Satyrblog

Nagyjából hat hónapja teszi fel a kérdést az amúgy nyilván jó szándékú, de látványosan fáradó ismert műsorvezető, hetente legalább négyszer – makacsul, megingathatatlanul, újra meg újra. Széles a megkérdezettek köre – filozófusok, politológusok, közgazdák, ex-képviselők, európai uniós szakértők, nyelvtudósok és mások –, valamiféle tudatos kiválasztási szempontok aligha körvonalazódnak. Ez eddig úgy nagyjából száz alkalmat jelent, ami már a statisztika-tudomány, a mintavételi eljárás során kapott adathalmaz plauzibilitása szempontjából is elegendően nagy merítés. Annál is inkább, mert a kérdésére kapott mintegy száz válasz jó közelítéssel, kis szórással nagyjából kétféle kaptafára húzható.

• Az egyik tipikus válaszadó behunyja a szemét, fülét, és megengedi magának, hogy a fantázia és a fikciók világát keresse fel jól hangzó válaszának megfogalmazása céljából. Összefogásról, együttműködésről, programegyeztetésről, új alkotmány írásáról, szakértői kormányról beszél. Pontosan tudja, hogy semmi ilyesmi nem fog megvalósulni legalább még két-három cikluson keresztül, de nincs bátorsága bevallani.

• Aki csak minimálisan hajlandó a valós világunk valós tényeit alapul venni, az egyértelműen megfogalmazza, hogy ez a bagázs normál választásokon nem váltható le. Azzal finomítja, hogy ilyesmi csak akkor képzelhető el mégis, ha 14-15 hónap múlva hihető és egybehangzó előrejelzések azt mutatják, hogy a kormánypártok várható szimpatizánsainak számát az összes többi – igen, az összes többi – politikai erővel rokonszenvezők száma meghaladja.

Most akkor mi legyen? Adjunk fel minden reményt? Nem. A saját válaszom annyi: mindenki igyekezzék a lehető legtöbbet megőrizni az általa követett értékrendből. És erősen bízzon a jelenlegi kormánypárti erők képességeiben: előbb vagy utóbb sikerül elkövetniük valamit, amivel vagy nemcsak erkölcsileg, de a gyakorlatban is kiírják magukat a civilizált világból, vagy úgy megnevettetik a világot, hogy szégyenükben önszántukból elkotródnak.

A vélhetően jó szándékú műsorvezető e bejegyzés közzététele után is rendületlenül, naponta felteszi valakinek a sehová nem vezető kérdését. Vajon mi motiválhatja azt a mániákus mazochizmust, amely révén a politikai rezsim változását - önmaga kinyilatkoztatása szerint - talán a leginkább kívánó média kitartó hallgatósága nap mint nap újra meghallgathatja, hogy semmi esélye a pozitív változásra?

Századok hosszú során át nagy írók, költők (festők, szobrászok, építészek,. kőfaragók és balett-táncosok) alkotásai váltak az emberiség egyetemes kultúrkincsévé, de naplójegyzeteik és levelezésük is gyarapította azt – egyeseké még életükben, másoké csak azt követően. Neves és kevésbé neves irodalomtudósok, végzős diákok számára jelentettek kimeríthetetlen forrást ezek az eredetileg nem a nagyközönség, inkább írótársak, mecénások, szeretők és mások számára szóló írások.

Szerencsére napjainkban is születnek hasonlók: bennük a szerző precíz és tárgyilagos megfigyelései a mindennapokról, szenvedélyes, gúnyos, óvatosan kitárulkozó, vagy éppen bátran vállalt állásfoglalása. Úgy adódott, hogy módom van idézni napjaink nagy kortárs prózaírójának még kiadás előtt álló levelezéséből:

„1000011100011001010100111…”

* * *

A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter javaslatára visszavonták a Fizika tankönyveket, mert a "Villamosság" fejezetnek a kombinált áramköri kapcsolásokról szóló szakaszában kurtítani kell a tartalmat. Mind az energiaforrások, mind a fogyasztók esetén csak a párhuzamos kapcsolás tartható meg. Ezzel a kapcsolási formával nincs semmi baj, egyetlen észak-amerikai milliárdos neve sem jut eszünkbe, ha bárhol meghalljuk, meglátjuk a "párhuzamos" jelzőt.

A ... a másikra való minden hivatkozást, mint a háttérhatalmak aljas bomlasztó tevékenységének lenyomatát, száműzni kell a tananyagból.

* * *

Közzétették a magyar gazdaságot jellemző legfrissebb statisztikai adatokat, sokak megdöbbenésétől kísérve. Mi lehet az oka az egy helyben topogásnak (legyünk megengedőek...)? Nos, a gazdasági élet szereplői erősen hierarchizáltak. Okkal feltételezhetjük, hogy a legfelső szinten születő döntések viszonylag következetesen mutatnak egy elhatározott stratégiai cél felé. Abban sincs okunk kételkedni, hogy a legalsó szint szereplői tőlük telhetően pontosan végrehajtják az őket érintő döntéseket, már csak a munkahelyük megtartása érdekében is.

A középső szintre eljutott és ott megrekedt, megkeseredett aktorok gyakran "továbbgondolják", "finomítják" a hozzájuk érkező felső szintű döntéseket, néha egészen az elszabotálásig vagy az ellenkezőjére fordításig. Mi lenne hát, ha kimaradna ez a középső szint? Közelítsük a kérdést nyelvi oldalról. Tagoljuk a szót: gaz-da-ság. Most dobjuk ki a középső tagot... Stimmel. 8-(

Van azonban a kérdésnek egy optimista megközelítése (sőt, megoldása) is. Menjünk vissza oda, hogy tagoljuk a szót: gaz-da-ság. Az első és a harmadik tag tartalmaz egy közös karaktert, amely hiányzik a középsőből. Igen, mindkettő tartalmaz egy-egy g-pontot. Az optimista megoldás abból áll, hogy nem kidobjuk a középső tagot, hanem oda is becsempésszük a másik kettő közös karakterét, hátha segít. Lássuk: gaz-dag-ság. Nahát, ez is stimmel! 8-)

Kiszállván a helikopterből, illetve az állami terepjáróból, a két férfiú megindult egymás felé a hosszú vörös szőnyegen. Látótávolságba érve szinte egyszerre mutatták fel két ujjukkal a nagy V betűt, amely azonban ezúttal inkább afféle névjegy volt.

– Kák gyelá? – kérdezte Vlagyimir a puha, langyos kézfogás közben.
– Brüsszel – válaszolt Viktor fintori arccal, kissé összerázkódva.
– Ná zdáróvje – reagált az Elnök udvariasan, nyugtatólag Paksolva meg társa vállát.

Népviselő leányok penderültek elő, kezükben kenyér és Shaw. A harmadik egy kis mázas cserépedényt balanszírozott a fején. Csábító illatokat árasztott, jól meghúzták. Vlagyimir szakértő szemmel vizslatta a kis boroskancsót.

– Köcsög – mondta Viktor, aki tudta, amit tudott. Előkerült egy nagyobbacska titánhenger, már előre bele voltak készítve a tervrajzok, szándéknyilatkozatok, tenderek, szerződések, munkaütemező grafikonok, bankgaranciák, zálogcédulák. Rácsavarozták a fedőt, majd belesüllyesztették a titánhengert az e célra kivájt furatba.

– Titkosítás rulez – kacsintott Viktor, miközben értő kezek folyékony betont öntöttek a nyílásba. Vlagyimir elég gyakorlatlanul kezelte a vakolókanalat. – Majd elsimítjuk – nyugtatta meg vendéglátója.

A két államférfiú visszaindult járműve felé, a jelen levők dörgő Paksviharától és könnyes tekintetétől kísérve. A világtörténelemre gyakorolt döntő befolyásuk mellett szinte eltörpült a testmagasságuk.

Nyilván a perspektíva miatt…

A múlt év végén is összeültek annak a többoldalú tárgyalás-sorozatnak a szereplői, amely során a következő évi minimálbérről és garantált bérminimumról kellett megállapodniuk. Ezzel kapcsolatosan sokak részéről felmerült egy olyan, első pillantásra logikusnak tűnő igény, hogy „a minimálbér érje el a létminimumot”.

Ne csábuljunk el azonban az első pillantás csalóka logikájától. Vizsgáljunk meg mindössze három tényezőt, amelyek szerintem azonnal helyére teszik a két fogalmat.

A minimálbér

• műfaja: törvényi rendelkezésben rögzített összeg
• alanya: a munkavállaló
• típusa: bruttó összeg

A létminimum

• műfaja: tapasztalati / statisztikai adat, ill. adatsor
• alanya: háztartás-típusok
• típusa: nettó összeg

Talán az egyetlen mutató, amely összeköti a kettőt: általában egy hónapra vonatkoztatják őket.

A professzionális labdarúgással semmiféle kapcsolatom nincs, ezért meglehet, hogy az alábbi fejtegetés egy vagy több ponton támadható. Ha így van, akkor természetesen a következtetés és a javasolt megoldás sem állja meg a helyét. Döntse el, aki ért hozzá.

Tegyük fel, hogy egy olyan magyar NBI-es csapatnak vagyok a jelentős mozdítható pénzvagyonnal rendelkező, kizárólagos pénzügyi döntésekre jogosult tulajdonosa, amelyről már a szezon vége felé tudható, hogy egész biztosan részt fog venni valamelyik európai kupasorozatban. Ebből két dolog következik: egyrészt a meghatározó játékosaink iránt komoly kereslet támadhat, másrészt el kell kezdeni gondolkodni nemcsak az ő pótlásukról, de a csapat további megerősítéséről is. A célom ugyanis – amely persze egybeesik a csapat céljaival is – az, hogy a csapat a sorozatban minél tovább jusson, lehetőleg sok győzelemmel, és így minél több UEFA-bevétel folyjék be a kasszánkba. A szakmai stábnak ezért az alábbi két átigazolás-politikai javaslatot tenném:

1. Ha a saját meghatározó játékosainkat egyértelműen olyan feltételeket kilátásba helyezve keresik meg, amelyekkel nem versenyezhetünk, akkor ne gördítsünk akadályt a távozásuk elé. A legfontosabb talán nem is az, hogy lehetőleg jó magasra szabjuk az árukat, hanem úgy kössünk szerződést a kérővel, hogy a váltás időpontja az átigazolási időszak legvége legyen.
   
   
2. Az átigazolási időszak legelső napján vegyünk kölcsönbe a nyári hónapok alatt igénybe vehető, kiemelkedő minőségű játékosokat olyan feltételekkel, hogy egy elfogadható alapfizetés mellett komoly részesedést kapnak az UEFA kupameccsekhez kapcsolódó mindenféle bevételből. Van az akcióban kockázat, de ha bejön, akkor nem csupán az adott kupaszezon zárható jelentős pénzügyi eredménnyel, de az így megerősített csapat feltehetően a következő szezonban is jogosult lesz valamelyik kupában való indulásra, vagyis egy önmagát erősítő folyamat alakul ki.

Sajnos, a szituáció csupán elméleti, ugyanis semmiféle csapattulajdonos nem vagyok. Szívesen látok azonban minden, az elképzelésemet vitató és/vagy alátámasztó észrevételt.

Nem tudom, hogy az esemény országos-e – a két unokám ma hozta haza a félévi értesítőjét. Az idősebbik számszerű értékelést kapott, a kevésbé idősnek a Birodalomban eltöltött első félévét még csak verbálisan bírálták el. Sietek leszögezni, hogy jól megállta mindkettő a helyét, de ha ők is úgy gondolják, még ezt is tovább javíthatják a tanév végére.

Szokás, hogy a félévet nem csupán írásosan értékelik az arra jogosultak, hanem néhány nappal utána az osztályfőnökök összehívják a szülőket, gondviselőket is egy közös eseményre, amelyet jobb híján a „szülői értekezlet” kódnévvel illetnek. Egy-egy ilyenen részt vettem már először jó huszonöt, majd tizenöt, majd végül úgy jó egy évvel ezelőtt. Kitalálható, hogy mikor milyen minőségben. Első, futó benyomás: semmi nem változott.

Gyakorlatilag nem változott a tanterv, hiába élünk állítólag gyökeresen más társadalmi rendszerben. Aligha tekinthető változásnak, hogy a korábbi osztályfőnöki órák témáit most az „Etika” tárgy keretében tanítják; egy érezhetően jól begyakoroltatott ötödikes bemutató óra meggyőzött arról, hogy pocsékul. Továbbra is hiányoznak a tanulók életkorához szabott pénzügyi és az állampolgári, jogi alapismeretek. Vajon véletlenül?

De jöjjön az, ami a legkevésbé változott: az, ahogyan ezek az értekezletek lezajlanak. Meghívottakként szinte kizárólag anyukák jönnek el: kedvesek, bájosak, csacsogósak, csak hát… Aztán ott van az elhelyezkedés: a tanító vagy tanár szokott helyén, az emelt dobogón, a felnőtt hozzátartozók pedig a nem rájuk szabott padokban, egy tömbben, ki-ki a gyermeke kijelölt helyén. Ez a felállás már eleve egyféle felsőbbrendűségi tudatot kölcsönöz a pedagógusnak, megalapozva azt a szerepzavart, amely aztán szépen fokozatosan ki is bomlik a túl terjedelmes, strukturálatlan, önismétlő beszámolójában. Büszkén adja elő, hogy sikerült úrrá lennie az év eleji káoszon, nagyszerűen tudnak már az alattvalói sorakozni, felpattanni, amikor belép az osztályba ő vagy a kollégája, egyszerre köszönni, vezényszóra kipakolni és elpakolni… Soha nem szólnak már közbe kérdezés vagy felszólítás nélkül, szép kerek mondatokban, jó hangosan beszélnek. Az óvodából magukkal hozott egyéniségüknek már se híre, se hamva. Az anyukák pedig mosolyogva bólogatnak… Akkor sem tehetnek mást, amikor a pedagógus elsorolja, hogy a következő félévben miféle jogcímeken fog majd tőlük horribilis pénzösszegeket követelni az Ingyenes Köznevelési Birodalom.

Felmerül bárkiben is, legalább ilyenkor, hogy ő és a harminc szintén jelen levő gondviselő társa finanszírozza a rendszer viszonylag működőképes szinten tartását, az alkalmazottainak – nemcsak a pedagógusoknak, de a Birodalom akár miniszteri szintű irányítóinak is – a fizetését, a bónuszait, a luxus munkakörülményeit, a szolgálati gépkocsijuk és telefonjaik árát és üzemköltségét, és hogy mindezért cserébe joga volna követelni? Például azt, hogy mindenek előtt tanítsák a gyerekeiket ahelyett, hogy reguláznák és idomítanák őket, de ha már közneveléssé váltak, akkor ne próbálják meg a szülőkre hárítani a nevelési csődjüket követő ostoba büntetések kiszabását különféle üzengetésekkel? Ha fel is merül hasonló gondolat, az anyuka azonnal elhessegeti: dehogy tesz szóvá ilyesmit, hiszen biztos, hogy a csemete inná meg a levét!

Meg is érdemli egymást a két szereplő: mindkét birkanyáj engedelmesen bólogat. Az egyik korlátlanul küldi be a pénzeket és rója ki a házi büntetéseket, meg sem hallgatva a saját gyermekét, a másik meg, noha már csak a számszerűsége alapján is meghatározó tényező lehetne egy részben szakmai, részben politikai szembenállásban, lényegében zokszó nélkül vesz tudomásul minden szakmai balfogást és emberi megaláztatást az egyre kevésbé kompetens irányítóitól. Formailag létezik ugyan érdekképviseleti szervezetük, nem is egy…

Valamikor megbecsült hivatás volt a tanítóé, a tanáré. No igen, valamikor az értelmiséghez tartoztak, és nem csupán a hivatalos besorolásuk miatt.

Na most akkor mondjátok meg, nagyokosok, mi legyen,
ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen,
ki legeljen penneágyon rozmaringos mellfilét,
ki pecázza kukából a halolajos kiflijét,
kinek legyen friss levegőn tartózkodni ideje,
kinek teljen karcinogén cuccokkal a tüdeje,
ki rágja a Cafe Picard mascarponés pitéjét,
ki mossa a Szentiványi nagyságosék bidéjét,
kinek kelljen éjjel-nappal folyton-folyvást igyekezni,
kit lehessen kapásból és szemtől szembe letegezni,
ki ne jusson ötről hatra, kinek fussa futópadra,
Pulára meg Balira, kit vegyenek palira,
kinek legyen hobbija a népi magyar hagyomány,
kinek jusson másfél bála angolpólya-adomány,
kinek bocskor, rámás csizma, cifra mente, kacagány,
kinek jusson, mér’ is jutna, szar se jusson, ha cigány?

Magyarország miniszterelnökét is meghívták arra a hatalmas tömegdemonstrációra, amely a terroristák által legyilkolt újságírókat búcsúztatta és egyben hitet tett a vélemény- és szólásszabadság mellett. Nem derült ki, hogy miért hívták meg a szabadság és kultúra fővárosába azt a személyt, aki megszólalásaival, viselkedésével, primitív metakommunikációs megnyilvánulásaival számos alkalommal kiírta már magát minden civilizált közösségből is, eddig bármiféle retorzió nélkül. Mivel senki más nem volt rá kíváncsi, a magyar M1 televízió híradójának mikrofonállványa szólaltatta meg a porcelánboltba beszabadult rinocéroszt, akinek persze megint volt mondanivalója: „A gazdasági bevándorlás rossz dolog Európában, nem szabad úgy tekinteni rá, mintha annak bármi haszna is lenne, mert csak bajt és veszedelmet hoz az európai emberre, ezért a bevándorlást meg kell állítani, ez a magyar álláspont.” – mondta Orbán, majd azzal folytatta, hogy nyilvánvaló, hogy vannak országok, és Magyarország is ezek közé tartozik, amelyek eddig is azt gondolták a bevándorlásról, hogy az rossz dolog.

Nincs kétségünk: ez az üzenet is a hazai birkacsordának szólt. Nem nehéz felfejteni a mögöttes okokat sem. Él, létezik, tengődik, virágzik a hazánkban egy jól körülhatárolható állampolgári részhalmaz, amelynek elemei úgy szocializálódtak, hogy a megélhetésük legbiztosabb módja a náluk jobb körülmények között élő, számszerűen nagyobb állampolgári részhalmaz elemeinek megtévesztése, becsapása, átverése. Ahhoz pedig, hogy egy ilyen próbálkozás sikeres legyen, nagyon jól kell ismerni az áldozatul kiszemelt többségi állampolgári részhalmaz elemeinek tipikus jellemzőit. Hát ha valaki, akkor Orbán aztán töviről hegyire tisztában van az átlagos magyar Fidesz-szavazó karakterológiájával. Minden „hazabeszéde” ezt bizonyítja.

De idézzünk tovább a hírhedt interjúból: „ … nagyon határozottan világossá kell tenni, hogy mi nem fogjuk megengedni, legalábbis amíg én vagyok a miniszterelnök, addig biztosan nem, és amíg ez a kormány van, addig biztosan nem fog megtörténni, hogy a bevándorlók célpontjává váljon Magyarország.” Majd később: „…nem akarunk tőlünk különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani.”

A mondandót nagyon is jól értik a címzettek, a számszerűleg bármennyire is fogyó, még így is többséget biztosító és egyre „tisztuló” összetételű Orbán-hívek. Jól értik, hiszen valóban megvannak bennük az egyetértő befogadásnak megágyazó jellemvonások: nacionalizmus, idegengyűlölet, primitív egoizmus, irigység, felsőbbrendűségi tévképzet. Nem értik viszont egyrészt az idegenrendészeti koncentrációs táboraink átmeneti lakói, másrészt az euró-százezrekért letelepedést és európai állampolgárságot vásárló elit tagjai. Sokat nem veszítenek vele.

Még nem szólalt meg a mennybéli fonógyári sziréna, amikor sorra futottak be a 4-es párkaműhely fonólányai. Ki-ki előkereste a bélyegzőkártyáját, bedugta a résbe, lehúzta a gép karját, majd visszatette a kártyáját a nevével jelzett rekeszbe. A mennybéli fonógyárba még nem jutottak el a korszerűbb beléptető rendszerek.

Hasonló volt a helyzet a termelési fronton is. Noha rég megérett a helyzet a félautomata fonógépek telepítésére, az üzemvezetés egyre késleltette a döntést. A fonólányokat nem igazán sikerült megnyerni a váltásra: mindannyian hozzászoktak a kissé már rozoga rokkákhoz, ügyes ujjaik alól szép egyenletes szálak tekeredtek le a Föld felé. Odalentről nem is érkezett megalapozott minőségi kifogás, vagy ha mégis, az nem a 4-es párkaműhelyben landolt, hanem jóval följebb.

A fonógyár főmérnöke rosszallóan vonta össze a szemöldökét: nem is egy megalapozó elméleti tanulmányban fejtette ki a termelőeszközök minél korábban való lecserélésétől várható minőségi, termelékenységi, pénzügyi és megbízhatósági előnyöket. A megalapozottságuk pedig kétségtelen volt: úgy lehetett volna növelni a napi kibocsátást – hiszen egyre többen születtek odalent a Földön –, hogy közben az alkalmazottak száma ne nőjön.

Csakhogy odafent még erős volt a Szakszervezet, a tagság véleményét messzemenően figyelembe vevő funkcionáriusok minden érvet latba vetettek a régi technológia megtartása mellett. A főmérnök hiába hangoztatta a kúpkerekes félautomaták előnyeit, az érdekképviseleti szervek nagyon erős, az adott időpontban gyakorlatilag megdönthetetlen ellenérvet szegeztek szembe vele: „Lehet, hogy napi néhány méterrel több fonalat lennének képesek megfonni az új Kúpkerekes gépek, de a lányaink ragaszkodnak az Orsóshoz.”

(A szerkesztő észrevétele: Fene az ízlésüket…)

Éldeglődik valahol Közép-Kelet-Európában egy ország, erősen túlfejlett éntudatú Fóvezérrel, akit engedelmesen bólogató slepp vesz körül, hermetikusan elzárva előle minden olyan rést, amelyen át a valóság káros megnyilvánulásairól tudomást szerezhetne. A slepp szervezettsége és összetartása példa értékű, a körükben nincs megingás, nincs szivárogtatás. Szigorú napirend szerint tengődnek a hét számjegyű havi jövedelmükből; ennek minden jel szerint része, hogy a reggeli kakaós csigájukra Erős Pista fűszerkrémet nyomnak, amely tovább fokozza önérzetes patriotizmusukat. Plenáris parlamenti ülések napján a dózis dupla, média-meghívások esetén tripla. Ilyenkor az ebédjük főfogása is megszabott: tejbegríz csilivel.

A pozitív önértékelésük legújabb megnyilvánulása, hogy egy apró, erőszakosan összetákolt, és mindössze kétszáz évnyi említésre méltó történelemmel rendelkező földrajzi egységet, a két világóceán között szerényen meghúzódó Észak-Amerikai Egyesült Államokat tanítgatják kesztyűbe dudálni. Nagy kár, hogy rövidesen parlamenti ülésszünet kezdődik, mert így a fokozódó harcias hangvétel már csak a jövő évben torkollhat egy nem példa nélkül való eseménybe: a külügy- és külgazdasági miniszter nemzeti színű szalaggal átkötött pergamentekercs formájában nyújtja át az említett ország hazánkban tartózkodó ideiglenes ügyvivőjének a hadüzenetet.

A tárgyfotózás önmagában is egy külön speciális szakág a fényképezés mesterségén belül. Jelen esetben is egy sor körülményre kellett figyelni: alapfelület, háttér, egy csillogó üvegfelület kellő megvilágítása, önárnyék és vetett árnyék… Természetesen a fő cél a címke olvashatósága volt.

Hát igen, Mátyás keserű… De melyikük? Létezett a magyar történelemben egy Hunyadi Mátyás nevű, az „igazságos” eposzi jelzővel ékített humanista, ám vasszigorral működő király, aki csaknem harmincöt éven át uralkodott és Bécset is meghódította. Létezett egy halvány, jelentéktelen II. (Habsburg) Mátyás, aki magyar (1608-1618) és cseh király, majd német-római császár is lett. És létezett végül Rákosi Mátyás (elvtárs, pajtás), aki szerényen megelégedett a pártfőtitkár és miniszterelnök pozícióval.

Az igazságos Mátyás azért lehet keserű, mert reménybeli koronás utódja nem feltétlenül szolgál rá az ő jelzőjére. Igyekszik ugyan, mert bár álruhában nem, de labdarúgó mezben, kolbásztöltő kötényben, árvízvédő felszerelésben, hólapátoló öltözetben szívesen mutatkozik. Habsburg Mátyás a kicsinyességét vetheti a szemére: miért áll meg a magyar királyi trón óhajtásánál? Tűzze ki a Visegrádi Együttműködés császára és az Európai Unió cárja titulusokat is.

És Rákosi (Rosenfeld) Mátyás? Követője ugyanúgy pártjának is első embere, miniszterelnök is, és a legjobb úton halad a kommunista vívmányok felélesztése, a mindenható, patronáló állam visszahozása útján. Viszont… irigylésre méltó hajkoronát visel. Legalábbis relatíve.

Mindezt pedig nem az ujjamból szoptam: egy féldecis gyomorkeserű szeszesitalt befogadó minipalack cirádás címkéje súgta a fülembe.

Kísérleti jelleggel, először az általános közneveldék első és ötödik osztályában, bevezettek egy olyan alternatív tantárgyat, amelynek az a lényege, hogy a köznevelendő gyermek gondviselőjének nyilatkoznia kell: ebben a heti egy órában a gyermeket vajon erkölcsre, vagy hitre neveljék (oktatás ugyanis csak másodlagos jelleggel folyik már). Az elgondolás értelmében a nebulók órarendjében fokozatosan, négy év alatt mind a nyolc osztályra kiterjed a heti egyszeri alkalom. Ha a gondviselő a hitet választja, akkor meg kell adnia, hogy melyik elismert és engedélyezett felekezet felkent képviselője legyen majd a köznevelő. Mivel jelen fejtegetés mondandója első sorban nyelvi, nyelvhasználati és logikai jellegű, tekintsünk most el az állampolgárok vallás szerinti állami nyilvántartásának köztudott tilalmától, amit ez a rendelkezés megszeg. Próbáljuk meg helyette meghatározni a két rövid összetett szó lehetséges értelmezési tartományát.

Azt állítom, hogy a „hittan” szó, amilyen rövid, annyira önellentmondó. Azt állítom, hogy a „hit” és „tudás” fogalmának nincsen közös metszete, és hogy ezért a hit nem tanítható. Végezzük el ennek az állításomnak a bizonyítási kísérletét a „negatív dedukció” módszerével: tételezzük fel munkahipotézisként, hogy a hit tanítható. Ez azt jelenti, hogy amikor az elsős nebuló beül a nyitó órára, még nincsen hite, de majd a felkent felekezeti köznevelő aprólékos, áldozatos munkával megtanítja őt hinni. Hát hogyan is lenne szegénynek még hite, amikor a gondviselőivel ilyen kérdésekről soha nem beszélgetett, soha nem vitték el őt korábban templomba, gyülekezeti házba, imaterembe, kápolnába, nem láthatott odahaza vallási tárgyú képeket, kegytárgyakat, nem imával búcsúztatja a napot… és így tovább. Szerencsére a hitneveldében mindent megtanul majd, tanult hívőként ballag el nyolcadikban, és boldogan világosíthatja majd fel a közneveletlen gondviselőit a tanultakról. Életszerű, nemde?

Attól tartok, még rosszabb a helyzet az „erkölcstan” összetett szóval. Elsőként próbáljunk meg fogalmi meghatározást találni az „erkölcs” szóra, hívjuk segítségül a Wikipédiát: „Az erkölcs fogalma alatt egy adott közösség által […] összegyűjtött és helyesnek ítélt viselkedési szabályok összességét értjük. […] Más megfogalmazás szerint az erkölcs azon elvek összessége, amelyek a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik a cselekvés szintjén. Az erkölcs […] jelentéstartalma és színezete az előtte alkalmazott jelzőtől függ (például „lovagi erkölcs”, „szerzetesi erkölcs”, „polgári erkölcs”, „paraszti erkölcs”. […] A közösségi szinten elfogadott úgynevezett közerkölcs szabályai társadalmi csoportonként, kultúránként, országonként, régiónként változnak.” Ez a definíció, amely tartalmilag megegyezik az idegen nyelvűekkel, nem kevesebbet állít, mint azt, hogy konkrét előfordulásaiban az „erkölcs” szó soha nem szerepel önállóan, mert ahhoz, hogy megfogalmazzunk konkrét erkölcsi elveket, mindig pontosítani kell egy jelzővel, hogy ki(k)nek az erkölcséről szólunk. És képzeljük el az előző eset analógiáját: a közneveldébe járni kezdő elsős az első órára még erkölcstudat nélkül ül be – bezzeg amikor nyolcadikban elballag, addigra mindent megtanult az erkölcsről. Az már, hogy az életében alkalmazza-e a tanultakat, a nevelési terv szerint senkit nem érdekel.

De ne legyünk ennyire negatívak. Arról van szó csupán, hogy rossz megnevezést kényszerítettek az alapvetően talán jó szándékkal elindított nevelési diszciplínára. Ha mondjuk úgy nevezték volna el, hogy „Beszélgetés a világnézetről”, akkor még csak szét sem kellene szórni az osztály tanulóit ezeken az órákon. Tanulhatnának vallástörténetet, szó eshetne a történeti vallások alakjainak, legendáinak megjelenítéséről a művészetekben, vagy arról, mit értettek korábban és mit értenek jelenleg ezek a vallások és ideológiai rendszerek a „jó” és „rossz” fogalma alatt – hogy az erkölcsről is essék szó.

Amúgy meggyőződésem, hogy ha már új tantárgyat kellett bevezetni a közneveldékben, akkor jóval nagyobb haszna lett volna egyféle „Háztartástan” oktatásának. A háztartást mint egy családi közösség folyamatos üzemű vállalkozását kellene tárgyalni, bevezetésként a pénzügyi kultúra világába. Ha még egy új tantárgyat lehetne javasolni, annak a neve „Állampolgári alapismeretek” lenne. Csak hát az engedelmes fűnyíró-alattvalókat kibocsátani rendelt KLIK-végpontokban mindkettő ellenjavallt.

Csendesült, szemerkélt, majd elállt egészen.
A mély televényben szétfutó gyökérzet
keskeny hajszálcsövek háló-szövetében
görgette alá a pára-gyöngyöcskéket.
Sebesen eloszló felhők hasadékán
aranyló nyíllövés szállt a vizes tájra,
és egy földrög alól tekergőzve, némán
gyűrűzött elő a mélység gilisztája.

Mint kis világának büszke teremtménye,
itták szemei a széles horizontot …
Nem bízhattuk rá a puszta szerencsére,
leírtuk tehát, mit elveiről mondott.
”A Teremtés Urát mi más cél vezette:
az én fajtám teszi termővé a földet,
és ha kedve szottyan némi élvezetre,
futó pásztorórát önmagával tölthet.

Jómagam nemzek és hozok is világra
elvemet, létemet folytató utódot,
én vagyok családfám nőága, fiága,
a Gyűrű szentsége vérembe ivódott.
Hóhérbárd ha rám sújt, kétszerezi létem:
fenséges élet vár mindkét féldarabra …”
Maradt még érve, de nem folytatta mégsem:
a mondandóját egy csirke elharapta.

A gépmadárból vagy kétszáz utas
gyalog lépdelt a terminál iránt.
A hőmérséklet nem volt nyárias,
a Golf-áramlat hűvöset csinált.
A görgősoron jött a sok csomag,
számzár kattant vagy cipzár percegett,
és belsejükből semmi perc alatt
előkerültek vastag szvetterek.

Karórákon és telefonokon
a pontos időt csökkenteni kell;
amit így nyertünk, megjósolhatom,
a visszaúton tékozoljuk el.
Az autópályán gyors kocsink suhant,
széthasítva a párás éjszakát:
várt ránk egy város, számtalan kaland,
s készek voltunk, hogy mélyen éljük át.

Vörösre értek a nyárban a buszok
és nőtt rájuk egy másik emelet.
Nem volt furcsa, ha visszagondolok,
hogy jobbról jöttek a szokott bal helyett.
Hol sűrűn ömlött, hol épp csak csepegett,
borongós kedvű volt egész nap az ég;
ha elállt mégis, az aszfaltút felett
ködként kúszott a szürkés csapadék.

Álmosan szundít minden stadion,
a gyeptéglákra sárgás por pereg,
hengerlik, nyírják, hogy a Nagy Napon
csodát lásson a szurkolósereg.
A bajnokság most meccset nem kínál,
de hat hét még, és ismét nézheti
a néző, hogy az Arsenal-csatár
a Chelsea-védőt hogyan cselzi ki.

Osontunk árkád és eresz alá bújva;
vállamat húzta egy tömött hátitáska,
és persze nyomta a felelősség súlya:
figyelni kellett egy ifjú útitársra.
Egy nedves szerda itt nem ritkaság.
A parkban nem járt szinte senki sem,
csak búval bélelt barnás vadkacsák
terpeszkedtek a párálló vízen.

A Big Ben karcsún tört az ég felé,
a vízfelszínen tükrös másolat,
s hömpölygette a szürkés Temze-lé
a fertályórás kondulásokat.
A várbörtön már nem őriz rabot,
ritkán nyílik a kőhíd íve szét.
A parlamenti elnök szót adott,
hosszan hangzik az érvelő beszéd.

Egy lenyűgöző acélszerkezet
forgatott körbe harminchat kabint;
amint az egyik elénk érkezett,
mozgásban léptünk belsejébe mind.
A madártávlat lágyan ringatott,
fényképeztünk, míg tartott a menet,
majd majszoltuk a hidegcsomagot:
a madárlátta zsíros kenyeret.

Egy zsúfolt pub-ban üres volt egy bárszék,
a fürge pultos rögtön odajött.
Mintha a sörök Mekkájában járnék:
csupán csapoltból volt vagy tizenöt.
Egy korty, egy mondat – röpültek az órák,
foszlott a gátlás, hisz csak ennyi kell.
A nyelvgyakorlás forradalmi módját
azóta űzöm – itthon is siker.

Nos, a tengernyi látnivaló mellett
a tengerpartra nem maradt idő;
a vonatjegyre, ha akartuk, tellett:
fontos a font, de melléktényező.
Lesz még esély, hogy újra arra járok,
a hullámzúgást meghallgathatom,
s láthatom, hogy a vijjogó sirályok
a partra szállnak majd egy D-napon.

A vendéglátók búcsúvacsorája
bőséges volt és roppant ízletes,
a látogatást méltón koronázta,
bár étrendjükben nem volt grízleves.
Az útitáskák bepakolva vártak,
egy jóbarát a terminálra vitt,
és útitársam arra gondolt már csak:
hogyan fogadják ajándékait.

Fényben és hőben, nyári ragyogásban
nem volt sok részünk, nem állíthatom,
nem bántam mégse, noha bőrig áztam,
hogy látott minket ködös Albion.
Itt az idő, hogy lassan összegezzük.
Elégedetten tért haza a lány:
hét hosszú nap volt, sülve-főve együtt,
s hét hosszú éj – egy fal két oldalán …

Elfogadom, hogy első futó ránézésre a címben világgá kiáltott állítás inkább egy magánéleti esemény. Ne csábuljunk azonban el az első futó ránézések során feltáruló látványtól: alább megkísérlek rámutatni talán általánosabb összefüggésekre is. Megosztom a benyomásaimat az új tanítónénik által tartott nyitó szülői értekezletről (1), megvizsgálom bizonyos egyensúly-helyzetek fennállását vagy hiányát (2), és a végére hagyom azt a gondolatmenetet, amely ma és még belátható időn belül ezeken a földrajzi koordinátákon legfeljebb nagyon kivételes esetben ültethető át a gyakorlatba.

Nyitó szülői értekezlet

Szépen előkészített osztályterembe vonulhattak be a majdani 1.a osztály gyermekeihez tartozó felnőttek és foglalhatták el a helyüket a gyermek nevével és egy kis mesefigurával megjelölt, felnőttek számára sem kényelmetlen padokban. A délelőttös tanítónéni azzal kezdte, hogy korosabb osztályokban matematikát és informatikát (is) tanít – ezt azonban talán nem is kellett volna mondania, hiszen az előadásának felépítésén, strukturáltságán, összeszedettségén, gördülékenységén, a kellő mértékben támogató írásos anyagok tartalmán ez egyértelműen és megnyugtatóan érződött. Azért „megnyugtatóan”, mert ezek szerint ugyanezek a jellemzők várják majd a nebulókat. Hasonló pozitívumok jellemezték a délutános (napközis) tanítónéni rövid, de koncentrált szavait. Felróni talán csak annyit lehet nekik, nagyon óvatosan, hogy az esemény vége felé nem tudták kordában tartani az anyukák „végtelenül fontos, időszerű, és legfőképpen kifejezetten közérdekű” kérdéseinek rohamát (rajtam kívül a gyengébb férfinemet csak egy úr képviselte, de ő a feleségével együtt), így a kb. harminc a kettő ellen arányú túlerő miatt az értekezlet menthetetlenül szétesett…

Hétköznap délelőtt van, ülök a számítógép előtt, nyűglődöm a soros fordításommal. Mögöttem a tévé be van kapcsolva és félhangosra állítva. Furcsa szöveget hallok, jobban odafigyelek hát:

"Nézzük, nézzük ... Igen, a fehér szépen odakerült a sárga mögé. Ígéretes a helyzet, de vajon milyen megoldást választ? Ebből a pozícióból voszonylag kényelmesen lehet lökni, két lyuk is szóba jöhet. Hát igen, jól jöhet egy hosszabbító. Kicsit még habozik... Ez az, bent van!"

Micsoda? Fényes nappal? Ezt meg kell néznem. Megnyugodtam: annak rendje és módja szerint zajlik a snooker világbajnokság.

A 2014-es magyarországi országgyűlési képviselő-választásokon a részvételi arány 61,2 % volt, ami kb. 5 millió választót jelent.

A jelenleg ismert adatok szerint 977 424 szavazat érkezett a Jobbik országos listájára (és ugyanakkor nyilván a Jobbik egyéni jelöltjeire is), ez a szám azonban nem fejezi ki a Jobbik alapvető céljaival azonosuló állampolgárok számát, mivel

• a választástól távol maradók között is feltételezhető jelentős arányú szimpatizáns (ha ez a választáson részt vevőkhöz hasonlóan 20%, akkor az kb. 600 ezer főt jelent);
  
  
• ehhez jönnek még az erdélyi és egyéb külföldi radikálisok voksai (20-25 ezer fő);
  
  
• fenyegetőek a választójoggal ma még nem rendelkező 15-18 évesek világnézeti irányultságát firtató kutatások adatai (nehezen becsülhető).

Ha ezen felül sorra megnevezzük a Jobbik világnézeti komponenseit (magyarok és idegenek, nemzet- és országgyarapítás, szorgosak és dologtalanok, a szexuális másság megítélése, nyugati vagy keleti orientáció, az államadósság kezelése, stb.), akkor megállapíthatjuk, hogy azok egy része ugyanúgy jelen van különösen a kormányoldal keresztény függelékében (amely olyannyira önálló formáció, hogy egyszerűen nem rendelkezik semmiféle arculati elemmel: színvilággal, logóval, betűtípussal), de vezető pártjában is. Sőt, a mindennapi tapasztalat azt mutatja, hogy a „baloldal” híveiben is egyértelműen megtalálhatók ezek a „nyomelemek”.

Végül felteszek még egy kérdést, amely nem szervesen kapcsolódik a jelen bejegyzéshez, ezért meglehet, hogy később önálló gondolatkísérletként részletesebben visszatérek rá. A kérdés így hangzik: Vajon annak ismeretében, amit ma tudunk, ugyan miféle hozadéka volt annak a lépésnek, hogy Gyurcsány Ferenc és hívei mintegy három éve kiléptek az MSZP frakciójából és új pártot alapítottak?

Ennek a bejegyzésnek az aktualitásához kétség sem férhet, hiszen megjelenése dátumából látható, hogy a magyarországi országgyűlési képviselő-választások napján jelenik meg. Ugyanakkor egyáltalán nem politikai, hanem csak egy szóhasználati kérdést jár körül. Hallgassunk bele két átlagpolgár beszélgetésébe:

- A hét végén lesz a választás. Elmész?
- Hát persze. Mindenkinek szavaznia kell.

Akkor most megpróbálom mérvadó források állásfoglalását mellőzve felidézni, mit értek én a tanultak és a formális logika alapján szavazás, és mit választás alatt. A példákat egy közérthető területről, a labdarúgásból veszem.

Szavazás: Adva van egyetlen objektum, és az esemény kezdeményezője annak az egyetlen objektumnak egyetlen jellemzője alapján kér véleményt az eseményben részt vevőktől. Példa: "Kérem, értékelje 1-től 5-ig Gipsz Jakab befejező csatárnak a Berzenybürgözd elleni legutóbbi mérkőzésen nyújtott fejjátékát."

Választás: Adva van bizonyos számú objektum, és az esemény kezdeményezője arra kéri a résztvevőket, hogy a rájuk tett összbenyomás alapján nevezzék meg közülük a szerintük legjobbat. Példa: "Kit jelölne Ön a hétvégi, Csollánymocsolád elleni mérkőzésen befejező csatárnak: Pupák Vendelt, Gipsz Jakabot, vagy Harcsár Henriettát?"

A különbség, azt gondolom, eléggé egyértelműnek tűnik. Ehhez képest az adott eseménnyel foglalkozó mindkét hatályos törvény (a választásról, illetve a választási eljárásról szóló) felváltva használja a két szót az egyetlen fogalom jelölésére. Különösebben nem lepődöm meg, hiszen az utóbbi időben fokozottan bizonytalanodik el egyes, korábban adott jelentéssel bíró szavak használata, első sorban a politika és a média "jótékony" hatására. Csak kiragadott példákat említve: pályázat, versenyképesség, rezsicsökkentés, zsebszerződés, kettős állampolgárság.

Tudom, hogy a hasonló füstölgésnek semmi kézzel fogható hatása nincs és nem is lehet. Azért is került csupán ide, a blogba. Azért azonban, hogy a végkicsengés mégis pozitív legyen, rögzítsük a tényt: a népszavazás néven ismert esemény esetén valóban szavazás történik. Akárhány kérdés szerepel is technikailag összevonva egyetlen szavazólapon, mindegyik esetében az "Egyetért-e Ön azzal..." kezdetű kérdésre egy két elemű (igen, nem) skála valamelyik elemének megjelölésével kell válaszolni.

Frissítés: Miután megszületett az a politikai döntés, hogy a legnagyobb demokratikus oldali pártok egy közös jelölő szervezetként és közös választási szövetségként vesznek részt a választásokon, az alábbi - és esetleg néhány korábbi - fejtegetés, amely még a külön-külön részvételüket feltételezte, tökéletesen fölöslegessé vált.

Egy korábbi bejegyzésben, a mostaninak az elődjében kíséreltem meg kitérni néhány aktuális napi kérdésre, a terjedelem azonban minden bizonnyal meghaladta a megengedettet, ezért kénytelen vagyok ebben a folytatásban elhelyezni azt, ami ott lemaradt. Ez viszont lehetőséget ad arra, hogy a jövőben kibővítsem a tartalmát.

Taktikai modell egyéni választási körzetekre

Kísérletet teszek egy modell összeállítására, amelynek célja javaslatok kialakítása az országgyűlési képviselőválasztások során a pártpreferencia-megoszlás szempontjából tipizálható egyéni körzetekben követendő választási taktikákra.

Az alábbi modellben a 2014. évi országgyűlési képviselői választások eredményeképpen kormányváltást kívánó demokratikus erők által, az egyéni képviselőjelölti körzetekben követendő választási taktikákról lesz szó, a pártpreferencia-megoszlás szempontjából tipikusnak mondható egyéni körzetek fajtái alapján.

A modell alapvető feltételezései

A hasonló modellek a jövőre vonatkoznak, részben ismert, részben feltételezett számadatokra alapozva. Vegyük sorra ezeket.

1. Biztos, hogy a Fidesz-KDNP formáció (FK) marad kormányon, ha a választások végeredményeképpen az összes megszerzett mandátumuk száma eléri a 100-at. A legfontosabb célt meghatározó függvény tehát a kormányváltó erők szempontjából egyszerű: FK < 100. Ennek eléréséhez minél több egyéni körzetben meg kell akadályozni a Fidesz győzelmét, ahol pedig ez nem lehetséges, törekedni kell arra, hogy minél kevesebb „győztes töredékszavazatot” szerezzen.
   
   
2. Ismert a választójoggal rendelkező népesség 55%-ának pártpreferencia-megoszlása.
   
   
3. Feltételezzük, hogy az országos választási részvételi arány 75% lesz.
   
   
4. Feltételezzük, hogy a hivatalos kampány kezdete 2014. március 1. lesz, és addigra a ma még bizonytalanok közül további 10%-ról kiderülnek az akkor már egybehangzó, megbízható pártpreferenciák.
   
   
5. Feltételezzük, hogy a még akkor is bizonytalan, de a választásokon majdan részt vevő választók (további 10%) pártpreferencia-megoszlása legalább is nem lesz kedvezőtlenebb.
   
   
6. Feltételezzük, hogy a demokratikus erők (D) együttműködésének alapelve (külön lista, közös egyéni jelölt) nem változik.
   
   
7. Feltételezzük, hogy a modellben részt vevő minden szereplő (a választók, a pártok kampányvezetői, az egyéni képviselőjelöltek) a saját szempontjából, az informáltságának szintje alapján racionálisan viselkedik.

Az alábbi véleményem - magam is tudom - indokolatlan általánosítást tartalmaz, hiszen minden politikai formációban, igen, mindegyikben, akad olyan kivételes személy, akire a kijelentésem lényege nem illik. Mivel ők nem a szabály, hanem a kivétel, ezért: tisztelet nekik.

A képzeletnek semmi nem szab határt, elképzeltem hát, hogy a jelenleg hatalmon levők valamelyik soron levő egetverő balfogása következtében (akad belőlük jócskán) az ellenzéknek ölébe hull a kormányváltás lehetősége. És persze tovább képzeltem. Ha megtörténik, miféle társaság kerül oda? Sajnálom, de bárhogyan is próbálnám mentegetni, csak ezek a jelzők jutnak eszembe: szellemtelen, humortalan, idejében reagálásra képtelen, az irónia, önirónia fogalmát nem ismerő, önálló gondolatok híján csak sablonokban beszélni, írni képes emberek sokasága vált fel egy ugyanilyen jelzőkkel jellemezhető másik sokaságot.

A fontos kulturális, civilizációs, európai szintű kérdésekre ugyanolyan visszamaradott, feudális válaszaik vannak: utolsó vérükig védelmeznék a színmagyar földtulajdont, vasfüggönyt húznának az úgynevezett génmódosított növényi szervezetek bejövetelét megakadályozandó (bármiféle, ma természetesen még távolról sem sejthető előnyökkel járnának is), az energetika terén a vak lóval húzott csille szintjén tartanak. Belemennének az előző rezsim főalakjainak vagyonosodási vizsgálataiba, pontosan olyan eredménnyel, mint a jelenlegiek feljelentő megbízottja, ahelyett, hogy reális mértékű adót vetnének ki a vagyonokra. Ja, hogy az a sajátjukat is érintené?

Lehet, hogy cinikus a kérdés – de biztos, hogy olyan nagyon ki akarunk kerülni a csöbörből?

Egyelőre minden rendszerezés nélkül sorakozik alább néhány gondolatom – vannak közöttük visszatérő témák is – napjaink politikai aktualitásairól, különös tekintettel a jövő év tavaszi országgyűlési képviselő-választásokra. Minden pont elején egy eltérő formázású (félkövér betűvel írt) rövid összefoglalás mutat rá a tartalom lényegére.

A demagográfiáról

Azt a véleményemet fejtem ki alább, hogy napjainkban nem tartom szerencsésnek sem azokat a szózatokat, sem azokat az intézkedéseket, amelyek a belföldi születésszám jelentős növelésére ösztönöznek. Függetlenül attól, melyik politikai oldal tűzi a zászlajára.

A címben szereplő szó a szótárakban egyelőre nem található, de aligha van olyan kételyem, hogy valaki is ne értené. Mert vannak ugyan egyes országok életében olyan időszakok, amikor ésszerű lehet kitűzni gyorsított népesedési célokat, ám szerintem Magyarország és a mostani időszak nem ilyen. Ennek ellenére elfogadták a kapcsolódó törvénycsomagot. Amikor ilyen téma felmerül, kétféle típusú képviselői módosító javaslatok fogalmazódnak meg:

• Egyesek olyan rendelkezéseket látnának szívesen, amelyek a szaporulathoz kapcsolódó kedvezményeket csak a többség számára nyújtanák, bizonyos kisebbségek számára nem.
  
  
• Mások ismételten, sokadszorra előszedik a művi terhesség-megszakítás erős korlátozására, ha ugyan nem a betiltásársa irányuló javaslataikat.

Miért állítom azt, hogy az idő és a hely nem alkalmas a fokozott szaporodás forszírozására? Gondoljuk végig:

Történetesen egy Magyarországon forgalmazott, magyar terméket tartalmazó, magyar gyártású mustáros flakonon láttam meg (bármely más, hasonló szavatossági határnappal jelölt  terméken szerepelhetett volna) egy utólagosan rá rögzített címkét, amelyen egy pontmátrixos nyomtató lenyomata látszott, ilyen tartalommal: 07/01/2014. Ez a tíz karakter nagy valószínűséggel a kockázatmentes fogyaszthatóság határnapját jelölte. És elindult a fejtörés.

Ha a dátum az amerikai szabványt követi, akkor ez jövő év, július első napja. Ha a német (brit, orosz) szabványt, akkor január hetedik napja. Emlékszem halványan egy javaslatra, amelynek az volt a lényege, hogy az Európai Unió területén gyártott (és forgalmazott) megfelelő termékeken a szavatossági határnapot a magyar szabvánnyal azonos módon, vagyis év, hónap, nap sorrendben tüntessék fel. Ha ez megvalósulna, az kettős előnnyel járna:

• egyrészt a most tíz karaktert igénylő adat hossza nyolc karakterre csökkenhetne, hiszen semmi nem zárná ki, hogy folytatólagosan egybeírják a három részadatot;
  
  
• másrészt az ebben a formátumban szereplő dátum alapján minden terméket egyetlen művelettel dátum szerint növekvő vagy csökkenő listába lehetne rendezni.

Mivel a javaslat egyszerű és logikus, nagyon meglepődnék, ha a bonyolult és illogikus eljárásokat preferáló Európai Unióban bármikor zöld utat kapna.

(Az alább sorolt adatok forrása a Wikipédia és a hivatkozott törvényszövegek.)

Az 1989. évi XVII. törvény szövege:

28.§ (1) Az országos népszavazás akkor érvényes és eredményes, ha
a) az ország összes választópolgárának több mint a fele érvényesen szavazott és
b) az érvényesen szavazóknak több mint a fele a megfogalmazott kérdésre (kérdésekre) azonos választ (válaszokat) adott.

Ez a törvényhely többszöri módosítás után jelenleg gyakorlatilag annyit ír elő, hogy a népszavazás érvényes és eredményes, ha a szavazásra jogosultak többsége, de legalább 25%-a egybehangzóan szavaz.

Visegrádi Együttműködés:

Történelmi előzmény: 1335-ben hozta létre Károly Róbert a cseh és lengyel királlyal, Bécs vámolási joga ellen – gazdasági virágkor követte mindhárom országban. Felújítására került sor 1991. február 15-én. Eredetileg Románia is szerepet vállalt volna az együttműködésben, azonban a marosvásárhelyi fekete március és a bányászjárások után Ion Iliescu közölte, hogy országa nem vesz részt a V4-ek munkájában.

Az 1994-es prágai csúcs azért is vált nevezetessé, mert a négy tagország miniszterelnökein és elnökein kívül a találkozón részt vett Bill Clinton amerikai elnök is. A látogatáson a NATO-ról volt szó, valamint a V4-eknek nyújtott amerikai támogatásról. Augusztusban České Budějovice városában találkoztak a négyek, és lefektették a közös agrárkereskedelmi és mezőgazdasági politikájukat. Ezen a találkozón részt vettek Ausztria és Szlovénia megfigyelői is. A szervezet jelenleg egy irodával rendelkezik Pozsonyban, a résztvevők EU-tagsága miatt meglehetősen háttérbe szorult.

Észak-Atlanti Katonai Szövetség (NATO):

Ügydöntő népszavazás 1997. november 16-án a NATO-hoz való csatlakozásról, amely az új népszavazási törvény főpróbája is volt: az Országgyűlés 1997 nyarán úgy határozott, hogy akkor minősül eredményesnek egy népszavazás, ha a megjelentek többsége, de legalább a választásra jogosult polgárok 25%-a azonos választ ad a feltett kérdésre. Megjelent 49,2% - Igennel szavazott 86%.

Magyarország 1999. március 12-én a NATO teljes jogú tagjává vált. Egy történelmi adalék: 1999. március 24-én ENSZ felhatalmazásra a NATO megkezdte Szerbia bombázását. A kárt szenvedett objektumok között volt többek között a Zastava autógyár, a belgrádi Állami Televízió székháza és a Kínai Nagykövetség.

Európai Unió (EU):

Magyarország 1991 óta – a Varsói Szerződés megszűnésétől – volt társult tag. 1998-tól csatlakozási tárgyalások folytak, 2003. április 12-én ügydöntő népszavazás volt Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása ügyében. Megjelent 45,62% - Igennel szavazott 83,76%. Magyarország az EU tagja 2004. május 1-től.

Az alábbi elmélkedés folyamatosan frissül, hála a rendkívül stabil külső feltételeknek, a gránitba belevésett törvényi szabályozásnak...

Jelenleg éppen nem vagyok családilag érdekelt a felsőoktatásban: magam régóta, a gyerekeim nem túl régóta már túl vannak rajta, az unokáim még távol vannak tőle. Mondhatom tehát, hogy legalább is érzelmileg képes vagyok elfogulatlan lenni a kérdésben és megkísérelni valamiféle logikai, részben matematikai közelítéssel élni. A kérdés felfogható egyféle lineáris optimalizálási feladatként, hiszen legalább három olyan csoport érintett benne, akiknek eltérőek az érdekeik: az Állam (A), elsősorban a költségvetési szempontok révén; az Egyetemek (E); és a Diákok (D). A célfüggvény nagyjából úgy határozható meg, hogy az össztársadalmi hasznosságot kell maximalizálni. A peremfeltételeket jórészt a (kiszámíthatatlanul kusza) módosított felsőoktatási törvény, továbbá az intézmények fizikai, szellemi és pénzügyi kapacitásai testesítik meg. Rögzítsünk néhány, jelenleg ismertnek mondható részinformációt:

Számos felsőoktatási szakra vegyesen vehetők fel hallgatók:

• külföldiek, kiemelt költségtérítéssel
• magyarok, teljes költségtérítéssel
• magyar részösztöndíjasok*
• magyar tandíjmentesek; egyes szakokon (jogász, közgazdász és még 14 különböző szak) ez a lehetőség a mai ismereteink szerint nincs meg.

* Frissítés: Egyes információforrások legutóbbi értesülése szerint részösztöndíjas a továbbiakban nem lesz, noha a december 17-én elfogadott törvényjavaslatban a fogalom még szerepelt. Bár igaz, lehet úgy alakítani a feltételeket, hogy az ebben a konstrukcióban felveendő hallgatók száma nulla legyen. Nem törlöm ki az érintett részeket, de áthúzva jelölöm.

A fenti három fogalom többek között a művészetek, művészek és művek körében bír releváns értelmezéssel. Szűkítsük még ezt is a konkretizálás kedvéért a szépirodalomra, sőt talán azon belül is a versírászatra.

A szoros összefüggés ellenére kijelenthető, hogy eltérő a három fogalom „mértékegysége”. Az életnek konkrét, dátumokkal meghatározható kezdete és vége van, tehát az idő dimenziójában zajlik. Az életmű alatt az adott szerző által a fizikai életének korlátaival határolt időszak alatt létrehozott alkotásokat értjük; a halmazt alkotó elemek köre azonban kevésbé egzakt. Versíró esetén feltétlenül ide tartoznak a művei, akárcsak az esszéi, kritikái, műfordításai, egyéb műfajokban alkotott szövegei. De vajon a levelezéséből mi tartozik bele? Vagy a magánnaplójából? Az utóélet alatt pedig többnyire események sorozatát értjük, leginkább egy-egy adott műhöz kötve.