Petrarca: CXXXIV. szonett

Thomas Wyatt angol fordítása:

Pace non trovo e non ho da far guerra
e temo, e spero; e ardo e sono un ghiaccio;
e volo sopra 'l cielo, e giaccio in terra;
e nulla stringo, e tutto il mondo abbraccio.
Tal m'ha in pregion, che non m'apre nè sera,
nè per suo mi riten nè scioglie il laccio;
e non m'ancide Amore, e non mi sferra,
nè mi vuol vivo, nè mi trae d'impaccio.
Veggio senz'occhi, e non ho lingua, e grido;
e bramo di perire, e chieggio aita;
e ho in odio me stesso, e amo altrui.
Pascomi di dolor, piangendo rido;
egualmente mi spiace morte e vita:
in questo stato son, donna, per voi.

I find no peace, and all my war is done;
I fear and hope, I burn and freeze like ice;
I fly above, yet can I not arise;
And nought I have, and all the world I seize on,
That locks nor loseth, holdeth me in prison,
And holds me not, yet can I scape no wise:
Nor letteth me live, nor die at my devise,
And yet of death it giveth me occasion.
Without eye I see; without tongue I plain;
I wish to perish, yet I ask for health;
I love another, and I hate myself;
I feed me in sorrow, and laugh at all my pain.
So, thus displeaseth me both death and life,
And my delight is causer of my strife.

wormblad

TH

Nincs békém, de már nem indulok harcba,
bízok és félek, elégek a fagyban,
ég fölött szállok, majd porba zuhanva
tartok senkit és mindenkit karomban.

Börtönöm nem zárult be, s nincsen nyitva,
fogva tartanám s eloldoznám magam;
vágyam messze lendít, s már húz is vissza,
hisz saját életem is csak útban van.

Szem nélkül nézek, s csak jajgatok némán,
vesztemet óhajtom, s az enyhet várom,
magamat gyűlölöm, míg mást szeretek.

Az öröm sorvaszt, a fájdalom táplál,
mindegy már nekem életem, halálom.
Úrnőm, ily helyzetbe hoztál engemet!

Nem találok békét, háborút nem kezdek
félek, remélek, égek, megfagyok;
az égbe szállok, a földre leesek;
a semmit ölelem, világot átfogok.

Börtönöm ajtói se zárva, se nyitva sincsenek,
nem maradok itt, de kötelet se oldok;
Szerelem nem öl meg, szabad nem lehetek,
Nem hagy élnem, mégse szabadulhatok.

Szem nélkül látok, nyelv nélkül kiáltok;
elveszni vágyok, de segítséget kérek;
magamat gyűlölöm, de mást szeretek.

Szomorúság éltet, nevetve jajgatok;
élet és halál egyformán rossz nékem;
E helyzetet Neked köszönhetem.

Franci1969

Lobra

Felindult lelkem nyugalmat nem nyer
Félek, remélek, jéggé fagyok s lángban égek
Egyszerre szállok s visszahúz a föld;
Semmim sincs, s a világot tartom kezemben

Rabtartóm börtönbe nem zár, el nem enged
Meg nem kötöz, szorításán mégsem lazít:
A szerelem elemészt, de meghalni nem hagy,
Életem feléli, bár vergődésem szabad.

Szemek nélkül látok, szavak nélkül kiáltok:
Meghalni vágyom, s úgy kérlek, éltess még:
Magam elítélem, s Őt szeretem.

Bánatom kinevetem, sírva kacagok:
Élet, vagy halál egyformán taszít.
Nagy örömöm: Te tetted ezt velem

Megvívtam csatáim, békét mégse leltem,
félek és remélek; fagy gyötör, tűz éget,
földi sár lebéklyóz, szállnék bár egekben,
koldusként bírom a világmindenséget.

Láncaim eloldva, mégis rab a lelkem,
szöknék, de vonzóbb e védett fogoly-élet:
meghalni, túlélni egyként lehetetlen,
bár csak a másvilág adhat menedéket.

Világtalan szemmel, némán szólt szavakkal
elmúlnék, miközben végre élni vágyom,
másokat imádok, magam ostorozva.

Nevetek kínomban, bánatom vigasztal,
egyformán elriaszt életem, halálom;
vigadhat, szép Hölgyem: mindezt Ön okozta.