A nyílvessző surrogva szelte át a több mint száz lábnyi távolságot, és rezegve állt meg éppen az alma közepében. A nyílvessző hegyén élettelenül fityegett egy almakukac, a faágról egy harkály a csőrét nyalogatva szemezett vele. Wilhelm Tell junior megkönnyebbült mosollyal nyúlt fel a feje búbjára és emelte magasba a megvesszőzött gyümölcsöt. A nézők tömegéből először megkönnyebbült sóhaj, majd egetverő tetszésnyilvánítás hallatszott, hosszasan éltették a produkció résztvevőit. Nem akart szűnni a „standing ovulation”.
Közben Wilhelm Tell senior maga is kitörő örömmel konstatálta mutatványa sikerét: egymás után hányta a tigrisbukfenceket, romakerekeket, hátraszaltókat. Amikor végül kiküldött tudósítónknak sikerült őt mikrofonvégre kapnia, sűrű lihegések között nyilatkozott:
– Valóban, hatalmas megkönnyebbülést okozott a siker. A felkészülés időszakában még nem észleltem, hogy az íjam célzószerkezete elállítódott, egy parányit lefelé hordott, talán két ezreléknyit. Igen ám, de huszonöt méteren ez akár öt centit is jelenthetett, és ez komoly fluktuációt eredményezett: két-három naponta kellett új főlovászmestert, étekkóstolót, mosónőt, gazdatisztet verbuválni. Többségüknek még betanulni sem volt idejük, már ott álltak a végig sértetlenül maradó almával a fejükön…
– Most, hogy túljutott ezen a mérföldkövön, milyen új terveket érlel a fejében, tisztelt Herr Tell?
– Nem gondolok országos turnéra, szeretném a csúcson befejezni. Visszavonulok és megvalósítom gyermekkori álmomat: egy játékkártya-kisüzemet alapítok „Ultima Ratio” néven. Nagyjából minden meg is van hozzá, egyetlen nehézséggel kell megküzdenem még: nem tudok jól lábat és lábbelit rajzolni. Még töröm a fejemet a megoldáson…
