Természetesen az a gyakoribb eset, hogy a fenti két összefüggő, de lényegében eltérő irodalmi műfaj képviselői nem azonos személyek. A gazdag múlt ugyanakkor tartalmaz olyan egybeeséseket, amikor egy és ugyanaz a személy, ugyanabban a műfajban, olykor műveket alkotott, máskor meg mások műveiről alkotott véleményt, recenziót, kritikát. Ha meggondoljuk, az irodalmi paródia egyetlen műalkotásban egyesíti mindkettőt. Alább felidézek egy olyan esetet, amikor közzétettem egy virtuális fórumon egy versrészletet, de semmiféle véleménynyilvánítás nem érkezett hozzá; ekkor elhatároztam, hogy komoly álarcot magamra erőszakolva szabályos kritikai észrevételt írok róla. Megjegyzendő, hogy az itt látható szöveg Ross Satyr "Ujjgyakorlatok" című kötetében szereplő azonos című, jóval hosszabb vers részlete. Következzék tehát először a mű, utána a recenzió.
Derbi
Hórihorgas, meglett zsoké,
eleped egy pincérlányért.
Páncélinge még csak oké,
de mért visel borbélytányért?
Verseny előtt joggal kérded,
hogy lovasa meghibbant-e,
elnézve a pókos térdet …
"Egyes számmal: Rocinante!"
Rugós lábú csodatáltos,
széna helyett érmet zabál.
Aki hajtja, sokat áldoz:
nem tiltja a versenyszabály.
Pénzérmével tűzbe hozod,
és ha jelet ad a starter,
ő csak ring: a pálya mozog.
"Kettes számmal: Angol Parker!"
Gyilkos arcú, púpos zsoké,
billeg fején koronája;
szeme mint a bolondoké:
paripáját nem találja.
Miközben egy jegyet kiad,
szól a kasszás megriadva:
"Technikai okok miatt
a négyes szám nincs kiadva!"
Összenőve tudatunkban
a hajó a kapitánnyal,
ám e szép ló egyedül van:
versenypályán maga szárnyal.
Tintát iszik, ürít verset,
rajtgépbe áll ímmel-ámmal,
repülőrajt – vajon nyerhet?
"Pegazus a hatos számmal!"
A kritikuspalánta beszól
A fenti szöveg recenzálásának feladatát afféle vizsgafeladatként kaptam. Célom, hogy lehetőleg hasznos impulzusokat adjak vele az igazi szerkesztőknek. Ezért előfordulhat, hogy a szöveg terjengősebb lesz a megszokottnál.
A cím talányosságát feloldandó, nem röstelltem a fáradságot és kis utánjárással megszereztem a hivatkozott kötetet, ahol a vers teljes szövege szerepel, még nyolc strófával. Mindössze két további ló szerepel bennük: Caligula császáré és Károly walesi hercegé. Itt merül fel az első hiányérzet: no nem a lovak számában (lóerőben), hanem hogy a szöveg kilencvenhat sora alkalmat adhatott volna a derbi helyszínének, emberi szereplőinek, társadalmi környezetének felvillantására. Hiányoznak a koktélruhás, virágos kalapos hölgyek; a szürke zsakettes, szürke cilinderes urak, nyakukban binokulárral; a megfejthetetlen kézjelekkel kommunikáló bukmékerek; a tolongás a kasszák körül. Egy gentleman természetesen nem fogadni jár ide: a pénzkereset ilyen módja távol áll tőle, ő megmarad az osztalékszelvények nyesegetése és a tisztességes tőzsdei spekuláció talaján.
De nem jobb a helyzet a lovak bemutatásában sem. A szerző mintha kívülről és felülről, talán az indítótoronyból (vagy magas lóról) láttatná őket a futam indítása előtti percekben; csak a pompát, csillogást látjuk. Nem tér ki a felkészülés áldozatos, néha fájdalmas napjaira, heteire. A lovakból ezzel csak egy keskeny szeletet mutat, pedig biztosan bővülnének az olvasó ismeretei, ha jobban rájuk láthatna úgyszólván alulnézetből is.
Különös fogás, hogy (a teljes szövegben is) utolsó résztvevőként a Pegazus szerepel. Ez a ló ebben a környezetben úgyszólván duplafenekű: fikció a fikción belül. Mintha egy oldalvágást irányozna az önmagát is „ásatag kövületként” jellemző szerző a jóval kötetlenebb versformákat kedvelő társai felé: lám, nekem ezúttal is sikerült ritmust és rímet vinni a szövegbe. De ha már a fikció talajára merészkedett, miért nem szerepel a túros hátú közös ló, az ajándékló, az élemedett korú rövidlátó zsoké, aki fordítva ül a lovon, stb.?
Egyelőre nem rendelkezem sem az elfogadás, sem az elvetés jogával; remélem viszont, hogy szerkesztő társaim felhasználhatják a fenti szempontjaimat.
P.S. A fenti szöveg természetesen vicc. Őszintén tisztelem a valódi szerkesztők munkáját, a „recenzió” egyikük ellen sem irányul. Remélem, nem sértek írott szabályt vagy etikai normát azzal, hogy a saját szövegemet szőrözöm -- Lobra
