Satyrblog

Amint az ismert növénybiológus a hetvenes évek közepén elérte a nyugdíjkorhatárt, a nagy fővárosi intézetből kilépve egy eldugott kisalföldi falucskában telepedett le, és immár saját szája íze szerint folytatta a kísérleteit. Két év sem telt bele, és szűk körben – szomszédok, boltos, kocsmáros – már megmutathatta az első termékét. A reagálás csaknem egybehangzó volt: „Emmá csakugyan ízletes! Mija neve?” Ilyenkor készségesen újra bemutatkozott, de aztán megértette, hogy egyrészt félreértette, másrészt elmulasztotta elnevezni a részben szellemi, részben fizikai termékét. Úgy döntött, hogy sorra veszi az újfajta zöldség alapvető jellemző tulajdonságait, hogy támpontokat kapjon az elnevezésére.

Odahaza maga elé tett egy üres papírlapot, és elkezdte róni az új zöldség jellemzőit tartalmazó sorokat:
- külalakja hosszúkás, hengeres, tengelye egyenes;
- számos természetes ellensége van, zsákmányállata azonban egy sincs;
- bőre (héja) egyszínű, állandó, nem képes alkalmazkodni a környezet színéhez, mintázatához, nem hámlik és nem vedlik;
- vastagabb vége nem tartalmaz szájnyílást, így nem rendelkezik sem méregfogakkal, sem fullánkkal;
- nedvéből sem gyógyszer, sem koncentrált méreg nem készíthető;
- vékonyabb végét nem képes mozgatni, így természetesen csörgetni sem;
- mozgási szabadsága meglehetősen korlátozott, megfelelő feltételek (lejtős felület) esetén legfeljebb tengelyének plánparallel elmozdítása révén, oldalirányú gördülésre képes.

Az ily módon rendezett listát átnézve és tudatosítva most már logikus döntésként, lendületes betűkkel írta fel a papírlap tetejére az új zöldség nevét: KÍGYÓUBORKA.