Felhőtlen volt az öröme, amikor gyakorlatban is elkezdhette bizonyítani, hogy lovas nemzet sarja ő maga is. Eleinte, amikor még csak szokta az előrejutás eme módozatát, otthonából elindulva minden reggel készségesen felsegítették őt a nyeregbe az erre rendszeresített segédszemélyzet tagjai. A nyeregbe, amely méretre készült számára, híven követve aljzatának minden domborulatát és homorulatát. Munkahelyére megérkezvén pedig az ottaniak lesegítették és már vitték is a mént az átmeneti parkolóba.
Eljött azonban az idő, amikor – minden bátorságát összeszedve – reggelenként otthonról elindulva már magától pattant a nyeregbe. De mintha... igen, mintha nem lett volna annyira kényelmes az a fenekére szabott nyereg. És igen, labilisabban érezte magát attól az érzettől is, hogy mintha nem lett volna mibe kapaszkodnia... Cserébe viszont sokkalta jobb kilátás tárult elébe. Vagy mögé?
Na mindegy; amint a munkahelyére ért, az ottaniak továbbra is szemrebbenés nélkül lesegítették a ménről, amelyet továbbra is megparkoltattak, amíg gazdája a napi munkáját végezte. Amikor pedig a munkanapja végén hazafelé indult volna, ellentmondást nem tűrően segítették fel ismét rá.
Ja, igen: a munkahelyét úgy hívták, hogy Országház. A „foglalkozása” rovatban átmenetileg „országgyűlési képviselő” állt. Talán ezért nem volt feltűnő, hogy ... hogy fordítva ült a lovon. Hamarosan kifejtjük, mit is jelentett ez igazából.
Azt az észlelést, hogy valaki fordítva ül a lovon, törvényszerűen meg kell előznie egy definíciónak, amely rögzíti, hogyan kell ülni a lovon alapesetben. Néhány példán bemutatom, miért érzem fordítottnak Országgyűlési Képviselő (a továbbiakban: OK) pozícióját ahhoz képest, ahogyan Beszélgető Társa (a továbbiakban: BT) a ménjét megüli. Nem azt állítom, hogy az egyikük helyesen látja a dolgokat, a másik helytelenül. Annyit állítok csak, hogy az „egyenes” és „fordított” egymást kizáró, egymással ellentétes fogalmak. Aki kötött már pulóvert, igazat fog adni nekem.
OK: „Országunk népessége rohamosan öregszik. A fő ok az, hogy csökken a megszülető gyermekek száma. Már egy emberöltőnél is kevesebb idő múlva probléma lesz az akkori nyugdíjak kifizetése. Minden eszközzel segíteni, ösztönözni kell a gyermekvállalást: adókedvezményekkel, anyasági segélyekkel, bölcsődék és óvodák építésével, akár plusz szavazati jog megadásával. Támogatni kell a produktív családformát, egy férfi és egy nő házasságát, minden más együttélési formával szemben. Tovább kell nehezíteni a terhesség-megszakítást.”
BT. „Nem évi százezer kisbabára van szükség, akik jó húsz éven keresztül csak fogyasztók lesznek, szüleik pedig közpénzből kedvezményezettek. Évi százezer új munkába lépőre van szükség, akik egyrészt új értéket hoznak létre, növelve a nemzeti összterméket, másrészt az adózás összes módozata révén részt vállalnak a teherviselésből, így kétféle módon is javítják a GDP-arányos hiányt. Semmi szükség arra sem, hogy évi nyolcvanezer érettségizőből hetvenötezer mindenféle mondvacsinált főiskolára meneküljön.”
OK: „Új munkába lépőkhöz új munkahelyek szükségesek – hogyan teremtünk a magyar képzettségi struktúrának megfelelő munkahelyeket?”
BT: „Ha nincsen – és állítólag nincsen – jelentős tőkeerővel rendelkező hazai befektető, akkor továbbra is támogatni kell külföldi vagy globális érdekkörű befektetők magyarországi beruházásait. Félre kell tenni a jelenlegi multiellenes érzeményeket és ha kell, végiggondolt mértékű kedvezményekkel is vonzóvá kell tenni az idejövetelüket és/vagy itt maradásukat.”
OK: „Méghogy további multikat ide! Innen már csak egy lépés, hogy külföldi állampolgár vagy cég is vásárolhasson a megszentelt magyar földből!”
BT: „A termőföld, de akár az építési telek is minden közgazdasági iskola szerint a tőke egyik formája. Az Európai Unió működésének egyik alapelve az úgynevezett „négy szabadság elve”: a tőke, a munkaerő, az áruk és a szolgáltatások szabad áramlásának elve. A sorrend sem közömbös. A Magyarország által „élvezett” és eddig sikeresen prolongált földvásárlási moratórium nem tartható az idők végeztéig. A szükséghelyzetet pedig az ország javára is lehetne fordítani: a jelenleg bármely okból eladni kívánt földeket első lépésben vásárolja meg a magyar állam, majd ajánlja fel bármely európai jelentkezőnek első körben bérbevételre, ha pedig arra a kereslet nem számottevő, akkor megvételre (akár licit keretében). Az ügylettel jelentős haszonra tehet szert.”
OK: „Ehhez én nem tudom az egyetértésemet adni. A nézeteid kezdik súrolni a hazaárulás határát.”
BT: „Pedig még van mit hozzátennem. Említettem már, hogy jól képzett munkavállalók tízezreire volna szükség nagyon sürgősen. Például úgy, hogy versenyképes esélyt biztosítunk a diplomás magyar fiataloknak, hogy ne meneküljenek külföldre a képzettségüknek megfelelő munkát találni. És ha ez sem elég, akkor ide csábítjuk a szükséges mennyiségű szintén jól képzett külföldi fiatalt, vagy már nem annyira fiatalt, a nekik nyújtott speciális kedvezményekkel.”
OK: „Azt hiszem, olyan területre érkeztünk, ahol aligha várható a nézeteink közeledése. Hadd váltsak hát témát. A lényegében a te nézeteidet valló, az Országgyűlésbe nemrég bekerült párt frakciója úgy döntött, hogy nem vesz részt az Alaptörvényről szóló vita egyetlen szakaszában sem. Fel is sorolták az indokaikat; lelkük rajta, majd elszámolnak a szavazóik előtt. De van itt egy csapda: egy szóval sem nyilvánították olyan szándékukat, hogy ne vennének majd részt az úgynevezett sarkalatos törvények megvitatásában, akár aktívan közreműködve. A sarkalatos törvények fő korlátait természetesen az Alaptörvény jelöli ki. Akkor most hogy is van ez?”
BT: „Első ránézésre valóban úgy tűnik, mintha logikai ellentmondás volna e két döntés között. Ha azonban mélyebben megvizsgáljuk a kérdést, akkor ... akkor ... ugye nem várod el tőlem, hogy – legfeljebb feltételezett szimpatizánsként – az illető párt nevében válaszoljak?”
OK: „Erre ők sem fognak tudni elfogadható választ adni. Mint ahogy a másik társaság sem. Ráadásul ott van a képviselői eskü kötelező erejének kérdése.”
BT: „Rendben .Akkor most hadd váltsak én témát. Még mindig háttal ülsz reggelenként a ló feje felé?”
OK: „Már megszoktam. Bár elárulom, hogy a tartalék lovam idomítását már elkezdte egy cirkuszi szelídítő, aki korábban rákokkal dolgozott. Nagyon szépen megy már hátrafelé. Mármint a ló. Vágtában még nem, de ügetésben nagy reményekre jogosít.”
BT: „Miért van erre szükség?”
OK: „Lépést szeretnék tartani a politikánkkal. Az 1944-től 2010-ig terjedő történelmünket már kiiktattuk az Alaptörvényből, most szépen megyünk tovább. Előre a múltba...”
