Napjainkban kiemelkedő népszerűségnek örvendenek a veteránautó-találkozók, menetelő fúvószenekarral és mazsorettekkel, de nem kevésbé populárisak azok a televíziós sorozatok sem, amelyekben több tucat éves régi gépkocsikat újítanak fel, megtartva az eredeti kinézetet, de a legkorszerűbbre cserélve az energiaközpontot. Ilyen gépkocsi-matuzsálameket látva a szemlélő spontán módon kréjük képzeli az autentikus környezetet is... Erről szól az alábbi hangzó diasorozat, amelyet követően látható a szöveg.
Még kurblivas volt akkoriban, nem önindító,
kétfelől volt nyitható a motorháztető,
fából készült akkor még az összes laprugó,
ahol alváz és tengely összenő.
Az úrvezetők akkoriban tudták dolgukat:
jobbról kellett előzni és balra tartani,
szabályosan jeleztek, ha jött egy fordulat,
lobogtak az index karjai.
Akkor még a gépkocsikra nem volt sok panasz,
a kilélegzett benzingőzt a légtér szívta fel,
sokszorosan több volt még a konflis, úrlovas,
az ő nyomukra száz veréb figyelt.
Amit mégis meghagytak az éhes csőreik,
az egyenruhás utcaseprők martaléka lesz:
csíkos nyelű lapátjukra szépen felteszik,
a dús szagélményt elnyomja a szesz.
Az úrvezető divatos és közismert zenész,
egy nagy sikerű dalművéből vette a kocsit.
A motortérbe nem fért bele, sajnos, az egész,
de négy ütemnek helyet biztosít:
rendszeresen szív a térbe némi alkoholt,
sűrít, hogyha kell, a tempón, menjen a dolog;
robban, hogyha bárki mással konfliktusa volt,
s ha nem hallani, néha kipufog.
Manapság is gurul néhány masszív veterán,
de többségük már múzeumok féltett kincse lett.
Nézd meg őket s felidézhetsz múltjukból talán
néhány régi fontos részletet:
a fogasléces fékrendszert, az indexkarokat,
melyek jelezték, ha változott az addigi útirány,
de jól teszi, ha több határon túlra látogat,
aki látni inkább jobb-kormányt kíván!
