Satyrblog

Nagyjából százötven év telt el a "football" nevű sportág hivatalos bevezetése óta, és - mindenek előtt Európában és Ázsiában - nagyon gyorsan felkerült a népszerűségi lista tetejére, ahol ma is szilárdan tartja magát. A fő vonzerők kezdetben a viszonylag egyszerű szabályok, a relatíve nem túl nagy költségek, a nagy játéktér miatt szükséges nagy befogadó képességű stadionok, és nyilván további tényezők is voltak.

Aztán persze megindult a sportág viharos fejlődése. Szabályai napjainkra már túldefiniáltak, áttekinthetetlenül bonyolultak, és ami  legkevésbé szerencsés, abszolút logikátlanok lettek. Költségei követhetetlen mértékben megnőttek, a sportág számos országban a politika eszköze lett, a stadionok százezres nézőtömeget fogadnak be, a hatalmas pénzösszegek követhetetlen áramlása számos bűnelkövetési cselekményt generál. Első közelítésben hagyjuk el az utóbbi tényezőket és tekintsünk át napjaink legfelső szintű (top) labdarúgásának hatályos szabályai közül néhányat.

Próbáljunk meg a játékosok felállási rendje szerint elindulni. A kapus játékának kezdetben egyetlen szabálya volt: ő az a - rendszerint eltérő szerelésben pályára lépő - játékos, akinek a saját tizenhatosán belül megengedett kézzel érintenie a labdát. Ha úgy dönt, külön bejelentés nélkül elhagyhatja az alapterületét, játszhat mezőnyjátékosként, akár gólt is szerezhet. Ehhez képest manapság a kapus játékát nagyon sok apró megkötés korlátozza: szándékos (?) hazaadást nem érinthet kézzel, kivéve, ha ...(számos kivétel); ha védés után földre ejti a labdát, nem veheti újra kézbe, bizonyos időn túl nem tarthatja kezében a labdát.

A mezőnyben gyakorlatilag minden játékba hozási mód eltér a többitől. Nincsen más sportág, ahol háromféle szabadrúgási mód létezik (közvetlen, közvetett, büntetőrúgás). A szögletrúgást egy (pontosabban: kettő) meghatározott pontról kell elvégezni, akárhol mint is ki a labda; a kapukirúgást egy korlátozott méretű területről, akárhol ment is ki a labda. Külön eset az oldalbedobás, amely a játéknak csupán a nevével, céljával és logikájával nincs összhangban: ezt arról a pontról kellene elvégezni, ahol a labda átment az oldalvonalon - ehhez képest a játékvezetők rendszeresen szemet húnynak akár 20-25 méteres eltérés fölött is. Az írott szabály szerint ilyenkor a játékos cipőjének érintenie sem volna szabad az oldalvonalat, ehhez képest... 

Elérkeztünk egy nagyon érzékeny ponthoz: a lesszabályról van szó. A szabály hivatalos leírása megjegyezhetetlenül bonyolult, csak a gyakorlatban érthető meg, és kegyetlenül erőteljes szurkolói vitákat válthat(ott) ki. A feltételes múlt idő arra kíván utalni, hogy napjainkban a videós játékvezető-asszisztens (VAR) milliméteres pontossággal képes kikockázni, hogy egy játékos leshelyzeben volt-e vagy sem. Hagyjuk most figyelmen kívül a döntés időszükségletét, a meccs iramának megbontását, a felesleges gólörömet, a játékvezetők hitelességének, autoritásának megkérdőjelezését... Egy dolog azonban rendszeresen figyelmen kívül marad: a labdarúgásban a lesszabály értelmében egy teljes félpálya, több mint háromezer négyzetméter "veszélyeztetett területnek" számít.

Vajon felmerült-e már a nagy szakállú szabályalkotókban és szabálymódosítókban a kérdés: mi volna, ha a lesszabálynak nem az aprócska pontjait, részleteit rágcsálgatnánk újra meg újra, hanem megtennénk az egyetlen logikus lépést, eltörölnénk a lesszabályt úgy, ahogy van? Tudom, hogy első pillantásra sokan elleneznék ezt a megoldást - pedig minden szempontból egyszerüsödne a "használata". Nagyon sok labdás csapatsport létezik, és csaknem mindegyikben van valamiféle tiltott terület egy támadó játékos számára - de egy teljes félpálya? 

A lesszabály eltörlésének ellenzői felvethetik, hogy a ma általános eredmények helyett a meccsek "gólparádévá" válhatnak. És akkor mi van? Manapság egy mérkőzés összesen kb. 110-115 perce alatt átlagosan alig több mint három gól esik; a kézilabdában, kosárlabdában, röplabdában pecenként vagy még annál is gyakrabban változik az állás, a vízilabdában 32 perc alatt 12-15 gól is eshet.

Korábban érintettem már a videós játékvezető-assziztens (VAR) szerepét. A legfelső szintű bajnokságok, kupák mérkőzésein nagyjából két-három éve vezették be, vagyis semmiképpen nem beszélhetünk még egységes, kialakult, minden részletében szabályozott használatáról. Azt javaslom, várjuk meg a szükséges időt a vitathatatlanul helytálló kijelentések kimondásával. Az öt európai top-bajnokságban egy szezon alatt körőlbelül 1600 meccset játszanak, hat-hét év alatt összejöhet a tízezer - akkor már volna értelme egy nagyon bő, nagyon részletes értékelésnek. És a személyes véleményem? Én jobban kedveltem a VAR nélküli labdarúgást.