Rögzítjük azokat a legfontosabb számszaki adatokat, amelyek meghatározzák a 2018. évi országgyűlési képviselő-választások kereteit. Csak érintőlegesen térünk ki a töredékszavazatok kezelési rendszerére.
Az összesen 199 képviselői mandátum közül 106 szerezhető meg az egyéni körzetekben, 93 az országos pártlistákon. Ez azt jelenti, hogy az egyéni mandátumok relatív súlya kb. 6,5%-kal nagyobb, mint a listásoké. Az egyéni körzetben közvetlenül megválasztott képviselő azonnal mandátumot kap.
Országos pártlistát az a szervezet állíthat, amely képes legalább 9 megyében és Budapesten legalább 27 egyéni jelöltet kiállítani. Az a párt kaphat innen mandátumot, melynek listája elérte a szavazatok arányában az 5%-ot. Kétpárti közös lista számára 10%, kettőnél több párt listája számára pedig 15% a küszöb.
Feltételezve, hogy a jelenlegi pártszimpátia-adatok a hátralevő egy év alatt lényegesen nem változnak, biztonsággal állíthatjuk, hogy önálló pártként képes lesz bejutni a Jobbik, az MSZP és a DK. A bejutási küszöb határán mozog az LMP, míg a többi jelenlegi pártnak gyakorlatilag nincs arra esélye, hogy önállóan listás mandátumot szerezzen. Ha ők mégis egyedül indulnak, akkor a rájuk leadott listás szavazatok legnagyobb arányban a majdani relatív győztes párthoz kerülnek.
A fentiek ismeretében megkíséreljük meghatározni, mire kell törekednie a kormányváltást kívánó erőknek. Az első: minimalizálni kell az egyéni körzetek kormánypárti győzteseinek számát. Ennek két fontos része van:
- Minél több egyéni körzetben le kell győzni az ott elinduló kormánypárti egyéni jelöltet. Azokban a körzetekben tehát, ahol van esély a kormánypárti jelölt legyőzésére, csak egyetlen „baloldali-demokratikus-liberális” jelölt induljon. Kizárólag ezeknek a személyeknek a kijelölése céljából van szükség egyeztetésre. Olyan egyéni körzetekben, ahol a győzelemre gyakorlatilag nincs remény, akárhány párt vagy pártszövetség állíthat jelöltet, mert csak így érhető el a legalább 9 megyében a legalább 27 elinduló jelölt.
- Minimalizálni kell az elvesző szavazatok számát, amelyek töredékszavazatként leginkább a majdani relatív győztes párthoz kerülnek. Ehhez az kell, hogy a pártszimpátia-megoszlási ismereteink szerint a bejutási küszöböt el nem érő pártok ne egyéni, hanem közös országos pártlistát indítsanak, hogy elérhessék a közös küszöböt. Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy a Jobbik, MSZP és DK kivételével az összes többi pártnak – ide értve az újonnan jelentkezőket is – egyetlen közös listát kellene indítania.
A fentiekből egyértelműen az következik, hogy ahhoz, hogy a kormányváltásra egyáltalán esély legyen, nem nélkülözhető a technikai együttműködés a Jobbik és a „baloldali-demokratikus-liberális” pártok között. Aki ezt nem érti meg, az a jelenlegi kormánypárt további hatalmon maradására szavaz.
A számokból kiolvasható, hogy amennyiben egy pártnak sikerül átlépnie a bejutási küszöböt, akkor legalább tíz képviselővel fog rendelkezni, tehát frakciót alakíthat. Ha két, közös listát indító párt által alakított választási szövetség bejut, az legalább húsz mandátumot; ha egy ilyen közös listát kettőnél több párt alkot, az legalább harminc mandátumot jelent.
Fentebb csak céloztunk rá, de nem mondtuk ki: az országgyűlési képviselőválasztás nem öncélú esemény, a folyamat nem fejeződik be azzal, hogy megtudjuk: melyik párt lett a relatív győztes. Kétségtelen, hogy az utóbbi által megnevezett miniszterelnök-jelölt kap elsőként megbízást a Köztársasági Elnöktől kormányalakításra. Valójában azonban csak akkor képes erre, ha előre láthatóan stabilan képes biztosítani legalább az egyszerű szavazattöbbséget az országgyűlésben. Kisebbségi kormányzás is elképzelhető, ez azonban az első jelentősebb törvény (például a költségvetés) beterjesztésekor könnyen megbuktatható.
