Országunkban a népfelség elve képviseleti demokrácia formájában valósul meg ugyan, ám a hatalom időről időre módot ad arra, hogy az állampolgárok közvetlenül állást foglalhassanak fontosnak tartott kérdésekben. Ennek legelterjedtebb formái a népszavazás, amely törvényekben rögzített szigorú korlátokkal körülhatárolt „alulról jövő” kezdeményezés, valamint a „nemzeti konzultáció”, amelynek bevallott lényege – mert legalábbis lehetnek be nem vallott céljai is – vélemények gyűjtése a hatalom csúcsán levők által meghatározott témakörökben. Első pillantásra e két intézmény a fő vonások tekintetében hasonló célkitűzésekre irányul, alanyaik is azonosaknak tekinthetők, az eltérések azonban számosabbak és fontosabbak. Vegyünk sorra néhányat:
- A „népszavazás” szó pontosan kifejezi az intézmény rendeltetését, nem is szorul magyarázatra. Vajon a „nemzeti konzultáció” kifejezéssel is ez a helyzet? Nekem olyasmi idéződik fel, hogy egy konzultáció során a felek egyenrangúak, nincs kitüntetett kérdező és tőle elkülönített válaszolók. Az előre egyeztetett témában összehívott résztvevők ismertetik az álláspontjukat, felsorolják és ütköztetik az érveiket, esetleg rögzítik, hogy miben jutottak teljes vagy részleges egyetértésre, miben maradtak eltérő véleményen, és esetleg kitűzik a következő lépés során elérendő célokat. Nyilvánvaló, hogy ezen meghatározások közül a „nemzeti konzultáció” immár megszokott folyamatában egy sem teljesül.
- A népszavazás során feltenni kívánt kérdések számos hivatalos szűrőn mennek át; csak teljesen egyértelmű, vagyis a megcélzott válaszolók által nagy valószínűséggel érthető, a magyar nyelvhasználati hagyományt és szokásokat mindenben kielégítő, eldöntendő típusú kérdés tehető fel, amelyre igennel vagy nemmel lehet válaszolni. A „nemzeti konzultáció” során megfogalmazott kérdések gyakorlatilag ellenőrizetlenek, és vagy nyitott (szövegesen megfogalmazandó) választ igényelnek, ami magában rejti egyebek között azt a veszélyt is, hogy digitális feldolgozásuk kritériumainak meghatározásában számos önkényes elem szerepelhet, vagy a lehetséges válaszok gyakorlatilag végtelen halmazából önkényesen kiragadnak kettőt-hármat, nyilvánvalóan a skála két végéről.
- A népszavazás a definíció értelmében anonim, az összegyűjtött válaszlapokból nem deríthető ki a válaszoló személye. A „nemzeti konzultáció” személyhez kötött.
Eddig általános jellemzőkről volt szó. Most rátérünk az „Állítsuk meg Brüsszelt!” jelmondattal útjára indított legutóbbi „nemzeti konzultáció” vitatható pontjainak sorra vételére.
A legújabb „nemzeti konzultációt” kísérő plakátra nem érdemes sok szót vesztegetni. A rajta látható jelmondat azt állítja, hogy a belga főváros mozog, hogy mozgásának célja, iránya és intenzitása káros, veszélyes, és hogy bírjuk rá mozgásának nullára fékezésére. Newton egyik első törvénye értelmében a mozgásállapot megváltoztatásához a mozgó objektummal erőt kell közölni. Amire tehát a plakát felhív, az nem logikus érvek gyűjtése, hanem erő felmutatása: harc, küzdelem, csata, háború.
Elemezzük a jelmondatot nyelvtanilag! Az állítmánya egy igekötős ige felszólító módban, többes szám első személyben. Az alanya rejtett, de természetesen utal rá az állítmány alakja. Ez az alany egy olyan közösség, amelynek a kezdeményezés kibocsátója is tagja, aki valamiféle egységet érez maga mögött a nemes feladat elvégzése érdekében. Csak időlegesen hagyja rejtve, hogy ezt a vélt egységet kiknek a közreműködése valósítja meg, hiszen a reményei szerint majdan visszaküldendő válaszokból ez egyértelműen ki fog derülni. Érdemes tehát ezen a ponton sorra venni a feltett kérdéseket.
Valóban érdemes? Nézzük a kérdések közös elemét, amely így hangzik: „Ön szerint mit tegyen Magyarország?” Felvilágosítom a tisztelt kérdezőt, hogy Magyarország egy földrajzi-politikai egység, egy elvont fogalom, amely, mint ilyen, természetesen cselekvésképtelen. Országok nem képesek tenni bármit is. Kétségtelen persze, hogy minden felvetett témakörben megvannak azok a legilletékesebb szervek és szervezetek, amelyek viszont képesek cselekedni. Ide tartoznak az államhatalom és az államigazgatás névvel megnevezhető szervei, mint például az Országgyűlés, a Kormány, az Ügyészség, az önkormányzatok, a bírói szervezet, de akár a számos erőszakszervezet is. A fő megállapítás tehát: a kérdező helytelenül határozza meg azt a legfontosabb dolgot, amelyre már korábban utaltam: kinek szól a plakát állítmányában megfogalmazott felszólítás.
Foglaljuk össze. A kampányt nevével fémjelző miniszterelnök szemantikai, szintaktikai, logikai, stiláris és formai tekintetben ellenőrizetlen kérdéseket tesz fel, személyre szólóan, sugallt válaszok közül választható módon. Döntse el mindenki, hajlandó-e a játszótársa lenni.
