,
ő pedig elvből nem húzott – ujjat az asszonnyal.

Kardos menyecske Botond Mancija,
minden helyzetre megoldást talál.
Ha nincs sem nagykanál, sem kiskanál,
helyettesít egy menet – a vidámparki körhintán.

Ha lehúzzák a régi, unt cihát,
és a párnára új huzat kerül,
lehet Botond majd alul vagy felül,
csak simogassa forró – szenvedélllyel.

Híreket vitt egy pletykás néni szét,
hallgatták is a hölgyek boldogan.
Nem tudott Botond megoldást, hogyan
tudná használni kemény – kőtörő kalapácsát.

A római Forum munkatársa,
magától, vagy külső biztatásra
felkereste
egyik este
a régmúltból itt rekedt
ikreket.
Izgatott volt, élénk, ajzott:
ír egy kettős pályarajzot.

Ordas volt az első emlék:
tejjel csorgó farkasemlők,
és mert csurrant fél liter átlag,
alliteráltak.

„Nos, milyen volt Romulus?“
„Agresszív és nyomulós,
akárcsak egy durva csecsen,
ráadásul buta, lökött,
engem mindig félrelökött:
ő csügghessen minden csecsen,
s míg hangosan csámcsog, nyammog,
én szívjam meg.“
„Te csak ne szólj, öcsém, Remus,
minden szavad torz és rémes,
ám a népünk elmondhatja:
csak neki volt két ősatyja!“

Brunót egy kerti partin mutatta be Johannának a házigazda felesége, észlelvén, hogy mindketten egymagukban ácsorognak vagy lődörögnek a mosolyogva trécselő párok vagy kisebb társaságok között.

Vontatottan, hosszú szünetekkel tarkítva indult meg a kényszeredett beszélgetésük: egyikük a színtiszta elmélet embere volt, a hegytetőn dolgozott egy csillagvizsgálóban, a másikuk a hadászat és harcászat stratégiájának és taktikájának területén ügyködött, többnyire a gyakorlat mezején.

Felpezsdült azonban kettőjük diskurzusa, amint véletlenül kiderült, hogy mindketten szenvedélyes hódolói az amatőr cukrászművészetnek: egymás szavába vágva osztották meg ismereteiket a különféle süteményekről, bonbonokról, tortákról, krémekről, cukrozott gyümölcsökről, marcipánfigurákról - de szóba kerültek az édesipari technológia nélkülözhetetlen eszközei is.

Aki esetleg lejegyezte volna mindazt, ami elhangzott, annak feltűnhetett volna, hogy sem ezen az estén, sem viszonylag hosszabb ismeretségük egyetlen alkalma során nem esett szó - talán mindkettőjük jövőjének egy előre megsejtett sötét pontját háttérbe szorítandó - egy bizonyos cukrászati termékről. 

Nos, vajon melyikről?

Tekintsünk meg egy idézetet az óraátállítás témáját ismertető és kommentáló egyik médiumból: „Az Európa Bizottság javasolja, hogy szüntessék meg az egész EU-ra kiterjedő szezonális óraátállítást, ugyanakkor a tagállamok közötti összehangolt koncepció biztosítása miatt ösztönzi a nemzeti és európai szintű konzultációt [… ] A nyári időszámításra való utolsó kötelező átállás a terv szerint 2019. március 31-én lenne. Ezután a téli időszámításra való átállást választó tagállamok 2019. október 27-én egy utolsó szezonális óraátállítást még alkalmazhatnak.”

Pillantsunk akkor bele a szépséges európai kilátásokba. Jövő év novemberében, amikor nem nyüzsögnek a turisták a divatos fürdőhelyeken, egy holland nyugdíjas elhatározza, hogy felkeres egy fekete-tengeri üdülőhelyet, ahol búvárkodni fog. Mivel azonban bőven van ideje, nem egy fapadossal repül oda, hanem szép kényelmesen lecsorog a Dunán egy tizenkilencedik századi nosztalgia-gőzhajón. Be is hajózik az északi-tengeri Rotterdamban, és csorog Kelet felé a Rajnán. Amikor azonban Nijmegen közelében átlépi a német határt, a hajó összes közös helyiségében át kell állítani a nyári időszámítás szerint járó nyolc régi ingaórát télire. A Rajna-Majna-Duna csatornán engedelmesen pöfög tovább a gőzös, ám Passaunál, az osztrák határ elérésekor ismét dolguk van az óraátállítóknak, csak most fordított irányban, téliről nyárira. Ezután pihenhetnek nagyjából Pozsonyig, Szlovákiában ugyanis úgy döntöttek, hogy a téli időszámítást választják. Most már jóval kevesebb pihenőidejük maradt, mert Győrt elérve megint a nyári időt kell az óráknak mutatniuk.

A java most következik, mivel nem sokkal keletebbre a Duna határfolyóvá válik (és nem ez az egyetlen ilyen eset): ha a gőzös a balparton köt ki, akkor az órák szerint télnek kell lennie, ha pedig a jobbparton, akkor nyárnak. Ez így folytatódik nagyjából Esztergomig, majd innen Dél felé csorogva megint pihenhetnek az órapiszkálók egész Mohácsig. Szerbiát elérve télire kell módosítaniuk, majd Vidinben, ahol a Duna eléri a közös román-bolgár határt, ismét résen kell lenniük: innen a folyam romániai partján a nyári, bulgáriai partján a téli időszámítás van érvényben, és ezt követni kell hol az egyik, hol a másik parton kikötve. Legvégül a Duna-deltában már egyértelműen nyár van, az ingaórák mutatópörgetői végre megpihenhetnek. A Fekete-tengert célpontként választó utasok kiszállnak, a hajót kitakarítják, feltöltik – és másnap reggel elindulhat hosszú útjára ellenkező irányban. Az időfelelősöknek ugyanannyi a dolguk, de ritkábban van szükség a tevékenységükre: hegymenetben hosszabb ideig tart ugyanaz az út…

A történelmi események láncolatának és a társadalmi folyamatok alakulásának akár rövid távú előrejelzése is meglehetősen kockázatos feladat. Hiába sugallják a közelmúlt és a jelen tényezői a látható trendek és tendenciák töretlen továbbélését, bármikor bekövetkezhet egy nem várt töréspont, akár az ellenkezőjére változtatva mindent. Ezért az alábbi fejtegetést is tessék gyanakodva fogadni.

A jelenlegi hatalom a politika minden terén sikeresen épít a társadalom többségének gondolatvilágában csíraként amúgy is meglevő jellemzőkre: az idegenkedésre minden idegentől, a sikeresség mércéjeként kizárólag az anyagi jólét elismerésére.* Ezeket a csírákat bőségesen öntözi is olyan "szellemi" tápoldatokkal, amelyeket befogadva és szárba szökkenve idegengyűlöletté, rasszizmussá és egy hamis felsőbbrendűségi tévképzetté hízva virágzik ki és hoz bőséges termést.

És igen, a termés hordozza a legnagyobb veszélyt, mivel mérgező. A fentiekkel átitatott felnőtt lakosság törvényszerűen fertőzi meg a gyermekei, unokái generációját ugyanazzal. Korábban az iskola, a maga didaktikus elveivel, még jelenthetett némi ellensúlyt, mára azonban a Nemzeti Alaptanterv ezt is igyekszik felülírni. Emiatt a földrajzi, nyelvi és kulturális elszigeteltségünk várhatóan tovább bővül egy mély morális elszigeteltséggel is, amelybe hatékonyan belejátszanak az idegennyelv-ismereti statisztikáink szánalmas adatai is.

Sovány vigasz, hogy egy másik, a magyar férfiak várható élettartamát taglaló statisztikai adatsor aligha támasztja alá a személyes érintettségemet.

* E két komponens közötti összefüggés részleteire ugyanezen blog "Ki NER ma", illetve "Diagnózis és terápia" című bejegyzései térnek ki.