Mintegy tíz éven keresztül aktív focibíró voltam, azért ilyen szemmel is nézem a meccseket. Olyan játékhelyzeteket és meghonosodott játékvezetői gyakorlatot vizsgálok meg, amelyek az utóbbi időben váltak elfogadottá, és véleményem szerint nem következnek a játék lényegéből, sőt azzal olykor ellentétesek. Élek a gyanúval, hogy mindezek egyetlen célja a játékvezetők felelősségének csökkentése, nehogy számon kérhessék rajtuk az egyre nagyobb pénzösszegek elosztását befolyásoló döntéseiket … Update, 2010. ősz: Az azóta eltelt idő alatt mindaz, amiről alább szó esik, egyértelműen meggyökeresedett, a javulás reményének szikrája nélkül.
Késleltetett előnyszabály
Egyre többször tapasztalható, hogy a játékvezető észlel egy szabálytalanságot, majd teátrális jelzésekkel tudatja, hogy a játék felesleges megszakításának elkerülése érdekében „előnyszabályt“ alkalmaz. A játék tovább folyik, majd a játékvezető akár több másodperc elteltével, illetve több érintést követően „visszavonja az előnyszabályt”, merthogy az „nem jött be”, és visszamenőleg mégis megítéli a szabadrúgást. Ilyesmiről egyetlen írott szabály vagy döntvény sem rendelkezik, mégis sajnálatos gyakorlattá vált. Az előnyszabály alkalmazása kockázatos döntés, tessék vállalni a felelősséget érte!
A labda kikísérése
A támadó csapat játékosa érintette a labdát, amely lassan gurul vagy pattog a védekező csapat alapvonala felé. Egy védő helyezkedik a labda és egy támadó közé, és összevissza ugrálva akadályozza meg a támadót a labda megjátszásában. Korábban egységesen közvetett szabadrúgást ítéltek a támadó csapat javára – mostanában egységesen elnézik a játék nyilvánvaló késleltetésének ezt a módját.
A félidők meghosszabbítása
A félidők előre bejelentett és a negyedik játékvezető által jelzett meghosszabbítása csak néhány évtizede létezik, és csak az olyan kieső idó pótlására szolgál, amikor a labda játékon kívül van (ápolás, csere, hosszadalmas játékba hozás). Semmi nem szankcionálja azt a taktikát, ha az egyik csapat igyekszik a teljes mérkőzést a saját védelmi zónájában végigadogatni. Tudomásom szerint nem létezik ilyen fajta hosszabbítás egyetlen más olyan, (elvben) meghatározott ideig tartó sportágban, amelynek mérkőzésein akár folyamatos, akár "tiszta" időmérés van.
Statisztikai adatok tömege támasztja alá, hogy a labdarúgásban a „hatásos játékidő”, vagyis az az idő, amikor a labda játékban van, többnyire alig haladja meg az 50-60%-ot. Mármost ha a játékvezető a mérkőzést összesen 5 perccel meghosszabbítja, azzal is mindössze csak kb. 5,5%-ot tesz hozzá a mérkőzés hatásos játékidejéhez. Érdemes volt emiatt az új gyakorlatot bevezetni, annak összes következményével?
Statisztikai adatok tömege támasztja alá, hogy a labdarúgásban a „hatásos játékidő”, vagyis az az idő, amikor a labda játékban van, többnyire alig haladja meg az 50-60%-ot. Mármost ha a játékvezető a mérkőzést összesen 5 perccel meghosszabbítja, azzal is mindössze csak kb. 5,5%-ot tesz hozzá a mérkőzés hatásos játékidejéhez. Érdemes volt emiatt az új gyakorlatot bevezetni, annak összes következményével?
Figyelmeztetés labdaelrúgás miatt
Manapság már a viszonylag alacsonyabb osztályú mérkőzéseket is számos labdával játsszák le, ezért az éppen játékban volt labda elrúgása aligha von maga után jelentős időveszteséget, legfeljebb az érzelmek nyilvánításának egy módja. (A probléma kapcsán megjegyzendő, hogy az írott szabály értelmében labdacsere csak a játékvezető engedélyével hajtható végre …)
Rendcsinálás pontrúgás előtt
Szögletrúgás vagy kapuhoz közeli szabadrúgás előtt a játékvezető találomra kiválaszt egy párt a helyezkedő játékosok közül, odaballag, és jó óvónéni módjára felszólítja őket, hogy hagyják abba egymás taszigálását. Mindkettő ártatlan képpel mutat a másikra, azután bólintanak, a játékvezető, mint aki jól végezte a dolgát, visszaballag megfigyelő pozíciójába, a két játékos (és az összes többi) pedig ugyanazt csinálja, mint a „rendcsinálás” előtt. A holtidő tovább nőtt …
Célzott labdaejtés
Különösen akkor figyelhető meg, ha a játékvezető olyan sérülés miatt szakítja meg a játékot, amely esetén nem ítélt szabadrúgást, például mert a labda továbbra is a támadó csapat játékosánál maradt. Újabban ezt követően úgy folytatja a játékot, hogy célzottan a védekező csapat egy játékosa elé ejti a labdát, aki tudja a szerepét: hatalmasat rúg a labdába, szándékosan visszajuttatva az ellenfélhez, természetesen úgy, hogy a pozíció a saját csapata számára veszélytelen legyen (pl. vonalon túlra vagy az ellenfél kapusához ívelve). Számos esetben a támadó csapat játékosa oda sem megy a labdaejtés helyszínére. Hol van ilyesmi a szabálykönyvben leírva?
Megszakítás ápolás céljából
Ha egy játékos a földre kerül olyan sérülés miatt, amely vélhetően ápolást igényel, akkor számos esetben nem a játékvezető szakítja meg a játékot – hogy majd labdaejtéssel folytassa –, hanem a játékosok igyekeznek rávenni egymást, sokszor igen vehemensen, a labda játékon kívüli helyzetbe juttatására. Ezt követi persze a „magas sportszerűség jegyében“ a labda visszaadása, esetleg ismételt visszaadása. Miért kell levenni a felelősséget a játékvezetőkről? Négy játékvezető figyeli az eseményeket, többszörös kapcsolat van közöttük – oldják meg a helyzetet ők, ahogy korábban is megoldották.
Síp a szájban
Visszatetsző jelenség, hogy a játékvezetők síppal a szájukban gesztikulálnak, jegyzetelnek, lépkednek vagy futnak. Ilyesmire a múltban nem volt példa. Akasszák szépen a csuklójukra a sípjukat, ahogy régebben tették.
Interaktív hangkapcsolat
A vezetőbíró és asszisztensei „be vannak mikrofonozva”, hogy még jobb legyen az összhang közöttük; sokszor azzal súlyosbítva, hogy a kis mikroportot egy kis darab leukoplaszt-szalag rögzíti a játékvezető arcbőréhez. De vajon ki mindenki hallhatja még az ebben a „zárt” hangrendszerben elhangzottakat, sőt esetleg szólhat is bele az üzenetváltásba? És vajon többé nem megy oda a vezetőbíró látványosan az asszisztenséhez vitás esetben?
Egyre több játékvezető
A legutóbbi világbajnokságon már ötödik játékvezető is szerepelt, miközben a negyedik játékvezető szerepe is leginkább a kispadokon ülők „megrendszabályozására”, esetleg a megnyilvánulásaik besúgására korlátozódik. Hol a határ? Ha egyszer majd lesz Tejút-bajnokság, ott hat játékvezetőt jelölnek majd ki? Update, 2010. ősz: Az UEFA által rendezett kupasorozatokon már hat játékvezetőt foglalkoztatnak: az asszisztensekkel ellentétes oldalon, valamivel az alapvonalon túl további két pótasszisztens figyeli a büntetőterületen belüli történéseket, a hangkapcsolat rájuk is kiterjed (mivel egyéb eszközük nincs az észlelések közlésére). Update, 2012: Az Európa-bajnokságon ezek a pótasszisztensek a kapunak ugyanazon az oldalán álltak már, amelyiken az asszisztens is. Ebben mi a ráció?
Videóbíró
A Board következetesen elzárkózik a videóbíró alkalmazásától a játék közben. Ugyanakkor a mérkőzés képfelvételét a megfelelő sportszervek számos országban legális bizonyítékként használják akár súlyos döntések (elmaradt kiállítás ellenére hosszú eltiltás, megalapozatlan kiállítás miatt a játékos felmentése, sőt akár egy mérkőzés újrajátszatása) utólagos elfogadására; ezek a döntések pedig akár megalapozhatnak polgári jogi keresetet is. A helyzet ambivalens, mindenképpen valamiféle állásfoglalást és egységes gyakorlat kialakítását igényelné. A 2010. évi világbajnokságon is botrányt okozott egy nyilvánvaló gól észlelésének elmulasztása. És ugyanez megtörtént a 2012. évi Európa-bajnokságon is, ráadásul egyenes kiesési szakaszban, a tornát rendező egyik hazai csapat kárára.
Az asszisztens szerepe
Néhány kényelmesebb játékvezető megkéri, hogy asszisztensei tehermentesítsék őt, amikor a támadó csapat az asszisztenshez közeli szögletzászló környékéről szabadrúgást végez. Ilyenkor az asszisztensre bízzák a sorfal szükséges távolságának biztosítását. Ehhez az asszisztensnek kb. a tizenhatos oldalvonaláig kell elmennie, és amikor rendben levőnek tartja a sorfal helyzetét, a szabadrúgás elvégezhető – lenne, ha az asszisztens már elfoglalta volna a helyét az oldalvonalon, hogy eleget tehessen egyetlen fontos feladatának: megítélhesse a rúgást követő leshelyzetet.
Hasonló a helyzet játékoscsere esetén: noha a negyedik játékvezető kényelmesen elvégezhetne minden ezzel járó feladatot, az asszisztens is odarobog, hogy ellenőrizze a bőrszegek hosszát a cserejátékos cipőtalpán. Ha pedig éppen szögletrúgás következik az ő oldalán, akkor meg kell várni, míg visszaér …
