Satyrblog

Nem vagyok tökéletesen meggyőződve arról, hogy az érintett (nyelvvel érintett) testrész valóban egy (vagy kettő, hiszen páros testrészről van szó) talp, de ez most már így marad; nem szívesen tenném próbára a nyomdafesték tűrőképességét.

Ha rá az úton sár és por tapad,
vagy kutyatermék hagy bűzlő nyomot,
én lógó nyelvvel futva termek ott,
hogy megtisztítsam, Felség, talpadat.

Fontos számomra minden mozzanat:
ha mészpor volna, gipsz, salak, samott,
mind lenyalnám a talpadon hagyott
szennyezéseket, ragadványokat.

Milyen sors vár egy régi talpnyalóra,
ha beköszönt majd az a messzi óra,
és teljhatalmad egyszer véget ér?

Ha lezárulna a csodás regény,
hálát adnék a Teremtőnek én
a most megízlelt nyelvemlékekér'!

A fenti címben szereplő két szakkifejezés alapvetően az egészségügy témaköréhez tartozik. Azért egészségügy a szakterület neve, mert a betegségekkel foglalkozik; olykor magukkal a beteg emberekkel is. Annyira igaz az utóbbi, hogy mindkét megidézett kifejezés jól alkalmazható bármekkora emberi közösségre, akár egy ország (divatosabb szóval: egy nemzet) teljes társadalmára is; az alábbi fejtegetésnek is ez az értelmezési tartománya.

A valós egészségügyben a terápiának az a célja, hogy következetes végrehajtásának köszönhetően a kezelt páciensnek a normálistól, a többséget jellemző egészséges állapottól való eltérését megszüntesse, ily módon visszavezesse őt egy kívánatosabb állapotba. A társadalom torzulásainak megszüntetésére irányuló terápia eltérhet ettől: vajon célja-e a vizsgált sokaságnak, a jelenlegi hatalmi megoszlást előnyben részesítő választópolgároknak a diagnosztikai részben leírt viselkedési mintától való eltérés? Egyértelmű, hogy nem: az érdekeik azt diktálják, hogy a Nagyságrendi Együttlopás Rendszere mindörökké fennmaradjon.

Terápia alatt itt egy reményeink szerint magasabb rendű erkölcsi bázison állva, azt tekintjük, mit kell tennie egy társadalmi-politikai szerveződésnek ahhoz, hogy az említett rendszert működtető jelenlegi elitet leváltsa. Itt kell visszatérni az előző részben hivatkozott, nagyjából egy évvel korábbi bejegyzés („Ki NER ma?”) záró bekezdésére, ahol akkor sikerrel kecsegtető megoldásként ezt vizionáltam: „Csak egy olyan kritikus nagyságú tömeg [írhatja mindezt felül], akiknek világlátásában a tudat és az erkölcs képes felülemelkedni és megtagadni a lét elsődleges, meghatározónak vélt szerepét.” Ezt a naiv feltételezést az azóta történt események alaposan megcáfolták, de egyúttal utat is mutattak az úgy tűnik, egyedüli üdvözítő üzenet megfogalmazása felé. Hogy is hangozna ez az üzenet?

„Kedves választópolgárok, nem kívánjuk önmagunkat angyaloknak hazudni. Legyetek meggyőződve arról, hogy politikusi mivoltunkat meg nem tagadva fogunk mi is bőven hazudni, csalni, lopni, sikkasztani, vesztegetni és vesztegetődni – de csak módjával. Szentül megígérjük, hogy az így zsebeinkbe irányított összegből a maihoz képest 10-15%-ot „lecsorgatunk” az alsóbb lopási szintekre, ráadásul regresszív elosztással, hogy legalulra jusson a legtöbb. Ráadásul békét kötünk minden olyan gazdag ellenfelünkkel, akikkel a jelenlegi hatalom annak ellenére harcban áll, hogy anyagilag is támogatnak minket, és ezért a jelenlegi bázisösszeg is növekedni fog. Juttassátok el hozzánk a szavazataitokat – és több fog jutni nektek!”

Hát nem pofonegyszerű?

A fenti címben szereplő két szakkifejezés alapvetően az egészségügy témaköréhez tartozik. Azért egészségügy a szakterület neve, mert a betegségekkel foglalkozik; olykor magukkal a beteg emberekkel is. Annyira igaz az utóbbi, hogy mindkét megidézett kifejezés jól alkalmazható bármekkora emberi közösségre, akár egy ország (divatosabb szóval: egy nemzet) teljes társadalmára is; az alábbi fejtegetésnek is ez az értelmezési tartománya.

Egy diagnózis sikeressége nagyban függ a minél pontosabb kórelőzménytől: hasznos tudni, hogy korábbi egészségügyi problémák felmerülésekor

• miféle panaszok alapján
• milyen szaktekintélyek
• milyen megállapításokra (diagnózisra) jutottak,
• milyen kezelést (terápiát) írtak elő,
• mennyire tartotta be azt a páciens,
• szükség volt-e bármiféle műtétre,
• milyennek volt ítélhető a sikeresség.

Akkor hát lássunk neki. Mivel a vizsgálat alanya a mai magyar társadalom, a kórelőzmény meglehetősen jól dokumentált, jól használható. A szükségtelen ismétlések elkerülése érdekében hadd hivatkozzak egy ugyanitt közzétett korábbi esetleírásomra, amely szerintem meglehetősen pontosan jellemzi a vizsgálat tárgyának viselkedését. Tekintsük ezt kiinduló állapotleírásnak.

Ha manapság elvégeznénk egy véleményfelmérést a társadalomnak azon tagjai között, akik egy időben közeli országgyűlési képviselőválasztás esetén a jelenleg regnáló rezsimre szavaznának, és megkérdeznénk, mi motiválja ezt a választásukat, döntő többségük még mindig úgy válaszolna, hogy ez az a rezsim, amely megvédi a kontinenst, az országot, a családjukat és őket magukat a beözönlő (hazugság) és nálunk letelepedni kívánó (hazugság) idegenektől, terroristáktól, erőszakolóktól, keresztényüldözőktől. Kiegészítőleg megemlítenék, hogy ez a rezsim szorítja vissza az imént említett söpredéket támogató úgynevezett civil szervezeteket, és harcolja ki az ország iránti megcsappant tiszteletet.

A döntő többség, ha nem is ezekkel a szavakkal, de gyakorlatilag így válaszolna – és bődületes módon hazudna. A fentiek, külön-külön és együttesen, csupán egy jól az agyukba mosott „legenda”, fedőtörténet a valódi okok és célok elfedésére. Mi hát az igazi oka a politikai preferenciájuknak? Nem más, mint hogy a fennálló állapotokat leíró rendszer, a Nagyságrendi Együttlopás Rendszere az idők végeztéig fennmaradjon; hogy továbbra is élvezhessék a számukra megengedett mértékű lopás, csalás, sikkasztás, zsarolás, illegális adóelkerülés áldásait.

A diagnózist ezen a ponton befejezettnek tekintem, a terápiára a következő blogbejegyzésemben térek ki.

Ezúttal nem az ismert Petőfi-vers kerül terítékre, hanem valódi dalok, vagyis megzenésített versek. Nem is akármilyenek. A két költő Kölcsey Ferenc és Vörösmarty Mihály, a két zeneszerző Erkel Ferenc és Egressy Béni. Ennyiből már kitalálható, hogy a Himnusz és a Szózat az a két zenemű, amelyről megkísérlem elfogulatlanul, a hozzájuk társított emocionális ballasztot lehámozva leírni a véleményemet. Megegyeznek abban, hogy a költők terjedelmes verséből mindkettő csak az első nyolc sort használja fel; Kölcseinél ez egy, Vörösmartynál két versszakot jelent.

A keletkezés időrendjét követve, kezdjük a Himnusszal. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a multimédia tartalom nemcsak az énekhangot és a zenekíséretet, de a versszöveget is tartalmazza.

Egy nem túl derűlátó jövendölést fogalmaztam meg anyanyelvemen, amely a következőképpen hangzik:

Lesz majd idő, mikor már nem leszek,
csak testem foszlik hat láb mélyen, holtan,
ám őriz még pár hű emlékezet –
s majd lesz idő, mikor már nem is voltam.

Úgy ítéltem meg azonban, hogy nem foszthatom meg a világirodalmat egy gyöngyszemtől csupán ezért, mert olvasói egyelőre még csak korlátozott mértékben sajátították el a közreadás nyelvét. Megszülettek hát az átültetések egyelőre az alábbi, jobban elterjedt nyelvekre:

The time will come I‘ll never be existent
except from minds of few that still recall.
That’s not the worst: a time‘ll come for the system
I haven‘t ever existed there at all.

Es kommt die Zeit ich nicht mehr leben werde,
wenn etwa nur in freundlichen Gedenken.
Sechs Füße tief ein Körper in der Erde,
dann alle Spuren in das Nichtsein senken.

Время придет, заставит превратиться
в хрупкую запись в памяти любимых,
что бледнеет, и улетит, как птицы.
Вот она жизнь: одна, неповторима.

Szeretettel várom mindenek előtt az újlatin nyelvek - olasz, francia, spanyol, portugál -, de egyéb nyelvek kedvelőit is, hogy értékes szellemi hozzájárulásukkal tegyék teljesebbé a gyűjteményt.

Ez a blog a szellemi termékeimnek csak egy részét tartalmazza. Hasznosnak láttam viszont egy olyan összesítő felület létrehozását, amely megpróbál kitérni a nem fizetett foglalkozásszerűen végzett tevékenységeim területére. Erre a célra készítettem el egyrészt az itt látható honlapot, másrészt a nagy közös média megosztó felületen nyitottam egy zenei csatornát, amely a dalaimat tartalmazza. Utóbbiak domináns részének szövege saját szerzeményű zenei alapra, kisebb része más elismert szerzők alkotásaira íródott; ezek a szövegek mind saját szerzemények vagy saját dalszöveg-fordítások.

Jó szórakozást kívánok.

A Dokk.hu portálra való belépésem alkalmával, amikor az első versemet beküldtem, lehetőséget kaptam egy rövid bemutatkozásra. Nem éltem vissza vele, mindössze ennyit írtam: „A múlt ásatag kövületeként a verseimet ritmussal, rímmel, lineáris történéssel, esetenként humorral, csattanóval rontom el. Másoktól is az ilyeneket kedvelem.” Noha az eltelt hét év alatt lett volna módom megváltoztatni, máig is ugyanígy áll ott ez a két mondat.

Ezt követően terjedelmes elméleti vitákat folytattam többekkel is a kötött és az úgynevezett „szabad” versek szerepéről, létjogosultságáról, jellemzőiről. Megpróbáltam analógiákat keresni, természetesen sarkítva a kérdést, például az alábbi módon: „Az országos összetett tornász bajnokságon bemutatott nekifutásból hasra esést nem nevezik szabad dupla szaltónak. Az akácméz pH-értékének mérési módszerét szabályozó agrárminiszteri rendeletet nem nevezik szabad novellának. Amikor Pampulák Vendelke hatodik bés tanuló megszerkeszti egy R sugarú körnek egy külső P ponton átmenő érintőit, azt nem nevezik szabad csendéletnek.” Ebben az utóbbi idézetben arra próbáltam utalni, hogy a „szabad” jelző használatának nem volna szabad felmentést adnia egy adott terület egyezményesen elfogadott szakmai szabályainak betartása alól.

Lépjünk tovább, maradva továbbra is a „szabad” jelzőnél. Amikor egy költő úgy dönt, hogy megír egy verset, az égadta világon senki nem kényszeríti arra, hogy az a vers kötött legyen: szabad akaratából határoz így (kivétel, ha egy idegen nyelvű kötött formájú verset fordít a saját nyelvére). Vagyis a „szabad” jelzőnek logikailag nem volna szabad elégségesnek lennie a kétféle versforma megkülönböztetésére.

Vajon megfigyelhetők-e meghatározó törvényszerűségek az öt jelenleg legjobb minőségűnek tartott európai labdarúgó-bajnokságnak otthont adó országok válogatott csapatának világbajnoki szereplése kapcsán? Vegyük sorra őket a szereplés befejezésének időrendjében, a légiósok szerepeltetése szempontjából.

• Olaszország: A selejtező fázisban nem sikerült olyan helyezést elérnie, amely jogosította volna a 32-es döntőbe jutásra.
• Németország: A 32-es csoportkörben a csoportjában negyedik, utolsó helyezést ért el, nem sikerült a legjobb 16 közé jutnia.
• Spanyolország: A nyolcaddöntőben tizenegyes-rúgásokkal kikapott az orosz válogatottól.
• Franciaország már bejutott a negyeddöntőbe, Angliának ebben a pillanatban még le kell játszania a nyolcaddöntős mérkőzését.

Nincs vita arról, hogy Európában valóban ennek az öt országnak a legjobb minőségű a bajnoksága, ám az okok nem mindenütt azonosak. Közös vonásuk, hogy az erős szakmai és anyagi vonzerő miatt mind az öt bajnokságra jellemző vonás mindenek előtt nagy számú dél-amerikai, balkáni, skandináv, de akár afrikai légiós foglalkoztatása. Ha azonban azt vesszük sorra, hogy a nemzeti válogatott keretéből milyen arányban játszanak külföldön és otthon, már eltérő a kép.

Olaszország esetében nem beszélhetünk világbajnoki keretről. Az angol válogatott keret tagjai mind az angol bajnokságban játszanak. Spanyol légiósként a kezdő csapatból csak a kapus De Gea és David Silva szerepel külföldön, a keretben négy további légiós van. A német keretben sem található sokkal több (összesen nyolcan), a franciák között azonban kiemelkedően szép számmal akad: a 23 kerettag közül 16 nem a francia bajnokságban játszik! Érdekes még a sikeresen szereplő, de az öt top bajnokságba egyelőre még be nem sorolt belga válogattott: az ő 23 kerettagjukból csak 2 kiegészítő játékos játszik a belga bajnokságban! És ha már megnéztük a belgákat: a jelenleg a legjobb tizenhatig jutott svájci csapatban 20 játszik külföldön, a svéd keretnek azonban mind a 23 tagja idegenlégiós!

Levonhatunk-e a fentiekből valamiféle általános érvényű következtetést? A számokról tudjuk, hogy makacs dolgok, ezúttal azonban (egyelőre) nem teljes mértékben igazítanak el, célszerű megvárni legalább azt, hogy kialakuljon a legjobb 8 mezőnye.

Frissítés: A továbbjutott nyolc csapatot vizsgálva a számok valamit azért mutatnak: a kiesett német és spanyol csapatban a 46 kerettag között 14 légióst találunk (32,8%), a továbbjutott francia, svéd és belga csapatban viszont a 69-ből 60-at (87,2%). Anglia a kakukktojás: noha továbbjutott, abszolút nem illik bele a prekoncepcióba!

Tekintsük át, hogy a Barcelona játékosai hogyan szerepeltek az eddig lejátszott három csoportmeccsen a 2018. évi oroszországi világbajnokságon:

A spanyol játékosok közül Piqué, Jordi Alba, Busquets és Iniesta is hozta a megbízható formáját. Mivel a nagy többségük védő feladatot lát el, rajtuk kapott gólt eredményező hibát lehetne számon kérni: egy ilyent követtek el. A brazilok közül mind Coutinho (2 szerzett gól), mind Paulinho (1) sokat tett hozzá a támadó játékhoz, három meccsen három gólt szereztek, nem is akármilyeneket. A franciák közül Umtiti a szokott megbízható játékát nyújtotta, Dembélének javulnia kell.

A többiekről: Luis Suárez (2) és Leo Messi (1) eddigi teljesítménye vegyes, van hová javulniuk. Rakitic (1) minden mérkőzésen erőssége volt a horvát csapatnak. A szezon újonca, Yerry Mina (2) két fontos, mérkőzést és továbbjutást eldöntő gólt szerzett. Én (félig) ide számítom Mascheranót is, aki továbbra is az argentin válogatott legfontosabb embere. Vermaelen ma este mutatkozik be. Ter Stegen nem jutott szóhoz, így legalább nem részese a szégyennek; ő az egyedüli benevezett Barca-játékos, aki nem juthat szerephez az egyenes kieséses szakaszban.

A fentiekben 14+1 játékos szerepel, 9 ország válogatottjaiból, 9 szerzett góllal; egyedül a jobb oldali védő posztján nem neveztek a szövetségek a válogatottjukba Barca-játékost.

Amatőr műfordítási próbálkozásaimat - kizárólag angol és német nyelvű, kötött formátumú verseket véve alapul - ebben a gyűjteményben mellékelem. A melléklet tartalma idővel csökkenhet, bővülhet, módosulhat. 

A mellékelt terjedelmes gyűjteményben azok az írásban rögzített gondolataim sorakoznak, amelyeket a Dokk.hu nevű virtuális versportálon vezetett "weinberger" nevű naplómban (szöveges blogomban) helyeztem el időről időre, nagyjából 2011. októberétől kezdve. A folyamatosan bővülő bejegyzések itt érhetők el.

Eltérnek a közelítések arra vonatkozóan, hogy az úgynevezett szuperkupa-meccsek lezárnak vagy elindítanak-e egy szezont az egyes labdarúgó ligákban; a megrendezésük dátuma alapján az utóbbira is vannak érvek, tekintsük tehát az FC Barcelona 2017/2018-as szezonban nyújtott teljesítménye elemzésének szempontjából a Spanyol Szuperkupa két nyár végi mérkőzését a következő szezonhoz tartozónak.

Ha már így tettünk, akkor viszont egy meglehetősen halvány kezdésről kell beszámolni: két vereségről a Real Madridtól. Essünk akkor túl még két kanál feketelevesen: a Romától a BL-visszavágón elszenvedett és kiesést jelentő, és a bajnoki veretlenségnek véget vető fiaskó a Levante ellen. Hogy a kupasorozatban az Espanyol is aratott egy győzelmet a Barca ellen, annak nem volt súlyos következménye. Vajon hogyan kell értékelni öt vereséget ötvenkilenc mérkőzés (2 Spanyol Szuperkupa, 38 bajnoki, 10 BL- és 9 Király Kupa) alatt, egyáltalán érdemes-e bármiféle összevont értékelésre gondolni? Szerintem ragadjuk ki a legnagyobb terhelést jelentő La Liga szereplést.

A szezon 2017. augusztus végén kezdődött, és hivatalosan tegnap, 2018. május 20-án késő este ért véget, de a csapat már a 33. forduló után, még veretlenül, matematikailag is elnyerte a bajnoki címet. A szezon során 28 győzelmet aratott, 9 döntetlent ért el, és 1 vereséget szenvedett. A teljesítmény hitelesebb számításához térjünk vissza a korábbi 2-1-0 pontozási rendszerhez (a 3-pontos rendszer indokolatlanul bünteti a döntetlent a győzelemhez képest). Ennek alapján a csapat 65 pontot ért volna el, amely a megszerezhető 76-hoz képest 85,5% lenne; a gólkülönbsége 99-29. Hasonló teljesítmény megismétlése akkor eredményezhet ismét sikert, ha a közvetlen riválisok viszonylag sok pontot veszítenek el egymás ellen is, a Barca pedig a rangadókon nem kap ki tőlük.

(Prózai variációk)

(1) Amikor a színes virágoktól tarkálló rétre rázúdult a hatalmas felhőszakadás, a három lepkének gyorsan búvóhelyet kellett keresnie. A piros azt javasolta, kéredzkedjenek be a pipacs szirmai közé, a sárga a repcét javasolta. A harmadik, akinek erős gyomorrontása volt, és ezért az eredeti színe zöldre változott, csak annyit mondott: „Bújjunk be egy lapulevél alá, és tegyünk úgy, mintha forgalmi jelzőlámpa lennénk!”

(2) Amikor a színes virágoktól tarkálló rétre rázúdult a hatalmas felhőszakadás, a három lepkének gyorsan búvóhelyet kellett keresnie. A piros azt javasolta, kéredzkedjenek be a pipacs szirmai közé, a fehér a gyöngyvirágot javasolta. A harmadik, akinek erős gyomorrontása volt, és ezért az eredeti színe zöldre változott, csak annyit mondott: „Álljunk össze egy kokárdává, és bármelyik virág hazafias kötelességének fogja érezni, hogy elbújtasson minket!”

(3) Amikor a színes virágoktól tarkálló rétre rázúdult a hatalmas felhőszakadás, a három lepkének gyorsan búvóhelyet kellett keresnie. A piros azt javasolta, kéredzkedjenek be a pipacs szirmai közé. A második, akinek erős gyomorrontása volt, és ezért az eredeti színe zöldre változott, csak annyit mondott: „Ugyan már, lehet más a kolorika, jó lesz a levél alá lapulni, ott a Széltől is védve leszünk.” A narancs nem tűrt ellentmondást: „Próbáljon csak bármelyik virág nem elbújtatni minket! Ha nincs velünk, akkor ellenünk van, és régen rossz neki!”

(4) Amikor a fehér virágoktól behavazottnak látszó rétre rázúdult a hatalmas felhőszakadás a szürkületben, a három lepkének gyorsan búvóhelyet kellett keresnie. A csukaszürke, ezüstszürke és acélszürke pillangó viszonylag hamar talált helyet a felkavart szürke porral lepett virágokban, ám a többi 47 árnyalat hoppon maradt. Egyetlen vigaszuk volt: már nagyon közel volt az éjszaka, és sötétben minden pille fekete.

(5) Amikor a színes virágoktól tarkálló rétre rázúdult a hatalmas felhőszakadás, a három lepkének gyorsan búvóhelyet kellett keresnie. Az ibolyántúlinak csak egy kicsit kellett túlrepülnie az ibolyán, az infravörösnek valamivel a pipacs előtt kellett landolnia. Az átlátszó pille nyugtatta őket: „Sem titeket, sem engem nem láthat emberi szem, így Virág elvtárs szeme sem. Látatlanban válasszátok ki bármelyiket!”

(6) Amikor a színes virágoktól tarkálló rétre rázúdult a hatalmas felhőszakadás, a három lepkének gyorsan búvóhelyet kellett keresnie. Tanakodott kicsit az ibolyán inneni, a fekete és az ultravörös, de mivel elolvasták az előző szinopszist, nem volt nehéz észre venniük, hogy az ottani szereplőknek ők hárman éppen az ellentétei. Egyszerű volt hát a megoldás: reciprokot kellett képezniük, mindhárman tótágast álltak hát, és így már alkalmazhatták ugyanazt a trükköt, mint az elődeik.

(7) Amikor a színes virágoktól tarkálló rétre rázúdult a hatalmas felhőszakadás, a három lepkének gyorsan búvóhelyet kellett keresnie. Az arany gyorsan bebújt az aranyesőbe, a bíbor a boglárkába, de vajon hová bújhatna egy pávaszem? Az elázás előtti utolsó pillanatban szerencsére talált egy kihajított éjjelit.

(8) Tételezzük fel, hogy a spektroszkóp N számú különböző színt képes megkülönböztetni. Ha ezek közül három tetszőleges, de egymástól különböző színt kell kiválasztani, tetszőleges sorrendben, akkor az eltérő variációk K száma a következő matematikai képlettel számolható ki: K = [ N * (N-1) * (N-2) ] / 6

Ha például N = 12, akkor a lehetséges variációk száma 220. Meglehetősen kíméletes voltam, hogy közülük én csak hetet vázoltam fel.

Hogyha elég soká megyen,
találhat az Üveghegyen
messze túl a sokat látott
turista egy kis országot.
Lakossága jól boldogul,
minden arcon mosoly virul;
gazdasága izmosodik:
működnek a pénzmosodik!

Útnak indul két riporter,
akiket még nem tiport el
a rezsim, hogy széjjelnézzen
pénznyomdában, pénzverdében.
Szakmájukra tettük rávall:
rögzítik egy kamerával,
s megmutatják majd a mozik,
hogy a páros oknyomozik.

Csukva bár a vérmes ajtó,
hallható az érmesajtó;
a klisékbe beleírva
a pénzérmék negatívja.
“Kerítünk egy öblös tálat,
begyűjtjük a fémmintákat,
s ha megtelt a klisé-tálunk,
egyszerűen kisétálunk.“

Letudva a verde gondja,
sorra jött a bankjegynyomda.
Nagyjaink a papírpénzek
ábráiról báván néznek.
Nem maradnak ezer évig:
arcképüket lecserélik,
és helyükre bízva lépnek
újsütetű példaképek.

Az archívum most ráfázhat:
zápor támad, papírt áztat.
Minden portré nedves, ezért
megkérték a Kedves Vezért,
küldene a foszlott, tépett
régi helyett új fényképet.
Ám az olyan komor, mintha
torz lenne a nyomo®minta...

Kész a nyomat, és csak lesünk:
pompás lett a százezresünk!
Mélyzöldektől jön egy e-mail:
fát is óv, ki papírt kímél.
Füstölnek a nyomdagépek,
mintha szénnel fűtenének.
S bár a többség csak tengődik,
eljutunk a milpengőig!

Van ezeknek (politikusok, politológusok, médiaszereplők) fogalmuk arról, amit beszélnek? Legalább közelítően ismerik az általuk használt szavak, szókapcsolatok jelentését? Nézzünk végig egy tipikus folyamatot, amely során ezek a bizonyos állapotok előfordulnak.

A Nigerben élő Bobumbvu úgy dönt, hogy elhagyná szülőhazáját és átköltözne (emigrálna, kivándorolna) Európába, ahol munka és a tisztes megélhetéshez elegendő munkabér, egészséges életkörülmények, elviselhető időjárás várná. Sajnos, a hivatalos úton sok esélye nincs erre: egyetlen családtagja sem él egyetlen európai országban sem, egyetlen külképviselet sem ad neki beutazási vízumot. Bobumbvu dönt tehát, és szerez olyan személyazonosító okiratot, amely őt az országában üldözött törzshöz tartozónak tünteti fel; csak ilyen dokumentum alapján lehet esélye sikeres menedékkérelem benyújtására. Nekivág tehát a vándorútnak: mostantól egészen addig a pillanatig joggal nevezhető migránsnak (vándornak), amíg az első idegen országban benyújtja a menedékkérelmét.

Következtetés: az „illegális migráció” szókapcsolat egy nem létező fogalomhoz kapcsolódik, vándorolni ugyanis nem tilos.

Ezen a hétvégén kerülnek sorra a spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 29. fordulójának mérkőzései, vagyis a hétvégivel együtt még 10 forduló van hátra.

Vegyük sorra az FC Barcelona soron következő ellenfeleit a befejező, május 20-i fordulóig: Bilbao, Sevilla, Leganés, Valencia, Celta, Deportivo, Real Madrid, Villarreal, Levante, Real Sociedad.

A bajnokság jelenlegi állása, különös tekintettel a jövő évi Bajnokok Ligájába (világoskék háttér), Európa Ligába (sárga háttér) várható bejutási esély, valamint a La Ligából való várható kiesési esély (szürke háttér) szempontjából, a következő:

A papagájok megunták a prózát.
Tudták, hogy tőlük jóval több telik:
a tehetségük úgy csak elaprózzák,
ha szolgamódra megismételik,
amiről a fülük tudomást szerez.
Madarak körében gyötrő kényszer ez,
olykor bele is pusztul némelyik.

A füzetlapnál többet tud a kotta:
szabályozza a beszéd ritmusát.
A papagájhad elsajátította,
másik műfajra tértek át tehát.
Kell majd egy karnagy, aki betanítja,
hogy szinkronozva szálljanak a szittya
szólamaik a padsorokon át.

Egy csillagmentes kupolateremben
jól betanított papagájsereg  
fújja a kánont, közben szem se rebben,
az átélésük csak úgy sistereg!
A nagyszünetben aztán nagy-sietve
elrepülnek a Kanári-szigetre.
Szeretnéd-e, hogy visszajöjjenek?

Még a Disznófejű Nagyúr ellen harcolt
a romlott életű, romlott vérű költő;
azóta eltelt vagy négy-öt emberöltő,
jó néhány szokásról meg is feledkeztünk.
Régi ellenfele máig itt jár köztünk,
így hát fizethetjük tovább is a sarcot.

Nem egymaga szólal: felröffen a konda,
és csodák csodája, embernyelven mondja,
amit a Fősertés agyába sugall,
építve vallásra, sötét babonákra:
sertésoldalt használ, ha írni akar,
luxusólas létét végigdagonyázza.

Sertéshon urai, igyekezzetek,
hiányos félmunkát ne végezzetek!
Találjatok forrást hízlaló telepre,
hozzá pályázati pénzeket szerezve,
s az ifjú disznókat, kiknek dolga úri,
erdőbe vigyétek szarvasgombát túrni.

Hadaitok többször térfelet cseréltek,
s híztok, egyre híztok, akár a heréltek.
Biztos, hogy mindenki kedvence a moslék?
„Zabálj, more, böfögj, friss és illatos még!
Ne szégyelld, vegyél még, dagadj kétszeresre,
utána már lopni nem lesz kedved este!”

(Kivonat a ciklusból)

Nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben még bővül a megénekelt bolygók száma, bár erős korlátot jelent, hogy például "Venus & Mars" címmel Paul McCartney nevű konkurensem már kiadott egy dupla nagylemezt. Kérem, csak az olvassa el a csattanót is, akit nem zavar a felnőttnek minősíthető tartalom!

Dicsőítő dalát fújva
előáll egy szférazenész,
zengő lírát penget ujja,
s miközben az egekbe néz,
torkából egy strófa szól,
majd a kórus válaszol.
(Szerepük bár osztatlan,
nem mindig van összhangban.)

„Uralja a bolygóhadat:
méretével letarolja,
tömegével erőt mutat,
kulák lévén sok a holdja.
Akárhányszor szállt már harcba,
csak babérok sora termett,
nem volt példa még kudarcra:
hívjuk tehát Jupiternek!”
„Jupiternek, Jupiternek!”

„E bolygón a teremtmények
őszinte nagy bánatára,
akik vizet vedelnének,
nincs jég, nincs víz, nincsen pára.
Eljön a sok szerencsétlen,
kapálóznak, furán úsznak
víz nélküli medencében;
nevezzük el Uránusznak!”
„Uránusznak! Uránusznak!”

„Másik bolygót veszünk észre,
ám ha bárki sétát tesz itt,
nincsen mód, hogy kifürkéssze
csúcsait és mélységeit.
Soha nincs fény, a természet
ráborítja éjköntösét,
amely soha nem ér véget.
Ha nappal van, mért van sötét?”
„Merkúrnak! Merkúrnak!”

A legfiatalabb unokám 2014. szeptemberében lett elsős, ebből az alaklomból fogalmaztam meg egy több témára kiterjedő bejegyzést ugyanebben a blogomban, itt: Első idézetként onnan másolok ki egy részletet. A mostani gondolatmenetemnek legyen ez az egyik forrása, egy másik a néhány nappal ezelőtt lezajlott diáktüntetésen, a résztvevők által megfogalmazott követelmény-együttes. Hasznos volna egy harmadik forrás ismerete is: az éppen kidolgozás és korszerűsítés alatt álló egységes tantervre gondolok, amelynek tételei azonban egyelőre nem elérhetőek. A bejegyzés végén található következtetésből annyit már most előre hozok, hogy szerintem a közoktatás egy olyan kivételes terület, amelynek korszerűsítésére törekedve nem elvekből, tudományos elemzésekből, kimeneti kívánalmakból kellene kiindulni, hanem már meglevő és egyre szélesebb körben terjedő eszközök funkcionalitásából, kissé talán megelőlegezve fejlődési trendjük várható lépéseit, és átvéve a haladó, sikeres megoldások legjobb gyakorlatát.

Elsőként álljanak itt tehát a három és fél évvel ezelőtt megfogalmazott mondataim:

Döntően a 2009-2013 évek közötti időszakban, majd néhány év szünet után a műfajhoz visszatérve, több mint ötszáz, hagyományosnak mondható limericket írtam meg. A gyűjtemény itt érhető el.

Figyelmeztetés: A szövegek között található felnőtt tartalom is!

Figyelmeztetés: Az alábbi limerick-gyűjteményben előfordulhat felnőtt tartalom!

Van egy nő, lakhelye Tiraszpol.
Tartva a korai klimaxtól
rálelt egy szaklapra;
pasikat zaklatva
minden kis alkalmat kimaxol.

Van egy nő, lakhelye Visonta,
partnerét vasárnap kisomta.
Egy pasit elképzel,
nekilát önkézzel,
óránként elélvez visongva.

Van egy nő, lakhelye Szentimre,
semmit sem fed el már lent inge.
Pár éles barka-nyom
skálát írt farkamon;
bénultan bámul a centimre.

A politika mellett a labdarúgás az a terület, amelyhez Magyarországon legalább is minden férfi, plusz hálistennek elég sok nő is ért; ezért az alábbi fejtegetésben nagyrészt az utóbbi témában igyekszem példákkal illusztrálni az állításaimat.

Megfigyelés: a mindennapi életben számos esetben váltakozva, egymás szinonimájaként használják a „választás” és a „szavazás” szavunkat. Nem jelentenek kivételt ez alól a politikusok, politológusok, médiamunkások, sőt még a jogalkotók sem. A 2013. évi XXXVI. törvény szól a jelenleg hatályos választási eljárásról. A szövegében 1717 alkalommal fordul elő a „választ” szó, illetve annak valamilyen módon toldalékolt alakja, és 917 alkalommal a „szavaz” szó, illetve annak valamilyen módon toldalékolt alakja (ebből háromszor „népszavazás” formában).

Első kérdés: jogos ez a fajta kezelés? Második kérdés: vajon mire vezethető vissza? Hogy közelebb kerülhessünk a válaszhoz, vizsgáljuk meg a két fogalmat a szemantika, a logika és az algoritmus felől közelítve.

Semmi bajom nincsen a kétkezi munka tiszteletével. Ez az, ami bizonyíthatóan új értéket hoz létre, mérhető paraméterekkel mind a ráfordításokat tekintve, mind a keletkezett társadalmi hasznosság oldaláról közelítve. Hosszan el tudom nézni egy esztergályos szakavatott, kimért, célratörő, takarékos mozdulatait, azt a munkaritmust, amelyre akár szimfóniát lehetne komponálni. Lenyűgöz egy útkarbantartó csapat összehangolt, begyakorlott mozdulatsora, nem is beszélve a korszerű gépkocsigyártó és -összeszerelő robotok akár több méter kiterjedésű részegységeinek lendületes, milliméter ás századmásodperc pontossággal kiszámított mozdulatairól.

Nem tudok viszont egyetérteni azzal a megközelítéssel, amely a fentieket abszolutizálva lekicsinyli, haszontalanná nyilvánítja, hovatovább már üldözi a „tiszta” tudást, a műveltséget, kulturáltságot, de akár a szakismeretet is. Meglehet, sőt valószínű, hogy utóbbiak nem járnak azonnali haszonnal, de közép- és hosszú távon javíthatják akár éppen a kétkezi munka által létrehozott termékek minőségét, növelhetik az értékét.

Semmi bajom nincsen a mértékletes patriotizmussal, a haladó hazaszeretettel, amelynek tárgya nem feltétlenül az egész ország: lehet a szűkebb szülőföld is. Azzal azonban már nem tudok mit kezdeni, és legfőképpen nem tudok azonosulni, ha ez átcsap minden alapot nélkülöző nacionalizmusba, olyan melléktermékekkel, mint például a felsőbbrendűségi érzés, a rasszizmus.

Semmi bajom nincs az egészséges önbizalommal, hiszen abból fakad a derűlátás, a pozitív életszemlélet, a mások tanítására való hajlandóság és (jó esetben) készség. Amikor azonban eléri az önhittség, a tévedhetetlenség-érzet fokát – többnyire mind a személy, mind a környezete számára azonosíthatatlan pillanatban és módon – önmaga ellentétévé változik.

Ezek az átbillenések akkor is károsak, ha a negatív következményei egyetlen személyre, esetleg még az ő legszűkebb környezetére, mondjuk a családjára korlátozódnak. Amikor azonban egy sokmilliós társadalom egészét sújtják, az okozott kár felmérhetetlenné nőhet. Milyen jó, hogy mi mentesek vagyunk mindettől!

Az elmúlt kb. tíz év alatt lezajlott már 2-2 országgyűlési és önkormányzati választás, így statisztikai értelemben is elegendő olyan adat gyűlt össze, amelyek módot adnak annak meghatározására, hogy a jelenleg érvényes helyi választási körzetekben milyen jellemző pártpreferencia-megoszlások alakultak ki. Ha ezek idősora egy jól értelmezhető trendet alkot, akkor nagy biztonsággal hajtható végre olyan extrapoláció, amely elfogadható valószínűségi becslést ad a 2018. tavaszi országgyűlési választások várható relatív eredményére. Utóbbi alatt – az alábbi elemzés szempontjából – azt értem, hogy várhatóan mely jelöltállító szervezetek képviselője végezhet majd az első és a második helyen; a harmadik helyezésnek gyakorlatilag nincsen mandátumban mérhető következménye. A felvázolt taktikák azt mutatják meg, hogyan ajánlott szavaznia a demokratikus oldalt preferáló választónak, hogy esély legyen a jelenlegi hatalmi berendezkedés leváltására.

Az elemzést szándékosan szűkítem le azokra az egyéni választási körzetekre, amelyekben igen nagy valószínűséggel előre jelezhető, hogy a demokratikus oldali pártok vagy pártszövetségek egyike sem, de még egy esetleg általuk támogatott független jelölt sem lehet nyertes. Nem kellemes erről a tényről tudomást venni, de ki kell használni ezt a negatívumot arra, hogy az ilyen körzetekben akár az összes olyan párt vagy pártszövetség állíthat jelöltet, amely országos listát is kíván állítani. Ügyelniük kell arra, hogy – figyelembe véve a győzelem esélyével elindított jelölteket is – ilyen körzetekből legalább 27-nek kell lennie úgy, hogy azok földrajzilag legalább tetszőleges 9 megyére és Budapestre terjedjenek ki.

Abból indulunk ki, hogy minden helyi választási körzetben legalább háromféle jelölt indul el; ha a folyamatok úgy alakulnak, hogy ebben változás lesz, akkor a sémát újra kell értelmezni. A felesleges szóismétlések elkerülése érdekében betű- és számjelöléseket vezetünk be: