Satyrblog

Legutóbbi napjaink vezető híre az Állami Számvevőszék által a 2015-16 időszakra kiterjedő, az összes parlamenti pártot érintő pénzügyi vizsgálatnak a Jobbikra vonatkozó megállapításait tartalmazó jelentéstervezet tartalma. Különös súlyt ad ennek az a speciális háttér, amelyet az országos pártszimpátia-felmérések számszerű adatai alakítanak ki, és amely azt sugallja, hogy a jövő tavaszi országgyűlési képviselő-választások alkalmával leváltható a jelenlegi kormány, ha az összes ellenzéki párt ezt elsődleges célként tűzi ki, és minden egyebet ennek rendel alá. A kérdés egyszerű megfogalmazásban így vetődik fel: Alakulhat-e taktikai együttműködés a demokratikus pártok és a Jobbik között? A vélemények erősen megoszlanak.

Minden logikusan levezetett – inkább a racionális érvekre, semmint érzelmi tényezőkre alapozott – véleményt tisztelek. Mielőtt óvatosan rátérnék a saját álláspontom kialakítására, előbb néhány tényt sorolok fel:

Az Index portál értesülése szerint a kormányközeli Magyar Idők megszerezte a hamarosan útjára bocsátandó következő Nemzeti Konzultációban szereplő állítások sorozatát, amelyekkel kapcsolatban a konzultáltaknak két-két reagálás közül lesz majd lehetőségük választani. Az alábbiakban ezeket a számozott állításokat veszem sorra, és ahol jónak tartom, megjegyzéseket fűzök hozzájuk, eltérő színnel és eltérő betűtípussal.

1. Soros György arra akarja rávenni Brüsszelt, hogy Afrikából és a Közel-Keletről évente legalább egymillió bevándorlót telepítsen az Európai Unió területére, így Magyarországra is.

Mit kell tennie a Soros-terv szerint „Brüsszelnek”, ha egy adott évben a két térségből az Európai Unió területére nem hajlandó betelepülni legalább egymillió bevándorló, hanem csak kevesebb?

2. Soros György brüsszeli vezetőkkel együtt azt is tervezi, hogy az EU tagállamai, így Magyarország is, bontsák le a határvédelmi kerítéseket, és nyissák meg a határokat a bevándorlók előtt.

Egyrészt nem minden EU tagállam rendelkezik határvédelmi kerítésekkel, különösen azok nem, amelyek összes szomszédja is EU-tagállam, másrészt az állítás nem tér ki arra, hogy ilyen esetben a tagállamoknak vajon más országok kerítéseit kell-e lebontaniuk.

3. A Soros-terv része, hogy a nyugat-európai országokban összegyűlt bevándorlókat Brüsszel kötelezően ossza szét, különös tekintettel a kelet-európai országokra. Ebben Magyarországnak is részt kellene vennie.

Egy tervben, a fogalom definíciója szerint, nem lehet előírni kötelező tevékenységeket. És vajon miben kellene részt vennie Magyarországnak, a szétosztásban? Hiszen az állítás csak ezt az egyetlen tevékenységet említi.

4. A Soros-terv alapján Brüsszelnek arra kellene köteleznie minden tagállamot, így Magyarországot is, hogy minden bevándorlónak fizessen 9 millió forint állami segélyt.

Nem lesz könnyű arra kötelezni a tagállamok többségét, hogy minden bevándorló anyagi támogatásához forintra váltsa be a saját nemzeti valutáját, amelyet majd a bevándorlóknak természetesen vissza kell váltaniuk, ha használni szeretnék.

5. Soros György azt is el akarja érni, hogy a migránsok enyhébb büntetést kapjanak az általuk elkövetett bűncselekményekért.

Először is az egyes tagállamok büntető törvénykönyve nem azonos szankciókat ír elő a szintén eltérően megszövegezett büntetőjogi tényállásokra. Másodszor pedig: mihez képest enyhébbet?

6. A Soros-terv célja, hogy az európai országok nyelve és kultúrája háttérbe szoruljon annak érdekében, hogy az illegális bevándorlók integrációja hamarabb megtörténjen.

Nem zárható ki, hogy egy illegális bevándorló anyanyelve megegyezik a bevándorlási célország nyelvével. Azt meg fizikailag elég nehéz elérni, hogy amennyiben a bevándorló legális, akkor ugyanez a nyelv ne szoruljon háttérbe. Nem könnyen képzelhető el a kultúra részét képező zene, tánc, népművészeti kézműipar, sport háttérbe szorulása sem, önmagához képest.

7. A Soros-terv része, hogy politikai támadást indítsanak a bevándorlást ellenző országok ellen, és kemény büntetésekkel sújtsák őket.

Hogyan ellenezheti egy ország a bevándorlást, mint olyat, amelyből havonta sok ezer saját állampolgár távozik, hogy bevándorlóként éljen egy másik országban?

Következtetés: Minden itt szereplő állítás tartalmaz egy vagy több, kisebb vagy nagyobb megfogalmazási pontatlanságot. Már ebből is az vonható le, hogy a „konzultáció” felelősei maguk sem vették elég komolyan a feladatukat. Mi várható akkor azoktól a laikus állampolgároktól, akiknek nem lesz módjuk szabad szövegben kifejteni a véleményüket, ahogy az a valódi konzultációk esetén szokás, hanem csak a választható, nyilván hasonló gondossággal megfogalmazott reagálások állnak a rendelkezésükre?

Botka László kétségkívül nagy formátumú politikus. Kell-e ennél jobb bizonyság, mint a cipő- és gallérmérete, a csináltatott öltönyéhez szükséges, szabványos szélességű szövet hossza?

Az MSZP miniszterelnök-jelöltjének mai együttműködési ajánlata, amelynek a címzettje általa kiválasztott hat másik demokratikus ellenzéki párt, pontosan megismétli a 2014-ben az „összefogás” címszó alatt csúfosan megbukott struktúra összes elemét:

• közös pártlistát (mind a hét párt logójával) és közös, egyeztetett jelölteket (mind a hét párt logójával) javasol az egyéni körzetekben;
  
  
• az elosztás arányainak Botka véleménye szerint az országos pártszimpátia-felmérések számértékeit kell követniük;
  
  
• mindenféle együttműködést kizár minden olyan párttal, amely az ő megítélése szerint nem demokratikus;
  
  
• az MSZP jóakaratától függ, hogy egy-egy pártnak sikerül-e majd az új Országgyűlésben frakciót alakítania.

Várjuk a címzettek hozzáértő állásfoglalását, észrevételeit. Ami a sajátomat illeti, többször kifejtettem már. Aki kíváncsi rá, megtalálhatja ugyanebben a blogban, „Mit kell megnyerni?” cím alatt.

Minden hétköznap reggel, nagyjából 9 és 10 óra között jelentkezik az egyik rádióban ezzel a címmel egy műsorsorozat. Ezt az időt a műsorvezető egyetlen vendégével tölti ki a stúdióban. A tiszta műsoridő természetesen kevesebb hatvan percnél, mégis nagyfokú felkészültséget igényel mindkét féltől. Egyértelmű, hogy a műsor minőségére mindketten rányomják a bélyegüket, és itt is érvényesül az a szabály, hogy a gyengébbik láncszem határozza meg a műsorról megmaradó összbenyomást.

Ma, 2017. szeptember 13-án egy nagyon fontos kérdés, a soron következő országgyűlési képviselő-választásokkal kapcsolatos alapvető, de a részletekbe is belemenő tudnivalók sorra vétele volt a kitűzött téma, és annak egyik legjobb szakértője volt a stúdióvendég. Szerencsére a hangfelvétel elérhető, így számon lehet kérni rajtam, hogy vajon a megállapításaim tartalmaznak-e némi igazságot.

Nem volt annyira régen, hogy a többségünk már ne emlékezne rá: hétköznap déltájt a Kossuth-rádióban közvetítették élőben az Astoria szállóból azt a komolyzenei vetélkedőt, amelynek alcíme ez volt: „Játék és muzsika tíz percben”. Ma már nem lehetne hasonló vetélkedőt rendezni, hiszen egyrészt kizárólag konzerv műsorként kerülhető el bármiféle szemöldökráncoló reagálás, másrészt kiment a divatból a valós műveltségfelmérés: ma már néhány előre megadott válasz közül kell a megfelelőt kiválasztani.

Alább azonban nem erről lesz szó. Létezik ugyan a címben szereplő betűszónak egy elterjedt, bevett kifejtése, de attól itt és most eltekintenék. A magam által ajánlott kifejtés így hangzanék: a Nagyságrendi Együttlopás Rendszere. Nem túl bonyolult a rendszer leírása, teszek egy kísérletet rá.

Képzeljünk el egy fiktív országot, amely abba a relatíve szerencsés helyzetbe került, hogy egy határokon átívelő, viszonylag régen működő nemzetközi szervezetbe belépve, onnan rendszeresen ismétlődő, nem elhanyagolható mértékű anyagi támogatást kap. A helyzete azért csak relatíve szerencsés, mert az említett anyagi támogatás éppen a többiekhez képest lényegesen elmaradottabb állapotán kívánna segíteni. Az említett szervezetnek rettentő sok szerteágazó tennivalója van, ezért nem képes minden apró részletre odafigyelni; arra például csak igen mérsékelten, hogy vajon a támogatási összegeket teljes mértékben a javasolt célokra használja-e fel a fiktív ország.

Az országon belül természetesen megvan, és ha kell, működik is minden olyan szervezet, amely hatékony módon képes elvégezni a kívülről kevésbé eredményesnek bizonyuló kontrollt. Miért van az, hogy a fiktív országon belül már régóta, de rajta kívül is egyre inkább terjed a vélekedés, miszerint az ország a korrupció melegágya, mégis hamvába holt eddig nemhogy a kiküszöbölésére, de a csökkentésére irányuló minden erőfeszítés is? Kísérletet teszek a megvilágítására.

A címben feltüntetett szó mesterséges csinálmány, magam kreáltam, és olyan rövid versek gyűjtőneve, amelyek meghatározott tartalmi és formai jegyekkel rendelkeznek. A szó kezdő összetevője, a görög eredetű "hexa" arra utal, hogy a versek hat sorból állnak; a szó végződése pedig arra, hogy ezeket a formai kísérleteket Ross Satyr szerzői névvel jegyzem. A közös tartalmi jegy az, hogy a záró sor mindig egy közismert személy teljes neve.

A szerkezet a következő (legjobb mindjárt az alábbi példaversen követni): Az első három sor és az ötödik sor összeolvasva egy szokásos ölelkező rímes strófát alkot, csak itt éppen "duplán ölelkezőt", mivel a harmadik és az ötödik sor közé befurakodik az a negyedik sor, amely a záró hatodik sorral rímel. A strófa rímképlete tehát a következő: a-b-b-H-a-H.

Az ölelkező sorok hossza 13 szótag, lehetőleg 4-4-5 ütemezéssel. A hatodik sor, mint említettem, egy közismert személy teljes neve, ezért a szótagszáma nem lehet rögzített: a név hosszától függ. A vele rímelő negyedik sor szótagszámának és lehetőleg ütemezésének is értelemszerűen meg kell egyeznie a hatodikéval. Akkor hát következzék egy példavers, majd utána, a "tovább »" linken túl, további kísérletek. Nagyon örülnék, ha más is megpróbálkozna hasonlókkal.

„Gördülékeny felvezetés, szépen csordogál,
középrésze erőteljes, dúsan áradó.
Később már a sodrás gyengül, egyre fáradó,
apad a vége.”
Lektor előtt leforrázva, búsan álldogál
Lope de Vega.

A kérdés álnaivnak tűnhet, pedig nem az. A címben hivatkozott versenyben szerintem három induló szerepel, mégpedig az alábbiak:

• pártpreferencia-felmérések (elterjedtebb néven: közvélemény-kutatások)
• választások
• kormányalakítási megbízás

A közvéleménykutató intézmények látványos melléfogásaiból kiindulva odáig többé-kevésbé eljutottak az országgyűlési választásokkal kapcsolatban, hogy „Nem a közvéleménykutatást kell megnyerni, hanem a választást!” A jelszó jól hangzik, de egyrészt nem teljes, másrészt hamis. Hamis, mert nem tesz különbséget a választási „győzelem” arányától függően, és nem teljes, mert közvéleménykutatás többfajta létezhet: országos, illetve az egyes helyi választási körzetekre kiterjedő egyedi felmérések sorozata.

Kezdjük az utóbbiakkal, hiszen ezen a szinten dől el a mandátumok többségének a sorsa. Ha léteznének (ha majd léteznek) ilyenek, azokból kiderülhet, hogy az egyes körzetekben a kormány váltását kitűző szervezetek közül melyiknek a jelöltje indulhat el a legjobb eséllyel. Ennek ismerete abból a szempontból fontos, hogy nagy mértékben segíti a koordinált jelöltállítási taktikában bízó kormányváltó szándékú erők között az egyetlen egyeztetett jelölt kiválasztását. Ez jelentősen eltérhet attól a kiválasztási módszertől, amelynek alapja az országos támogatottsági adatok arányát tükröző megoszlás, ahogyan ez a 2014-es választás során volt. Számomra logikusnak tűnik a helyi preferencia-felmérések alapján történő jelöltállítás, annál is inkább, mivel ez még vereség esetén is garantálhatja az ott keletkező töredékszavazatok minimalizálását.

Érdekes módon a nagypályás felnőtt női labdarúgásban „gyakrabban” rendeznek világversenyeket, legalább is a döntő fázisokat tekintve, mint a férfiak számára. Utóbbiak csak páros években mérkőznek meg: számukra az Európa-bajnokságok éve egybeesik a nyári olimpiai játékok évével, míg a női kontinentális és világbajnokságokra páratlan években kerül sor, az olimpiai játékokon azonban természetesen ugyanabban a páros évben vesznek részt, mint a férfiak.

Mindezt azért bocsátottam előre, mert alább azokat a megfigyeléseimet osztom meg, amelyekre a legutóbbi, 2017. évi hollandiai Európa-bajnokság mérkőzései adtak alkalmat. Az észrevételeimet szándékosan a negatívumokra összpontosítottam, hiszen a „hivatalos” fórumok – kérdezhetném álnaívan, hogy vajon milyen megfontolásból – a pozitívumokat emelik ki. Hozzá kell tennem, hogy a felsorolt kifogásaim nem minden résztvevőre érvényesek, de a döntő többségükre nagyon is.

- Óh, Rómeó, mért vagy te Rómeó?
- Ne is kérdezd! Az apám autóbolond, gépkocsi-márkákról nevezte el az összes Fiat.
- Miért, hogy hívják a fivéreidet?
- Béta Rómeó és Gamma Rómeó. Ikrek vagyunk.
- És a nővéreidet?
- Mercédesz és Felicia.
- De hát még fel sem találták a robbanómotoros gépkocsit!
- A fater fantáziája határtalan. De azt hiszem, hogy mi csak az időnket pazaroljuk itten…
- Mire gondolsz?
- Hogy gördítsd le azt a hágcsót.
- Jó, de… van nálad olyan … izé?
- Ha bevallanám, megvádolhatnál azzal, hogy eleve hátsó szándékkal kerestelek fel.
- Óh, nálam a pozitúra nem számít! Hágtál már hágcsót?
- Mit képzelsz, nem vagyok én perverz!
- De mégis, ez olyan ciki… Mért vagy te Rómeó?
- Jobb lenne, ha Tihamér vagy Vaszilij lennék?
- Juj, ne is mondd! Hogyan festene a névjegyemen a Montague Tihamérné?
- Na várjunk, csak, Juli, ezzel arra célzol, hogy…
- Az csak természetes, hogy a történtek után az oltár elé járulunk, nem?
- Izé… Még nem történtek meg…
- Most meg mi van? Felpörgetsz és lelépsz? Inadba szállt?
- Nem tudom, helyes volna-e, hogy ártsak az ártatlanságodnak…
- Szerintem a magadét akarod leplezni! Valld be!
- Juli, ez egyre kínosabb... Hé, senki nincs itt, aki leeresztené a függönyt?!

- Jónapot, a Nemzeti Erdőőr Szolgálat alkalmazottai vagyunk. Kirándulgatunk, kirándulgatunk?
- Vagyok bátor.
- Mi az ott a kezében?
- Turistabot.
- És miért van vashegye?
- Jártamban-keltemben önkéntes csőszként fölszedem a szemetet.
- Látom, vadászkalapot visel.
- Igen, kényelmesebb, mint ha napernyőt kellene tartanom a kezemben. Nagyon tűz a nap.
- De látom, nemcsak a nap tűz. Maga is beletűzött valamit a kalapszalagjába.
- Szokásom.
- Na jó, de itt három szál bükkönyfürtös csillagzernicéről van szó.
- Ki nem találtam volna.
- Tudja, mennyibe kerül egyetlen szál leszakajtása? Ötven darab ezresbe.
- Nem szakajtottam, tépve találtam őket.
- Hát, ez egy állítás… Ugye megengedi, hogy nyálmintát vegyünk?
- Annak a … gerlicének van nyála?
- Nem tőle, magától.
- Tőlem? Minek?
- Ha a három szálat letépve találta, akkor a saját déenese mellett vagy alatt ott kell lennie a tettes déenesének is. Csak így tisztázhatja magát.
- Hát akkor csak tessék, tunkoljon, tunkoljon.
- Szükségünk volna a személyi adataira is. Ugye beszkennelhetjük az igazolványait?
- Mmgrgrhh … grmmpp…
- Tessék?
- Hogyan adhatnám a hozzájárulásomat, amíg vattapálcikát dugdos le a torkomon? Szkenneljék be.
- Illetve… talán volna más módja is az elintézésnek…
- Szerintem is. Maguk ugyanis a bakancsukkal összesen fél négyzetméternyi göndörszirmú csollánypecért tapostak le!

Ép ésszel fel nem foghatom, hogy felnőtt, ivarérett értelmiségi közszereplők, akik közül többeknek is szakterülete az itt tárgyalt terület, hogyan nem képesek végigpörgetni legalább magukban egy pofonegyszerű gondolatmenetet; megállnak félúton és csüggedten elhallgatnak. Mert addig még nekik sem nehéz eljutniuk, hiszen közhely, hogy „nem a közvélemény-kutatásokat kell megnyerni, hanem a választást.” De vajon azzal, hogy a megfelelő köztestület közreadja a megválasztott országgyűlési képviselők mandátumeloszlásának számadatait, befejeződik-e a választási folyamat? Mindannyian tudjuk, hogy nem. A további lépések:

• az Államelnök megbízást ad a választások relatív győztes szervezete által benyújtott lista vezetőjének a Kormány megalakítására;
• ez csak akkor problémamentes, ha a relatív győztes egyben abszolút győztes is, vagyis a Magyar Országgyűlésben legalább 100 képviselői mandátumot szerzett;
• ellenkező esetben koalíciós partner(eke)t kell keresnie, mert országunkban a kisebbségi kormányzásnak gyakorlatilag az első komoly szavazás során bukás a vége.

A lépések sorolását nem folytatom tovább, csak azt a logikusan levezethető kettős célkitűzést ismertetem, amelyet az orbánváltási szándékkal elinduló szervezeteknek követni érdemes az egyéni választókörzetekben:

• minimalizálni kell a Fidesz-KDNP jelöltek győzelmeinek számát;
• minimalizálni kell a keletkező töredékszavazatok számát.

Hogy e kettős cél mit jelent és hogyan – milyen következményekkel – valósítható meg, az már a szakemberek feladata. Nem kell hozzá sok: csak gondolkozni és dolgozni kell.

Az UEFA illetékes bizottsága közzétette azokat a táblázatokat (lásd itt), amelyek azt szabályozzák, milyen módon vehetnek részt az egyes országok felnőtt nagypályás női labdarúgó klubcsapatai a jövő szezonban lebonyolítandó női Bajnokok Ligája küzdelmeiben. Azért van szó több táblázatról, mert a besorolási sémák a jelentkezők számától függően kis mértékben eltérnek. Az UEFA az egyes országokat az adott szövetség utóbbi öt teljes szezonjának nemzetközi teljesítménye alapján kialakított ország-rangsor rangszámai alapján rendezte sorba.

A sorozat 32-es főtáblájára azonnal felkerülnek a következő csapatok:

• az előző évi győztes, vagyis a címvédő (TH);
• a legkisebb rangszámokkal rendelkező 12 ország bajnoka (CH);
• a legkisebb rangszámokkal rendelkező legalább 5, legfeljebb 10 ország (a jelentkezők számától függően) bajnoki ezüstérmese (RU).

A sorozat 32-es főtáblájára való kerülésért selejtező kört játszanak a következő csapatok:

• a 12-nél nagyobb rangszámokkal rendelkező országok bajnoka (CH);
• a legkisebb rangszámokkal rendelkező legalább 2, legfeljebb 7 ország (a jelentkezők számától függően) azon bajnoki ezüstérmesei (RU), amelyek nem kerültek közvetlenül a 32-es főtáblára.

Mivel Magyarország UEFA-rangszáma 22, egyértelmű, hogy tőlünk csak egyetlen csapat, a bajnok MTK indulhat a selejtező fázisban. A selejtező körökből legalább 9, legfeljebb 14 csapat (a jelentkezők számától függően) juthat fel a főtáblára. A selejtező körök rendezőit és csoportbeosztását később hozzák nyilvánosságra.

Visszatérve a táblázatokra: látható, hogy egy országból a bajnokon kívül csak akkor indulhat (vagy azonnal a főtáblán, vagy egy selejtező körben) a bajnoki ezüstérem birtokosa is, ha az ország az UEFA rangszámok alapján benne van a legjobb tizenkettőben. Mivel a rangszámokba mind a válogatott, mind a klubcsapatok mutatói beleszámítanak, mindkét területen tartósan, több éven keresztül jobb teljesítményt kell elérnünk, hogy bejussunk a „vágyott tucatba”. Ennek megvalósítási módja természetesen már egy másik cikk témája lehet.

A műfaj megteremtője és minden bizonnyal felülmúlhatatlan művelője Timár György. A követők számára méltó kihívás, hogy az általa lerakott alapokhoz a képességeik mértékében megkíséreljenek hozzájárulni. Én sem maradhattam ki az utóbbiak közül, így mellékelve közreadom néhány eddigi próbálkozásomat itt.

Egyúttal mindenkit biztatok a közölt tartalom javítására, kiegészítésére, saját gyűjtésének napvilágra hozására.

Mindenek előtt meg kellene érteni, hogy egy országgyűlési választási folyamat nem azzal végződik, hogy az illetékes testület megállapítja az egyes elinduló szervezetek által megszerzett mandátumok végleges számát. Ebből persze kiderül, mely szervezet lett a relatív (esetleg abszolút) győztes, de nem a választási győzelem a végcél, hanem a kormányalakítás. Próbáljunk meg ebből kiindulni.

A jelenlegi országgyűlési választási rendszerben az egyéni körzetek fontosságát nem csupán az támasztja alá, hogy helyben dől el a mandátumok többsége (a lehetséges 199-ből 106), hanem az a tény is, hogy ott keletkeznek az úgynevezett „töredékszavazatok”, amelyek aránytalanul nagy többségéből a relatív győztesnek lesz többlet-mandátuma. Nem térünk itt ki a töredékszavazatok megállapításának algoritmusára; aki kíváncsi rá, utánanézhet. Az azonban bizonyos, hogy két lineáris optimalizálási feladatot kell párhuzamosan megoldaniuk az orbánváltó szervezeteknek: minimalizálni kell a Fidesz-KDNP helyi győzteseinek számát, és minimalizálni kell a keletkező töredékszavazatok összegét. (Csak zárójelben: az előbbi feladat megfogalmazásából logikusan következik – még ha érzelmileg talán nem is tetszene –, hogy az orbánváltás esélyét az is növeli, ha egy helyi körzetben a Jobbik jelöltje győz.) Mindkét feladat együttes megoldása akkor mondható sikeresnek, ha a relatív győztes szervezet, a Fidesz-KDNP összes megszerzett mandátumának végső száma nem haladja meg a 99-et.

Világos, hogy első lépésben a relatív győztes kap megbízást kormányalakításra. Ehhez azonban a számok alapján koalíciós társat kell kerítenie, mert a kisebbségi kormányzás ma az országunkban gyakorlatilag elképzelhetetlen. A ma ismert rokon- és ellenszenvek ismeretében állíthatja-e valaki, hogy sikerülni fog nekik? A továbbiakat ki-ki gondolja át egymaga. Hogy azért kicsit segítsek, az orbánváltók által követendő taktika lényege: a siker esélyét nyújtó egyéni körzetekben egyetlen közös helyi jelölt, országos viszonylatban külön listák vagy részlegesen összevont listák.

Országunkban a népfelség elve képviseleti demokrácia formájában valósul meg ugyan, ám a hatalom időről időre módot ad arra, hogy az állampolgárok közvetlenül állást foglalhassanak fontosnak tartott kérdésekben. Ennek legelterjedtebb formái a népszavazás, amely törvényekben rögzített szigorú korlátokkal körülhatárolt „alulról jövő” kezdeményezés, valamint a „nemzeti konzultáció”, amelynek bevallott lényege – mert legalábbis lehetnek be nem vallott céljai is – vélemények gyűjtése a hatalom csúcsán levők által meghatározott témakörökben. Első pillantásra e két intézmény a fő vonások tekintetében hasonló célkitűzésekre irányul, alanyaik is azonosaknak tekinthetők, az eltérések azonban számosabbak és fontosabbak. Vegyünk sorra néhányat:

• A „népszavazás” szó pontosan kifejezi az intézmény rendeltetését, nem is szorul magyarázatra. Vajon a „nemzeti konzultáció” kifejezéssel is ez a helyzet? Nekem olyasmi idéződik fel, hogy egy konzultáció során a felek egyenrangúak, nincs kitüntetett kérdező és tőle elkülönített válaszolók. Az előre egyeztetett témában összehívott résztvevők ismertetik az álláspontjukat, felsorolják és ütköztetik az érveiket, esetleg rögzítik, hogy miben jutottak teljes vagy részleges egyetértésre, miben maradtak eltérő véleményen, és esetleg kitűzik a következő lépés során elérendő célokat. Nyilvánvaló, hogy ezen meghatározások közül a „nemzeti konzultáció” immár megszokott folyamatában egy sem teljesül.
  
  
  
  
• A népszavazás során feltenni kívánt kérdések számos hivatalos szűrőn mennek át; csak teljesen egyértelmű, vagyis a megcélzott válaszolók által nagy valószínűséggel érthető, a magyar nyelvhasználati hagyományt és szokásokat mindenben kielégítő, eldöntendő típusú kérdés tehető fel, amelyre igennel vagy nemmel lehet válaszolni. A „nemzeti konzultáció” során megfogalmazott kérdések gyakorlatilag ellenőrizetlenek, és vagy nyitott (szövegesen megfogalmazandó) választ igényelnek, ami magában rejti egyebek között azt a veszélyt is, hogy digitális feldolgozásuk kritériumainak meghatározásában számos önkényes elem szerepelhet, vagy a lehetséges válaszok gyakorlatilag végtelen halmazából önkényesen kiragadnak kettőt-hármat, nyilvánvalóan a skála két végéről.

Nem a világnézeti meggyőződésemre alapozva, éppen ellenkezőleg: annak ellenére érzek egy kettősséget a magyar felsőoktatási törvény legutóbbi módosítása – a köznyelvben elterjedt nevén: a lex CEU – kapcsán. Egyrészt aránytalannak, eltúlzottnak tartom a hazai és nemzetközi felzúdulás mértékét, másrészt viszont mégis könnyen megindokolhatónak tartom a reagálást.

A törvény nem az a műfaj, amelynek szerzője a szigorúan vett tartalmon felül, a sorok között is elrejthet valamit. Jogilag az utóbbi nem támadható, illetve az ilyenfajta támadás könnyen elhárítható. Márpedig a törvényszövegben explicit módon nem szerepel bezárás, megszüntetés, „kipaterolás”, ellehetetlenítés és egyéb, hasonlóan szélsőséges elbánás. Bizonyos kiegészítő feltételek szerepelnek, amelyek teljesítésének esélye ebben a pillanatban valóban csekélynek tűnik, de hogy ezek a feltételek nem teljesíthetőek, az csak akkor derül ki egyértelműen, ha az érintett egy vagy több intézmény megpróbálja és egyértelmű, megindokolt elutasítást kap.

Ugyanakkor mégis indokolhatónak tartom a meglepően egységes és zajos felzúdulást. A módosított törvény szövege ugyanis „második síkon” ugyanúgy alapjogokat veszélyeztet, mint a jelenlegi kormánytöbbség által az utóbbi időben elfogadott számos törvény. A heves reagálás tehát sokkal inkább egy tendenciának, egy hatalomgyakorlási módnak szól, amely nem egyeztethető össze annak az intézménynek a deklarált értékrendjével, amelynek az országunk a tagja, és amely a gazdasági és társadalmi fejlődésünk meghatározó biztosítéka.

A közeljövő érdekesnek ígérkezik…

Ennek a bejegyzésnek a címe arra utal, hogy korábban voltak már itt állatversek, pontosan hat folytatásban, nagyjából negyven darab. Itt most csak néhányat hagytam meg, mert az összeset - közöttük az itt láthatókat is -  átpakoltam a Várkonyi Miklós felhasználónév alatti Facebook oldalon található "Állatkuplék", "Madarázatok" és "Rovarvilág" nevű albumokba.

Ledermedve

Sok desszertet kedvelek bár,
egyhez mindig ragaszkodtam:
kedvencem a medvelekvár,
maciforma palackokban.
Belenyalva, lekvárt nyelve
elszállnak a setét gondok,
megered a szerző nyelve:
bocsoviban mesét mondok.

Rögzítjük azokat a legfontosabb számszaki adatokat, amelyek meghatározzák a 2018. évi országgyűlési képviselő-választások kereteit. Csak érintőlegesen térünk ki a töredékszavazatok kezelési rendszerére.

Az összesen 199 képviselői mandátum közül 106 szerezhető meg az egyéni körzetekben, 93 az országos pártlistákon. Ez azt jelenti, hogy az egyéni mandátumok relatív súlya kb. 6,5%-kal nagyobb, mint a listásoké. Az egyéni körzetben közvetlenül megválasztott képviselő azonnal mandátumot kap.

Országos pártlistát az a szervezet állíthat, amely képes legalább 9 megyében és Budapesten legalább 27 egyéni jelöltet kiállítani. Az a párt kaphat innen mandátumot, melynek listája elérte a szavazatok arányában az 5%-ot. Kétpárti közös lista számára 10%, kettőnél több párt listája számára pedig 15% a küszöb.

Feltételezve, hogy a jelenlegi pártszimpátia-adatok a hátralevő egy év alatt lényegesen nem változnak, biztonsággal állíthatjuk, hogy önálló pártként képes lesz bejutni a Jobbik, az MSZP és a DK. A bejutási küszöb határán mozog az LMP, míg a többi jelenlegi pártnak gyakorlatilag nincs arra esélye, hogy önállóan listás mandátumot szerezzen. Ha ők mégis egyedül indulnak, akkor a rájuk leadott listás szavazatok legnagyobb arányban a majdani relatív győztes párthoz kerülnek.

Ezen a héten a népszavazási fidesz-kampány keretében új óriásplakátok kerültek az utcákra, nagyjából a mellékelt képen látható tartalommal. Vannak kevésbé szószátyár változatai is, ahol a szöveg mindössze ennyi: "Ne kockáztassunk! Szavazzunk nemmel!"

A szöveg akár a képen látható, akár az utóbbi, rövidebb formában célratörően sokatmondó. Próbáljuk meg logikailag visszafejteni, eltüntetve belőle a "negatív felszólító" tartalmat.

Aki nem szavaz nemmel (vagyis akár el sem megy szavazni, akár elmegy és "igen" vokssal vagy érvénytelenül szavaz), az az óriásplakát szövege szerint kockáztat valamit. A háttér ismeretében egyetlen dolog lehet, amit kockáztat: azt, hogy az Európai Unió ESETLEG MÉGIS határozat rangjára emeli a jelenleg csak javaslatként szereplő kvóta-megoldást. Más szóval: az október eleji népszavazás egy olyan szituáció kivédésére szólít fel, amely vagy bekövetkezik, vagy sem. Ez a beismerés kissé kései, mindenesetre valóban egy kapitális öngól.

Közelítsünk most másfelől. Mintegy féltucat profi közvélemény-kutató intézmény hosszú hetek óta rendszeresen méri a magyar népességnek a potenciális menekültekkel (migránsokkal) szembeni viszonyulását. A több tucatnyi eredmény gyakorlatilag egybehangzóan, a hibahatáron belül mozogva arról tanúskodik, hogy népességünk háromnegyede nem kívánja akár egyetlen jogos menedékkérőnek sem a haza megszentelt földjére való belépését. Az intézmények profizmusa garantálja, hogy a megkérdezettek köre reprezentatív, vagyis jól tükrözi a teljes lakosság véleményét, az eredmények tehát szignifikánsak. Ráadásul a felmérések költsége az intézményeket terheli. Vajon mennyit ad hozzá az eredmények hihetőségéhez, ha a meglevő mondjuk harminchat felmérési eredmény kiegészül a népszavazás során kialakuló, de milliárdos nagyságrendű adófizetői pénzt felemésztő harminchetedikkel?

A képviseleti demokrácia lényege, hogy a törvények, határozatok a megválasztott országgyűlési képviselők szavazatainak aránya alapján születnek. Minden képviselő hozzáférhet a feltételezett harminchat közvélemény-felmérés eredményeihez; minden alapja megvan tehát annak, hogy megalapozott országgyűlési határozatot hozzon vagy törvényt alkosson népszavazás nélkül is, ugyanabban a kérdésben. És ismételjük meg: egy olyan szituáció kivédése céljából, amely vagy bekövetkezik, vagy sem. 

Biztos, hogy helyesen ítélik meg az érdeküket az októberi népszavazásban érintett felek, különös tekintettel a Magyarországon kívül dolgozó vagy tanuló magyar állampolgárok szavazási lehetőségeire?

Kiírták a népszavazást az ismert kérdéssel: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” Tekintsünk most el a kérdés logikátlanságától (hogy például miért szerepel benne az „előírhassa” mellett a „kötelező” szó is), és első közelítésben tegyük fel a kérdést: kik az alanyai az eseménynek? Leegyszerűsítve három nagy csoport különböztethető meg:

1. Magyarországon élő, ott állandó lakcímmel rendelkező magyar állampolgárok, nagyjából hét és fél millió fő; szavazás hagyományos módon, személyesen, a lakcím szerinti választókörzetben.
   
   
2. Magyarországon kívül élő és ott állandó lakcímmel rendelkező magyar (vagy "kettős") állampolgárok, nagyjából fél millió fő; szavazás levélben.
   
   
3. Magyarországon kívül élő, de Magyarországon állandó lakcímmel rendelkező magyar állampolgárok, nagyjából fél millió fő; szavazás személyesen, a külképviseleteken.

A népszavazást kezdeményező kormánypártok érdeke az, hogy a népszavazás érvényes legyen (a szavazásra jogosultaknak több mint fele leadja a szavazatát), és eredményes legyen (az érvényesen szavazók többsége a „nem” választ válassza).

Az ellenzéki csoportosulások már akkor is saját győzelmükként ünnepelhetik az eseményt, ha a részvétel nem éri el az ötven százalékot. Ennek megfelelően többségük a népszavazás bojkottálására, távolmaradásra buzdítja a híveit.

És most jön az, amit abszolút nem értek. Az ellenzék teljes erőbedobással kampányol annak érdekében, hogy a fenti 3. csoport tagjai is élhessenek a levélben szavazás lehetőségével, a kormánypártok viszont ragaszkodnak a hatályos törvényi szabályozáshoz. Nekem úgy tűnik, hogy felcserélődtek a szerepek: a népszavazás eredményességének valószínűségét ezzel a hozzáállással az ellenzéki csoportosulások növelni, a hatalom birtokosai pedig csökkenteni kívánják. Normáááááális?

Hogy a tér és az idő egyre zsugorodik, arra mi sem lehetne jobb bizonyíték, mint a „globális falu” jelenség. A világon jelenleg élő összes ember szomszédnak érezheti magát, és nemcsak a bibliai „felebarát” értelemben. Ha a világ bármely pontjáról elindulsz, nagyjából huszonnégy óra alatt bárkit személyesen felkereshetsz; ha pedig nem vagy ennyire kalandvágyó, esetleg megelégedsz a megcélzott személy számára fontosnak tartott információ eljuttatásával, akkor ezt gyakorlatilag elhanyagolható idő alatt megteheted.

Ha pedig művész vagy - író, költő, festő, grafikus -, akkor az emberiség közös kultúrájának kincstárára bízhatod kreatív gondolati termékeidet.

Nemcsak individuumok élnek természetesen ezzel a ragyogó lehetőséggel; jogi személyiséggel rendelkező vagy nem rendelkező csoportosulások is kapva kapnak az alkalmon, hogy megoszthatják nézeteiket, elképzeléseiket, hitvallásukat másokkal. Tiltakozhatnak, javasolhatnak, buzdíthatnak. Üzenhetnek.

Ne ragadjunk le az általános elméleti fejtegetések szintjén; többet tanulhatunk konkrét gyakorlati példákból. Egy jól megfogalmazott üzenet akkor igazán hatékony, ha kevés szóval is sokat mond. Az üzenetváltást kezdeményező félnek mindig nehezebb a helyzete, mint a válaszolónak; az utóbbi abban a kényelmes helyzetben van, hogy a kezdeményező fél már felvázolta az információcsere körülményeit, tárgyát, formai kereteit; a visszaüzenőnek már elegendő a puszta lényegre szorítkoznia.

Dohánybolt

- Hozta Isten, kedves kuncsaft, kiterjedt kínálatú Nemzeti Dohányboltunkban. Mindent megtalál itt, ami a dohányzással kapcsolatos.
- Vivát! Van kovaköve?
- Vavan. Kérem, készítse ki a személyi okmányait, addig én előveszem a páncélszekrényből a kovakő-naplót.
- Kovakő-naplót? Az meg minek?
- Minden kovakő-vásárlással kapcsolatos adatot részletesen fel kell jegyeznünk. A kovakő stratégiai árucikk.
- Hát jó, de akkor már vegye ki a tapló-naplót is.
- Olyanunk nincs.
- Miért, a tapló nem stratégiai árucikk?
- Nem. Az taktikai. És attól tartok, a besorolás indokaira nem térhetek ki. Érje be annyival, hogy más az aktív és más a passzív.
- Nekem mondja…? Amiatt lett az egyedüli szabadidős tevékenységem a túlélőtábori instruktorkodás.
- Na várjunk csak, úgy emlékszem, a hőségre tekintettel elrendelték a tűzgyújtási tilalmat.
- Óh, az nem gond. Három éve csinálom, és még eddig soha nem sikerült kovakővel tüzet csiholnom.
- Akkor miért vásárol most?
- Hogyhogy miért? Mert a régi készletem teljesen elkopott a hiábavaló csiholásban.
- Rendben, mindent feljegyeztem. Remélem, kedves kuncsaft, hamarosan ismét a boltomban tisztelhetem.
- Na, így sem kívántak még nekem sok sikert…

Lélekbúvár

- Jó napot. Jó helyen járok? Az van kiírva az ajtóra, hogy Doktor Bubó Bernát belgyógyász.
- Igen, de ő ma szabadságon van, én csak használom a szobáját.
- De ugye maga is doktor?
- Az vagyok, de nem belgyógyász, hanem lélekbúvár.
- És meddig bír odalent maradni?
- Nyilván arra céloz, hogy a lelki dolgok többnyire tudat alattiak. Hát igen, erre való a pszichiáter.
- Egészségére.
- Nem tüsszentettem, a foglalkozásomat mondtam: pszichiáter.
- Egészségére. Jól megfázhatott a legutóbbi merülésekor. Az Ön foglalkozásában az pedig elég nagy hátulütő. Oxigénmaszkban körülményes orrot fújni.
- Nem tudom, miről beszél. Az én terápiám lényege az, hogy a páciens eljön hozzám, én lefektetem őt a díványomra, és --
- Fúj, ne traktáljon a mocskos részletekkel! Nem vagyok rá kíváncsi.
- Kérem, kérem. Pedig ez egy viszonylag új tudományág.
- Még hogy új! Ezt már Ádám és Éva is ismerte!
- Hát az biztos, hogy nekik is volt pszichéjük.
- Úgy is lehet mondani.

Sebészprofesszor

– Ejnye, főorvos úr, már meg sem ismeri az ember jányát?
– Millpárdon, naccsága, csonkolom a kezeit.
– Hát, ha elkerülhetetlen… Csak kérem, szóljon előtte, hogy levehessem az aranygyűrűimet meg a rubin berakásos irídium karkötőmet.
– Azt mindenképpen tanácsolnám. A fémtárgyak megzavarják a képalkotó technikát.
– Erről hallottam. Biztosan azért nem használtak a nagy festők drótkefét a mókusszőr ecset helyett.
– Biztosan. Amúgy van valami konkrét panasza?
– Semmi új, csak a szokásos hiánybetegségem.
– Holnap ügyeletes vagyok, volna ideje bejönni a rendelésre úgy este hat óra körül?
– Nem lehetne inkább a magánpraxis keretében? Ugye, a diszkréció…
– Szívesebben jönne rejtve? (magában hozzáteszi: és távozna dugva?)

Házaló ügynök

– Tessék, polgártárs, mily alkalomból tisztelte meg szerény hajlékomat?
– A hajlakkomat szeretném a szíves figyelmébe ajánlani.
– Rossz helyen jár, én parókát viselek, alatta tar vagyok.
– Nem támít. Eladok nagy tételben is, és maga lehetne viszonteladó.
– Viszonteladó? Újra eladjam magának, amit magától vásárolok?
– Fúj, soha nem vennék ilyen szemetet! Van viszont más a készletben: krémpúder, popsikenőcs, bajuszpödrő, hajnövesztő. Egységes arculatú, formatervezett tubusokban.
– Az veszélyes. Előfordulhat, hogy valakinek a bajusza nő meg és a haja pödrődik be.
– Ez végül is nem olyan tragikus, amíg a használó férfi.
– Hogyhogy, hát a férfiasságot is el lehet tőle veszíteni?
– Dehogy, én csak azt mondom, hogy bajusznövekedés miatt eddig csak nők reklamáltak. De a cég központja rájuk bizonyította, hogy ez csak szőrszálhasogatás.
– Hát, bevallom, engem nem különösebben izgat a kozmetika.
– És a kedves feleségét?
– Ismeri talán a nejemet?
– Nincs szerencsém.
– Tehát ismeri…

Panasznap

- Jó napot kívánok, itt kell feliratkozni a panasznapra?
- ’Pot. Húzzon egy sorszámot.
- De hiszen egyedül vagyok az ügyféltérben.
- Ez az előírás. Várjon, amíg kigyullad. (Tizenhét perc múlva kigyullad. Az ügyintéző összesöpri a pizza morzsáit.)
- Na végre. Én vagyok a négyszázhetes. Feliratkoznék a panasznapra.
- Neve?
- Petúr Imre.
- Foglalkozása?
- Bán.
- Panasz jellege?
- Gazdasági.
- Közelebbről?
- Megint nem én nyertem a városvilágítás modernizálási tenderen!
- Mélcíme?
- pet pont urban kukac gertrudis pont hu
- Mi az a gertrudis?
- A cégem neve.
- Rendben. Tiborcz úr majd értesíti.

A nyílvessző surrogva szelte át a több mint száz lábnyi távolságot, és rezegve állt meg éppen az alma közepében. A nyílvessző hegyén élettelenül fityegett egy almakukac, a faágról egy harkály a csőrét nyalogatva szemezett vele. Wilhelm Tell junior megkönnyebbült mosollyal nyúlt fel a feje búbjára és emelte magasba a megvesszőzött gyümölcsöt. A nézők tömegéből először megkönnyebbült sóhaj, majd egetverő tetszésnyilvánítás hallatszott, hosszasan éltették a produkció résztvevőit. Nem akart szűnni a „standing ovulation”.

Közben Wilhelm Tell senior maga is kitörő örömmel konstatálta mutatványa sikerét: egymás után hányta a tigrisbukfenceket, romakerekeket, hátraszaltókat. Amikor végül kiküldött tudósítónknak sikerült őt mikrofonvégre kapnia, sűrű lihegések között nyilatkozott:

– Valóban, hatalmas megkönnyebbülést okozott a siker. A felkészülés időszakában még nem észleltem, hogy az íjam célzószerkezete elállítódott, egy parányit lefelé hordott, talán két ezreléknyit. Igen ám, de huszonöt méteren ez akár öt centit is jelenthetett, és ez komoly fluktuációt eredményezett: két-három naponta kellett új főlovászmestert, étekkóstolót, mosónőt, gazdatisztet verbuválni. Többségüknek még betanulni sem volt idejük, már ott álltak a végig sértetlenül maradó almával a fejükön…

– Most, hogy túljutott ezen a mérföldkövön, milyen új terveket érlel a fejében, tisztelt Herr Tell?

– Nem gondolok országos turnéra, szeretném a csúcson befejezni. Visszavonulok és megvalósítom gyermekkori álmomat: egy játékkártya-kisüzemet alapítok „Ultima Ratio” néven. Nagyjából minden meg is van hozzá, egyetlen nehézséggel kell megküzdenem még: nem tudok jól lábat és lábbelit rajzolni. Még töröm a fejemet a megoldáson…

Hans Christian Mozart, aki nem csupán lángeszű zeneszerzőként, de komponista-zseniként is örökre beírta nevét az emberiség közös kultúrkincsének aranykönyvébe, a dél-korzikai Bruchsteinbachfeldsingen falucskában látta meg a holdvilágot egy lucskos, hóborította kora nyári délelőttön. A sokat látott éltes korú bábaasszony imígyen kommentálta az eseményt: "Meglátják, tisztelt örömszülők, e parányi jövevény csodálatba ejtendi majdan a világot!" Szokás szerint dupla borravalóval honorálták a jóslatát, ő azonban szokás szerint dupla konyakra költötte.

Már karonülő csecsszopóként feltűnt kivételes ritmusérzéke: egészen jó arányban sikerült elhajolnia atyja, a királyi fővadász és étekkóstoló karmesteri pálcájának suhintásai elől. Ez annál is inkább figyelemre méltó, mivel a kis Hans Christian csak nagyjából a köldökétől a feje búbjáig létezett, habfehér carrarai márványból megmintázva. Ennek ellenére kiegyensúlyozott, boldog házasságban élt, bár Frau Mozartnak e tárgyban tett nyilatkozata nincs a birtokunkban.

Minthogy a zseni két karja is tőből hiányzott, nemcsak a szerzeményei kottájának a megírása állította komoly nehézségek elé, de a lejátszásuk is. Apró fogyatékosságát azzal ellensúlyozta, hogy rendkívüli precizitással volt képes mozgatni a szemgolyóját. A megszólalás dinamikáját a szemgolyó düllesztésével és a szemhéj leeresztésével, a kottafejek kívánt elhelyezését a szemgolyó balról jobbra és fentről lefelé mozgatásával érzékeltette. A zongorabillentyűket is szemmel verte. Az újító módszert a hálás utókor a Mozart-Kugel nevű élvezeti cikk formájában örökítette meg. Nagynénje, Ella nevét is őrzi a gasztronómia arany receptkönyve, a mozzarella nevű sajtpermet formájában.

Következő ismeretterjesztő zenetörténeti adásunk során a felső-pomerániai Émile Giuseppe Csajkovszkij életművét vesszük górcső alá.