Nem volt annyira régen, hogy a többségünk már ne emlékezne rá: hétköznap déltájt a Kossuth-rádióban közvetítették élőben az Astoria szállóból azt a komolyzenei vetélkedőt, amelynek alcíme ez volt: „Játék és muzsika tíz percben”. Ma már nem lehetne hasonló vetélkedőt rendezni, hiszen egyrészt kizárólag konzerv műsorként kerülhető el bármiféle szemöldökráncoló reagálás, másrészt kiment a divatból a valós műveltségfelmérés: ma már néhány előre megadott válasz közül kell a megfelelőt kiválasztani.
Alább azonban nem erről lesz szó. Létezik ugyan a címben szereplő betűszónak egy elterjedt, bevett kifejtése, de attól itt és most eltekintenék. A magam által ajánlott kifejtés így hangzanék: a Nagyságrendi Együttlopás Rendszere. Nem túl bonyolult a rendszer leírása, teszek egy kísérletet rá.
Képzeljünk el egy fiktív országot, amely abba a relatíve szerencsés helyzetbe került, hogy egy határokon átívelő, viszonylag régen működő nemzetközi szervezetbe belépve, onnan rendszeresen ismétlődő, nem elhanyagolható mértékű anyagi támogatást kap. A helyzete azért csak relatíve szerencsés, mert az említett anyagi támogatás éppen a többiekhez képest lényegesen elmaradottabb állapotán kívánna segíteni. Az említett szervezetnek rettentő sok szerteágazó tennivalója van, ezért nem képes minden apró részletre odafigyelni; arra például csak igen mérsékelten, hogy vajon a támogatási összegeket teljes mértékben a javasolt célokra használja-e fel a fiktív ország.
Az országon belül természetesen megvan, és ha kell, működik is minden olyan szervezet, amely hatékony módon képes elvégezni a kívülről kevésbé eredményesnek bizonyuló kontrollt. Miért van az, hogy a fiktív országon belül már régóta, de rajta kívül is egyre inkább terjed a vélekedés, miszerint az ország a korrupció melegágya, mégis hamvába holt eddig nemhogy a kiküszöbölésére, de a csökkentésére irányuló minden erőfeszítés is? Kísérletet teszek a megvilágítására.
Tegyük fel, hogy a fiktív országban a társadalmi tagozódás a következő irányítási és végrehajtási szinteket alakította ki:
- legfelső vezetés és oligarchia (LV),
- felső vezetés (FV),
- helyi vezetés (HV),
- végrehajtás (VH)
Tegyük fel továbbá, hogy a legfelső szinthez nagyjából 10 személy tartozik, az eggyel alatta levőhöz a százszorosa, és ez a 100-as szorzó lefelé haladva állandó. Tegyük fel továbbá, hogy LV szinten a támogatási összegből évente személyenként átlagosan 100 milliárd pénzegység (PE) vándorol saját zsebekbe csalás, lopás, sikkasztás, megveszteget(őd)és révén, az eggyel alatta levő szinten a századrésze, és ez a 100-as osztó lefelé haladva szintén állandó. Nem véletlen, hogy grafikusan ábrázolva mindez egy piramist mutat, amely szó a jogosulatlan, sőt szándékos csalásra irányuló pénzkezelés szinonimája. Belátható, hogy az évente illegálisan eltűnő összegek mind a négy szinten azonosak, az értékük egyenként 1000 milliárd, összesen tehát 4000 milliárd PE.
Mindez mostanáig csupán aritmetika volt: szorzás, osztás, összeadás. A kérdés az: miért lehet működőképes ez a rendszer? Nos, itt kap értelmet a Nagyságrendi Együttlopás Rendszere. Bármely két szomszédos szintet vizsgálunk meg, egyaránt igaz rájuk a működési leírás. A konkrét példa kedvéért vegyük szemügyre a felső vezetők (FV) és a helyi vezetők (HV) szintjét.
Ahhoz, hogy egy adott felső vezető zavartalanul folytathassa a mocskos üzelmeit, szemet kell hunynia afölött, hogy az irányítása alá tartozó 100 helyi vezető szintén kedvére halászgathat a számára rendeltetett zavarosban. Ha a felső vezető nem ezt tenné, akkor kitenné magát annak, hogy az alatta levők kifogást emelnek a lopkodása ellen, ezt a kifogást akár hivatalos szervhez is eljuttatják, és egyetlen megvádolt felső vezető sem lehet biztos abban, hogy a hivatalos szerv számára nem éppen az ő esetében adják-e meg a (kilövési) parancsot, mert bármi apró ügy vagy ürügy miatt szálkává vált a legfelső vezetés szemében. A HV szintnek tehát elsődleges egzisztenciális érdeke, hogy az FV szint minden embere a helyén maradjon.
Nem nehéz belátni, hogy a séma ugyanígy működik tetszőleges szomszédos szintek esetén. Ha pedig ez igaz, akkor az előző bekezdés lokális záró mondatát szemrebbenés nélkül kiterjeszthetjük globális mértékűre: a végrehajtási szint (VH) elsődleges egzisztenciális érdeke, hogy a legfelső vezetés és az oligarchia (LV) minden embere a helyén maradjon. És ne feledjük: a fiktív példa számértékei alapján a végrehajtási szint szereplőinek száma tízmillió.
Ezt a fenti szomorú megállapítást csak nagyon erős politikai megfontolások írhatják felül. Csak egy olyan kritikus nagyságú tömeg, akiknek világlátásában a tudat és az erkölcs képes felülemelkedni és megtagadni a lét elsődleges, meghatározónak vélt szerepét. Van-e, lehet-e, lesz-e ilyen kritikus tömeg?
