Alább szedett-vedett saját gondolatok és tapasztalatok írott szöveggé fogalmazása látható, bármiféle rendszerezés és fontossági sorrend nélkül. Nem konzultáltam hivatalos forrásanyagokkal, ne lepjen meg tehát senkit, ha eltérést talál azok megállapításaitól. A blog élőéletéhez, eddigi próbálkozásainkhoz igazodva itt most kizárólag a versekhez kapcsolódó műfordítások kerülnek terítékre, bár bizonyos megállapítások más műfajokra is érvényesek lehetnek.
Érdekes kérdés, mennyire kell uralnia a műfordítónak az eredeti alkotás nyelvét. Szerintem nyilván megkönnyíti a dolgát, ha legalább tisztességesen olvas az adott nyelven és – versekről lévén szó – tökéletesen tisztában van a kiejtési szabályokkal, de mindezt nem tartom elsőrendű fontosságúnak. Szakmájából adódóan sokkal fontosabb, hogy értő szemmel (és füllel) felismerje a költői eszközök előfordulását az eredeti műben. Nyilván az első lépések egyike, hogy készül egy szöveghű nyersfordítás, amely a tartalmat a lehető legpontosabban visszaadja, de e célra igénybe vehető külső személy is. Célszerű azonban erre olyan valakit választani, aki a szükséges mélységben jártas az eredeti nyelven született mű kulturális hátterében, a történelmi, művészeti, politikai stb. utalásokban és vonatkozásokban. Napjainkban azonban ezeknek maga a műfordító is utána nézhet a világhálón; ugyanott esetleg elérhető az eredeti mű hangzó változata is.
A verset ugyan nem a tartalom, hanem a forma teszi verssé, mégis logikusan merül fel a kérdés, hogy egy szerzővel és címmel, szerzői jogvédelemmel rendelkező vers műfordítása esetén mit enged meg a költői szabadság a műfordítónak, a tartalomtól való eltérés tekintetében. Egyértelműnek tűnik, hogy az alapvető mondandót nem illik módosítani (mondjuk az ellenkezőjére változtatni), de szerintem nem feltétlenül üldözendő az adott mondanivalót ugyanúgy kifejező, de az eredeti műtől némileg eltérő képek vagy utalások használata, különösen akkor, ha például bizonyos kulturális különbségek azt szükségessé is teszik. Külön kategóriát képviselnek e szempontból a dalszöveg-fordítások, ahol a mondandó megtartása mellett a legfontosabb a prozódiai szabályok követése; leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy a célszövegnek is elénekelhetőnek kell lennie, ritmikai döccenők nélkül.
Alapvető kiindulási pontom az, hogy a műfordítás során keletkező szöveg önálló alkotás, függetlenül a minőségétől és az eredeti művet jellemző eszközök megtartásának vagy elvetésének mértékétől. Jogilag is egy eltérő szerző saját szellemi termékéhez fűződő jogok által van védve. Kétségtelen, hogy létrejöttéhez hozzájárult az eredeti mű adott témája, tartalma, formája, alkalmazott eszközei. Megítélés kérdése, hogy mindezek szoros gúzsba kötik-e a műfordítót, vagy ellenkezőleg, olyan támpontoknak tekinthetők, amelyek megkönnyítik a munkáját: mivel eleve adva vannak, nem kell fáradni a kitalálásukkal. Magam az utóbbi közelítés pártján vagyok.
Egyelőre ennyi.
Gondolatok a műfordításról
2011.01.10. 12:32 Lobra
24 komment
Címkék: tanulmány műfordítás
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://ross-satyr.blog.hu/api/trackback/id/tr152573852
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2011.01.11. 17:30:57
Mélységeiben most így nem szólok hozzá, csak eszembe jutott egy anekdota, miközben olvastam. Egy magyar lektornőtől hallottam, aki valahol északon, talán Észt- vagy Finnországban tanított magyart. A hallgatóival elkezdtek József Attilát fordítani, és a Csak az olvassa... kezdetű rövidet fordította valaki, de nem boldogult a rímmel és a ritmussal, úgyhogy kicsit megváltoztatta a tartalmat: a záró sorból ("a tigris meg a szelid őz") így lett "a medve és a kis hering". Aranyos, nem? :)
Lobra · http://ross-satyr.blog.hu 2011.01.11. 18:29:16
@mistinguett: Valóban aranyos és jól illusztrálja azt, amit valahol "kulturális eltérésként" említek: ez itt most földrajzi és zoológiai. Csak elképzeltem, hogy a finnre (észtre) fordítás jól sikerül, közlik, egy magyar megtalálja és úgy dönt, hogy magyarra fordítja... Satöbbi.
2011.01.11. 20:50:03
@Lobra: És már kész is a Herz szalámi. :)
Franci1969 2011.01.14. 19:37:50
@mistinguett: a medve és a kis hering :)))))
nagyon jó példa!
@Lobra: szívesen olvastam, gondolkodtam veled.
nagyon jó példa!
@Lobra: szívesen olvastam, gondolkodtam veled.
Lobra · http://ross-satyr.blog.hu 2011.01.14. 20:48:17
@Franci1969: Köszi - biztos vagyok benne, hogy még sok együttjátszás során felmerülnek mindezek a megfontolások (vagy csak egy kis részük, vagy egészen mások). Ha van kedved, látogass el egy érdekes helyre, a téma Goethe: "Wanderers Nachtlied".
sleepingdancer.freeblog.hu/archives/2008/07/17/Vandor_eji_dala/
sleepingdancer.freeblog.hu/archives/2008/07/17/Vandor_eji_dala/
koceraj 2011.01.23. 13:55:49
Szia, sziasztok!
Először is köszönöm a kritikai üzenetet, amit az Edmund Spencer versfordításomra írtál!
Nos, ha jól látom, inkább a keletkezett fordítás önállóságával kapcsolatos gondolataidat taglaltad fentebb. Jogos, sőt, eredendő a kérdés, hogy egy, más nyelven írt vers célnyelvre fordításával vajon új artikuláció jön létre, vagy pedig az eredetinek egy tükrözött formája.
Mint már írtam, sokat foglalkoztam fordításelmélettel, így remélem az alább megfogalmazott gondolataim segítségedre lesznek, valamint további gondolatokat indít majd el.
Először is le kell szögeznem, hogy tézisem végén bebizonyítottam, hogy a versfordítás mint úgy egy meglehetősen hiú és dead-end próbálkozás. Ugyan is pontos, mindent visszaadó célszöveg sose fog születni. Vagy itt vagy ott, de minden szinten keletkeznek lyukak, hegek, sérülések az eredeti tartalmon és formán.
És ha már a tartalomnál és formánál tartunk bizony nem felejthetjük el ezt az orosz formalizmus előmozdította disztinkciót. Ahogy írtad, a prozódia valamint tartalom közötti kényes egyensúly hamar megbomlik, ha mondjuk az angol és magyar nyelv hangtani, morfológiai és szintaktikai formáit valamint szókészletét vizsgáljuk.
Ahogy ezt a spenceri versnél is látni lehetett, már az angol nyelv izolált volta nem fér össze a magyar agglutinativ jellegekkel. A sorok meghosszabbodnak, viszont ezt ellensúlyozza a magyar tömörebb szóképalkotási tulajdonsága (magyarán egy szóban többet tudunk kifejezni, amit az angol körülírással, poszt vagy premodifikációkkal old meg.)
Elméleti szinten minden gyorsabban pörög, ezt tudjuk. A gyakorlat mutatja meg a műfordítás igazi arcát. Menél többet próbálkozunk vele, annál többször felsejlenek olyan problémák, amikkel addig nem is gondoltunk, vagy egyáltalán nem akartunk foglalkozni. Ahogy írtad, a kiindulópont valóban maga a (i) szövegismeret, (ii) kulturális ismeret, (iii) a környezet / világ ismerete.
(i) A műfordítónak minden szinten (makro és mikro metaforális szinten) értenie kell a forrásszöveget ahhoz, hogy a célnyelvre való ültetéssel a tartalmi mondanivaló (ahogy mondani szokták) ne sérüljön. Viszont nem kizárt, hogy a helyes fordításhoz az adott költő munkásságát is ismerni kell, vagy azokét, akik vele együtt alkottak, illetőleg az őt megelőzőket, hogy mindent pontosan át tudjunk adni. (Utalnék itt Julie Kristevára: "literary texts are partly past quotations and partly new articulations, and thus no individual literary piece exists.")
(ii) A kulturális ismeret szükségszerűsége talán ugyan annyira vitathatatlan, mint az elősző pontban kifejtett szükségszerűség. Szerencsénkre az angol és magyar kultúrvilág között nagy különbségek nem alakultak ki, így, általában a fordítás közben nem szükséges a magyarázat. Viszont mi van akkor, ha olyan kultúrkörből származik egy irodalmi alkotás, mely a miénktől gyökeresen eltér (pl. japán vagy koreai).
(iii) A harmadik általam említett pont talán a legfontosabb, hiszen minden irodalmi artikuláció a valóság átirata illetőleg egyben arra való reflektálás.
Az új-keletű fordításelmélet és irodalomtudomány már megkülönböztet úgynevezett makro és mikroszerkezetet egy vers esetében. Mint láthatod, erre utaltam én is. Makroszerkezetnek hívjuk a vers teljes egészét. Az ezen a szinten megvalósuló képzettársítás, metaforizációs folyamat maga a vers teljes jelentését adja (általában ez a címben is megjelenik.) A mikrostruktúra pedig a versszakok által alakul ki: a versszakok, mint építőelemek újabb és újabb elemet adnak hozzá a jelentéshez, így kialakítván a makrostrukturális szintet.
Ehhez a fogalomkörhöz rendeljük a mikro és makrometaforákat. A költői eszközök közül szerintem elsődleges prioritást élvez a metaforák (jelentésátvitelek) helyes célnyelvi közlése. Nos, itt van a kutya elásva, ugyan is ha a műfordító megbukik a metaforák értelmezésénél, akkor hiába minden próbálkozás, a célnyelven közölt fordítás el fog térni, vagy makro vagy mikroszerkezeti szinten.
Ezért konklúzióként elmondható, hogy fontos az adott forrásnyelv pontos ismerete ahhoz, hogy a lehető legpontosabb célnyelvi formákat alkossuk meg. Így szükséges, hogy a fordító egyben anyanyelvi beszélője is legyen mind a két nyelvnek.
Úgy érzem, hogy kommentem így is meglehetősen hosszúra nyúlt, viszont még sokat lehetne témázni a séma elméletről is, viszont most inkább erre nem térek ki. Gondolom, így is elég lesz mindezt végigolvasni :-)
Nos, de csak hogy próbálkozzunk egy kicsit, ajánlanám az alábbi magyar vers angol fordítását:
"miért az egy? bár egy a lényeg
de volt! és nincsen semmi
múlik a lesz, megállt a régen
titok: mért a lenni?
miért élni és miért nem élni?
hisz oly mindegy a lét
kinyitni, becsukni? leülni
állni? minek bontani szét?"
Üdv,
Simon Zsolt
Először is köszönöm a kritikai üzenetet, amit az Edmund Spencer versfordításomra írtál!
Nos, ha jól látom, inkább a keletkezett fordítás önállóságával kapcsolatos gondolataidat taglaltad fentebb. Jogos, sőt, eredendő a kérdés, hogy egy, más nyelven írt vers célnyelvre fordításával vajon új artikuláció jön létre, vagy pedig az eredetinek egy tükrözött formája.
Mint már írtam, sokat foglalkoztam fordításelmélettel, így remélem az alább megfogalmazott gondolataim segítségedre lesznek, valamint további gondolatokat indít majd el.
Először is le kell szögeznem, hogy tézisem végén bebizonyítottam, hogy a versfordítás mint úgy egy meglehetősen hiú és dead-end próbálkozás. Ugyan is pontos, mindent visszaadó célszöveg sose fog születni. Vagy itt vagy ott, de minden szinten keletkeznek lyukak, hegek, sérülések az eredeti tartalmon és formán.
És ha már a tartalomnál és formánál tartunk bizony nem felejthetjük el ezt az orosz formalizmus előmozdította disztinkciót. Ahogy írtad, a prozódia valamint tartalom közötti kényes egyensúly hamar megbomlik, ha mondjuk az angol és magyar nyelv hangtani, morfológiai és szintaktikai formáit valamint szókészletét vizsgáljuk.
Ahogy ezt a spenceri versnél is látni lehetett, már az angol nyelv izolált volta nem fér össze a magyar agglutinativ jellegekkel. A sorok meghosszabbodnak, viszont ezt ellensúlyozza a magyar tömörebb szóképalkotási tulajdonsága (magyarán egy szóban többet tudunk kifejezni, amit az angol körülírással, poszt vagy premodifikációkkal old meg.)
Elméleti szinten minden gyorsabban pörög, ezt tudjuk. A gyakorlat mutatja meg a műfordítás igazi arcát. Menél többet próbálkozunk vele, annál többször felsejlenek olyan problémák, amikkel addig nem is gondoltunk, vagy egyáltalán nem akartunk foglalkozni. Ahogy írtad, a kiindulópont valóban maga a (i) szövegismeret, (ii) kulturális ismeret, (iii) a környezet / világ ismerete.
(i) A műfordítónak minden szinten (makro és mikro metaforális szinten) értenie kell a forrásszöveget ahhoz, hogy a célnyelvre való ültetéssel a tartalmi mondanivaló (ahogy mondani szokták) ne sérüljön. Viszont nem kizárt, hogy a helyes fordításhoz az adott költő munkásságát is ismerni kell, vagy azokét, akik vele együtt alkottak, illetőleg az őt megelőzőket, hogy mindent pontosan át tudjunk adni. (Utalnék itt Julie Kristevára: "literary texts are partly past quotations and partly new articulations, and thus no individual literary piece exists.")
(ii) A kulturális ismeret szükségszerűsége talán ugyan annyira vitathatatlan, mint az elősző pontban kifejtett szükségszerűség. Szerencsénkre az angol és magyar kultúrvilág között nagy különbségek nem alakultak ki, így, általában a fordítás közben nem szükséges a magyarázat. Viszont mi van akkor, ha olyan kultúrkörből származik egy irodalmi alkotás, mely a miénktől gyökeresen eltér (pl. japán vagy koreai).
(iii) A harmadik általam említett pont talán a legfontosabb, hiszen minden irodalmi artikuláció a valóság átirata illetőleg egyben arra való reflektálás.
Az új-keletű fordításelmélet és irodalomtudomány már megkülönböztet úgynevezett makro és mikroszerkezetet egy vers esetében. Mint láthatod, erre utaltam én is. Makroszerkezetnek hívjuk a vers teljes egészét. Az ezen a szinten megvalósuló képzettársítás, metaforizációs folyamat maga a vers teljes jelentését adja (általában ez a címben is megjelenik.) A mikrostruktúra pedig a versszakok által alakul ki: a versszakok, mint építőelemek újabb és újabb elemet adnak hozzá a jelentéshez, így kialakítván a makrostrukturális szintet.
Ehhez a fogalomkörhöz rendeljük a mikro és makrometaforákat. A költői eszközök közül szerintem elsődleges prioritást élvez a metaforák (jelentésátvitelek) helyes célnyelvi közlése. Nos, itt van a kutya elásva, ugyan is ha a műfordító megbukik a metaforák értelmezésénél, akkor hiába minden próbálkozás, a célnyelven közölt fordítás el fog térni, vagy makro vagy mikroszerkezeti szinten.
Ezért konklúzióként elmondható, hogy fontos az adott forrásnyelv pontos ismerete ahhoz, hogy a lehető legpontosabb célnyelvi formákat alkossuk meg. Így szükséges, hogy a fordító egyben anyanyelvi beszélője is legyen mind a két nyelvnek.
Úgy érzem, hogy kommentem így is meglehetősen hosszúra nyúlt, viszont még sokat lehetne témázni a séma elméletről is, viszont most inkább erre nem térek ki. Gondolom, így is elég lesz mindezt végigolvasni :-)
Nos, de csak hogy próbálkozzunk egy kicsit, ajánlanám az alábbi magyar vers angol fordítását:
"miért az egy? bár egy a lényeg
de volt! és nincsen semmi
múlik a lesz, megállt a régen
titok: mért a lenni?
miért élni és miért nem élni?
hisz oly mindegy a lét
kinyitni, becsukni? leülni
állni? minek bontani szét?"
Üdv,
Simon Zsolt
Lobra · http://ross-satyr.blog.hu 2011.01.23. 14:19:39
@birodalmam: Túlzás nélkül: nagyon örülök, hogy időt szakítottál a hevenyészett szövegem elolvasására és kifejtetted, amit gondolsz róla. Aligha tudnám túlbecsülni azt, amit - láthatóan rövidítve - itt megosztottál velünk. Megnyugvással olvastam, hogy az, amit én ösztönösen, rendezetlenül, laikus módjára és főleg csak saját tapasztalatra építve megpróbáltam összegereblyézni, ennyire összefogottan, szakszerűen és strukturáltan is kifejezhető. Nem térek ki az egybeesésekre, inkább egy olyan gondolatodat emelem ki, amelyben én eltérést látok:
"... szükséges, hogy a fordító egyben anyanyelvi beszélője is legyen mind a két nyelvnek."
Kétségtelen, hogy ez lenne nemhogy az optimális, de az ideális eset, mert ez - élő szerző esetén - módot adhat arra is, hogy a műfordító közvetlenül a szerzővel kommunikálva maga derítse ki a számára bizonytalan pontokat. Én azonban továbbra is megfontolandónak tartom, hogy a pontos tartalmi nyersfordítást talán elvégezheti egy külső személy, aki, vagy talán egy neki segítő, a forrásnyelvi szöveg általad is vázolt kulturális vonatkozásaiban professzionális szinten jártas harmadik, megadhatja az ilyen jellegű mankókat is.
Szerintem a jövőben, ha a gondolataid célszerű kifejtése nagyobb terjedelmet igényel, nyugodtan szánd rá a szükséges helyet.
Üdvözlettel,
Várkonyi Miklós
"... szükséges, hogy a fordító egyben anyanyelvi beszélője is legyen mind a két nyelvnek."
Kétségtelen, hogy ez lenne nemhogy az optimális, de az ideális eset, mert ez - élő szerző esetén - módot adhat arra is, hogy a műfordító közvetlenül a szerzővel kommunikálva maga derítse ki a számára bizonytalan pontokat. Én azonban továbbra is megfontolandónak tartom, hogy a pontos tartalmi nyersfordítást talán elvégezheti egy külső személy, aki, vagy talán egy neki segítő, a forrásnyelvi szöveg általad is vázolt kulturális vonatkozásaiban professzionális szinten jártas harmadik, megadhatja az ilyen jellegű mankókat is.
Szerintem a jövőben, ha a gondolataid célszerű kifejtése nagyobb terjedelmet igényel, nyugodtan szánd rá a szükséges helyet.
Üdvözlettel,
Várkonyi Miklós
2011.01.23. 15:05:10
@birodalmam: Én ezzel vitatkoznék, mert vitatkozni jó. :)
"A műfordítónak minden szinten (makro és mikro metaforális szinten) értenie kell a forrásszöveget"
Na de ha hihetünk a strukturalistáknak és egyéb bajkeverőknek, akkor műértés mint olyan nincs. Mondom, mire gondolok, illetve mondja EP (itt: mindentudas.hu/elodasok-cikkek/item/17-a-szavak-csod%C3%A1latos-%C3%A9let%C3%A9b%C5%91l.html ):
"Szokták mondani, az író szerszáma a nyelv. Ez majdnem igaz. Én szívesen látom az írót, magamat - mint kézművest. Még inkább kőműves. Kőmíjjes. Tégla, malter, rakni, nő a fal, leomlik, újra, föl-le, Kelemenné, szóval valami nő.
Itt kicsit megállnék mutatni valamit. A mondat arra lehet példa, hogy nemcsak én írom a mondatot, az is írja önmagát. Vagy másképp: hogy a nyelv is szerző. Az írásnál sok és sokféle összefüggésre lehet ügyelni [... blabla, EP, ahogy szokta :)] Szóval a következő történt (ezt persze becsületszóra kell elfogadniuk, így nincs bizonyító ereje, de nem is bizonyítani akarok, hanem mutatni): tehát írtam, hogy rakosgatjuk a téglát, nő a fal, és akkor eszembe jutott, hogy hány és hányszor kiderül, hogy amit fölraktunk estére, leomlott reggelre, hogy az nem is fal volt, hanem legjobb esetben árok [...] innen logikus ugrás a Kőműves Kelemenné, aki nemdebár nő. Az én kis linkségem már nem emlékezett, csak a nyelv, hogy a mondat elején volt már egy nő, de nem asszonyállatként, hanem igeként, cherchez la verb!"
Most játsszunk el a gondolattal, hogy le kell fordítani azt a bizonyos mondatot. Belefordítom a szójátékot a nővel, vagy nem? Ha nem tudom vagy akarom kikérni a szerző véleményét, mi a bizonyíték arra, hogy akart szójátékot? Jelen esetben nem akart, de tetszik neki, hogy végül lett. Akkor belefordítsam (már ha tudom), vagy ne? Melyik, hanyadik olvasatot fordítsam?
Maradva EP-nél, ha már, ő ad egy másik példát erre, a Javított kiadásban. Ugye ott egy részben arról van szó, hogy újraolvassa a saját regényét (a HC-t), és keres utalásokat a titokra, amit ő maga nem is tudott, mikor a szöveget írta. És talál is: a szövegből kideríthető a titok (mellesleg a feleségem pl. ki is derítette, még mielőtt megtudta volna), amit a szerző nem is ismert. Mi lesz akkor a fordítással, milyen metaforákat, képeket, azaz titkokat fordítunk le? Honnan tudjuk, hogy mi az intentio auctoris, és mi a saját kitalálmányunk?
Más szóval minden szinten nem lehet érteni semmilyen szöveget, mert a szövegnek megszámlálhatatlan sok szintje van, és hogy mikor melyek a legérdekesebbek, azt csak az aktuális olvasó vagy a jóisten vagy az interpretative community vagy ki a halál tudja megmondani, a fordító nem. Illetve csak úgy, mint bármelyik másik olvasó, csak ő aztán fordít is. Mi következik ebből? Az, hogy nem az a jó műfordító, aki "jól érti" a szöveget, hanem az, aki talál hozzá érdekes szinteket. Aki jól interpretál.
És ehhez szerintem szükségtelen anyanyelvi beszélőnek lenni. Én viszonylag jól beszélek franciául, de messze nem anyanyelvi szinten. Viszont van egy pár olyan szöveg, amelyeket sokkal "jobban értek", mint a francia anyanyelvi beszélők kilencvensok százaléka.
Játsszunk: "In the North, a dummy killed the queen." Fordíthatom-e a dummyt asztalnak itt?
"A műfordítónak minden szinten (makro és mikro metaforális szinten) értenie kell a forrásszöveget"
Na de ha hihetünk a strukturalistáknak és egyéb bajkeverőknek, akkor műértés mint olyan nincs. Mondom, mire gondolok, illetve mondja EP (itt: mindentudas.hu/elodasok-cikkek/item/17-a-szavak-csod%C3%A1latos-%C3%A9let%C3%A9b%C5%91l.html ):
"Szokták mondani, az író szerszáma a nyelv. Ez majdnem igaz. Én szívesen látom az írót, magamat - mint kézművest. Még inkább kőműves. Kőmíjjes. Tégla, malter, rakni, nő a fal, leomlik, újra, föl-le, Kelemenné, szóval valami nő.
Itt kicsit megállnék mutatni valamit. A mondat arra lehet példa, hogy nemcsak én írom a mondatot, az is írja önmagát. Vagy másképp: hogy a nyelv is szerző. Az írásnál sok és sokféle összefüggésre lehet ügyelni [... blabla, EP, ahogy szokta :)] Szóval a következő történt (ezt persze becsületszóra kell elfogadniuk, így nincs bizonyító ereje, de nem is bizonyítani akarok, hanem mutatni): tehát írtam, hogy rakosgatjuk a téglát, nő a fal, és akkor eszembe jutott, hogy hány és hányszor kiderül, hogy amit fölraktunk estére, leomlott reggelre, hogy az nem is fal volt, hanem legjobb esetben árok [...] innen logikus ugrás a Kőműves Kelemenné, aki nemdebár nő. Az én kis linkségem már nem emlékezett, csak a nyelv, hogy a mondat elején volt már egy nő, de nem asszonyállatként, hanem igeként, cherchez la verb!"
Most játsszunk el a gondolattal, hogy le kell fordítani azt a bizonyos mondatot. Belefordítom a szójátékot a nővel, vagy nem? Ha nem tudom vagy akarom kikérni a szerző véleményét, mi a bizonyíték arra, hogy akart szójátékot? Jelen esetben nem akart, de tetszik neki, hogy végül lett. Akkor belefordítsam (már ha tudom), vagy ne? Melyik, hanyadik olvasatot fordítsam?
Maradva EP-nél, ha már, ő ad egy másik példát erre, a Javított kiadásban. Ugye ott egy részben arról van szó, hogy újraolvassa a saját regényét (a HC-t), és keres utalásokat a titokra, amit ő maga nem is tudott, mikor a szöveget írta. És talál is: a szövegből kideríthető a titok (mellesleg a feleségem pl. ki is derítette, még mielőtt megtudta volna), amit a szerző nem is ismert. Mi lesz akkor a fordítással, milyen metaforákat, képeket, azaz titkokat fordítunk le? Honnan tudjuk, hogy mi az intentio auctoris, és mi a saját kitalálmányunk?
Más szóval minden szinten nem lehet érteni semmilyen szöveget, mert a szövegnek megszámlálhatatlan sok szintje van, és hogy mikor melyek a legérdekesebbek, azt csak az aktuális olvasó vagy a jóisten vagy az interpretative community vagy ki a halál tudja megmondani, a fordító nem. Illetve csak úgy, mint bármelyik másik olvasó, csak ő aztán fordít is. Mi következik ebből? Az, hogy nem az a jó műfordító, aki "jól érti" a szöveget, hanem az, aki talál hozzá érdekes szinteket. Aki jól interpretál.
És ehhez szerintem szükségtelen anyanyelvi beszélőnek lenni. Én viszonylag jól beszélek franciául, de messze nem anyanyelvi szinten. Viszont van egy pár olyan szöveg, amelyeket sokkal "jobban értek", mint a francia anyanyelvi beszélők kilencvensok százaléka.
Játsszunk: "In the North, a dummy killed the queen." Fordíthatom-e a dummyt asztalnak itt?
Lobra · http://ross-satyr.blog.hu 2011.01.23. 15:23:51
@mistinguett: Most egyelőre csak EP és a műfordítás apropóján jutott eszembe tőle kb. a következő: ".. ott állt három egybenyakú testőr, igazi Muskel-Tiere (így könnyíti neg egy igazi européer szerző a majdani fordítója dolgát)... " :)
2011.01.23. 15:48:41
@Lobra: :) Igen, ő szeret a fordításon viccelődni. De a játékom áll: szerinted fordíthatom a dummyt asztalnak?
Lobra · http://ross-satyr.blog.hu 2011.01.23. 16:07:04
@mistinguett: Nem tudok így kapásból választ adni erre. Előbb ki kellene derítenem, vajon nem egy híres szólás/szállóige/idézet stb. az eredeti mondat. Ha nem, akkor jön a következő: nem idióma-e a "to kill the queen"... A következő: nem dalszöveg-részlet-e a mondat, mert ha igen, a ritmika miatt nem igazán jó oda az "asztal". És így tovább...
2011.01.23. 16:15:54
@Lobra: :) Jó kutakodást. (Ez így majdnem olyan feladvány, mint Jakab képei.)
Lobra · http://ross-satyr.blog.hu 2011.01.23. 16:24:27
@mistinguett: A kutakodás első eredménye: mind a North, mind a Queen vonatkozhat a bridzs nevű kártyajátékra. De a queen lehet egy főrangú méh vagy hangya is... Azt hiszem, jobb, ha "The Master is free" vagy "Der Wirt ist fei" magyar idiómát hívom segítségül.
2011.01.23. 16:29:16
@Lobra: Bizony, bizony. Egyszer, mikor rövid ideig tanítottam, ezt a példát hoztam fel hallgatóknak, hogy ha bridzses olvassa ezt a mondatot, egyértelmű számára, mire kell gondolnia, de ha történetesen nem ismerjük a bridzset, teljesen más a helyzet.
koceraj 2011.01.23. 17:06:25
@mistinguett:
Egy szóban summázva: valóigaz.
Az irodalom nem egzakt. Absztrakt. Ezzel újat nem mondtam. Amúgy is, nehéz ennyi évezred után újat mutatni innen, a háttérből megbújva.
Az irodalom való igaz, absztrakt; csakúgy, mint elmélet és csakúgy, mint gyakorlat. Innentől kezdve (nem számításba véve, milyen távolról vagy közelről indulunk neki az értelmezésnek = interpretációnak vagy megértésnek) az arra való reflexió is absztrakt.
Az értelmezés (=?= befogadás) a kusza és néha tébolyult megfogalmazás braille írás szerű letapogatásának, a leírtak érzelmekkel való társításának végtelenbe ívelő sorozata.
Ahány olvasó, annyi olvasat, ahogy a krónikák is mondják. Az értelmezések száma végtelen, viszont hozzávetőlegesen meg lehet mondani, hogy mely' értelmezés "életképes" és mely' nem.
Olvasni egyenlő megindulni és megtorpanni; csudamód emberi önkény a leírtak önmagunkra való kényszerült, vagy ingerszerű, vagy inkább ösztönös, alkalmazása; vagyis inkább mondanám, a leírtakat a mi eszmerendszerünk, élettapasztalatunk, érzelmi világunk stb stb stb szerint megélni, megismerni, élvezni. Ez kell.
Az írott dolognak - főleg gondolok itt a versre - egyben kell önmagának értelmet adni, valamint az azt körül velő valóságnak is egyfajta hordozónak kell lennie.
Az, hogy mennyire állja meg a helyét az, amit írtam a műfordító személyéről, valóban vitás pont. Kikerülhetetlen, sőt, mondhatom, kivéthetetlen, hogy a műfordító ne essen abba a ?hibába?, miszerint saját értelmezését adja át nekünk, ezzel kiüresítvén az adott művet. Nade kérdem én! Hol vagyunk mi attól, hogy más gondolataiba behatolva megmondjuk, hogy az adott írott kommunikáció megfogalmazása során milyen élmények, érzelmek stb stb kavarogtak benne?
A legjobb az lenne, ha már egyből megírná a fordítást :-)
Na jó, tréfát félre téve, Eszterházy úr előadását úgy érzem, érdemes végignéznem, hátha ellát valami újjal. Mert hát mit is várunk el az irodalomtól vagy az azzal való foglalkozástól? Adjon valami újat!
Remélem, én is adtam valami újat, valamint köszönöm az eddigi hozzászólásokat apró-cseprő intellektuális viharaimra!
Egy szóban summázva: valóigaz.
Az irodalom nem egzakt. Absztrakt. Ezzel újat nem mondtam. Amúgy is, nehéz ennyi évezred után újat mutatni innen, a háttérből megbújva.
Az irodalom való igaz, absztrakt; csakúgy, mint elmélet és csakúgy, mint gyakorlat. Innentől kezdve (nem számításba véve, milyen távolról vagy közelről indulunk neki az értelmezésnek = interpretációnak vagy megértésnek) az arra való reflexió is absztrakt.
Az értelmezés (=?= befogadás) a kusza és néha tébolyult megfogalmazás braille írás szerű letapogatásának, a leírtak érzelmekkel való társításának végtelenbe ívelő sorozata.
Ahány olvasó, annyi olvasat, ahogy a krónikák is mondják. Az értelmezések száma végtelen, viszont hozzávetőlegesen meg lehet mondani, hogy mely' értelmezés "életképes" és mely' nem.
Olvasni egyenlő megindulni és megtorpanni; csudamód emberi önkény a leírtak önmagunkra való kényszerült, vagy ingerszerű, vagy inkább ösztönös, alkalmazása; vagyis inkább mondanám, a leírtakat a mi eszmerendszerünk, élettapasztalatunk, érzelmi világunk stb stb stb szerint megélni, megismerni, élvezni. Ez kell.
Az írott dolognak - főleg gondolok itt a versre - egyben kell önmagának értelmet adni, valamint az azt körül velő valóságnak is egyfajta hordozónak kell lennie.
Az, hogy mennyire állja meg a helyét az, amit írtam a műfordító személyéről, valóban vitás pont. Kikerülhetetlen, sőt, mondhatom, kivéthetetlen, hogy a műfordító ne essen abba a ?hibába?, miszerint saját értelmezését adja át nekünk, ezzel kiüresítvén az adott művet. Nade kérdem én! Hol vagyunk mi attól, hogy más gondolataiba behatolva megmondjuk, hogy az adott írott kommunikáció megfogalmazása során milyen élmények, érzelmek stb stb kavarogtak benne?
A legjobb az lenne, ha már egyből megírná a fordítást :-)
Na jó, tréfát félre téve, Eszterházy úr előadását úgy érzem, érdemes végignéznem, hátha ellát valami újjal. Mert hát mit is várunk el az irodalomtól vagy az azzal való foglalkozástól? Adjon valami újat!
Remélem, én is adtam valami újat, valamint köszönöm az eddigi hozzászólásokat apró-cseprő intellektuális viharaimra!
Lobra · http://ross-satyr.blog.hu 2011.01.23. 18:12:54
@mistinguett: Hát ez a bridzses dolog a részemről a vak tyúk tapogatózása volt... És már csak messziről rémlik )ha ugyan igaz), hogy "asztal" az a résztvevő, akinek a lapjai láthatóak.
2011.01.23. 18:30:15
@Lobra: Pontosan, angolul dummy. Franciául, ahogy az eredeti példám szólt, ugyanezt "mort"-nak, azaz halottnak hívják, mert az a játékos, aki "terül", nem játszik, a partnere használja a lapjait. És persze a halottal még jobban szólt a példa, mert az "Északon a halott megölt egy úrinőt" az olyan romantikusnak hat, miközben az eredeti bármelyik bridzskönyvben benne lehetne.
@birodalmam: Újat, érdekeset, hasznosat, szépet, vicceset, félelmetest, mikor mit. :)
@birodalmam: Újat, érdekeset, hasznosat, szépet, vicceset, félelmetest, mikor mit. :)
Lobra · http://ross-satyr.blog.hu 2011.01.23. 18:59:57
@birodalmam: Idézet Tőled:
"A legjobb az lenne, ha már egyből megírná a fordítást :-)"
Úgy ám. És volt is ilyesmire példa a blogunk történetében; ha kíváncsi vagy rá, írd be a keresőbe a "Lester" szót.
"A legjobb az lenne, ha már egyből megírná a fordítást :-)"
Úgy ám. És volt is ilyesmire példa a blogunk történetében; ha kíváncsi vagy rá, írd be a keresőbe a "Lester" szót.
döglöttaknák 2011.01.25. 03:22:21
@mistinguett: Nem olyan hülyeség, nem hallottatok még a bibliafordításokról? Ahol nincs benne a kultúrában a bárány összes konnotációja, ott hogy jön át az "Isten báránya"?
Lobra · http://ross-satyr.blog.hu 2011.01.25. 09:42:52
@döglöttaknák: Csak néhány perce, hogy újabb kommentet írtam egy kialakult vitában, amelynek egyik témája a Biblia-fordítások. Ha érdekel, itt az útvonal:
forum.poet.hu/forduljatok-hozzam-bizalommal--keresztenyseg
Belátom, sok és nem rövid komment van, mind amatőröktől. Az utóbbi kb. 10 nap termésében merültek fel a Biblia-fordítások.
forum.poet.hu/forduljatok-hozzam-bizalommal--keresztenyseg
Belátom, sok és nem rövid komment van, mind amatőröktől. Az utóbbi kb. 10 nap termésében merültek fel a Biblia-fordítások.
csársz 2011.01.30. 22:40:23
@Lobra: Hm. Ottlik a bridzskönyvét angolul írta, egy rövid részt lefordított magyarra: a kettő nagyon nem hasonlít egymásra, még az adott elvi kérdést illusztráló bridzsparti sem teljesen ugyanaz! Ő maga úgy érezte, ami angolul van, egyáltalán nem jó magyarul.
Ha ezt vennénk alapul, a fordításnak teljesen másnak kell lennie, a magyar bridzstudás, bridzsgondolkodás és bridzsnyelv annyira más, mint az angol.
Ahogy a magyar fogalma a versről is annyira más, mint az angolé.
És mégis. Az egész emberi kultúra valahol egy.
Ha ezt vennénk alapul, a fordításnak teljesen másnak kell lennie, a magyar bridzstudás, bridzsgondolkodás és bridzsnyelv annyira más, mint az angol.
Ahogy a magyar fogalma a versről is annyira más, mint az angolé.
És mégis. Az egész emberi kultúra valahol egy.
Lobra · http://ross-satyr.blog.hu 2011.01.30. 23:45:48
@csársz: Érdekes a példa és fel is veti az én nagy dilemmámat: vajon lefordította-e a saját forrásnyelven megírt könyvét egy (másik) célnyelvre, vagy írt egy-egy könyvet a kétféle kultúrában felnőtt célközönségnek úgy, hogy a másodikban történetesen kölcsönvette az elsőben már jól bevált struktúrát, tárgyalási módot és amit még sikerült felhasználnia.
Vagy ott van a híres bon-mot: "A műfordítás olyan, mint a nő: ha hű, nem szép - ha szép, nem hű." Ezért tartom én a műfordítót egyenrangú szerzőnek.
Vagy ott van a híres bon-mot: "A műfordítás olyan, mint a nő: ha hű, nem szép - ha szép, nem hű." Ezért tartom én a műfordítót egyenrangú szerzőnek.
2011.01.31. 10:56:18
@csársz: @Lobra: Van egy másik érdekes példa is, meg lehetne nézni. Boris Vian Sullivan álnéven írt egy-két akkoriban erősen polgárpukkasztó regényt ( Köpök a sírotokra a legismertebb közülük), be is perelték értük. Akkor azt hazudta, hogy ő csak fordította a könyveket, és gyorsan meg is írta az egyik "eredeti"-jét.
