A gépmadárból vagy kétszáz utas
gyalog lépdelt a terminál iránt.
A hőmérséklet nem volt nyárias,
a Golf-áramlat hűvöset csinált.
A görgősoron jött a sok csomag,
számzár kattant vagy cipzár percegett,
és belsejükből semmi perc alatt
előkerültek vastag szvetterek.
Karórákon és telefonokon
a pontos időt csökkenteni kell;
amit így nyertünk, megjósolhatom,
a visszaúton tékozoljuk el.
Az autópályán gyors kocsink suhant,
széthasítva a párás éjszakát:
várt ránk egy város, számtalan kaland,
s készek voltunk, hogy mélyen éljük át.
Vörösre értek a nyárban a buszok
és nőtt rájuk egy másik emelet.
Nem volt furcsa, ha visszagondolok,
hogy jobbról jöttek a szokott bal helyett.
Hol sűrűn ömlött, hol épp csak csepegett,
borongós kedvű volt egész nap az ég;
ha elállt mégis, az aszfaltút felett
ködként kúszott a szürkés csapadék.
Álmosan szundít minden stadion,
a gyeptéglákra sárgás por pereg,
hengerlik, nyírják, hogy a Nagy Napon
csodát lásson a szurkolósereg.
A bajnokság most meccset nem kínál,
de hat hét még, és ismét nézheti
a néző, hogy az Arsenal-csatár
a Chelsea-védőt hogyan cselzi ki.
Osontunk árkád és eresz alá bújva;
vállamat húzta egy tömött hátitáska,
és persze nyomta a felelősség súlya:
figyelni kellett egy ifjú útitársra.
Egy nedves szerda itt nem ritkaság.
A parkban nem járt szinte senki sem,
csak búval bélelt barnás vadkacsák
terpeszkedtek a párálló vízen.
A Big Ben karcsún tört az ég felé,
a vízfelszínen tükrös másolat,
s hömpölygette a szürkés Temze-lé
a fertályórás kondulásokat.
A várbörtön már nem őriz rabot,
ritkán nyílik a kőhíd íve szét.
A parlamenti elnök szót adott,
hosszan hangzik az érvelő beszéd.
Egy lenyűgöző acélszerkezet
forgatott körbe harminchat kabint;
amint az egyik elénk érkezett,
mozgásban léptünk belsejébe mind.
A madártávlat lágyan ringatott,
fényképeztünk, míg tartott a menet,
majd majszoltuk a hidegcsomagot:
a madárlátta zsíros kenyeret.
Egy zsúfolt pub-ban üres volt egy bárszék,
a fürge pultos rögtön odajött.
Mintha a sörök Mekkájában járnék:
csupán csapoltból volt vagy tizenöt.
Egy korty, egy mondat – röpültek az órák,
foszlott a gátlás, hisz csak ennyi kell.
A nyelvgyakorlás forradalmi módját
azóta űzöm – itthon is siker.
Nos, a tengernyi látnivaló mellett
a tengerpartra nem maradt idő;
a vonatjegyre, ha akartuk, tellett:
fontos a font, de melléktényező.
Lesz még esély, hogy újra arra járok,
a hullámzúgást meghallgathatom,
s láthatom, hogy a vijjogó sirályok
a partra szállnak majd egy D-napon.
A vendéglátók búcsúvacsorája
bőséges volt és roppant ízletes,
a látogatást méltón koronázta,
bár étrendjükben nem volt grízleves.
Az útitáskák bepakolva vártak,
egy jóbarát a terminálra vitt,
és útitársam arra gondolt már csak:
hogyan fogadják ajándékait.
Fényben és hőben, nyári ragyogásban
nem volt sok részünk, nem állíthatom,
nem bántam mégse, noha bőrig áztam,
hogy látott minket ködös Albion.
Itt az idő, hogy lassan összegezzük.
Elégedetten tért haza a lány:
hét hosszú nap volt, sülve-főve együtt,
s hét hosszú éj – egy fal két oldalán …
