A politika mellett a labdarúgás az a terület, amelyhez Magyarországon legalább is minden férfi, plusz hálistennek elég sok nő is ért; ezért az alábbi fejtegetésben nagyrészt az utóbbi témában igyekszem példákkal illusztrálni az állításaimat.
Megfigyelés: a mindennapi életben számos esetben váltakozva, egymás szinonimájaként használják a „választás” és a „szavazás” szavunkat. Nem jelentenek kivételt ez alól a politikusok, politológusok, médiamunkások, sőt még a jogalkotók sem. A 2013. évi XXXVI. törvény szól a jelenleg hatályos választási eljárásról. A szövegében 1717 alkalommal fordul elő a „választ” szó, illetve annak valamilyen módon toldalékolt alakja, és 917 alkalommal a „szavaz” szó, illetve annak valamilyen módon toldalékolt alakja (ebből háromszor „népszavazás” formában).
Első kérdés: jogos ez a fajta kezelés? Második kérdés: vajon mire vezethető vissza? Hogy közelebb kerülhessünk a válaszhoz, vizsgáljuk meg a két fogalmat a szemantika, a logika és az algoritmus felől közelítve.
Választás során az egyénnek arra kell választ adnia, hogy számos (de legalább kettő) olyan objektum közül, amelyek rendelkeznek valamilyen közös jellemzővel, melyik az az egyetlen, amelyiket előnyben részesíti, amelyiket rokonszenvével tünteti ki. A választásban résztvevők döntésétől függően egyetlen versenyző objektum rendelkezik majd valamiféle előnnyel a jövőben. Példa: Ki legyen az előretolt csatár a hétvégi rangadón?
Szavazás többféle létezhet. Szavazással foglalhat állást egy közösség egy eldöntendő (igen-nem) kérdésben, ekkor az eredmény szavazattöbbséggel dől el. Tipikus példa erre a népszavazás intézménye. De szavazhat – a választáshoz hasonlóan – egyetlen személy is, amikor is elegendő egyetlen objektum adott tulajdonságát, teljesítményét megítélnie olyan módon, hogy egy adott skála megengedett értékei közül valamelyiket hozzárendeli. Az ítélet kialakításához ilyenkor mindenképpen valamiféle múltbeli tapasztalat szükséges. Egyetlen akcióban fizikailag több egyedi szavazás is összevonható. Példa: Értékelje a játékosok múlt hétvégi teljesítményét egy 1 és 10 közötti skálán.
Azt hiszem, levonhatjuk azt a következtetést, hogy fogalmilag alapvetően eltérő folyamatokról van szó; vajon indokolja-e valami a váltakozó használatukat?
Kövessük végig az országgyűlési képviselők választásának folyamatát. Amikor az állampolgár belép a … hová is … igen, a szavazókörzetbe, mert így nevezték el, domináns többségében már választott, és ezt a döntését már csak rögzítenie kell a … min is … igen, a szavazólapon, mert így nevezték el. Ehhez be kell lépnie a … hová is … igen, a szavazófülkébe, mert így nevezték el, és le kell adnia a … mit is … igen, a szavazatát, mert így nevezték el. És most jön a magyarázat: az idegen eredetű „voks” szónak a magyar nyelv csak a „szavazat” szót felelteti meg, akkor is, ha nem egy szavazási, hanem egy választási folyamatban jelenik meg. Innen persze már konzekvens a szóhasználat: a helyszínen a szavazatszámlálók megszámlálják a szavazatokat, majd azokat több lépcsőben összesítik, míg végül az arra felhatalmazott szerv, a … ugye milyen logikus … választási iroda kihirdeti a választás eredményét.
Egyetlen következtetés vonható le a fentiekből, még ha különösebb örvendezésre nem is ad okot: attól tartok, meg kell békélnünk azzal, hogy ezt a két fogalmat a jövőben is szinonimaként fogják használni.
