Aki Kedves Olvasó ennek a bejegyzésnek a címét elolvassa, joggal szaladhat össze a szemöldöke, ráncosodhat meg a homloka: "Nem gazdagabb ez a cím jó néhány, mondjuk hat ponttal? Meg egy vesszővel?" Ha nem jellemzője, hogy átsiklik a bonyolult rejtélyek felett, akkor egyértelműen biztatnám a kitartásra: messze nem munka nélkül, de eljuthat a megvilágosodásig. A történet nem rövid, és számos elágazással teli; megalapozottan dönthet tehát úgy bármely Kedves Olvasó, hogy az előzményekre nem kiváncsi. Ha így dönt, akkor hagyja ki az első három alább következő linket, vagyis a teljes "Előzmények" fejezetet, és ugorjon közvetlenül a "Napjaink" alcímre.
Előzmények
Valamikor 6-7 évvel ezelőtt eszembe jutott egy vidám nyelvtörő sor, így hangzott: "Koszorús nagy költőnk Koltón köszörűs." Nem állít ez a sor lehetetlent: versírásból megélni manapság már nem lehet, az élet elengedhetetlen kiadásainak fedezésére az alkotónak vállalnia kell valamiféle biztos pénzkereseti alkalmat. Lehet akár sírásó vagy balett-táncos, mészáros vagy szalmakalap-készítő. A kitalált záró verssort csattanóként használva, már csak egy hihető előzményt, versbeszédet kellett kreálni. És ezen a ponton egy olyan fogáshoz nyúltam, amelyet sem előtte, sem azóta nem használtam: megpróbáltam megírni egy prózai vázlatot a majdani történethez, olyan elemekből, amelyek hangulata nem mond ellent a már ismert felcsattanó zárósornak. Ez a vázlat itt látható.
Most egy fontos lépés következett: a vázlat alapján ki kellett találni a versformát. Mivel a zárósor hangulata erősen kuplészerű, és a vázlat elemei is tükröztek hasonló törekvéseket, logikusnak mutatkozott egy ennek alapvetően ellentmondó, kifejezetten fennkölt versformát megcélozni. A választás így esett a balladára, és néhány nap fáradsággal meg is született egy alkalmas versszöveg, noha az ismert Ajánlás rész nélkül, amely itt tekinthető meg.
És ekkor, bevallom, elkapott a gépszíj. Amit ekkor tettem, arra is csak egyetlen alkalommal került később sor. Az olvasó természetesen felfedezhette, ha akarta, hogy a prózai vázlat és a ballada szövege között akadtak logikus egybeesések, de természetesen eltérések is. A sziporkázó prózai ötletek közül nem mindet sikerült a ritmus és a rímek szigorú korlátai közé szorítani. Emiatt aztán úgy döntötem, hogy magamra öltöm a recenzor, a kritikus köpenyét, és ebben az öltözetben nézek rá a balladára. Amit látni véltem, arról itt adtam számot.
Napjaink
Teltek az évek, minden nyugodni látszott. Ám mintegy két-három héttel ezelőtt több hivatkozás is elém került arról, hogy kortárs versíró társaim sikerrel küzdöttek meg egy-egy szonettkoszorú szigorú, bonyolult kihívásaival. A gondolat, hiába próbáltam irtani, a fejembe fészkelt, így hát kénytelen voltam belekezdeni...
Összeállt a szöveg, hadd ne térjek ki a csőstül jövő nehézségekre. Talán a "Szönettköszörű" címről illenék valamit közölni. Az összetett szó utal a termék műfajára, ráadásul megtoldva hat ponttal és egy vesszővel (a magánhangzók írásjeleivel), így sugallva a természetfölötti pontosságot. Az összetett szó utótagja önmagát magyarázza. Az előtag, feltételezve az olvasó minimális képzettársítási képességét, megadja az egyes részek alapműfaját, de benne rejlik még a "szünet", a "szövet", és talán a "szöveg" komponens is, amelyek mindegyike kapcsolatba hozható a végtermékkel. A mesterszonett, dőlt betűvel szedve, a koszorú kezdő versszaka.
A teljes szonettkoszorú itt látható.
