A legfiatalabb unokám 2014. szeptemberében lett elsős, ebből az alaklomból fogalmaztam meg egy több témára kiterjedő bejegyzést ugyanebben a blogomban, itt: Első idézetként onnan másolok ki egy részletet. A mostani gondolatmenetemnek legyen ez az egyik forrása, egy másik a néhány nappal ezelőtt lezajlott diáktüntetésen, a résztvevők által megfogalmazott követelmény-együttes. Hasznos volna egy harmadik forrás ismerete is: az éppen kidolgozás és korszerűsítés alatt álló egységes tantervre gondolok, amelynek tételei azonban egyelőre nem elérhetőek. A bejegyzés végén található következtetésből annyit már most előre hozok, hogy szerintem a közoktatás egy olyan kivételes terület, amelynek korszerűsítésére törekedve nem elvekből, tudományos elemzésekből, kimeneti kívánalmakból kellene kiindulni, hanem már meglevő és egyre szélesebb körben terjedő eszközök funkcionalitásából, kissé talán megelőlegezve fejlődési trendjük várható lépéseit, és átvéve a haladó, sikeres megoldások legjobb gyakorlatát.
Elsőként álljanak itt tehát a három és fél évvel ezelőtt megfogalmazott mondataim:
„Kétségtelen, hogy a hat-hét éves gyermekek tanítása során jó és bevált eszközök a matematikai és a technika, illetve rajz tárgyakhoz sorolt segédeszközök. Játékosságot visznek be a tanmenetbe, fejlesztik a gyerekek kézügyességét, de a felelősségüket is az eszközök jó állapotban tartásáért, a megfelelő helyre való sorolásáért. A vizualitás révén hatékonyabban és gyorsabban sajátítanak el egy sor képességet, készséget, és bizonyára számos más előnyük is van.
Ugyanakkor azonban a huszonegyedik századot írjuk, megvalósultak és egyre szélesebb kör számára válnak elérhetővé olyan eszközök, amelyek szemmel látható hátrányait egy sor előny igyekszik kiegyenlíteni, és biztos vagyok benne, hogy az arány az idő múlásával az előnyök felé tolódik el. Csak utalok az esetleges megoldásra, amely természetesen csak részleges lehet, nem is minden tantárgyban hasznosítható, nagyobb súllyal valósítható meg mondjuk a harmadik osztálytól kezdve, és hosszas, türelmes, részletes kidolgozást igényel: hardver (korongok, pálcikák, írólapok, vonalzók, könyvek, füzetek, …) helyett szoftver: egyetlen, viszonylag egyszerű, a tanár központi gépe által lekérdezhető táblagép minden gyereknél a szükséges alkalmazásokkal.”
Most pedig hívjuk segítségül a másodikként megemlített forrást: nézzük meg, milyen követelmények teljesítését várnák el maguk a tüntető diákok. Az írásban is megfogalmazott 12 pontjukat változtatás nélkül idemásolom:
Mit kíván a magyar diákság?
Képezze az oktatás alapját a 21. században szükséges készségek fejlesztése! Igazságos, demokratikus és modern oktatást minden diáknak!
Neveljenek az iskolában elméleti és gyakorlati módon is kritikus gondolkodásra és felelős állampolgárságra!- Rögzítsék a diákok kötelező óraszámának maximumát heti 30 órában a középiskolában, 25 órában az általános iskolában!
- Ne legyen kötelező a szakmai érettségi! Tegyék lehetővé az előrehozott érettségit minden tantárgyból! A törvényeknek megfelelően a továbbiakban minden érettségivel kapcsolatos változtatást felmenő rendszerben vezessenek be!
- Állítsák vissza a korlátozás nélküli szabad tankönyv-választást!
- Rendelkezzenek vétójoggal a diákönkormányzatok a diákokat érintő kérdésekben, választhassák meg szabadon a diákönkormányzatot segítő tanárt!
- Ne korlátozzák az oktatási intézmények a diákok és tanárok szólásszabadságát! Ne fenyegessék őket sem formálisan, sem informálisan!
- Semmilyen formában ne növeljék a tanév hosszát!
- Töröljék el a nulladik órákat, ne kezdődjön a tanítás reggel 8 óránál korábban!
- Ne lehessen az oktatásból kirekeszteni a 18 éven aluli diákokat!
- Támogassák a diákok tudományos sikereit és versenyeredményeit! Jutalmazzák ezeket többletponttal és magasabb ösztöndíjakkal!
- Hozzanak létre minden intézményben névtelen tanárértékelő rendszert, az eredményeket tegyék hozzáférhetővé.
- Állítsák vissza a felsőoktatási keretszámokat legalább a 2011-es szintre a továbbtanulási esélyegyenlőség érdekében!
A tüntetőknél legalább két generációval idősebb lévén, megértéssel vagyok képes szemlélni egyes naiv, csekélyebb fontosságú, vagy erősen korlátozott hatókört érintő megfogalmazásokat; még az is lehet, hogy szándékosan, taktikai okokból szerepelnek, hogy egy korrekt, kompromisszumra törekvő vitában ne legyen nagy veszteség lemondani róluk. Erősen hiányolom azonban, hogy a kövér betűs címfelirat alatti legelső mondatot, illetve a másodikból a „modern oktatást minden diáknak” részt a pontjaikban nem konkretizálták.
Egyre inkább meggyőződöm ugyanis arról, hogy – megismételve a bejegyzésem elején már említett álláspontomat – „…a közoktatás egy olyan kivételes terület, amelynek korszerűsítésére törekedve nem elvekből, tudományos elemzésekből, kimeneti kívánalmakból kellene kiindulni, hanem már meglevő és egyre szélesebb körben terjedő eszközök funkcionalitásából, kissé talán megelőlegezve fejlődési trendjük várható lépéseit, és átvéve a haladó, sikeres megoldások legjobb gyakorlatát."
