Satyrblog

Talán a külső körülmények okozták: a művész úr az ablakon kinézve csak a rajta lefolyó esőcseppek mozgásáig látott el, úgy hogy összeszedte magát, felállt az ágyáról, hogy lehúzhassa a redőnyt. Villanyt azonban nem gyújtott: csak a digitális ébresztőóra szolgáltatott minimális zöldes fényt. A rossz hangulata érezhetően egyre nőtt, semmi hasznos tevékenységre nem  volt képes rábírni magát ebben az állapotában. Lett volna pedig mit csinálnia, annál is inkább, hogy az előleget szokás szerint már anélkül elköltötte, hogy bármi használhatót összehozott volna.

Aztán mégis támadt egy gondolata, amely egyre inkább kezdett testet ölteni; erősen koncentrált a szükséges teendőkre. Valahogy úgy alakultak akkoriban a dolgok, hogy már hosszú ideje nem használta. Most elővette, jól megnézte – mintha először látná –, és bosszúsan konstatálta, hogy ebben az állapotában rendeltetésszerű használatra, sajnos, alkalmatlan. Márpedig egyre inkább érezte, hogy most végre volna kedve a dologhoz. Emlékezett rá, hogy használt már korábban egy olyan szerkezetet, amelynek köszönhetően a nem túl hosszú, de kézre álló vastagságú eszköz szinte újkori állapotba hozható; annyira mindenképpen, hogy használata örömet okozzon mind használójának, mind legalább még egy valakinek, de lehet, hogy többeknek is. 

Nem kellett sokáig keresgélnie, megtalálta a keresett segédeszközt. Okozott némi fejtörést először, hogy melyik nyílását vegye igénybe, de hamar rájött, hogy ennek eldöntésében egyértelműen eligazíthatják a méretviszonyok. Nem is habozott tovább: bedugta, és nekilátott a szükséges mozdulatok elvégzésének. A hosszú időkiesés természetesen okozott némi kezdeti bizonytalanságot, de a korábbi tapasztalatok révén a mozdulatsor hamarosan szinte ösztönössé vált. Meg is lepődött kissé, hogy annyira gyorsan végzett. Azután eltávolította az eszközből, ami belekerült, hogy szükség esetén majd ismét használhassa. Most már hozzáláthatott ahhoz, amire készült: a 2B-s ceruzája tűhegyes volt.