Éldeglődik valahol Közép-Kelet-Európában egy ország, erősen túlfejlett éntudatú Fóvezérrel, akit engedelmesen bólogató slepp vesz körül, hermetikusan elzárva előle minden olyan rést, amelyen át a valóság káros megnyilvánulásairól tudomást szerezhetne. A slepp szervezettsége és összetartása példa értékű, a körükben nincs megingás, nincs szivárogtatás. Szigorú napirend szerint tengődnek a hét számjegyű havi jövedelmükből; ennek minden jel szerint része, hogy a reggeli kakaós csigájukra Erős Pista fűszerkrémet nyomnak, amely tovább fokozza önérzetes patriotizmusukat. Plenáris parlamenti ülések napján a dózis dupla, média-meghívások esetén tripla. Ilyenkor az ebédjük főfogása is megszabott: tejbegríz csilivel.
A pozitív önértékelésük legújabb megnyilvánulása, hogy egy apró, erőszakosan összetákolt, és mindössze kétszáz évnyi említésre méltó történelemmel rendelkező földrajzi egységet, a két világóceán között szerényen meghúzódó Észak-Amerikai Egyesült Államokat tanítgatják kesztyűbe dudálni. Nagy kár, hogy rövidesen parlamenti ülésszünet kezdődik, mert így a fokozódó harcias hangvétel már csak a jövő évben torkollhat egy nem példa nélkül való eseménybe: a külügy- és külgazdasági miniszter nemzeti színű szalaggal átkötött pergamentekercs formájában nyújtja át az említett ország hazánkban tartózkodó ideiglenes ügyvivőjének a hadüzenetet.
